Modern szakképző központ létesül magyar támogatással Kenyában
2020. november 24.
Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levélben köszönte meg Magyarország anyagi támogatását egy szakképző intézmény felépítéséhez a kenyai kangemi Munkás Szent József egyházközség fejlesztési programokért felelős igazgatója - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Hozzátette: Kangemi a kenyai főváros része, egy olyan nyomornegyed, ahol több mint százezren élnek súlyos nélkülözésben. Levelében Ngondwe Ponsiano jezsuita atya tájékoztatja a magyar kormányfőt, hogy a Hungary Helps Program keretében nyújtott 250 ezer eurós támogatás lehetővé tette számukra egy ultramodern szakképzési blokk felépítését a Munkás Szent József Műszaki Középiskolában. “Hálás vagyok a barátságukért, törődésükért és támogatásukért, amelyet irányunkban tanúsítottak, különösen tavaly év elején, amikor a magyar kormány küldöttsége meglátogatta plébániánkat. Örömmel tölt el, hogy az önök nagylelkűsége által lehetőségünk nyílt a szegénységben és nyomorúságban élő kangemi lakosság minőségi oktatására, különös tekintettel a készségfejlesztési programokra. Ezek fiataljainkat olyan képességekkel ruházzák fel, amelyek segíthetnek nekik a méltó és emberséges lét feltételeinek megteremtésében” – olvasható a levélben.  A programigazgató beszámolt arról is, hogy a Munkás Szent József Fejlesztési Program célja segíteni a nyomornegyedben élők súlyos problémáin, amelyek különösen a fiatal nőket és a fiatalokat sújtják, akik nem rendelkeznek megfelelő készségekkel a gyakorlati megélhetéshez. Havasi Bertalan felidézte: a Hungary Helps Program célja, hogy a szükséget szenvedő, üldöztetésnek kitett vagy humanitárius katasztrófák sújtotta területen élő embereket és közösségeket megsegítse, különös tekintettel az üldözött keresztényekre, a helyben megmaradásukat támogassa. A magyar kormány ugyanis azt vallja, hogy nem a bajokat kell Európába hozni, hanem a segítséget kell oda vinni, ahol a baj van.