A határokat le kell zárni, közvetlen áthelyezésekről nem lehet szó
2016. március 7.
Az Európai Unió külső határait le kell zárni, a migránsok közvetlen áthelyezéséről pedig szó sem lehet, Magyarország esetében legalábbis semmiképpen - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn az uniós és török vezetők rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozója előtt.

A tanácskozásra érkezve a magyar kormányfő hangsúlyozta: „helyre kell állítani a törvényességet, a schengeni megállapodás szó szerinti alkalmazása szükséges”, hogy senki ne léphessen be engedély és regisztráció nélkül Európába.

Orbán Viktor leszögezte, „szó sem lehet semmifajta közvetlen áttelepítésről Törökországból Európába, Magyarországra semmiképpen”. Mint mondta, „nincs esély arra, hogy a magyar kormány bármilyen engedményt is tegyen”. Hozzátette, a kormány az „Európába történő behozatalt” is elhibázottnak tartja.

Orbán Viktor az Európai Unió és Törökország vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozója előtti V4-es brüsszeli egyeztetésen. Az asztalnál ül Robert Fico szlovák (b3), Bohuslav Sobotka cseh (j3) és Beata Szydlo lengyel (háttal) miniszterelnök. Orbán Viktor mellett külpolitikai tanácsadója, Gottfried Péter (b2). Fotó: Szecsődi Balázs
Orbán Viktor az Európai Unió és Törökország vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozója előtti V4-es egyeztetésen. Az asztalnál ül Robert Fico szlovák (b3), Bohuslav Sobotka cseh (j3) és Beata Szydlo lengyel (háttal) miniszterelnök. Orbán Viktor mellett külpolitikai tanácsadója, Gottfried Péter (b2).
Fotó: Szecsődi Balázs

„Ugyanis ha Görögországból vagy Törökországból közvetlenül hozunk át migránsokat, az felhívás keringőre, olaj a tűzre, csak még többen fognak jönni”. A határok lezárása nélkül semmit nem szabad tenni – figyelmeztetett Orbán Viktor.

Az Európai Unió és Törökország közötti csúcstalálkozó résztvevői a migrációs hullám megfékezéséről az ankarai kormány és az uniós tagországok vezetői között novemberben létrejött egyezmény végrehajtásáról fognak tárgyalni elsősorban.

Az akcióterv értelmében Ankara kötelezettséget vállalt arra, hogy megerősíti határai védelmét, fellép az embercsempészek ellen és visszafogadja az unióból kitoloncolt bevándorlókat, cserébe az Európai Unió és tagállamai hárommilliárd euróval segítik Törökországot az országban lévő menekültek ellátásában.