- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/a-soros-halozat-szervezi-a-migraciot-a-balkanon/ -

A Soros-hálózat szervezi a migrációt a Balkánon

Úgy fogalmazott: a Soros által finanszírozott szervezetek gyakorlatilag “migrációs tanácsadást” folytatnak.

Soros György politikai befolyást akar szerezni, ő a világ első számú oligarchája, “maffiaszerű, fedett hálózati módszerekkel finanszíroz NGO-nak mondott civil szervezeteket, csoportokat, aktivistákat”, és politikusokat vásárol meg – mondta.

A viták mögött is az áll, hogy míg “a Soros által finanszírozott bérpolitikusok” a migráció mellett vannak, addig Magyarország ellene – jelentette ki.

A keddi röszkei határáttörési kísérletről a miniszterelnök kifejtette: akik átjöttek Magyarországon, azokat a rendőrség elfogta, és a “jogi határzár” alkalmazásával már bíróság elé is állították őket, sőt ítéletek is születtek, és ki is fogják őket toloncolni az országból.

A Röszkén készült felvételeken is az látszik – folytatta -, hogy nők és gyermekek nem voltak a migránsok között, csak katonakorú, jó fizikai állapotban lévő, felszereléssel rendelkező férfiak, akiket “nem a szél fújt ide”.

A migrációs helyzetet Orbán Viktor úgy kommentálta: nő a nyomás a déli határsávnál, a védekezés is egyre nehezebb, ezért megkétszerezték a határnál szolgáló katonák számát.

Úgy értékelt: a határvédelem és a migrációval szembeni fellépés a legfontosabb európai és magyar ügy ma is.

Közölte továbbá, most azért küzd, hogy a készülő EU-s költségvetésből ne a közös európai határvédelemre költsenek, hanem inkább adják a pénzt a tagállamoknak.

Az EU eddig “zsebpénznek sem nevezhető” forrást adott Magyarországnak a határvédelemre, pedig az elvégzett munka az osztrákoknál is kamatozik, a bajoroknak is “mi vagyunk a várkapitányai”, sőt egész Németországot Magyarország védi meg a délről érkező illegális bevándorlással szemben – mondta.

A koronavírus ügyében Orbán Viktor azt közölte: Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével operatív törzs állt fel a vírus elleni védekezés érdekében. Össze kell hangolni a szükséges lépéseket például az idegenrendészetben, a határellenőrzésben, ha pedig megjelenne a vírus, azt azonosítani kell, majd közigazgatási intézkedésekre van szükség.

A testületben olyan szakemberek dolgoznak – az egészségügyért felelős miniszter és az országos tisztifőorvos is tag -, akik segíteni tudnak a védekezésben – mondta a kormányfő, hangsúlyozva: “most nincs baj, de lehet, ezért a dolgot komolyan kell venni”.

Hozzátette, pánikot nem szabad kelteni, de bagatellizálni a kérdést akkor sem lehet, ha jelen pillanatban nem tudni arról, hogy Magyarországon tartózkodna olyan ember, aki ilyen vírust hordoz.

A kínai Vuhanban – ahonnan a fertőzés indult – nyolc magyar tartózkodik, közülük heten akarnak hazajönni, ők még a héten itthon is lehetnek – tájékoztatott.

Azt is megjegyezte, felkérte Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy tekintse át, a rémhírterjesztéssel szembeni fellépést megalapozó jogszabályok megfelelőek-e.

A börtönviszonyokra hivatkozó kártérítések ügyében Orbán Viktor arról beszélt, hogy ügyvédek felépítettek egy “bizniszt”, eddig 12 ezer pert indítottak a hazájuk ellen, ítéleteket “csikarnak ki” az európai bíróságon, a magyar államnak pedig oda kellene adni a pénzt, amelynek “60 százaléka az ügyvédek számlájára kerül”. “Börtönbizniszről”, joggal való visszaélésről van szó, amellyel szemben a leghatározottabban akar fellépni – jelentette ki.

Közölte: az elítéltek elhelyezésében annyi változást mindenképpen el kell érni, hogy ne legyen hivatkozási alap “a rossz szándékú ügyvédek részéről”, ezért új épületeket nyitnak meg.

A folyamatban lévő ügyekről azt mondta, nem szívesen fizet egyetlen fillért sem, mert az adófizetők pénzén “osztoznak a bűnözőkkel az ügyvédek”. “Megáll az ember esze” – reagált.

A rádióműsorban szó volt a gyöngyöspatai iskolaügyről is, amelyről a kormányfő kifejtette: a 80 százalékban nem romák lakta kisváros iskolájában áldatlan állapotok alakultak ki – magas hiányzás, fizikai tettlegesség, házirend megszegése -, amire a nem roma magyarok úgy reagáltak, hogy elkezdték kivenni a gyermekeiket onnan. Az az érzés alakult ki a nem romákban Gyöngyöspatán, hogy noha ők vannak többségben, mégis nekik kell meghátrálni. Most pedig még – “a Soros-szervezetek által indított eljárás eredményeképpen, bírói ítélet alapján” – azoknak kell milliókat fizetni, akik lehetetlenné tették, hogy a gyermekeik rendesen tanuljanak – mondta.

“Mi annak a 80 százaléknyi, tisztességes, munkából élő, a gyerekének rendes oktatást követelő magyarnak az oldalán állunk, akik most Gyöngyöspatán éppen meghátrálásban vannak” – mondta. Jelezte, felkérte a térség fideszes parlamenti képviselőjét, “sürgősen fordítsa meg ezt a helyzetet”. Horváth László a jövőben miniszterelnöki megbízottként is dolgozik majd az ilyen és ehhez hasonló esetek felderítésén, és javaslatokat készít.

Hozzátette: a cigány családok között is vannak természetesen olyanok, akik szeretnék, ha rendes iskolába járna a gyermekük, de a randalírozók őket is akadályozzák.

“Nem akarok fizetni (…) olyan szülőknek, akik 500 órát hagyták hiányozni a gyermeküket az iskolából, ha meg bement, akkor pedig kifejezetten az oktatást lehetetlenné tevő magatartást mutatott” – jelentette ki, közölve: a kormány a tisztességesen dolgozó emberek oldalán áll.

A Dézsi Csaba András Fidesz-KDNP-s jelölt által megnyert győri időközi polgármester-választást Orbán Viktor úgy kommentálta: Győr jó kezekben lesz a következő időszakban, Dézsi Csaba András érti, hogy a fejlődést fenn kell tartani. Az új polgármester feddhetetlen, és “miután erkölcsileg is megroppantunk abban a városban, helyre kell állítani a becsületet” – tette hozzá.