Két koronavírusos beteg van Magyarországon
2020. március 4.
Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akiket koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba szállították őket – mondta.

Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap délben ülésezik az operatív törzs és utána tájékoztatják a sajtót – mondta a kormányfő.

Hozzátette: az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel rendelkezésre áll, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok, és a helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik munkájukat.