Orbán Viktor kedden Varsóban tárgyal
2020. december 8.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden ismét Varsóban tárgyal Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, valamint a lengyel kormánypárt elnökével, Jaroslaw Kaczynskivel - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Korábban a lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller a PAP lengyel hírügynökségnek elmondta: Orbán Viktor kedd délután érkezik a lengyel fővárosba. Nem hivatalos értesülésként a PAP hírül adta: a megbeszélésen Jaroslaw Kaczynski is részt vesz, később az egyeztetéshez a két kisebb lengyel kormánykoalíciós párt – a Szolidáris Lengyelország és az Egyetértés – vezetői is csatlakoznak. Morawiecki keddi varsói sajtóértekezletén elmondta: az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő csúcstalálkozója előtt az uniós források feltételrendszeréhez kapcsolódó témában „szinte naponta tárgyal a magyar miniszterelnökkel”.  A lengyel kormányszóvivő közlése szerint a két miniszterelnök hétfő este egyeztetett videokonferencia formájában. Orbán Viktor legutóbb múlt hétfőn járt Varsóban, az azt megelőző héten pedig Mateusz Morawieckivel Budapesten közös nyilatkozatot adtak ki, melyben leszögezték: szükség esetén készek megvétózni az uniós költségvetést és a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást célzó alapot.