
Hitelből nem lehet béreket emelni
2012. július 25.
A kormány nyitott a béremelések ügyében, de határozott álláspontja, hogy hitelből nem lehet sem béreket emelni, sem szociális rendszert építeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután - konzultációsorozata keretében - Gaskó Istvánnal, a Liga elnökével és Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökével tárgyalt a munkavállalókat érintő aktuális ügyekről.
A kormányfő, a Fidesz elnöke elmondta: a találkozón egyetértettek az érdek-képviseleti vezetőkkel abban, hogy még az idén szükség van béremelésre az egészségügyben, továbbá abban is, hogy gyakorlatorientált szakképzést kell kialakítani, végre kell hajtani a munkahelyvédelmi akciótervet, meg kell őrizni a nyugdíjak értékállóságát, figyelni kell a jövedelmi viszonyok alakulását, és ha szükséges, be kell avatkozni, valamint helyes döntés volt befagyasztani a rezsiköltségeket. Egyeztek az álláspontok abban a kérdésben is, hogy be kell vonni a közteherviselésbe "a külföldön lappangó számlákat" - tette hozzá.
A Gaskó Istvánnal és Palkovics Imrével közös parlamenti tájékoztatón - akiket a miniszterelnök "régi, rendszerváltáskori harcostársaknak" nevezett, hozzátéve, hogy szerinte egész Európa egy gazdasági rendszerváltás küszöbén van - Orbán Viktor hangsúlyozta: a kabinet és a szakszervezetek között nézetazonosság van abban, hogy a jövő Magyarországában munkaalapú gazdaságnak kell kiépülnie, és növelni kell a gazdasági teljesítőképességet.
A kormányfő elismerte, hogy az elmúlt két évben voltak véleménykülönbségek a kabinet és a szakszervezetek között, de köszönetet mondott az érdekképviseletek vezetőinek azért, hogy a politikai-gazdasági egyet nem értés "civilizált területéről sohasem csúsztak át a politikai lázítás területére". Ezért az elmúlt két év eredményében benne van a szakszervezetek teljesítménye is - jelentette ki.
A felmerült kérdések közül kitért a sztrájktörvényre, amellyel kapcsolatban elmondta, munkabeszüntetés idején is garantálni kell a nem sztrájkolók jogait, ezért a minimális szolgáltatásokról minden munkabeszüntetés előtt meg kell állapodni, ennek hiányban pedig a bíróságra kell bízni ezt a vitát.

Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja szeptemberben tér vissza Magyarországra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A kormányfő kérdésre válaszolva közölte: azt várják, hogy az IMF és az EU közös delegációja adjon át a kormánynak egy "helyzetösszesítést", abban jelölje meg azokat a pontokat, amelyekben szerintük változtatni kell a gazdaságpolitikán, nevezzék meg az IMF-hitelhez szükséges előfeltételeiket, és mondják el a véleményüket a 2013-as büdzsé szerintük módosítandó pontjairól. Hozzáfűzte, hogy az IMF/EU-tárgyalások menetét Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerda délután egyezteti a delegációval.
Szeptemberben ezeket a felvetéseket a kormány érdemben meg fogja válaszolni - mondta Orbán Viktor, aki biztatónak nevezte keddi tárgyalását az IMF/EU-delegációval, és hozzátette, egyetért az IMF és Magyarország abban, hogy hitelből nem lehet sem béreket emelni, sem szociális rendszert építeni, a gazdaság teljesítőképességét pedig növelni kell.
Számos részletkérdésben ugyanakkor véleménykülönbségek alakultak ki, illetve maradtak fenn - folytatta, példaként említve, hogy bár az IMF és a kormány is szükségesnek látja a közszféra átalakítását, a valutaalap ennek gyorsítását várja, ami a kabinet szerint viszont kockázatokkal jár. A kisebb, jobban szervezett államigazgatásban azonban nem térnek el a vélemények - magyarázta.
Orbán Viktor közölte továbbá, hogy különbségek vannak a tárgyalófelek között a pénzügyi szektor helyzetének, terhelhetőségének megítélésében: az IMF a gazdasági növekedéshez a pénzügyi szektor jövedelmezőségének helyreállítását a legfontosabb feltételek között tartja számon, a kormány szerint azonban bár nyereséges bankokra természetesen szükség van, de miközben az egész gazdaság veszteségeket szenved el, indokolatlannak tűnik, hogy éppen a pénzügyi szféra maradjon ki a közteherviselésből. Ennek az összeegyeztetése fontos eleme lesz a tárgyalásoknak - jegyezte meg.
Szavait összegezve úgy fogalmazott: "biztatóbbnak tűnik a dolog, mint amit az ember annak a három betűnek a hallatán, hogy IMF, egyébként gondolni szokott". "Mi sem vagyunk könnyű eset, de úgy láttam, ők sem azok" - tette hozzá a kormányfő, ismét hangsúlyozva, hogy a kabinet minél hamarabb sikeresen le akarja zárni a tárgyalásokat, de csak olyan megállapodást áll módjában megkötni, amely jól szolgálja Magyarország érdekét.

A kormány tanulmányozni fogja az Európai Központi Bank (EKB) fenntartásait a jegybankra is kivetett pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Ugyanakkor leszögezte: a pénzügyi szektornak - ideértve a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is - képesnek kell lennie arra, hogy a munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges forrásokat előállítsa a költségvetésnek.
Az európai és a magyar válságkezelés között éppen az a különbség, hogy míg az EU a bankokat védi, addig a magyar kabinet a munkahelyeket - fogalmazott a miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján.
A munkahelyvédelmi akcióterv kulcskérdés, és egyébként a Magyarországgal szembeni elvárásoknak való megfelelés előfeltétele is, hiszen a foglalkoztatás - amelynek növelését tűzte ki célul a program - alacsony szinten van - hangsúlyozta Orbán Viktor.
"A vita nem zárult le, tanulmányozzuk az EKB érveit, és kellő időben, megfelelő ütemezéssel a sikeres választ meg fogjuk adni" - összegezte a jegybankra is kivetett tranzakciós adóról kialakult véleményét a miniszterelnök.
Orbán Viktor a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel múlt hétfőn kezdett konzultációsorozatának eddigi állomásain találkozott a KDNP vezetőivel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével, részt vett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző tanácskozásán, konzultált a Nemzeti Fórum vezetőivel, közös nyilatkozatot írt alá Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével, és tárgyalt a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőivel is. Hétfőn az Országos Roma Önkormányzat, kedden pedig a Fidelitas vezetőivel konzultált a pártelnök-miniszterelnök.
A kéthetes konzultációsorozat zárásaként csütörtökön Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnökének meghívására a VOSZ kibővített elnökségi ülésére látogat Orbán Viktor. A megbeszélés fő témája a kormány és a VOSZ megállapodásának félidős értékelés lesz a vállalkozók kezdeményezéseinek, javaslatainak tükrében.
mti, fotó: Botár Gergely




