Egy nép identitása a kultúrában tükröződik
2019. május 14.
Egy nép és egy civilizáció identitása leginkább a kultúrában tükröződik és összpontosul - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épületének átadásán.

„Büszkék vagyunk Európa több ezer éves görög, római, zsidó és keresztény örökségére és büszkék vagyunk arra, hogy a magyarok ezer esztendőn keresztül gazdagították ezt az örökséget” – hangsúlyozta, majd kiemelte: amikor azt érezni, hogy ezt a kultúrát veszély fenyegeti, „azonnal kigyullad egy vörös fény a fejünkben, és azonnal akcióba is lépünk”.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A magyarokkal nem fordulhat elő, hogy a saját nagyvárosaikban etnikai és kulturális értelemben kisebbségbe kerüljenek, mert amikor úgy érzik, kihívás éri a kulturális identitásukat, megszólal a „vészcsengő” – fogalmazott a kormányfő.

Az OMRRK-ról szólva Orbán Viktor kiemelte: Európában csak két ilyen intézmény van, az egyik Londonban a British Museumhoz, a másik pedig Szentpéterváron az Ermitázshoz tartozik. Rámutatott arra, hogy a most átadott intézmény évtizedek óta a legnagyobb múzeumszakmai fejlesztés Magyarországon, több mint egymillió kulturális emléket tárolnak, gondoznak majd a központban, amellyel Budapest még szebb, még modernebb, még zöldebb lett.

Az egymillió kulturális emlékkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a baloldali, progresszív megközelítés szerint ezekben „a halott fehér kultúra porosodó tárgyai” láthatók, nemzeti szempontból nézve viszont ez az „eleven kulturális örökségünk”. A múlt talapzata nélkül ugyanis „gyökértelenül sodródunk a történelem viharai közepette” – fogalmazott, a múzeumokat pedig – háttérintézményeikkel együtt – a gondolkodás iránytűinek nevezte.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy tíz éve még gondolni sem lehetett Magyarországon nagy kulturális vállalkozásokra, 2011-re azonban „megjött a bátorság”, hosszú távú, nagy kulturális vállalkozások nélkül ugyanis a gazdaság rendbetétele is kevesebbet ér.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor beszéde végén azt mondta, hogy ilyen léptékű kulturális fejlesztésre, mint a most átadott központ, csak a leggazdagabb, legerősebb európai nemzetek voltak képesek, Magyarország pedig az elmúlt években annyira megerősödött, hogy „az elmúlt száz évben aligha voltunk mi ilyen jó bőrben”.

A Liget Budapest Projekt keretében elkészült új intézmény a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria műtárgyainak megőrzéséhez és tudományos feldolgozásához biztosít hátteret a Városliget szomszédságában, a XIII. kerületi Szabolcs utcában.