Aki falakat akar bontani, annak előbb el kell menni a falig
2019. március 10.
Aki falakat akar bontani, annak előbb el kell menni a falig - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Varsóban, a magyar nagykövetségen rendezett ünnepségen.

A kormányfő Kornel Morawieckinek, a szejm korelnökének átadta a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést a Magyarország iránti szolidaritása és következetes kiállása, valamint a magyar-lengyel politikai kapcsolatok erősítését szolgáló tevékenysége elismeréseként.

A miniszterelnök emlékeit felidézve beszédében hangsúlyozta: annak idején magyar fiatalokként Morawieckire és bajtársaira figyeltek, és amikor nekik is el kellett dönteniük, mennyire legyenek radikálisak, úgy határoztak, olyan radikálisak lesznek, mint Morawiecki és szervezete, mert „aki falakat akar bontani, annak előbb el kell menni a falig”, ahogy Morawieckiék is tették.

Hozzáfűzte: a bátor cselekvés és tisztelet kultúrája máig létezik Lengyelországban, és valami megmaradt belőle Magyarországon is.

Orbán Viktor azt mondta: az ember „ritkán áll szemben egy tananyaggal”. 1984-85-ben tanult a közép-európai ellenállási mozgalmakról „félhivatalosan” a kollégiumban, és amikor ott a Szolidaritásról tanultak, akkor találkozott először Morawiecki nevével.

Fotó: Szecsődi Balázs

Emlékeztetett: néhány hónappal azután, hogy tankok lepték el Lengyelország utcáit, egy kiáltvány jelent meg, amely arról szólt, hogy azért kell harcolni, hogy ne éljenek rabságban, hűek legyenek apáik és nagyapáik hagyományaikhoz, küzdeni kell a szabadságért, megmutatni a világnak, hogy ellen lehet állni a rossznak. A Morawiecki által vezetett mozgalom céljainak, gondolatainak megfogalmazásáért akkor még súlyos árat fizetett az ember, ilyen gondolatok még a szabad Nyugaton is kevesek fejében fordultak meg – mondta.

Kornel Morawiecki 1982 júniusában alapította meg a Harcoló Szolidaritás nevet viselő antikommunista szervezetet, válaszul a Szolidaritás szakszervezet betiltására és az ellenzék elnyomására.

Orbán Viktor kiemelte: a Nyugat meg volt győződve arról, hogy a Szovjetunió és a kommunizmus még hosszú évtizedekig létezni fog, és akik ebbe nem akartak belenyugodni, azok Morawieckiék harcából merítettek erőt. Nekik köszönhetően „állandóan ott dobolt a fülekben”, hogy a kommunizmust nem lehet megreformálni és a bűneit napvilágra kell hozni.

A miniszterelnök méltatta a magyar-lengyel barátságot, és azt mondta, hogy a szeretetnek azt az áradó formáját, amellyel magyarok és lengyelek egy szobát meg tudnak tölteni, ma nem ismerik máshol Európában.

Fotó: Szecsődi Balázs

A kitüntetést átvéve a 77 éves Kornel Morawiecki arról beszélt, hogy nem is a saját nevében, hanem „lengyelként, e föld fiaként, a Harcoló Szolidaritás képviselőjeként, a keresztény szeretet törvényei alapján felnevelt európaiként” veszi át a kitüntetést a „hősies magyar nemzet” miniszterelnökétől.

Aláhúzta: a szeretet, valamint a szolidaritás törvénye az egymáshoz való viszonyról szól, a terhek közös hordozásáról, a közjó érdekében való munkáról.

A szolidaritás öröksége „alakít és kötelez is bennünket, hogy a hazák Európáját építsük, hogy így érkezzünk el az Európa nevű hazába”. Ez a „nagy, óriási, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig húzódó Európa a kereszt jele alatt nőtt fel, az áldozatok, az önfeláldozás közepette, és a szabadságon, valamint a szolidaritáson alapszik” – fogalmazott Morawiecki. Azt a kívánságát fejezte ki, hogy a sok évszázados lengyel-magyar barátság „példa és útmutató legyen az ilyen Európa és a biztonságos, békés, értelmes világ építésében”.