Orbán Viktor levele Joseph Crowley kongresszusi képviselőnek

2012. július 3.

Tisztelt Crowley Képviselő Úr!

Köszönöm a levelet, amit nekem küldtek. A legjobbkor tették ezt, ugyanis éppen a segítségüket szerettem volna kérni egy olyan ügyben, amelyben a kormányközi kapcsolatokon és nagykövetségen keresztül nem sikerült célt érnem.

Magyarországon az általam vezetett politikai közösség, amely kereszténydemokrata alapokon áll, évtizedek óta harcol a szabadságért és az emberi méltóság tiszteletéért. A mi politikai közösségünk a magyar szabadságharcosok örököse, büszkék vagyunk arra, hogy tevékeny szerepet játszhattunk hazánk szovjet elnyomás alóli kiszabadításában és a kommunizmus megdöntésében. A szabadságunk visszaszerzése óta folyamatosan harcolunk az emberi méltóság tiszteletéért a magyar társadalmi és közéletben egyaránt. Az ez ügyben elért sikereinkről washingtoni nagykövetségünk szívesen szolgál részletekkel. Munkánk során jelentős antiszemita támadások érik közösségünket és személy szerint engem is. A támadások során a szélsőséges erők „zsidóbérencnek” titulálnak bennünket. Ezek az erők a legnagyobb támogatást az Egyesült Államokból kapják. Az antiszemitizmus magyarországi központja egy olyan hírportál, amely a magyar kormány föllépése elől az Egyesült Államokba menekült, s onnan végzi gyalázatos tevékenységét. Ha ez a probléma megoldódna, az antiszemitizmus magyarországi erői jelentősen meggyengülnének.

Kérem Önöket, hassanak oda, hogy megszűnhessenek Magyarországon az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk. Miután az Egyesült Államok kormánya visszautasította kérésünket, Önökhöz fordulok segítségért.

Üdvözlettel,

Orbán Viktor


orbanviktor.hu

« vissza

Az alkotmányos viták korszakán túl vagyunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Alkotmánybíróságon, miután megbeszélést folytatott Paczolay Péterrel, a testület elnökével.
Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, "ha a matematikának vannak még érvényes szabályai" – mondta Orbán Viktor szerdán Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján, ahol a miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarországon folytatódik a rezsicsökkentés mind a háztartások, mind a vállalkozások számára.
A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.


  • Orbán Viktor, 49 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010