A mezőgazdasághoz kötődő ipari beruházások kiemelt figyelmet élveznek
2017. július 13.
Minden olyan vállalkozás, ami a mezőgazdasághoz kapcsolódik, és az abból származó tudást alakítja át ipari tudássá és kereskedelmi tőkévé, különösen fontos a magyar kormánynak; a Balogh Tészta Zrt. is egy ilyen vállalkozás - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Balogh Tészta Zrt. új üzemének avató ünnepségén, csütörtökön Tiszakécskén.

A kormányfő hangsúlyozta: a magyar ember a mezőgazdasághoz ért igazán. Ez az, ami a génjeinkben van, és a tudás apáról fiúra száll. A mezőgazdaság magas szintű nemzetközi műveléséhez vagyunk leginkább alkalmasak – fogalmazott a kormányfő.

Fotó: Árvai Károly

Hozzátette: azért is fontos a Balogh Tészta Zrt. beruházása, mert egy családi vállalkozás valósította meg. Mint mondta: az üzem egy olyan ipari létesítmény, ami volumenével is meghatározója a magyar nemzetgazdaságnak, és ez a teljes nemzeti össztermék szempontjából sem közömbös. Kiemelte: a magyar embereknek van egy olyan adottsága, hogy akkor érzik jól magukat a bőrükben, ha a kiválasztott élelmiszerről pontosan tudhatják, hogy magyar földből származó és magyar ember munkájának eredménye. „Ez a szempont a jövőt illetően inkább előnyös, és remélem, ilyen szokásokkal élő közösség, nemzet maradunk” – fogalmazott. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a Balogh Tészta Zrt. valószínűleg annak köszönheti sikerét, hogy „soha nem ijedt meg a saját árnyékától”. Sosem torpant meg vagy vonult vissza, hanem a jövő útjait kereste, és folyamatos fejlesztések révén jutott el oda, ahol most tart. Nagy tanulsága sikerének, hogy egy mezőgazdasági vállalkozás hosszabb távon akkor tud megállni a lábán, ha nemcsak a magyar piacra termel, hanem kilép a nemzetközi piacra – tette hozzá.

Orbán Viktor a gazdasági helyzetről szólva úgy fogalmazott: ma már alig van munkanélküli az országban, aki dolgozni akar, talál magának munkát: a munkanélküliség ugyanis 4 százalék környékén van és 3,5 százaléknál ez már teljes foglalkoztatásnak minősül. A fejlődés nem az újabb és újabb munkahelyek létrehozásában, hanem az újabb és újabb, nagyobb felkészültséget és technológiai tudást igénylő munkahelyek létrehozásában van.

Fotó: Árvai Károly

A miniszterelnök kifejtette: az elmúlt időszakban minden európai nemzet megtanulhatta, hogy „csak akkor nem dől el, ha két lábon áll”. Egyrészt szükség van a külföldi beruházásokra, amelyekkel termelő üzemeket hoznak létre Magyarországon. A másik láb viszont a magyar tulajdonban lévő vállalkozások és tőke lehet – tette hozzá. „Ha megvan mindkét lábunk, és nagyjából azonos erőben is vannak, akkor a magyar gazdaságot nem lehet felborítani” – jelentette ki. Ha azonban nem fordítunk kellő figyelmet a magyar vállalkozásokra, a magyar tőketulajdonosokra és a magyar befektetőkre, akkor az első fuvallat feldöntheti a gazdaságot, ahogy 2008-ban, a válság idején fel is borított bennünket – fogalmazott. Akármilyen jók is ma a magyar gazdasági mutatók, akármennyi sikeres vállalkozót is látunk magunk körül, mindig emlékeznünk kell azokra az iszonyatos erőfeszítésekre, amikor tíz körmünkkel kapartuk ki magunkat abból a csődből, ahova a kommunista rendszer a jobb sorsa érdemes Magyarországot taszította – emelte ki Orbán Viktor.

Tóth János , Tiszakécske polgármestere az ünnepségen elmondta: Magyarország második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező tésztagyára, a Balogh Tészta Zrt. 25 tiszakécskeinek biztosít munkát. Emellett a vállalkozás a helyi kézilabda szakosztály kiemelt támogatója, de rendszeres felajánlásokkal segíti a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatot, valamint a szociális otthont.
Balogh László, a cég tulajdonosa kiemelte: jelenleg az exportarányuk 20 százalék. Szállítanak Romániába, Szlovákiába, Ukrajnába, Szlovéniába, Horvátországba és Boszniába, de van már kínai partnerük is. Terveik szerint három éven belül a termelésük hetven százalékát exportálják majd – tette hozzá.

Fotó: Árvai Károly

A családi vállalkozásként induló Balogh Tészta Zrt. csaknem két és fél évtized alatt vált az egyik legnagyobb hazai tésztagyártóvá vált. A magyar tulajdonú cég alapanyagait kizárólag magyar beszállítóktól szerzi be.

Az 1993-ban Jászkarajenőn alapított vállalkozás első üzemének kapacitása néhány év múlva már nem volt elegendő, így 2002-ben új tésztagyár építése vált szükségessé. Az új üzemben 2013-ra vált túlterheltté.

A tiszakécskei gyár építése 2015 júliusában kezdődött. A 8500 négyzetméter alapterületű üzembe első fázisban óránként 2250 kilogramm tészta gyártására és csomagolására alkalmas gépsorokat telepítettek. A beruházás költségei elérik a 2,7 milliárd forintot, melyből a banki hitel 1,6 milliárd forint, az uniós támogatás 500 millió forint.

Fotó: Árvai Károly

A Balogh Tészta Zrt. az előző évben 9 ezer tonna terméket állított elő. Értékesítésből származó nettó árbevétele 2016-ban 1,316 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 1,311 milliárd forint volt. Az árbevétel nagyobb része belföldi értékesítésből származik, ez 2016-ban mintegy 1,14 milliárd forintot, az előző évben pedig 1,105 milliárd forintot tett ki. A vállalat adózott eredménye 2015-ben 161 millió forint, míg 2016-ban 200 millió forint volt.