- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-a-kossuth-radio-180-perc-cimu-musoraban-2/ -

Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában

Kocsis Éva: Alkotmánymódosítás, migrációs ügy, közelgő uniós csúcs, belpolitikai kérdések, gazdaság; ez a következő fél óra témája. A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök, jó reggelt!

Jó reggelt kívánok a hallgatóknak!

Kezdjük az alkotmánymódosítással. Okozott tegnap némi kavarodást, hogy az MSZP elnöke leül-e Önnel egyeztetni a módosításról vagy sem. Lázár János úgy tudta, hogy igen, amit gyorsan cáfolt az MSZP elnöke, viszont hozzátette, azt üzente, hogy ha Magyarországot érintő biztonságpolitikai ügyekről, a jogállamiság a sajtószabadság helyreállításáról vagy az európai uniós jövőről akar vele beszélni, akkor áll elébe. Ezek szerint nem fognak találkozni? Vagy ezekről is hajlandó egyeztetni vele?

Nézze, az én ajtóm nyitva áll minden parlamenti frakcióval rendelkező párt és annak vezetője előtt. Nem lehet úgy jó politikát csinálni, hogy az emberek nem beszélnek egymással, beszélni meg tárgyalni mindig jobb, mint nem tárgyalni. Azonban az ügyeknek van fontossági sorrendje. Most Magyarország napirendjén éppen a kényszerbetelepítés megakadályozása a legfontosabb kérdés, ehhez van szükség alkotmánymódosításra, ezért most erről időszerű beszélni. Minden másról ráérünk majd később.

Végül is úgy tűnik, hogy a módosításhoz elég a Jobbikot meggyőznie. Nem is kell olyan nagyon győzködnie.

Nem győzködnék én senkit. Régen rossz, hogyha egy olyan népszavazást követően, ahol hárommillió-háromszázezer ember akarata egy irányba mutatott, és amely tömeg, hárommillió-háromszázezres tömeg nagyobb, mint Magyarországon bármely párt bizalomként választásokon az emberektől valaha megkapott. Egy ilyen helyzetben nagy baj lenne, ha bárkit győzködni kellene. A helyzet egyértelmű: azok, akik fontosnak érezték, hogy elmondják a véleményüket, 98 százalékos arányban azt mondták, hogy Magyarország nem engedhet a szuverenitásából, arról, hogy kikkel élünk, Budapesten kell dönteni, és külső diktátumot brüsszeli döntést nem fogadhatunk el. A helyzet egyértelmű, ezt kell rögzíteni az alkotmányban.

Vagyis akkor a következő napok kérdése, hogyan valósul meg egyrészt az ötpárti egyeztetés, másrészt az is kérdés, hogy mennyire rugalmasak Önök. Mennyire hajlandóak módosításokat befogadni, hogy az alkotmánymódosítás átmenjen?

Nézze, ez is kérdés, de először is érdemes egy madártávlatot felvennünk, vagy madártávlatból szemlélnünk az eseményeket, azért, hogy az ember önbecsülése a helyére kerüljön, mert ez a legfontosabb végül is. Egy egész Európát kínzó ügyről beszélünk; hogyan és miképpen válaszoljon Európa arra az új helyzetre, hogy milliós tömegek várakoznak Európán kívül a jobb élet reményében, azt tervezve, hogy bejutnak Európába. Ez egy népvándorlás. Melyik ország mit tesz ilyenkor? Ez a madártávlat. Én azt látom, hogy egyetlen országban volt az embereknek akarata, mersze – ideértve a kormányokat is –, hogy megkérdezzék az emberek véleményét egy olyan ügyben, amely eldönti egy-egy ország jövőjét hosszú évtizedekre, és ez az egyetlen hely Magyarország. Itt az embereket megkérdezték, itt az emberek elmondhatták a véleményüket, kifejezhették az akaratukat, és most a kormánynak be kell mutatnia azt, hogy az emberek akarata őt kötelezi. Valóban úgy dől el ez a kérdés, ahogyan ezt az emberek akarják; erre legyünk büszkék. Egyedül Magyarország merte megkérdezni az embereket ebben a kérdésben, jó ok a büszkeségre. Jól mutatja azt is, hogy Magyarországon a demokrácia mércéje magas. Más országokban nem merik megkérdezni, nem tudják, nem akarják megkérdezni a választópolgárokat, tehát a legfontosabb dolog az, hogy szerintem mi egy helyes dolgot tettünk. Nem egyszerűen csak praktikus és ésszerű dolgot, nem egyszerűen csak létrehoztunk egy egyetértést, hanem egy olyan dolgot hajtottunk végre, amit más előttünk még nem. Én úgy gondolom, hogy egy olyan országnak, mint Magyarország, amelynek ’56-os hagyományai vannak, a bátorság kérdése fontos, és ebben a kérdésben mi, magyarok bátrak voltunk. Na, most az alkotmánymódosítás tartalmi ügyeit illetően a parlament arra való, hogy vitatkozzunk, megvitassunk kérdéseket, az alkotmánymódosítás szövege is ilyen. Én igyekeztem a lehető legszebb szöveget előállítani, nem egyedül természetesen, nagyon sokan dolgoztunk, hogy ez sikerülhessen, az Igazságügyi Minisztériumnak a munkatársait külön is meg kell, hogy említsem. Szerintem nemcsak pontos, hanem méltó szöveget is készítettünk, de minden szövegnél van jobb szöveg, tehát érdemes lefolytatni a vitát a parlamentben, hétfőn el is fogom mondani a parlamenti expozét. Megfontoljuk az ellenzéki pártok javaslatait, és ha van köztük olyan, amit érdemes és méltó befogadni, akkor azokat befogadjuk.

Azt mondja az Alapjogokért Központ, hogy van például olyan pont, amin érdemes elgondolkodni, hogy lehet-e szigorítani, például belevenni a genfi egyezmény apropóján vagy nyomán az első menedékországnak az elvét is. Vagyis, ugye, azt, hogy a menekülőnek, akinek az élete veszélyben van, a hazájához legközelebbi országba kell fordulnia, ha tovább megy, akkor már gazdasági migránsnak számít.

Az egy érdekes technikai kérdés, hogy nemzetközi egyezményeket, amelyeket korábban aláírtunk, milyen mértékig érdemes beemelni az Alaptörvénybe, de ezt majd a jogalkotók megvitatják. Technikai kérdés ugyanis, tartalmi egyetértés van e tekintetben, amit Ön most mondott. Mi is úgy gondoljuk, hogy a nemzetközi jog egyértelmű: aki az életéért fut, azt be kell engedni. Emlékezzünk rá, a kilencvenes évek elején, amikor Jugoszlávia szétesett, az egy szomszédos ország volt, és onnan Magyarország felé azért futottak az emberek, mert veszélyben volt az életük, és mindenkit beengedtünk, mindenkinek adtunk életlehetőséget, és aztán mindenkit segítettünk is, hogy visszatérhessen. Azt gondolom, hogy Magyarország pontosan tudja, mert van gyakorlata, hogy hogyan kell emberségesen, igazságosan és a nemzetközi jognak megfelelően eljárnia. Technikai kérdés, hogy ebből mit rögzítünk az alkotmányban.

Ha már az előbb a madártávlatról beszélt, lépjünk egy picit hátrébb, vagy legalábbis menjünk el Brüsszelig. Azt az igazságügyi miniszter már jelezte, hogy nem zárja ki azt, hogy az uniós jog és a nemzeti jog között lehetnek konfliktusok, és hogyha visszanézek az elmúlt évtizedeknek a gyakorlatára, akkor az látszik, hogy az Európai Uniónak a bírósága tulajdonképpen az uniós elsőbbségét részesítette előnyben a nemzeti alkotmányos rendelkezésekkel szemben. Mire számít ez ügyben? Egyrészt a közelgő uniós csúcson, másrészt, mondjuk, a kvótával kapcsolatos bírósági eljárásban, meg összességében a magyar alkotmánymódosítással kapcsolatban?

Először is ennek a kérdésnek a megválaszolásához jó kiindulópontot kell választanunk. Az én kiindulópontom az, hogy Magyarországon létrejött egy új egység – nevezzük úgy, hogy új egység Magyarországért –, ahol az emberek világosan elmondták, hogy mit akarnak. A kormányoknak – ez esetben Fidesz–KDNP-kormány van Magyarországon – az a kötelessége, hogy ennek megpróbáljon érvényt szerezni. Meg is fogok tenni mindent, hogy ennek érvényt szerezhessünk, és látok is rá esélyt. Az egy bonyolult történet, hogy a nemzeti jogok, tehát, mondjuk, a magyar parlament által alkotott jogszabályok és az Európai Unió különböző jogszabályai milyen viszonyban vannak egymással. Erről folyamatos vita zajlik. A magyar álláspont e tekintetben világos és szerintem civilizált, amiben kimondjuk, hogy vannak olyan kérdések – ezeket nevezzük identitáskérdéseknek, az azonosság az önazonosság kérdéseinek –, amelyeket semmifajta külső hatalom, az Európai Unió jogalkotása sem érinthet. Ilyen az állam berendezkedése, az állam formája, az állam területe, az állam népessége. Ez a népvándorlás, migráció ügyében különösen fontos. Ezek a mi nemzeti létezésünknek a kulcskérdései, alapkérdései. Ha ezt valaki megérinti, ez azt jelenti, hogy nem mi vagyunk az urai a saját sorsunknak. Ezt nem tűrhetjük, nem fogadhatjuk el. Ezen az alkotmányos elven nyugszik a magyar magatartás. Németország még ennél is határozottabb rendszert működtet. Most épp egy nemzetközi szerződés német joggal való összeegyeztethetősége borzolta a kedélyeket Németországban az Európai Unió–Kanada szabadkereskedelmi szerződés ügyében. És a német alkotmánybíróság nagyon világos elveket fektetett le, hogy mit és hogyan kell Németországnak elfogadnia, és mit nem fogadhat el. Ezzel csak azt akartam jelezni, hogy nem egy magyar–brüsszeli vitáról beszélünk, hanem egy folyamatos, intellektuális, egyébként rendkívül izgalmas és a népek életét alapvetően érintő vitakérdésről beszélgetünk, amely minden országban folyamatosan megköveteli a kormányok állásfoglalását.

A jövő heti uniós csúcson számít vitákra, ajtócsapkodásra? Ha abból indulok ki, amit a svéd belügyminiszter mondott tegnap – egyébként sok mindent vártunk ettől a belügyminiszteri csúcstól, szóval –, hogy hosszú távon a svéd adófizetők jogosan mondják majd, ha választani lehet az uniós szabályok betartása vagy be nem tartása között, akkor miért nem döntünk úgy, hogy nem fizetünk azoknak az országoknak, amelyek nem tesznek eleget kötelezettségeiknek. Szóval ha ebből indulok ki, akkor lesz vita.

Válasszunk külön két kérdést. Először is kérjük ki magunknak, hogy a svédek nekünk fizetnének. Valamit félreértenek a svéd barátaink, ők nekünk egyetlen fillért sem fizetnek. Az a helyzet, hogy Magyarország – dacára annak, hogy itt kommunizmus volt negyven évig, Svédországban pedig vidám kapitalizmus, szabadság, piacgazdaság, jólét és tőkefelhalmozás, dacára ennek az óriási különbségnek – hozzájárult ahhoz, hogy vámok nélkül kereskedjünk, és beengedtük a svéd tőkét Magyarországra. Itt óriási profitot keresnek a svédek. Hozzájárulunk és elfogadjuk, bár bízunk a helyzet javulásában, hogy a svéd tőkés Magyarországon kevesebb bért fizet, mint Svédországban, ezért nagyobb a profitja. Ezt mi elfogadtuk, mert bízunk abban, hogy ez majd megváltozik. De ezek után azt mondani, hogy ők pénzt adnak nekünk, arcátlanság. Most, ami a dolog másik részét illeti. Én is azt reméltem, hogy egyértelmű helyzet alakul ki a csütörtöki, tegnapi belügyminiszteri csúcs után. Azt reméltem, hogy leveszik napirendről a kényszerkvóta kérdését. Ez nem történt meg. Mi azt az álláspontot képviseltük, hogy a miniszterelnökök tanácsa kétszer döntött már arról, hogy csak önkéntes kvóták létezhetnek. Ezzel szemben a bizottság, amely az Európai Unió legláthatóbb intézménye, olyan előterjesztést készített, amely kényszer-, kötelező kvótát tartalmaz. Ez ellentétes az Európai Unió jogszabályaival, ezt mi szóvá is tettük, és az Európai Bíróság előtt be is panaszoltuk. Várunk, hogy ott ítélet szülessen ebben a tárgyban, és azt reméljük, hogy még a bírósági ítélet megszületése előtt a bizottság belátja, hogy egy alkotmányellenes, jogellenes állapotot idézett elő az Európai Unióban azzal, hogy a miniszterelnökök döntése ellenére a mi döntésünkkel ellentétes szabályt nyújtott be. Ezt le kell venni a napirendről, mert ez szétveri az Európai Uniót, ez meglazítja az eresztékeit. Aki ilyet csinál, az az európai egységet rombolja, ezért a bizottságot nagy tisztelettel arra kérjük, hogy lépjen vissza ettől a javaslatától. Én azt reméltem, hogy ez már csütörtökön, tehát tegnap megtörténik, több ország egyértelműen ezen az állásponton volt, de nem alakult ki egyetértés. Úgy látom, hogy ez a vita ránk vár jövő héten Brüsszelben.

Mindenesetre ami a tegnapi csúcson vagy a tegnapi belügyminiszteri találkozón biztosan kiderült, az, hogy tulajdonképpen az uniós belügyminiszterek nem különösebben bíznak a már létező megoldásokban. Azért, mert amikor arra utalnak, hogy november 15. után sem látják azt megvalósíthatónak, hogy a belső határok ellenőrzését feloldják, akkor nyilván arra is utalnak, hogy ez a bizonyos török–uniós megállapodás egyrészt recseg-ropog, még akkor is, ha papíron megvan, másrészt pedig mindenki védi a saját határait.

Igen, amiről Ön beszél, ugye, az talán a márciusban meghozott döntése az európai uniós tagállamok miniszterelnökeinek. Azt döntöttük akkor, hogy november közepéig vissza kell állítani a tömeges migrációt megelőzően élvezett szabad belső mozgás szabályait az Európai Unióban, ugyanis a migráció miatt, az üdvözlégy kultúra okán, hogy beengedték, sőt becsalogatták, behívták migránsok millióit az Európai Unió területére, kialakult az a helyzet, hogy a népvándorlás és a migráció ellen védekező országok hirtelen helyreállították az egymás közötti határellenőrzésüket. Mondjuk, Ausztria és Magyarország között, mert az osztrákok is félnek, vagy Németország és Ausztria között, és vannak még más hasonló problémáink. Azt döntöttük, hogy ezt meg kell szüntetni november közepéig, vissza kell állítani a régi, boldog békeidők állapotát, amikor határellenőrzés nélkül lehetett mozogni az Európai Unió területén belül. Ennek az előfeltétele persze az, hogy az unió külső határait meg tudjuk védeni, hiszen csak akkor szabad, akkor lehetséges szabadon mozogni az unión belül, ha urai vagyunk a saját területünknek, és kontrollálni tudjuk, hogy ki miképpen léphet oda be. Most azzal, amit Ön mond, hogy nem akarják november közepén visszaállítani a belső mozgás szabadságát, indirekt módon beismerik, hogy nem tudjuk megvédeni a külső határokat. Magyarország itt üdítő kivétel, mert itt még a madár se tud átrepülni anélkül, hogy ne töltene ki egy kérdőívet, hogy kicsoda, miféle, hova akar menni, és milyen célból jön, de azért nem mindenhol áll ilyen jól a helyzet. Mondjuk, Olaszországból naponta jönnek a hírek, hogy ott ellenőrzés nélkül, a tengeren keresztül beengedik a migránsokat, ezért van ez a zűrös állapot, és valóban a vita, amely arról szól, hogy visszaállítsuk-e november közepén a szabad mozgás lehetőségét, önmagában is aggasztó, mert azt mutatja, hogy nem bízunk abban, hogy meg tudjuk védeni a külső határainkat.

Az erre vonatkozó témákat folytatjuk az uniós csúcs után. Most beszéljünk hazai gazdasági, belpolitikai ügyekről. A Vasárnapi Újságnak már egy pár mondatban jelezte, hogy amellett, hogy le kell zárni az idei gazdasági évet, ugye, a parlament terítékén is van ma költségvetési téma, szóval amellett a jelenlegi pénzügyi folyamatokat is elemezni kell. Például ennek fényében kezdjük az elsővel: felminősítették Magyarországot. Azt mondja, hogy ez egy új helyzet, milyen szempontból?

Mindig is vita volt. Először is Magyarországon mindig mindenről vita van. Arra a kérdésre, hogy most a gazdaság jó irányba tart-e, vagy nem, különösen heves viták vannak. Ebben nemcsak az emberek vesznek részt, amikor egymás között beszélgetnek, hanem a parlamenti pártok számára is kiemelt kérdés, hiszen a kormány szeretné látni a munkájának az eredményét, az ellenzék pedig szereti ezt elvitatni, ezért a gazdasági viták elkerülhetetlen részei a demokráciának. Nekünk is fontos, hogy a munka, amit végzünk, értelmes-e, szolgálja-e az emberek érdekét vagy nem. Most, amikor egy országot külső szemlélők minősítenek, akkor ez a vélemény bekerül a belpolitikai vitákba. Ugye, hosszú éveken keresztül azzal érvelt az ellenzék, hogy a magyar gazdaság azért nem sikeres, mert a különböző hitelminősítő intézetek leértékelik, alulértékelik, nem befektetési kategóriába sorolják Magyarországot. Ez most látványosan megváltozott. Tehát külső – mondjuk úgy, amennyiben ez mondható, hogy objektív vagy elfogulatlan, amennyiben a modern világban van elfogulatlanság, de mindenképpen a magyar politikán kívül álló – szereplők azt mondták a magyar gazdaságról, hogy ez jó állapotban van. Sőt, azt javasolják a befektetőknek, hogy ismét forduljanak bizalommal Magyarországhoz, mert az ország pénzügyi stabilitása, a gazdasági növekedés, a béremelkedések értéke, a kiskereskedelmi forgalom növekedése, az államadóság csökkenése mind bizalomra és optimizmusra ad okot. Na, most ez azt jelenti, hogy Magyarországnak a gazdasági lehetőségei kibővültek, javultak, ezt kell a pénzügyminiszternek, illetve a gazdasági miniszternek értékelnie, és javaslatokat tenni arról, hogyan lépjünk tovább. Ugye, nekünk van egy nagyon világos célrendszerünk, amit szerintem a magyar választópolgárok osztanak, vagy nagyobb részük támogat; ez pedig egy munkaalapú gazdasági rendszer. Mi nem segélyalapú, hanem munkaalapú gazdasági rendszert szeretnénk, aminek lényeges eleme vagy központi eleme a teljes foglalkoztatottság. Azt mondjuk, hogyha munka van, akkor minden van, ha nincs munka, akkor reménytelen a helyzet. Magyarországon 5 százalék alatt van a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy lassan inkább a munkaerő hiányával kell megküzdenünk, nem pedig a munkanélküliséggel. Tehát hat év kemény munkájával sikerült eljutnunk oda, hogy az emberek munkából élhetnek meg Magyarországon. Én azt vállaltam 2010-ben – akkor sokan kinevettek, talán még azok is mosolyogtak, akik egyébként ránk szavaztak –, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet fogunk létrehozni Magyarországon. Én folyamatosan figyelem, hogy hol tartunk, most én úgy nézem, hogy 660 ezer, 670 ezer környékén lehetünk, és eltelt hat év. Az esélyeim nem rosszak.

Ha már a versenyképességnél tartunk, és a munkaerőről beszél. Ez az ezerdolláros kérdés a szakértők szerint, mert egyszerre beszélünk munkaerőhiányról, és egyszerre beszélünk arról, hogy vannak területek, ahol szakemberekre lenne szükség és nincsenek. Az előző órában már a Századvég közgazdászával nekifutottunk ennek a kérdésnek, hogyan lehet ezt a versenyképességet javítani? Beszéltünk egy picit az oktatásról, és beszéltünk arról a területről is, amiről azt mondta, hogy ott van az összegzés az asztalán; ez pedig a szakképzési rendszernek az átalakítása. Azt mondta a Századvég közgazdásza, hogy ő egy finn példát hozott például, ahol a diákoknak a 101 százaléka szerez valamilyen szakmát, meglehetősen le vagyunk maradva ehhez képest. Az irány jó, de mégiscsak az a helyzet, hogy valahogy meg kell győzni a fiatalokat és a családokat, hogy érdemes ebbe az irányba elindulniuk, és ezt választaniuk.

Itt is hadd vegyek fel valami hasznos látószöget. Tehát az első kérdés az, hogy hogyan kell jó gazdaságpolitikát csinálni? Nem az, hogy mi a tartalma. Az is egy érdekes kérdés, meg hogy hogyan kell létrehozni egy jó gazdaságpolitikát, hogyan lehet javítani egy ország versenyképességét? Most, miután Magyarországon nem állami gazdaság van, hanem magángazdaság, ebből az következik, hogy a kormány egymagában nem készíthet jó gazdaságpolitikát, és nem tud javítani a versenyképességen, azt úgy kell csinálni, hogy a magángazdaság szereplőivel meg kell egyezni. Tehát azokkal, akik munkát adnak, akik vállalkozásokat működtetnek, akik leginkább érzik a saját bőrükön, hogy képzett-e a magyar munkaerő vagy nem, alkalmas vagy alkalmatlan. Tehát a kormány ezért azt tűzte ki célul, ezt adtam feladatképpen is a minisztereimnek, hogy kössünk a gazdasági élet szereplőivel a versenyképességről szóló megállapodást, és abban állapodjunk meg a szakképzés irányáról, a bérpolitikáról, az adórendszerről, és sorolhatnám még a fontos elemeket. Önnek igaza van abban, hogy ebben kulcskérdés a fiatalok jövője, kulcskérdés az oktatás, azon belül is a szakképzés ügye. Meg fogunk állapodni a gazdasági élet szereplőivel, fontos tudás birtokában vannak, abból a tudásból sok mindent be lehet építeni a jogszabályokba úgy, hogy ne csak célokat tűzzünk ki, hanem azokat a célokat el is érhessük. Úgy, ahogy van ma Magyarországon egy új egység Magyarországért a bevándorláspolitika ellen vagy a népvándorlás ügyében, fontos, hogy legyen egy új egység Magyarországért a gazdaságpolitikát illetően is, és ezért tárgyalni kell.

De ez a feladat, most ott tart, hogy kiosztotta az adott miniszternek, hogy egyeztessen a magánszektorral?

Folyamatosan tesszük ezt. Nézzük a szakképzési rendszer átalakítását. A szakképzési rendszer átalakításába már belevágtunk. Ezt úgy tettük, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával talán éveken, de biztosan több mint egy éven keresztül folyamatosan egyeztettünk, én személyesen is a kamara elnökével többször eszmét cseréltem arról, hogy szerinte mit kellene tenni, ő mit lát, hogyan kellene a rendszert átalakítani? És nagyon sok mindent sikerült beépítenünk a javaslataiból, de messze vagyunk attól, hogy a magyar szakképzési rendszerről azt mondhatnánk, hogy kész, hogy ez már így jó, hiszen most szeptembertől indult egy új rendszer, most meg október van. Tehát kellő szerénységgel és mértéktartással, derűlátással, de mértéktartással kell nyilatkoznunk erről a kérdésről. Úgy látom, hogy a kormányzat és a magyar gazdaság szereplői érzékelik a problémákat, ez fontos, jól azonosítjuk be, hogy mik az igazi kihívások a jövőt illetően, és közösen keressük a jó válaszokat, és a kormány, mint a magyar gazdasági élet szereplőinek jó és hasznos eszköze, a közös gondolatokat átülteti jogszabályokba.

Beszéljünk pár mondatot végül, ha már a beszélgetés elején ’56-ot említette, erre készül az ország jövő héten, emlékezünk. Itt lesz a lengyel elnök is ezen az ünnepségsorozaton, nem tart attól, hogy az ünnepnek az emlékezésnek az eszmeisége abba a kontextusba kerül, amibe az elmúlt időszakban többször is beletették? A migráció kontextusába?

Nyilván nem mellőzhető ez az összefüggés, hiszen a szabadságról szól ’56. A szabadságot különböző dolgok fenyegetik, vannak persze boldog békeidők, amikor semmi sem fenyegeti, de a szabadságra sok minden lehet veszélyes. Például ha a szovjetek megszállják Magyarországot, az veszélyes, mint ahogy ’56-ban ezt láthattuk, de az is veszélyes a szabadságra, hogyha mindenfajta ellenőrzés nélkül idegenek jelennek meg egy ország területén, akiknek a szokásai, elképzelései az életről egészen különbözők, mint a mieink, és a mi szabad társadalmunkat egy csapásra vagy lassan, de átalakítják a mi akaratunk ellenére. Tehát nagyon nehéz úgy beszélni ’56-ról és a szabadságról, hogy közben kiszakítjuk ezt a mai világ, a mai élet összefüggésrendszeréből. Most a lengyel elnök ideérkezése nagy megtiszteltetés a számunkra, hálásak is vagyunk ezért Lengyelországnak, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Lengyelország nélkül magyar ’56 sem lett volna. Tehát itt valami titokzatos, mély együttműködés volt már ’56-ban is a magyar meg a lengyel nép szabadságvágya között. ’56-ban persze ezt mi csináltuk, tehát ez egy magyar szabadságharc volt, de azért ebben vastagon benne voltak, és benne vannak a lengyelek. A magyarok ezt nem felejtették el, és a magyarok ezért hálásak a lengyeleknek, úgyhogy méltó és igazságos, hogy a lengyel köztársasági elnök a Kossuth téren megszólaljon ’56-ra emlékezve az idei év október 23-án.

Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.