- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/3736-2/ -

Orbán Viktor interjúja a Magyar Rádió „Vasárnapi Újság” című műsorában

– De kezdjük a tegnapi bécsi migrációs konferencia utáni sajtótájékoztatóval, ahol nemcsak a magyar kvótareferendumról kérdezték a magyar miniszterelnököt. Egyébként szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt tartott sajtótájékoztatót Bécsben Orbán Viktor, akkor a kerítés miatt össztűz zúdult rá. Felgyorsultak az események, Miniszterelnök úr, vagy továbbra is egy helyben topogunk? Egy héttel Pozsony után itt, Bécsben hogyan látja?

– Fölgyorsultak. Ennek egyik oka az, hogy jön az ősz, és az addig Olaszországot gyötrő migránsbeáramlás visszaterelődik a balkáni útvonalra, tehát átmozgás van. Ez tavaly is így volt, tavalyelőtt is így volt. Másfelől az európai emberek fölemelték a fejüket, és sokan meg is mernek szólalni. Furcsa nekünk ez, mert mi mégiscsak negyvenévnyi kommunizmus után ahhoz voltunk szokva, hogy igazán szabadon beszélni, kommunikálni, véleményt kifejezni tőlünk nyugatra lehet, de most ha például ebben a migránsügyben valaki elkezd beszélni tőlünk nyugatra, akkor érdekes módon tucatszor is meggondolja, hogy mit mondjon, és mit nem. És ha nézem a nyilvános felületeket, hogy milyen vélemények jutnak el a hivatalosság vagy a kedveltebb nyilvánosság fórumaira, akkor azt látom, hogy ott szűrőmechanizmusok vannak. Azt kell mondanom, hogy az elmúlt egy évben számos országban az volt a szokás, hogy „bízz a vezetőidben, lehet, hogy most furcsállod a döntéseiket, de majd megoldják, neked ezzel nem kell törődnöd, majd jó lesz.” És eltelt egy év, és elvileg azt mondják, hogy baj van, mert nem lett jó; kettő: nem oldottunk meg semmit; három: a baj csak nő. Sőt, napról napra nagyobb, és most már elérte az én személyes életemet is a terrorizmus, a közbiztonság fölbomlása, egyáltalán az, hogy hirtelen a világ, amelyben eddig nyugodtan éltem, két-három év alatt megváltozott körülöttem. Másfajta emberek, másfajta kultúrák, más gondolkodás, más reflexek, hirtelen megváltoztak még a városaink is. Ezt most már el merik mondani az emberek, úgy érzik, hogy most már annyian vannak azonos véleményen, hogy vállalhatják a véleményüket. Ennyiben is mozgékonyabb a közélet Nyugat-Európában.

– Igen, de a politikusok ezt tudomásul veszik?

– Igen, azt gondolom, hogy ma, amikor arról beszélünk, hogy most változás van, annak tudható be, hogy a politikusok sem tudják ezt a jelenséget zárójelbe tenni. Nálunk is így van ez. Tehát ha az emberek valamit gondolnak és mondanak, azzal valamit nekünk kezdeni kell, válaszolni, reflektálni, megérteni, valami mást elmagyarázni, vagy elfogadni, amit mondanak, vagy bevonni őket a döntésbe. Szóval nem lehet egy ország életét úgy irányítani, hogy alapvető fontosságú kérdésben az elit becsukja a szemét és a fülét, megy a saját feje után, és nem látja, nem hallja, hogy mit mondanak az emberek. A demokráciának van számos gyenge pontja, de van néhány szépsége is. Az egyik szépsége az, hogyha rosszul kezelik a demokratikus hatalmat a vezetők, akkor az emberek azt vissza szokták venni, és ezt senki sem szereti, elhiheti nekem, tapasztalatból beszélek. Mindenki szereti tisztességesen és elismertség mellett végezni a munkáját, és nem szereti, ha útilaput kötnek a talpára. Ez motiváló erő mindannyiunk számára.

– Pozsony után a döntésekben, a tárgyalásokban valóban van előrelépés itt, Bécsben?

– Van. Először is a törökökkel kötött megállapodásnak és a balkáni országok erőteljes föllépésének és a magyar állhatatosságnak köszönhetően – így együtt – most már a balkáni útvonal védettebb. Nem védett, mert most, amikor majd az olasz vizekről ismét visszaterelődik a migránsútvonal a Balkánra, akkor látni fogjuk, hogy még nagyon sok bajjal kell megküzdenünk, de már sokkal fölkészültebbek vagyunk, mint voltunk akár csak egy esztendővel ezelőtt is. Hoztunk döntéseket is, és sok alkalommal jöttünk össze miniszterelnökök megbeszélni, hogy hol tudnánk, miben tudnánk közösen cselekedni. Tehát van most már egy véd- és dacszövetség a közép-európai nemzetek vezetői között, hogy márpedig mi meg fogjuk védeni az országainkat, meg fogjuk védeni a polgárainkat, meg fogjuk védeni a területünket, meg fogjuk védeni a hazánkat – nemcsak a magunk számára, hanem a gyerekeink számára is. Van egy közép-európai egybehangzó vélemény vagy döntés: nem akarunk úgy járni, mint jó néhány európai ország, amely néhány év múlva könnyen lehet, hogy már rá sem ismer saját magára.

– Egy hét múlva népszavazás lesz Magyarországon. Kampányol az is, aki úgy gondolja, hogy hülye kérdés, és kampányolnak azok is, akik azt gondolják, hogy régen volt ennyire fontos kérdés, amit föl kell tenni, és meg kell válaszolni.

– Nyilván ahányan vagyunk, annyi félék is. Én nehezen tudok elképzelni ennél fontosabb kérdést. Az, hogy belépjünk-e a NATO-ba vagy az Európai Unióba, amiről népszavazást tartottunk, fontos dolog volt, de nem mérhető össze az én fejemben azzal a súllyal, amit a mostani kérdés képvisel. Ki dönthet arról, hogy a magyarok kikkel élnek együtt a saját hazájukban? Ez fontosabb bármilyen intézménynél. Talán a kettős állampolgárságról szóló népszavazás, amely ilyen horderejű nemzeti ügy volt, mutat hasonlóságot történelmi jelentőségét tekintve a mostani kérdéssel. Tehát én azok közé tartozom, akik ezt komolyan veszik, és arra biztatnám a honfitársaimat is, hogy vegyék ők is komolyan. Mert ha most az egyszer kimondjuk, és eldöntjük, hogy márpedig Magyarország területére csak az léphet be, és ott csak az tartózkodhat, és velünk csak az élhet együtt, akinek ezt az általunk választott parlament, kormány vagy valamely államhatalmi szerv megengedi, és nem fogadjuk el fölöttünk senkinek a szavát, nem fogadjuk el, hogy bárki kívülről ránk parancsoljon, hogy ezt meg ezt meg amazt be kell fogadnod, aki úgy gondolja, hogy ez egy döntő kérdés, az föltétlenül jöjjön el, és szavazzon nemmel a népszavazáson.

– Itt is többen föltették a kérdést, mi lesz október 3-án, amikor tudjuk az eredményt? Lesz-e közjogi következmény? Egyáltalán: hogyan lép a magyar kormány?

– Nézze, a népszavazás komoly dolog. Örülök, sőt büszke vagyok arra, hogy Magyarország olyan ország, ahol megkérdezték az embereket erről a kérdésről. Nem mondom, hogy a népszavazás az egyetlen forma, ahogy az embereket meg lehet kérdezni. Mi is kitaláltunk már nemzeti konzultációt és más bevonási formákat is, de Európában nem adják meg az embereknek a lehetőséget, hogy ebben a kérdésben véleményt nyilvánítsanak. Ebben a kérdésben csak a magyar emberek tudják elmondani a véleményüket, szerintem erre büszkék lehetünk. A közjogi következmények ehhez társulnak. Egy olyan komoly dolog, mint egy népszavazás, nem maradhat közjogi következmények nélkül. Lesz ott egy kérdés, amit eldöntünk, azt valamilyen formában át kell ültetni a magyar jogrendszerbe. Ez a minimum, ami bekövetkezik. Márpedig ez a magyar jogrendszer egyik legfontosabb szabálya lesz majd a népszavazást követően.

– Én nem voltam itt egy évvel ezelőtt a sajtókonferencián, de gyanítom, hogy egy évvel ezelőtt sokkal több, kifejezetten provokatív és támadó kérdést kapott, mint most. Mint hogyha nagyon sok víz lefolyt volna a Dunán egy év alatt?

– Nézze, nem szeretek nyafogni, a zsúrpubik kenyere sem az én kenyerem, akik állandóan nyavalyognak azon, hogy így bántják, meg úgy bántják őket, meg ez fáj, meg az fáj. Persze, emberileg ez érthető, de ebben a szakmában, különösen itt, a XXI. században, a modern technológiai vívmányok mellett, amelyek a politikában is megjelentek, itt már nyafogásnak nincsen tere. Bántják az embert, persze, meg figyelik az embert, meg a fejére ütnek az embernek, megpróbálják eltéríteni a szándékától, megpróbálják időnként megalázni is, hátha lelki bizonytalanságot okoznak ezáltal. Szóval van itt minden, a befolyási kísérletek szétfésülhetetlen hálózatában éli az ember az életét, hogyha miniszterelnök, ezt én sosem tekintettem személyes ügynek. Ha azt mondták rám, hogy butaságot beszélek, biztos voltam benne, hogy nem azt gondolják, hogy buta vagyok, hanem egész egyszerűen megpróbálják diszkreditálni az álláspontomat. Tehát fontos dolog, hogy az ember lelkileg elég erős legyen ahhoz, hogy különbséget tudjon tenni az ügy meg saját maga között. A politikában a támadások nem személyes ügyek, még ha az ember személyét érintik, akkor sem. Így voltunk mi az elmúlt egy évben a nemzetpolitikával. Amikor Magyarországot támadták, én tudtam, hogy nem Magyarországot támadják valójában, hanem attól félnek, hogy a magyar gondolkodásmód elterjed Európában. Amikor a magyar álláspont megalapozottságát megkérdőjelezték, akkor nem azért tették ezt, mert féltek, hogy mi esetleg rossz döntést hozunk, hanem azért, mert azt gondolták, hogy megjelent egy gondolkodásmód Európában, amelynek korábban nem volt tere, és amivel ők nem szimpatizálnak. Ilyen az élet, demokráciában élünk, sokfajta vélemény létezik egyszerre, a mi véleményünknek nem volt kellő súlya az európai közgondolkodásban, de az elmúlt egy év minket igazolt. Nem érzek elégtételt, bár kétségkívül jó, hogyha az embert igazolja az idő, sokkal jobb, mintha nem, de ez sem személyes ügy, hanem örülök annak, hogy a magyarok és a magyar kormány is elég kitartó volt, hogy a saját megközelítésünket, a saját gondolkodásmódunkat, a saját valóságérzékelésünket, a saját javaslatunkat, a saját lelkiségünket bátran mertük képviselni, és egyre több ember ismer rá a magyar véleményben az ő saját véleményére is. Meggyőződésem, hogy mi a politika síkján túl is jót tettünk Európának az elmúlt egy évben folytatott vitáinkkal.

– Egy osztrák újságírónővel, míg vártunk Önökre, beszélgettünk, és érdekes volt, amikor megtudta, hogy én honnan jöttem, tehát hogy magyar újságíró vagyok, akkor azt mondta, hogy mi megértjük, amit a magyar miniszterelnök mond, és most már úgy gondoljuk, hogy úgy kell gondolkodni, ahogy ő, csak még nem mondja mindenki.

– Nézze, Európában az elmúlt negyven évben, bár nem lottón nyerte a jólétet Európa, de azért sokkal kényelmesebb volt az élet, meg simább, mint Közép-Európában. Azért a jólétet itt sikerült megalapozni, fölépíteni, és hosszú idő óta a jólétet kétségbe vonó kérdésekkel, dilemmákkal ritkán találkoztak. Beesett, ugye, egy olajválság, voltak időnként, rövid időszakig érvényes gazdasági visszaesések, de önmagában ez egy kényelmes, sikeres Nyugat-Európa és nyugati világ volt. Ebben most változás következett be, de nem olyan könnyű egy garantáltan sikeresnek, garantáltan a világ legjobbjának elkönyvelt Európa-képből átlépni egy olyan világba, ahol minden megkérdőjeleződik. Még mindig mi vagyunk a legjobbak? Miért csökken Európa részesedése a világ össztermelésében? Miért hanyatlik a demográfiai mutatók szerint az európai népesség? Miért lépnek föl olyan együttélési zavarok, mint amit most a migránsokkal való együttélés során naponta tapasztalunk? Honnan jön a terrorizmus? Az csak egy import, amit kívülről dobnak át ide az ellenségeink, vagy van valami gyökere itt belül is, közöttünk? Ezek mind olyan kérdések, amelyekkel európai embereknek nem kellett foglalkoznia, mármint nyugat-európai embereknek az elmúlt negyven évben, és amikor mi először azt mondtuk, hogy mi úgy látjuk, kiélesített ösztönrendszerű közép-európaiakként, hogy emberek, valami baj lehet ebből, mert itt fodrozódik a víz, és nem barátságos dolog, ami készülődik, akkor mindenki azt mondta, hogy „á, ti buták vagytok,” „ti csak most lettetek az Európai Unió tagjai,” „ti még ezt nem ismeritek, majd megoldódik,” „Európa mindig képes korrigálni saját magát, most is így lesz,” „nem kell ennek olyan nagy feneket keríteni, minden mehet tovább úgy, mint eddig ment.” És most kiderült, hogy ez nem így van. A víz fodrozódott, nem volt barátságos, abból bizony veszélyes tajtékok csaptak a partra, és most kapaszkodnunk kell, hogy el ne sodorjon bennünket. És ezt most már mindenki látja, sőt azt mondják, hogy hát igen, néha közép-európaiaknak is lehet igazuk.

– Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.