Az olimpia nemzetiből pártügy lett
2017. február 20.
Szeretnék nemzeti ügyet csinálni az olimpiából, de ha ez nem sikerül, akkor be kell látnunk, hogy pártügyként nem lehet diadalra vinni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn újságíróknak.

A kormányfő közölte, hogy szerdán a kormány és a Fővárosi Közgyűlés is meg fogja vitatni a kialakult helyzetet.

„A helyzet az, hogy volt egy nemzeti ügyünk, amiből pártügy lett, most az a kérdés, hogy ebből lehet-e újra nemzeti ügyet csinálni” – összegzett.

Arra a kérdésre, hogy megállapodott-e Tarlós István főpolgármesterrel arról, hogy 2019 után is folytathatja munkáját, ha visszavonja az olimpiai pályázatot, azt felelte: a Fideszben nem szoktak pozíciót osztani, csak munkát.

A kormányfő közölte: tartja magát ahhoz, hogy a parlamenti választások megtörténtéig semmilyen pozícióról nem tárgyal.

Faggatták a hétfőn bejelentett nemzeti konzultációról is. Orbán Viktor kifejtette, hogy a nemzeti konzultációval megerősített ügyek mindig sikeresek voltak.

A kormány sem esélytelen, de egészen más a súlya, ha az egész ország képviseletében tud fellépni – mondta.