- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/meg-kell-vedenunk-a-kereszteny-kulturat/ -

Meg kell védenünk a keresztény kultúrát

A kormányfő kiemelte: “mi, európaiak – bevallva, bevallatlanul, tudottan vagy tudatlanul – Krisztus tanítása szerint berendezett kultúrában élünk”. Hozzátette: a magyarok is joggal tekinthetik magukat keresztény nemzetnek, “keresztény mivoltunk, élő hitünk megtartott ezer esztendőn át Európa közepén”.

Orbán Viktor az írásban felidézte [1], hogy manapság sokan akarják szemükre hányni, hogy bár kereszténynek vallják magukat, mégsem engedik a más földrészről érkezők betelepítését Európába. Szerinte ugyanakkor a “szeresd felebarátodat, mint magadat” krisztusi parancs azt is jelenti, hogy “vállaljuk és óvjuk mindazt, amink és akik vagyunk”.

A miniszterelnök úgy látja, hogy az európaiak a keresztény kultúrát tartják büszkeségük és fenntartó erejük forrásának, valamint a keresztény kultúra határozza meg a hétköznapi erkölcsöket. “Meghatározza fölfogásunkat az igazságosság és az igazságtalanság mivoltáról, a férfi és a nő viszonyáról, a családról, a sikerről, a munkáról és a becsületről” – írta.

Orbán Viktor úgy látja, függetlenül attól, hogy járunk-e templomba vagy nem, és ha igen, melyikbe, “nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy megsértsük mások érzékenységét. Nem akarjuk, hogy a karácsonyi vásárainkat átnevezzék, azt meg végképp nem akarjuk, hogy betonkockák mögé kelljen hátrálni. Nem akarjuk, hogy megfosszák gyermekeinket a Mikulás- és angyalvárás örömeitől.”

A kormányfő hangsúlyozta: az európai élet alapjai támadás alatt állnak, “az európai élet magától értetődősége került veszélybe”.
“Életünk, világberendezkedésünk alapjait célozza a támadás. Európa immunrendszerét szándékosan gyengítik. Azt akarják, hogy ne azok legyünk, akik vagyunk” – fejtette ki, hozzátéve, hogy “el akarják venni tőlünk a saját életünket, és valami olyanra akarják cseréltetni velünk, ami nem a mi életünk”.

Orbán Viktor kiemelte: egyre gyakrabban hallja újra, hogy az Európai Unió alapítói hatvan éve “megjelölték az irányt”. Idézte Robert Schuman egykori francia kormányfőt és külügyminisztert, miszerint “Európa keresztény lesz , vagy nem lesz”.
“A 2017-es év történelmi feladat elé állította az európai országokat. Az európai szabad nemzeteknek, a szabad polgárok által választott nemzeti kormányoknak új feladatuk adódott: meg kell védenünk a keresztény kultúrát. Nem mások ellenében, hanem saját magunk (…) védelmében” – írta a miniszterelnök.

Kifejtette: “a mi kiindulópontunk mindig is az volt, hogy jogunk van a saját életünkhöz. És amikor volt erőnk hozzá, akkor meg is védtük ezt a jogot. Ezért dolgozunk évek óta azért, hogy Magyarország megerősödjön, és végre ismét a saját lábára állhasson”.
A jövő évről a kormányfő azt írta: amíg a nemzeti kormány áll az ország élén, “addig okosan, szelíden, de megalkuvás nélkül” dolgoznak azért, hogy Magyarország keresztény kultúrájú és magyar maradjon, valamint mindent megtesznek azért is, hogy Európa megmaradjon európainak.