Egy új egység jött létre
2016. október 4.
Azzal, hogy az október 2-ai népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre, létrejött egy új, pártok felett álló egység Magyarországon, amely nemzeti ügynek tekinti a szuverenitás megvédését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban tartott sajtótájékoztatóján.

Az új egység pártok felett álló nemzeti ügyben jött létre, ezt még olyan emberek is így gondolták, akik valószínűleg más pártokkal szimpatizálnak – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: az, hogy egymillióval többen szavaztak nemmel, mint a Fidesz-KDNP hagyományos szavazóbázisa, jól mutatja, hogy az emberek ezt nem párt-, hanem nemzeti kérdésnek tekintették.

Egy ilyen egybecsengő akarat szerinte kötelezi a kormányt, hogy érvényt szerezzen neki, hiszen „Magyarországon mégiscsak van 3,3 millió ember, akik úgy döntöttek, nem fogják hagyni, hogy más döntsön helyettük a betelepítés és a migránsok kérdésében”. Meggyőződése – mondta -, hogy ezek az emberek nem a migránsok és nem is az Európai Unió ellen szavaztak, hanem a modern kori népvándorlás megfelelő kezelési módjáért. Szavai szerint a 3,3 millió ember egy „igazi nemzeti formáció”, amely azt gondolja, hogy van egy ügy, amelyben hajlandó – a világnézetét félretéve – összefogni a másikkal.

20161004BGA_8000 2
Fotó: Botár Gergely

Orbán Viktor kijelentette: az emberek döntésének érvényt kell szerezni az Országgyűlésben. Ezért „ennek a 3,3 millió embernek a nevében” kezdeményezett alkotmánymódosítást, hogy világosan kimondják: a magyar parlament hozzájárulása nélkül Brüsszel semmilyen uniós előírással sem telepíthet Magyarországra bevándorlókat; megtiltják a csoportos kényszerbetelepítést Magyarországra, mert ez szuverenitási kérdés; és „semmilyen brüsszeli döntés nem kérdőjelezheti meg Magyarország területi egységére és a népességére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát”.

A miniszterelnök közölte: az alaptörvényt négy ponton módosítanák, amelyek között szerepel a többi közt az, hogy „a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott törvényes határozat alapján lehet betelepíteni”. Tilos a csoportos betelepítés – rögzítenék. A kabinet a módosítást szerdai ülésén tekinti át.

Az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados parlamenti többségről úgy nyilatkozott: hisz abban, hogy „a jó forgatókönyv” szerint fognak haladni.

Fotó: Botár Gergely
Fotó: Botár Gergely

A kormányfő kérdésre megjegyezte, ha a népszavazáson 50 százalék felett lett volna a részvétel, vagyis „ha az új egység nem a választópolgárok 43 százalékát foglalná magában, hanem több mint 50 százalékát, akkor az ő szavuk saját súlyánál fogva is érvényesült volna”. Ám mivel 43 százalék volt a részvétel, a többség hangjának érvényesítéséhez kell „egy parlamenti rásegítés, egy tolóerő” – fogalmazott.

Orbán Viktor szerint – mint azt egy kérdésre válaszolta – a népszavazás és az alkotmánymódosítás együtt erősebb pozíció, mint ha csak referendum lenne. Olyan új migrációs rendszert kell létrehozni Európában, amely minden tagállamnak megfelel – szorgalmazta.

A miniszterelnök azt is mondta, azt nem tudja elképzelni, hogy Brüsszelben a nemmel szavazók 98 százalékos többsége ellenében döntsenek.

„Az EU nem hozhat olyan döntéseket, amelyek egy nép alkotmányos identitását akarata ellenére megváltoztathatják”; „az alkotmányos identitás körébe tartozó kérdésekben Brüsszel nem hozhat olyan szabályokat, amelyek felülírják a nemzeti jogalkotást” – jelentette ki.