- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-a-kossuth-radio-180-perc-cimu-musoraban-10/ -

Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában

Kocsis Éva: – A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt kívánok!

– Jó reggelt kívánok!

– Amikor Kínában volt, akkor nem jutott eszébe az a vicc, a kisegérnek meg az elefántnak a vicce, hogy hallod, hogy dübörgünk?

– Miután volt olyan alkalom, hogy a Srí Lanka-i elnök meg a Fidzsi-szigetek elnöke ült mellettem, ezért nem.

– Akkor ezek szerint teljesen méltó partnere vagyunk Kínának?

– Inkább azt mondanám, hogy nem a méret alapján válogatták össze a szerintem történelmi jelentőségű tanácskozás résztvevőit, hanem abból a logikából indultak ki, hogy a következő néhány évtizedben Kína világgazdasági szerepe, aktivitása, befektetései jelentős mértékben meg fognak nőni. Kína a világ többi részétől távol eső ország, különösen, ha Európa felől nézzük ezt, ezért nagy távolságokra kell majd eljuttatni árut, befektetéseket, turistákat, pénzt, építőipari kapacitást, és ennek az útvonalnak az országait hívták meg ide. Tehát a következő két-három évtized világgazdasági növekedésében potenciálisan és a gondolat szerint szerepet játszó országokat hívták meg, és az, hogy Magyarország ebben a körben benne van, az, hogy benne vagyunk a misében, tehát a következő tíz-húsz világgazdasági év fejlődési lehetőségei helyszínei közé soroltak bennünket, egy remek hír, egy lehetőség, amit érdemes megragadni.

– Na, de mégiscsak az a helyzet, hogy gazdasági ügyekben a méret azért egy nem elhanyagolható szempont. Fel tudjuk venni, Magyarországnak megvan az ereje, hogy felvegye az egyébként Kína felé tülekedők között a versenyt?

– Való igaz, hogy különböző formációkban már történtek lépések, és ezeknek a lépéseknek az országok közötti verseny is része volt, például ez év őszén mi adunk otthont itt, Budapesten a 16 közép-európai ország és a Kína közötti gazdasági együttműködési fórumnak. Minden évben találkozunk egyszer itt mi, 16 közép-európai ország. Ha Ön ezt tülekedésnek mondaná, én inkább azt mondanám, hogy verseny ez, vagy keresi a lehetőséget, és Kína elég nagy ahhoz, hogy az összes közép-európai ország lehetőséget találjon. A kérdés az, hogy ki milyen kidolgozott tervekkel, javaslatokkal, programokkal képes előállni, és milyen hatékonyan tárgyal, illetve hogy a gazdaság valóságos tényei milyen fedezetet nyújtanak a programok számára. Magyarországnak azért könnyebb ma a helyzete, sosem könnyű. Magyarnak lenni sosem könnyű, de azért könnyebb, mint korábban, mert ránéznek a pénzügyi számokra, és azt látják, hogy az ország pénzügyei rendben vannak. Ránéznek a munkanélküliségi mutatókra, látják, hogy hét év alatt lementünk 7-8 százalékot. Ránéznek a növekedési számokra, mint a legutóbbi negyedéves számok esetében is tették, és azt mondják, hogy hoppá, itt egy ország, több mint 4 százalékkal nő. Ezek adják igazán a versenypozíciót.

– Ide még a számokhoz visszatérünk, viszont kérdés az, hogyha már a kelet-európai, közép-európai országokat említette, ebben a helyzetben például Kína, Ázsia felé a V4-ekkel partnerek vagy versenytársak vagyunk?

– Is-is, de a versenytárs pozíciónk a V4-ekkel mindig korrekt volt. Tehát sohasem gáncsoltuk el egymást, tehát nem ártottunk mi soha a lengyeleknek, a lengyelek nem ártottak nekünk, de ezt a csehekről meg a szlovákokról is el tudom mondani. Tehát az összeműködés, az együttműködés, a közös földrajzi és történelmi múlt helyzet tudata erősebb, mint a nemtelen gazdasági versenyre való kísértés. Tehát azt mondom Önnek, hogy az együttműködés a meghatározó. Most olvasom például, hogy a cseheknél vagy 4.000 új munkahelyet hoz létre a Huawei, amely egyébként Magyarországon hozta létre a logisztikai bázisát. Elférünk egymás mellett.

– Tegnap itt volt a stúdióban az Eximbanknak a vezérigazgatója, akivel már beszélgettük a kínai út következményeként konkrét megállapodásokról is. Arról már korábban a kereskedőház vezetőjével beszéltünk, hogy ahhoz, hogy a külföldi piacokon teret nyerhessen Magyarországon, ahhoz nyilván kell egy gazdasági erő, meg kell az is, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozásokban meg legyen a szándék, a képesség és az erő arra, hogy ebbe bekapcsolódjanak. Hogyha jól tudom, akkor Kínával kapcsolatban kifejezett cél volt, hogy a magyar kkv-k lehetőséghez jussanak.

– Igen, kétségkívül, de a távolság meg a méret azért a kkv-k számára okozza a legnagyobb problémát, ezért lépésenként kell haladni. A legfontosabb szerintem az, hogy a magyar áruk korlátozás nélkül tudjanak eljutni a kínai piacokra. Szijjártó Péter személyesen és az általa vezetett minisztérium az elmúlt négy évben fantasztikus munkát végzett. Ha megnézzük, hogy hány – különösképpen – élelmiszeripari termékcsoportra van exportengedélyünk, tehát tárgyaltuk ki, hogy szállíthassunk ilyen árukat Kínába, akkor mi nagyon előkelő helyen állunk a világban. Ez a diplomáciai munkának az eredménye, kereskedelempolitikai, diplomáciai munkáról van szó. Nekünk, magyaroknak az a legfontosabb, hogy ne csak Nyugatra, hanem Keletre is el tudjuk adni az áruinkat. Mi akkor vagyunk biztonságban, hogyha túlkereslet van a magyar mezőgazdasági termékekre, és most ez a helyzet. Utána következik az a kérdés, hogy a kínai cégeknek hogyan lehetnek partnerei a magyar kis- és középvállalkozások. Ugye, itt azért van nyelvi nehézség, távolság, kiutazni, visszajönni, irodát létrehozni ott, azért az megviseli a kkv-kat, ez nem olyan egyszerű. Itt a kereskedőházakra, befektetési ügynökségre és ösztönző rendszerünkre van szükségünk, van szükség ahhoz, hogy ez működjön. A kereskedelmi kamara sokat segít e tekintetben, hiszen ők tudják leginkább, hogy mire van szüksége a magyar vállalkozásoknak, de én a nagy zászlóshajókat is fontosnak tartom. Tehát az a döntés, hogy a Bank of Chinának a regionális központja Magyarországon van, az, hogy a Huawei áruelosztó központja Magyarországon van, az, hogy a regionális turisztikai hivatala Kínának Budapesten van, ezek mind olyan nagyléptékű együttműködések, amelyekhez aztán tudnak kapcsolódni a kis- és közepes vállalkozások.

– Ami nyilván nem lényegtelen szempont annak értékelése nélkül, hogy milyen a gazdasági környezet, mert attól függ egy kisvállalkozásnak, egy vállalkozásnak a gazdasági ereje, hogy milyen körülmények között dolgozik. Ön beszélt tegnap arról, hogy jó, jó ez a 4 százalékos növekedés, de nem elég.

– Nézze, nekünk van egy több mint tízéves gazdasági tervünk. Amikor 2010-ben az emberek kitüntettek bennünket a bizalmukkal, akkor mi összeraktunk Varga Mihállyal és Matolcsy Györggyel egy több mint tízéves gazdasági tervet, és ennek a végrehajtása szerint dolgozunk. Az első feladat az volt, hogy miután az összeomlás állapotában volt a magyar gazdasági és pénzügyi rendszer, hogy stabilizáljuk Magyarország pénzügyeit, tegyük azokat rendbe. Ennek szimbolikus kifejeződése volt az, amikor az IMF-et haza tudtuk küldeni, mert az már azt mutatta, hogy ez a munka sikerült, az első szakaszát a tízéves gazdasági tervünknek sikerrel zártuk. A terv második szakasza abból állt, hogy a gazdasági növekedést hozzuk fel az 1 és a 3 százalék közötti sávba, hiszen 2010 előtt gazdasági csökkenés volt Magyarországon. Ezt sikerült elvégeznünk, és most ott vagyunk, a harmadik szakaszba léptünk a 2017-es évvel, amikor megpróbáljuk a 3 és 5 százalék közötti sávba vinni a gazdasági növekedést. Az első negyedév ebből a szempontból biztató, az előrejelzések is jól néznek ki, az én naptáramban szerepelnek nagy beruházások átadásai, illetve új beruházások alapkőletételei. Ebből én nagyjából látom, hogy a statisztikai számokon túl életszerűen is látom, hogy hogyan mozog a magyar gazdaság, és azt tudom mondani, hogy 2017-ben, 2018-ban biztosan meg lesz a 3 és 5 százalék közötti gazdasági növekedés. De ezzel nincs vége a történetnek, mert a tervünknek az utolsó szakasza arról szól, hogy 5 százalék fölötti sávba kell vinni a növekedést, de erre majd valamikor 2020 környékén látok lehetőséget, addig még történik egy-két dolog, például meg kell védeni ezt a gazdaságpolitikát, ami alapvetően a béremelésekre, meg az alacsony adókra épül. Meg kell nyerni ehhez egy választást, hiszen ezt a gazdaságpolitikát a magyar ellenzék meg akarja változtatni, nekünk azt meg kell védeni, ezt választásnak hívják, és ha ez sikerül, akkor 2018 után 2020-ig fel fogunk lépni az 5 százalék fölötti növekedési tartományba.

– Mindjárt ezzel folytatjuk. Én most itt nagyobb növekedés irányába az egyik lépésként a nagyberuházásokat említette. Mi még? Azért ez így elsőre még kevésnek tűnik.

– Adócsökkentés. Sokan kételkedtek ebben 2010-ben. Azt gondolták, hogy az adócsökkentéssel nem lehet gazdasági növekedést elérni és egyszerre pénzügyi stabilitást is teremteni. Ez egy nagy közgazdasági dilemma egyébként, nem akarom lebecsülni a kérdés súlyát, és nem is véletlen, hogy olyan sokan tévedtek. A teljes magyar liberális közgazdász szakma jégre szaladt itt, hiszen azt állították, hogy két dolog egyszerre nem megy: ők mindig megszorítással stabilizálták a pénzügyeket, és mindig növekedési áldozata lett a pénzügyek rendbetételének. Mi ezzel szakítani akartunk, egyszerre akartunk növekedést és pénzügyi stabilitást. Ennek a megoldása a teljes foglalkoztatás megcélzása, annak az elérése pedig az adócsökkentésen, az ahhoz kapcsolódó közmunkarendszeren keresztül – és a munkahelyvédelmi akcióterven, ami az adócsökkentésnek egy célzott formája, na, ezeken az állomásokon keresztül – vezetett az út. Ez sikerrel járt, tehát én azt gondolom, hogy az adócsökkentés az továbbra is kulcskérdés Magyarországon. Magyarországon nem az adókkal beszedett pénz mennyiségét és annak arányát kell növelni. Az meg fogja ölni a magyar gazdaságot, ha visszatérünk erre a szocialista útra. Nekünk az adócsökkentés politikáját kell folytatnunk, a 2017-es év is erről szól, és a 2018-as költségvetés is erre épül.

– Mondana egy számot, ami cél, reális cél?

– Sokfajta adó van Magyarországon, tehát nem lehet egyetlen számmal dolgozni, de például a forgalmi adók és fogyasztási adók esetében azt tudom mondani, hogy a létfenntartáshoz szükséges cikkek a disznóhústól kezdve a tejen át a tojáson keresztül. Most éppen a hal kerül majd terítékre 2018. január 1-jétől. Itt jelentős áfa-csökkentéseket hajtottunk végre, 27-ről 5 százalékra, meg 18-ról 5 százalékra vittünk le kulcsokat. Az internet áfáját 5 százalékra akarjuk lehozni, a turizmus, alapvetően vendéglátás esetében is nagy csökkentésekre készültünk. Ugye, már tavaly is végrehajtottunk egy lépést, illetve idén már egyet végrehajtottunk, és jövőre 5 százalékra visszük le ennek az áfának a kulcsát is. A társasági nyereségadó Európában kiemelkedően alacsony szinten van, 10 százalék alatt. Az szja-t is sikerült azért lehozni először 16 százalékra, most éppen 15 százalékon van. Itt sem adtuk fel a terveinket. Nem szabad dogmatikusnak lenni, az adócsökkentés irányt jelent, aztán majd meglátjuk, hogy a konkrét gazdasági számok és teljesítmény melyik területen milyen adócsökkentési mértéket tesz lehetővé. És aztán ide tartozik harmadikként a béremelések politikája is. Ha az ember a gazdasági teljesítménnyel összhangban emeli a béreket, akkor a gazdaság annak az előnyei látja. Most persze az a kérdés, hogy ki tudja, hogy mi a jó összhang. Azt kell mondanom, hogy bár ennek a gazdaságpolitikának a szülőatyja Matolcsy György, és a végrehajtását pedig Varga Mihály vezényli, tehát őket illeti itt az elismerés. De én azért csendben megemlítem a kereskedelmi és iparkamarát és annak vezetőit is, merthogy a magyar gazdaságnak pontosan mi a reális helyzete, és mi az indokolt következő lépés, és mik a helyes arányok, a minisztériumokból nagyon nehéz megválaszolni, mármint ezeket a kérdéseket. Ezt a gazdaság valódi szereplői tudják megválaszolni terepismeret birtokában, ezért volt fontos, hogy például a béremeléseknél a „mi lehetséges és mi nem”, „mi lenne jó”, és a „mit lehet” kérdéseit úgy tudtuk megválaszolni, hogy megállapodást kötöttünk a szakszervezetekkel, a munkaadókkal. És így a gazdasági élet valódi szereplői valódi tapasztalatok alapján jelölték ki azokat a béremelési számokat, amiket még teljesíteni lehet anélkül, hogy növekedni kezdene a munkanélküliség, vagy lerombolnánk az eddigi gazdasági eredményeinket. Úgyhogy az ítélőképesség és az arányérzék fontos dolog, és ezt a szakszervezetektől is meg a munkaadóktól, a kereskedelmi és iparkamarától is megkapta a magyar kormány az elmúlt években.

– Azt mondta Lázár János, hogy 2030-ra jelentősen növekednie kell a gyermekszületések számának. Tudom, hogy dolgoznak azon, hogy ez hogyan valósítható meg. Van olyan új intézkedés, amit ezzel kapcsolatban már biztosan elárulhat belőle?

– Lesz. Most még nem, ma reggel még korai volna, inkább a kiindulópontot szeretném tisztázni. Vannak szép eredményeink, az emberek többet is dolgoznak, jobban is dolgoznak, meg is éri dolgozni, a számok is javulnak, de azért az élet mégiscsak családi keretekben zajlik, és a család mindig több, mint néhány szám meg gazdasági teljesítmény, és Magyarország jövője is a családok jövőjén múlik. Ha lesznek erős családjaink, akkor Magyarországnak van jövője, ha nem lesznek erős családjaink, akkor hiába jók a számaink, ez csak átmeneti sikert jelenthet. Tehát hosszú távon mind a megmaradásnak, mind a sikernek előfeltétele, hogy legyenek szeretetteljes, derűs, magukat biztonságban érző családok. Ehhez kellenek férfiak és nők, ezért is mi régi vágású politikát folytatunk, hogy a család nekünk férfit és nőt jelent, és kellenek ennek következtében aztán gyermekek. A helyzet az, hogy Magyarországon ma nem születik elég gyerek. Senkinek az életébe nem akarunk beleszólni, mert mindenki maga dönti el, hogy hány gyermeket akar vállalni, mindenkinek a saját életstratégiáját kell követnie. Ezt semmilyen kormány nem tudja befolyásolni, nem lehet eltéríteni az embereket. Mert az fog történi, ami az ő fejükben meg az ő szívükben van, de azt fontos elmondani, hogyha nem lesz elegendő gyermek, akkor el fogunk fogyni, és mi nem Kína vagyunk, hogy visszatérjek a beszélgetés elejére, ahol megengedhetik maguknak, hogy időnként néhány millió emberrel kevesebben legyenek, hiszen több mint egymilliárd-háromszázmilliónyian vannak, de hát a magyar állampolgárok száma tízmilliós nagyságrendben van. És ha mindenkit összeszámolok, aki magyar a világon, akkor körülbelül 15 millióig tudom a számot feltornázni. Ez könnyen el tud fogyni. És a helyzet az, hogy 2010-ben egy házaspár vagy egy férfi és egy nő mindösszesen egy egész huszon-valahány század százalék gyereket tudhatott magáénak, ha ez a szám értelmezhető az Önök számára. Tehát a saját maguk reprodukciójához, önfenntartásához, pótlásához sem vállaltak elegendő gyermeket, mert két embernek kevesebb, mint két gyermeke volt. Na, most ez az 1,29 valahol 1,49 környékén van bevándorlás és migráció nélkül, ami kulcskérdés, mert miközben egy másik nagy vitában is vagyunk, vagyis hogy meg lehet-e menteni az európai nemzeteket migránsok befogadása nélkül, a mi válaszunk az, hogy igen, de ahhoz családpolitikát is kell folytatni. És amiről Lázár János beszélt, az, hogy a kormány demográfiai, családpolitikai kabinetülést tartott, és meghoztuk azt a döntést, hogy 2030-ra olyan állapotokat kell teremteni ebben az országban, hogy a születő gyermekszám a 2,1 százalékot elérje, vagyis azt a számot, ami a magyar népesség fenntartásához szükséges. Ez nagyon nagy vállalás, ez nagyon nagy és bátor célkitűzés. Nagyon sok eszközt kell hozzárendelni, a családtámogatástól a munkavállalás könnyítéséig, az otthonteremtéshez, az oktatási rendszer átalakításához, sok mindent kell csinálunk ahhoz, hogy a mi magyar nemzetünk egy olyan közösség legyen, amely 2030-ra garantáltan és biztosan képes saját magát biológiailag is reprodukálni, vagyis szeretetteljes, biztos és stabil családokból áll.

– A kínai vagy a brüsszeli tárgyalásain derűsebb a hangulat mostanában?

– Más világ, azért Kínában is észnél kell lenni. A kínaiak derűsebb emberek, tehát eleve ott a filozófiai gondolkodás középpontjában a harmónia és a harmóniára törekvés áll. A nyugati politika középpontjában meg a szabadságra való törekvés áll. A szabadságra való törekvés mindig konfliktus, mert mitől kell szabadnak lenni, hogyan kell szabadnak lenni. Tehát eleve folyamatosan a szabadságot veszélytető jelenségekkel szembeni alarmírozott állapotban van az európai politika, minden erről szól. Kínában ezzel szemben azt nézik, hogy hogyan lehet úgy megoldani egy problémát, hogy az valamifajta kiegyensúlyozott eredményre vezessen, amit ők harmóniának neveznek. A harmónia nemcsak külső egyensúlyt jelent, hanem belső egyensúlyt, ez egy derűs népség. Tehát jó velük tárgyalni, de ugyanakkor egy nagyon okos nemzetről beszélünk, amely mértani pontossággal ismeri a saját érdekeit, és miközben persze kedves, aközben egy jottányit sem enged a saját érdekeiből. Tehát nagyon sokat kell gondolkodni azon, hogy olyan megoldásokat tudjunk letenni az asztalra – hiszen a kisebbnek kell mindig többet gondolkodni, ami egyszerre jó a nagynak is meg nekünk is –, amik nekik is jók, meg nekünk is jók. Ehhez komoly intellektuális munka kell, ezért hangulatilag könnyebb Kínában, de intellektuálisan nehezebb.

– Az Európai Parlament sem enged az érdekeiből, valamifajta kiegyensúlyozottságra törekszenek. Azt mondta a néppárti frakcióvezető – és beszéljünk az EP-határozatról –, hogy a labda az Ön térfelén pattog, ha megfelelően reagál, csapatjátékos, ha nem, annak következményei lesznek. Barátinak tűnik, de azért annyira nem vállveregetős.

– Na, látja, ilyet Kínában sohasem mondanak. Tehát ez jól mutatja, hogy eltorzult az európai politika. Tehát az, hogy Brüsszelben bárki, most mindegy a pártállása igazából, úgy beszéljen bármely tagállammal, hogy annak így kell viselkednie, meg úgy viselkednie, meg ha így reagál, akkor majd az azt jelenti, ha amúgy reagál, meg majd az rosszat jelent, az egész attitűd az lehangoló…

– Jó, de hát ilyenek a szabályok.

– De nem… Európa lényege nem Brüsszelben van. Európa lényege a tagállamokban van. Európa nem Brüsszel, Európa Varsó, Budapest, Párizs, Berlin, Róma, tehát a nemzetállamok központjában van. És az, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet az európai intézményekben dolgozó emberektől, lehangoló, mert fordítva ülnek a lovon. Az a helyzet, hogy ők függnek tőlünk, és nem mi tőlünk. Ez egy tévedés, az egész megközelítés egy tévedés, az egész európai parlamenti határozat is egy elhibázott politikának a lenyomata. Kétségkívül a mi mostani vagy bennünket érő mostani támadások mögött egy nyilvánvaló ok van, az összes többi lényegtelen, s az a migráció. A helyzet úgy fest, hogy van egy nagyon komoly szellemi, politikai, gazdasági érdekközösség Európában, ez időnként még a párthatárokat is átlépi, amelyik azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minden évben behoz több százezer, ha lehet inkább, egy-másfél millió idegent Európába. Ennek a gondolatnak az atyamestere, részben finanszírozója és szervezője Soros György, beszéljünk egyenesen. Amit most majd az Európai Parlament elkészít – ugye, korábban is csináltak már egy ilyet, Tavares-jelentésnek nevezték, szégyenteljes kudarcot vallott egyébként –, az Európai Parlament egyik legcsúnyább pillanata. Most egy Soros-jelentést fognak készíteni. Tehát most az Európai Parlament úgy döntött, beszéljünk egyenesen, egy Soros-jelentést készíttet Magyarországról. Hátha elolvassa valaki ezt a határozatot, amiről most beszélgetünk, és amit néhány nappal ezelőtt hozott az Európai Parlament, akkor nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Van egy kedvencem, amikor megmondják, felsorolják a bűneinket, az egyik bűnünk úgy hangzik, most idézni fogom, azt mondja: „A bírósági eljárás során Ahmed H. ciprusi illetőségű szíriai állampolgárt tízéves börtönbüntetésre ítélték pusztán azért, mert a feszültségek oldására megafont használt, és három tárgyat hajított a határőrökre.” Na, most ez az a szír ember, aki át akarta törni a kerítést a röszkei zavargásoknál, megafonnal lázította az embereket, és megtámadta a rendőröket. Ez így néz ki, ezt a bűncselekményt így írják le Brüsszelben, és a rovásunkra írják… Ez elképesztő. Azt kell mondanom, hogy nem tudja az ember, hogy sírjon vagy nevessen. De jól mutatja ez a szöveg is azt, hogy a Soros-féle csapatok Brüsszelben rendkívül elszántak, az abszurditástól se riadnak vissza.

– Hogyha mondjuk, előre ugrunk az időben, és most már itt a bírósági döntésre is koncentrálunk, akkor, mondjuk, három hónap vagy öt hónap múlva sírni vagy nevetni fog Magyarország?

– Nézze, Magyarország egy olyan ország, amely bízik a saját jövőjében. Azok az események, hogy Brüsszelben támadnak bennünket, el nem térít a céljainktól, és meg nem változtatja a céljainkat. Magyarország a saját útját fogja járni, mint ahogy eddig, ezután is. Mi akarjuk megmondani, hogy kikkel éljünk együtt, és kikkel nem, ezt a jogot nem adjuk át senkinek. Mi akarjuk megmondani, hogy az energiaárak mekkorák legyenek Magyarországon, és ezt a jogot nem engedjük át Brüsszelnek, hiába szeretné átvenni. És mi fogjuk megmondani azt is, hogy mekkorák legyenek az adók, és hogyan szabályozzuk a gazdaságunkat, és ezt a jogot nem engedjük át Brüsszelnek. Tehát én azt gondolom, hogy akármit is csinálnak Brüsszelben, Magyarország és a többi közép-európai ország jóváhagyása nélkül nem lehet nemzeti hatásköröket átadni Brüsszelnek. Mi egy európai álláspontot képviselünk, persze azt a játékot játsszák Brüsszelben, hogy aki nem ért velük egyet, az nem európai álláspontot képvisel, ez nem túl szellemes érvelés egyébként. A valóság az, hogy mi a mostani európai hatáskör- és jogmegosztást védjük. Ez egy európai vívmány, ezt együtt alakítottuk ki, ez is egy európai álláspont, hogy ne változtassuk meg azt, ami van, és amit közösen építettünk ki. Ők azt állítják, hogy aki ezt nem akarja megváltoztatni, az nem európai, szerintem ez az érvelés nem fogadható el. Ki kell tartani a magyar nemzeti érdekek mellett.

– A helyzet mégis az, hogy a néppárti politikusoknak köszönhetően elfogadták a szigorúbb határozatot: elindul Magyarország e felé a bizonyos 7-es cikkely felé. A kérdés az, hogy meddig megy el Magyarország? A falig? Vagy vannak olyan pontok a törvényekben, amiket, ugye, itt ismerjük nagyjából, hogy milyen törvényekről van szó: a felsőoktatási meg a civil törvényekben kérnek változtatásokat…

– Meg a migráció… Az a legsúlyosabb.

– És a migráció. Van olyan ezek közül, amiket most felsoroltunk, amiben változtatnak?

– Az Európai Unióban van egy vitarendezési eljárás. Tehát ha valaki nem ért egyet a másikkal, vagy úgy találják, hogy valamilyen európai szabályt egy nemzetállam megsért, akkor ennek a vitának van egy rendezési eljárása. Ez folyik, tehát mi ezekben a vitákban részt veszünk rendszeresen, ezek hol gazdasági kérdések, hol ideológiai kérdések, hol bevándorlási vagy migrációs kérdések. Ezekben a vitákban mi részt veszünk, bemutatjuk az álláspontunkat, és ahogy Ön fogalmaz, mi elmegyünk a falig, ha kell, elmegyünk a bírósági eljárás végéig, ahol majd eldöntik, hogy egy adott ügy jog szerinti megítélésében kinek van igaza. Mi ezt a döntést mindig tudomásul vettük, de lemondani – Deák Ferenc gondolkodásának jegyében – semmilyen jogunkról nem fogunk.

– De hogyha a bíróság úgy dönt, hogy ebben, ebben és ebben a törvényben módosítania kell Magyarországnak?

– Akkor Magyarországnak azt végre kell hajtania. Hogy a végrehajtás pontosan mit takar, és hogyan kell, majd egy következő küzdelem lesz, mert ugyan bennünket ilyen-olyan ítéletek alá lehet helyezni, de arról soha sem lehet bennünket meggyőzni, hogy ne harcoljunk az érdekeinkért, és mi mindig harcolni fogunk az érdekeinkért.

– Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.