Orbán Viktor a Nemzeti Fórum vezetőivel konzultált

2012. július 19.

A Nemzeti Fórum vezetőivel folytatta a héten megkezdett konzultációsorozatát csütörtökön a miniszterelnök.


Orbán Viktor hivatalában fogadta Lezsák Sándort, a Nemzeti Fórum elnökét, Ékes Józsefet, Sira Magdolnát, Fejér Lászlót és Nagy Sándort. A megbeszélésen jelen volt Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is.

A felek egyetértettek abban, hogy a Nemzeti Fórum által is fontosnak tartott ügyekben komoly sikereket ért el a kormány az elmúlt két esztendőben. Lezsák Sándor és munkatársai ugyanakkor kiemelték a vidéki emberek, a kistelepülések problémáit, a Lakiteleki Népfőiskola, az egészségügy és a magyar agrárium ügyét, és kérték a miniszterelnököt, hogy kormánya további erőfeszítéseket tegyen e területeken az életfeltételek javítása illetőleg újabb fejlesztések megvalósítása érdekében.

A Nemzeti Fórum konkrét javaslatokat terjesztett elő többek között az önfenntartó települések, a szociális szövetkezetek, a hungarikumok, a Keleti Nyitás politikája, a Nemzeti Lovasprogram valamint a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat ügyében.

"A kultúra, a tudás-alapú nemzeti önbecsülés a nemzetközi versenyképesség alapja" – hangsúlyozta a megbeszélésen Lezsák Sándor. A felek áttekintették a Nemzeti Fórum helyi csoportjai és a Fidesz-szervezetek közötti együttműködés helyzetét, valamint a további feladatokat is - olvasható Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közleményében.


orbanviktor.hu, fotó: Miniszterelnökség

« vissza

A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Európa jelenlegi problémáinak jellemző vonása a gyengülő versenyképesség – állapítja meg Orbán Viktor a Euromoney májusi kiadásának Magyarországról összeállított ismertetőjében.
Ha Európa hűtlen lesz keresztény gyökereihez, elfordul hagyományaitól, akkor nem lesz ereje a válság utáni megújuláshoz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a zirci ciszterci apátság felújított épületének átadó ünnepségén, ahol bejelentette: a város arborétuma visszakerül az apátság tulajdonába.


  • Orbán Viktor, 49 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010