Nem akarunk visszafogadni senkit
2018. július 4.
Magyarország nem tud és nem is akar visszafogadni senkit, de bármikor készen áll segíteni abban, hogy az illegális bevándorlókat visszaszállítsák Görögországba - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Berlinben, a Horst Seehoferrel, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökével, német szövetségi belügyminiszterrel folytatott megbeszélésén.

A találkozón, amelyről a Miniszterelnöki Sajtóiroda tájékoztatta az MTI-t, a két politikus egyetértett abban, hogy soha ilyen jók nem voltak a magyar-bajor kapcsolatok. Magyarország és Bajorország széles körű gazdasági együttműködését sikerült a védelemipar területére is kiterjeszteni.

Tárgyalásukon arra jutottak, hogy a kereszténydemokrácia óriási lehetőség előtt áll, mert az európai polgárok számára egyre világosabb, hogy csak a kereszténydemokraták képesek megvédeni a munkahelyeket, a határokat és Európa kulturális identitását.

Találkozójukon szó esett a migráció kérdéséről is. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a magyar álláspont kezdetektől fogva egyenes és őszinte, akkor is, ha kényelmetlen. „2015 óta ugyanazt képviseljük: a balkáni útvonal Görögországon keresztül vezet, így egyetlen menedékkérő sem Magyarországon lépett először az unió területére.”

Fotó: Szecsődi Balázs

A magyar miniszterelnök világossá tette: „nem tudunk és nem is akarunk visszafogadni senkit, de bármikor készen állunk segíteni abban, hogy az illegális bevándorlókat visszaszállítsák Görögországba”.