2013. április 5.
A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adta át Orbán Viktor miniszterelnök Degenfeld-Lindner Máriának pénteken Budapesten.
2013. április 5.
A miniszterelnök szerint Magyarország nem bízhat abban, hogy az Európai Unió kizárólag a tények alapján dönt a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése ügyében. Orbán Viktor ezt pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondta, amelyben indokoltnak nevezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy nappal korábban meghirdetett növekedési hitelprogramját.
2013. március 28.
Az egész ország nevében mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön azoknak a magyar katonáknak, akik az afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) utolsó kontingensének tagjaiként érkeztek haza.
2013. március 28.
Ukrajna a jövőben is egy gyors gazdasági növekedésre képes ország lesz, Magyarország pedig szeretne részt venni ebben a fejlődésben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Mikola Azarov ukrán kormányfővel.
2013. március 27.
Orbán Viktor miniszterelnök – Simicskó István sportot felügyelő államtitkár és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke társaságában – a Parlamentben átadta Cornel Marculescunak, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatójának a 2021. évi úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó és nyíltvízi világbajnokság díszes kivitelű pályázati dokumentumát.
2013. március 23.
Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel szombat este a Budapest Music Centert (BMC) a IX. kerületben. A Mátyás utcai zenei központban koncertterem, több stúdió, zenei könyvtár, információs központ, tanterem, kétszintes dzsesszklub és étterem is helyet kapott.
2013. március 22.
A kormányoldal nem tudja megoldani, hogy április 30-áig minden szempontnak eleget tevő megoldást találjon az önkényuralmi jelképek tiltására – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, utalva arra, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) április végével helyezte hatályon kívül az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi rendelkezést.
2013. március 21.
Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyebek mellett ezzel is indokolta, hogy kormánya kiemelten kezeli a sportot.
2013. március 18.
Jó együttműködési lehetőséget lát Magyarország és Jordánia között a két ország miniszterelnöke, Orbán Viktor és Abdalláh Enszúr.
2013. március 17.
Szombaton Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter személyesen is tájékozódott az elmúlt napok rendkívüli, télies időjárása következtében kialakult helyzetről.









