A magasabb minimálbér-emelés magasabb nyugdíjemeléssel is járna
2016. november 20.
Ha meg tudnak állapodni a vállalkozókkal egy magasabb minimálbér-emelésben, akkor az emelkedő bérek és a magasabb infláció lehetőséget ad majd a magasabb nyugdíjemelésre - hangzott el az a Kossuth Rádió hétfői 180 perc című műsorának adott miniszterelnöki interjú előzetesében az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A kormányfő úgy fogalmazott: a tárgyalások sikere esetén a most tervezett 0,9 százalékos helyett az ideivel megegyező mértékű, vagyis 1,6 százalékos nyugdíjemelés lehet jövőre.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy kormánya megtartotta ígéretét, megőrizte a nyugdíjak vásárlóértékét, de – mint mondta -, tudja, hogy az alacsony infláció miatt a soron következő emelést sokan keveslik, ezért a bértárgyalásokat követő kormányzati lépés a nyugdíjasokat érinti majd.

A miniszterelnökkel készült teljes interjú hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hallható.