Magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó lesz februárban
2017. november 28.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a hivatalában fogadta Ana Brnabic szerb kormányfőt - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.

A tárgyaláson – amelyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is – elhangzott, hogy februárban rendezik a következő magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozót.

A partnerek megállapították, hogy a Magyarország energiabiztonságát nagyban segítő déli gázfolyosó építésének előkészítése menetrend szerint halad – ismertette Havasi Bertalan.

Elhangzott az is, hogy Magyarország továbbra is a leghangosabb támogatója Szerbia EU-csatlakozásának, és szorgalmazza, hogy az unió még az idén nyisson meg három új csatlakozási tárgyalási fejezetet Szerbiával.

A megbeszélésen szó esett továbbá arról, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának építése a keddi napon megkezdődik.