- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/indul-az-orszag-legnagyobb-unnepi-osszefogasa/ -

Indul az ország legnagyobb ünnepi összefogása

Ahogy a felhívás jelmondata az „ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!” is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből. Idén is sokféleképpen lehet csatlakozni a december 31-ig tartó adománygyűjtéshez.

Az Ökumenikus Segélyszervezet budapesti központjában tartott sajtótájékoztató az első adventi gyertya meggyújtásával vette kezdetét. Lehel László elnök-igazgató a 20. szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés részleteinek ismertetése előtt visszatekintett az idén két évtizedes gyűjtés kezdeteire. Kiemelte, hogy már az 1995-ben indított első adventi gyűjtéskor a minél szélesebb összefogás megteremtése volt a cél, és a közösségépítés máig töretlen. Ennek az eredménye, hogy a szeretet.éhség. mézeskalácsszívvel ismertté vált gyűjtés mára az ország legnagyobb ünnepi összefogásává nőtte ki magát, melyhez az elmúlt évben már mintegy 1 millióan csatlakoztak.

Lehel László bevezető prezentációjában ismertette az előző évi gyűjtésből megvalósított fejlesztéseket, így többek között a miskolci és orosházi családok átmeneti otthonainak megújítását és a gyulai fedélnélkülieket segítő központban megvalósult felújításokat. Hangsúlyozta: a kiemelt fejlesztések mellett a Segélyszervezet valamennyi központjának működéséhez és fejlesztéséhez évről évre jelentősebb támogatást biztosít év végi gyűjtés. Ma már a szervezet működése szinte elképzelhetetlen enélkül a széleskörű ünnepi összefogás nélkül.

A Segélyszervezet vezetőjét követően Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövetek buzdítottak mindenkit az összefogáshoz való csatlakozásra és mondtak köszönetet a gyűjtésben résztvevő partnereknek. Pálinkás Zsolt, az adománygyűjtéshez idén is csatlakozó Tesco működési ügyvezető igazgatója ismertette a november 16-án az áruházakban indított adománykupon akció részleteit és eddigi eredményeit. Károlyi Zsuzsanna, az E.On Hungária kommunikációs vezetője a vállalat és a Segélyszervezet egész éves együttműködésére tekintett vissza, kiemelve, hogy karácsonykor egy nagyszabású televíziós adománygyűjtés megvalósításában is támogatják a szervezetet.

A sajtótájékoztató végén a résztvevők egy tűzifából készült, 1353-as installáció utolsó darabjait helyezték el, ezzel jelezve: él a 1353 as adományvonal, és a beérkező adományokból valódi segítség lesz.

* * *

Lévai Anikó köszöntőbeszéde:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves segélyszervezeti munkatársak, önkéntesek, tisztelt sajtómunkatársak! Kedves egybegyűltek!

“Arra buzdítok minden kedves Olvasót, hogy ne foglalkozzon a világ hisztijével, inkább ültessen a kertbe egy fát, gondozza a rózsabokrokat, főzzön valami finomat, kedveskedjenek pajkosan egymással, és tegyék rendbe az otthonukat. Ettől jobb lesz a világ, értékesebb lesz az élet. Viszont ha bosszankodnak, pánikba esünk, akkor legfeljebb csak idegesebb lesz a világ. Ha azt mondanák, hogy itt a világ vége, akkor is szépen megöntözném a virágaimat és ebéd közben megnevettetném a gyermekeinket, mert a jó Isten ezt a feladatot bízta rám, és mert talán a friss virágok között, derűs együttlétben a világvége is elviselhetőbb lesz” – írta nemrég Böjte Csaba testvér, és ennél jobb idézetet azt hiszem, nem is citálhatnánk most ide.

Nagy a baj a világban, látjuk, érzékeljük, tapintjuk, és igen, félünk is tőle. De ez vonhatja el a figyelmünket az életnek azoktól a kicsi területeitől, amelyek konkrétan, személy szerint ránk vannak bízva, s amelyek, a maguk kicsiségében jelképezik az egész világot. „Mert a Jóisten ezt a feladatot bízta rám” – mondja Csaba testvér. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetre is bízott feladatokat a Jóisten. Ezek olykor egészen heroikusak és rendkívüliek, természeti katasztrófák, ipari katasztrófák, földrengés, árvíz, háború, humanitárius katasztrófák, legújabban pedig a migráció. Mindemellett azonban az elsődleges feladatunk, amiért felelősséggel tartozunk, a körülöttünk levők szükségére felfigyelni, ezen lehetősség szerint enyhíteni.

A Szeretetéhség kampány ezt az állandóságot, a saját dolgunkkal való törődést jelképezi a Segélyszervezet életében. Szinte hihetetlen, de húsz éve dolgozunk ezen a kampányon, húsz éve minden Adventben meghirdetjük, húsz éve kerülnek ki a településekre, az újságok oldalaira a Szeretetéhség plakátjai a mézeskalács-szívvel, amelybe valaki, nem tudván ellenállni a csábításnak vagy az éhségnek, már bele is harapott.

Ha azt mondom, hogy különlegesen kedves számunkra ez a grafika, ez a kreatív, akkor nem túlzok. Ennek a jelképnek a segítségével az elmúlt húsz évben több tízezer család Karácsonyát tettük szebbé. Láttuk ezt a plakátot drága reklámfelületeken, és falusi postahivatalokban, plébániákon és otthonok előszobájában a tükör mellé tűzve, nagyvállalatok reklámkiadványaiban és önkénteseink kezében. Ez a mézeskalács-szív, nem túlzás, az egész országban az adventi jószolgálati, karitatív akciók jelképe lett.

Büszkék vagyunk rá. És büszkék vagyunk mindazokra, akik kicsivel vagy sokkal, egyszer vagy húszszor, de hozzájárultak az adománygyűjtő akciókhoz, segítettek, hogy tartós élelmiszer, takarítószer, meleg ruha vagy a mindennapokhoz szükséges bármilyen más segítség jusson a legrászorultabbaknak.

Arra kérek most mindenkit, hogy a saját környezetünket, a saját feladatunkat szem előtt tartva, ott, ahol élünk, azoknak az embereknek, akiket ismerünk és szeretünk, vigyünk egy kicsivel több boldogságot, jókedvet, szépséget az életébe. Szólítsuk meg őket, kérdezzük meg, miben segíthetünk, vagy csak barátságosabban válaszoljunk, ha ők kérdeznek, vagy megszólítanak. Legyen ez az idei, különleges küldetése a Szeretetéhség kampánynak. Az örömet okozó apróságokra mintha minden eddiginél nagyobb szükségünk lenne.

Aki pedig teheti, támogassa, kérem, az adománygyűjtést, minden forint hasznosul, minden forintnak örül valaki, minden forinttal tudunk örömet okozni. Erre kérem a vállalatokat, erre kérem a magánembereket, felnőtteket és gyerekeket is. Erre kérem a sajtó jelenlevő munkatársait is: a kampány számára teremtett nyilvánossággal ezt a célt segítsék Önök is. Csaba testvér szavaival élve, Önöknek ezt a feladatot adta a Jóisten. Köszönöm szépen mindenkinek, köszönjük a segítséget és a figyelmet.

 

(Forrás: Ökumenikus Sgélyszervezet – orbanviktor.hu)