- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-a-kossuth-radio-180-perc-cimu-musoraban-20/ -

Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában

Kocsis Éva: A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Mit mondtak, amikor az asztalra pakolta Brüsszelben a hátizsákjából a konzultációs íveket?

Megelőzött bennünket a hírünk. Az volt a terv korábban, hogy a decemberi miniszterelnöki csúcs, ami most már mögöttünk van, meghozzuk az alapvető döntéseket a jövőbeli EU-s bevándorláspolitikát illetően. A tervek szerint ez tartalmazta volna azt is, hogy az EU területére érkezett, illetve ide beszállított migránsokat egy matematikai képlet segítségével szétosztják az uniós tagállamok között akkor is, hogyha a tagállamok ezt nem akarják. Ez nem egy állandó, mindennap működő mechanizmus lenne, de abban az esetben, hogyha a bevándorlók száma magas – láttuk az elmúlt években, ez könnyen megtörténhet –, akkor életbe lépne ez a szétosztási rendszer. Ezt kellett megakadályozni. Azért is kértük a konzultációban való részvételt – amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani mind a több mint kétmillió-háromszázezer embernek –, mert súly kellett ezen a miniszterelnöki csúcson, súlyt kellett tenni az álláspontunk mögé, hogy meg tudjuk akadályozni a döntés megszületését. Ez sikerült, tehát a munkánk 50 százalékát elvégeztük. A másik 50 százalékot úgy terveztem, hogy ahogy ismétlődnek ezek a viták, hiszen ez a többedik vitánk volt már, és többször is mód nyílik arra, hogy kifejtsük az álláspontunkat, egyre több ellenfelünket vagy velünk vitatkozót, velünk szemben állót tudok meggyőzni és átállítani a mi oldalunkra. Na, e tekintetben nem jártam sikerrel, tehát ugyanannyian vannak most is velünk szemben, mint korábban voltak. Talán a lelkesedésük meg az igaz hit csillogása a szemükben valamelyest csökkent, de a számuk azért változatlan, és abban maradtunk, hogy miután most decemberben nem sikerült döntést hoznunk a következő csúcsra, ami március huszon-egynéhányadikán esedékes, ismét nekifutunk, és ott megpróbálunk döntést hozni, vagyis újabb támadás előtt állunk, hiszen akik kötelező betelepítési és bevándorlási kvótát akarnak, azok márciusban ismét próbálkozni fognak. Időt nyertünk, de aki időt nyer –mint a magyar nyelv is mondja –, életet nyer.

De miért gondolja azt, hogyha két éven keresztül nem sikerült meggyőzni őket, akkor majd a következő hónapokban ez menni fog?

Mert közben választások vannak Európában. És azt látom, hogy mindenki, aki az európai nép idegenből érkezett emberekkel való  összekeverése mellett érvel, vagyis kevert népességű Európát akar, aki azt állítja, hogy ez a haladás és a fejlődés útja, hogy most megszűnünk nemzeti és keresztény alapokon álló társadalmaknak lenni, és helyette egy ilyen összekevert multikulturális társadalomban kell élni az életünket, nos, azok, akik ezt képviselik, folyamatosan gyengülnek a nemzeti választásokon. És ezért mondom, hogy aki időt nyer, életet nyer, mert a végén az európai emberek – ha nehezen is, ha csikorogva is, ha meg-megtorpanva is, de a végén – csak érvényt szereznek majd a saját akaratuknak. Nézze meg a választásokat, amelyeket az elmúlt hónapokban rendeztek Európában. És azt gondolom, hogy ez a folyamat erősödni fog. Tehát nekünk ki kell tartani egész addig, amíg a közép-európaiak után a nyugat-európai emberek is elég erősek lesznek ahhoz, hogy a demokratikus eszközeiket, a választást arra tudják fölhasználni, hogy a vezetőiket rákényszerítsék, hogy az embereknek tetsző és az emberek által támogatott, vagyis a bevándorlást elutasító politikát folytassanak. Én az elmúlt két évben ezt stratégiai vonalat követtem, és nem hiszem, hogy tévedtem volna.

Azt mondta, amiről most beszélt korábban, hogy ez a lázadás éve lesz, gondolom, ezekre utalt, Franciaországban a migránspárti Macron, Angela Merkel továbbra is kitart a belső szolidaritás, a migráció támogatása mellett. A déli országok hiába küzdenek a migrációs nyomással, továbbra is támogatják a kvótát. Lázadás éve?

Először is Franciaországban elsöpörték a teljes politikai elitet. Nincs már meg a szocialista párt vagy csak a romjai vannak meg. És a mi testvérpártunk, a Köztársaságiak Pártja Franciaországban, amit korábban Sarkozy elnök úr vezetett, aztán később Fillon miniszterelnök úr, bizony mi is kaptunk egy taslit, és bennünket is kitessékeltek a kormányzati hatalom főtermeiből. Tehát a hagyományos francia elitet a francia nép félreállította, fellázadt vele szemben. Hogy mit választott pontosan helyette, ezt, nos, még senki sem tudja, ezt mi magunk is csak most ismerjük meg, ahogyan az új elnök egyre-másra mutatja be a Franciaországra és Európára vonatkozó terveit. De biztos: az elégedetlenség repítette őt az elnöki székbe. Ausztriában teljesen nyilvánvaló a helyzet. Amikor először voltam miniszterelnök, akkor is volt egy kísérlet arra, hogy Ausztriában jobboldali kormányt alakítsanak, akkor a bevándorlásellenesség kevésbé volt fontos, de egy nemzeti alapokon álló, konzervatív értékeket képviselő jobboldali kormány próbáltak alakítani még Schüssel kancellár vezetésével. Világbotrány lett belőle. Rajtunk kívül nagyon kevesen maradtak szolidárisak az osztrák emberekkel és az osztrák kormánnyal. Most volt egy választás, ugyanez a kombináció jött létre. Jobboldali, bevándorlást elutasító, keresztény alapokon álló, konzervatív kormány kezdte meg a működését Ausztriában, és úgy tűnik, hogy kisebb tányércsörgést most figyelmen kívül hagyva összességében a világ tudomásul vette, hogy ez az élet új rendje Ausztriában. És Németországban a bevándorlás kérdése megváltoztatta a politikai erőviszonyokat. Egy szeptemberi-októberi német választás után, karácsonyhoz közeledve még mindig nincs ott kormány. Hogy mi lesz ebből, azt meg senki sem tudja. Tehát én nem mondom, hogy az európai emberek megnyerték már a bevándorlásról folytatott vagy a bevándorlás körül zajló csatát, nem mondom, hogy sikerült már helyreállítaniuk a demokráciát, nem mondom, hogy sikerült már érvényt szerezni a népakaratnak, mert a vezetők sok helyütt még ezt nem fogadják el, de a folyamat, hogy a szemünk előtt játszódik le, ebbe az irányba tart.

Amikor a V4-eknek az elképzelését az asztalra tették, hogy hogyan kell a déli országokat megerősíteni, hogyan kell a líbiai határt védeni, és azt mondta Angela Merkel, hogy szép, szép, jó ez az ötlet, de ő továbbra is amellett van, hogy ez belső szolidaritás nélkül nem megy, akkor milyen érvet mondott Angela Merkelnek?

Először is azt javaslom mindig a németeknek is, de Európa más országainak is, hogy legyenek velünk szolidárisak. Ők szolidaritásról beszélnek, de nem szolidárisak velünk, hiszen Magyarország a déli határainál nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát védi. A V4-ek segítettek nekünk meg az osztrákok, küldtek rendőröket, katonákat, különböző egyenruhás egységeket, de más nem, senki más nem küldött segítséget. És az anyagi teherből sem vállalt részt senki sem, a védekezés teljes költségét mi álljuk, több ezer új rendőrt és határőrt kellett szolgálatba állítanunk, fizikai határzárat kellett kiépítenünk, és ezt mind kizárólag a magyar állampolgárok pénzéből, adójából és költségvetéséből tettük. Az unió csak olyasmire ad pénzt, amit kétséges, hogy miképpen tudunk felhasználni, alapvetően emberi jogi programok, migránsokat védő eljárások meghonosítása, és így tovább, tehát az ellenkező irányú folyamatokat támogatja, mint amit a magyar emberek látni szeretnének Magyarországon. Tehát magunkra hagytak bennünket, mi védjük őket; ők azért ülhetnek viszonylagos kényelemben és nyugalomban a kontinens belsejében, mert mi itt, a szélén védjük őket. Tehát ezek után követelésekkel fellépni Magyarországgal szemben nem szolidáris dolog. Úgyhogy én ezeket az érveket szoktam elmondani. És hogy nyomatékot is adjunk ennek, mert ez az álláspont nemcsak Magyarországé, hanem a visegrádi négy országé, lengyeleké, szlovákoké, cseheké is, most úgy döntöttünk, hogy egy jelentősebb pénzügyi segítséget nyújtunk Olaszországnak, amely azzal küszködik, hogy hogyan tudja a tengeri határainál föltartóztatni a meg-megújuló migránshullámokat. Minden elemzés, európai uniós, NATO-szakértői, kutatóintézeti jelentés azt mondja, hogy a következő években – tehát nem évtizedekről beszélek, hanem években – sok tízmilliós mozgás indul meg vagy folytatódik, erősödik fel Afrikából Európa irányába, és ennek egyik útvonala – nem az egyetlen, de egyik útvonala –Olaszországon keresztül vezet Európába. Azt az útvonalat le kell zárni, Olaszországot meg kell védeni. Ha Olaszországot nem védjük meg, akkor Európát sem tudjuk megvédeni, hiszen éppúgy, ahogy igaz volt, hogyha Magyarországot nem tudjuk megvédeni, Európát sem tudjuk megvédeni, ez a taljánok esetében is igaz. Ezért egy jelentős pénzügyi támogatást adott a négy visegrádi ország Olaszországnak.

Számít arra, hogy a következő időszak döntéseiben a V4-ek mellett vagy a V4-ekhez csatlakozik például Ausztria?

Szóval mint mondtam, számítok rá. Mindig is az volt az álláspontom, hogy Európában – független attól, hogy melyik országban éppen milyen állapotban van a demokrácia eszménye – azért összességében demokratikus kontinensről beszélhetünk. És ezért a vezetők akarata és a nép akarata hosszú távon nem maradhat egymástól távol. Egy évvel ezelőtt sokkal távolabb volt. Tehát egy évvel ezelőtt sokkal bevándorláspártibbak voltak a vezetők, mint ahogyan gondolkodtak erről az emberek. Ez a távolság csökkent. Nem az emberek közeledtek a vezetőkhöz, a vezetőknek kellett belátni, hogy szedhetik a sátorfájukat, útilapu talpra kötve, hogyha folytatják azt, amit eddig tettek. Ez a folyamat zajlik a szemünk előtt. Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb az európai emberek akarata és a vezetőknek a politikája össze kell, hogy érjen, ismét találkozzon. Ez a demokrácia rendje. Időként ez különválhat, bizonyos távolság tán fönn is maradhat a népakarat meg a vezetői szándék között, de azért hosszú időn keresztül nagy távolság nem tud fennmaradni.

A lengyelek esetében az látszik, hogy ez a távolság marad. Merthogy a kormányzópártot 40 százalék felett támogatják az országban, eközben egyébként az ellenzéknek a támogatottsága csökken, és eközben az a bizonyos EU-s atombomba, amit egyébként Magyarországgal kapcsolatban milliószor emlegettünk, a 7-es cikkelyt, elindult. Nyilván sok minden fog még addig történni, amíg szavazásra kerül a dolog, de gondolom, Magyarország nem fogja támogatni.

Először is Lengyelországban a bevándorlást illetően én összhangot látok az ország miniszterelnöke, vezető és a lengyel nép között. A lengyelek elsöprő többsége ugyanúgy gondolkodik, mint a magyarok, elsöprő többsége a kereszténységet – ami most itt nem vallási kérdés, hanem egy kulturális berendezkedés – meg akarják védeni, lengyelek akarnak maradni, mint ahogy mi is magyarok, tehát a nemzeti identitást meg akarják védeni, ők akarják megmondani, hogy ki tartózkodhat az ország területén, és ki nem, és nem akarják megengedni, hogy a lengyel vagy nálunk a magyar függetlenség fontos kérdéseiben ne Varsóban vagy Budapesten, hanem valahol máshol, mondjuk, Brüsszelben döntsenek. Ezt nem fogadjuk el. Tehát a lengyelek, ha szabad ilyet mondanom, szellemi, intellektuális tekintetben nagyjából olyan állapotban vannak, mint mi. És ez európai mércével mérve jónak mondható. Most Lengyelországot súlyos támadások érik. Méltánytalan, az, amit tapasztalunk. Mélyen igazságtalan. Lengyelország menekültkérdésben is jól teljesít, bevándorláskérdésben, migránsügyben is jól teljesít, csak más természetű kötelezettségei vannak, mint Európa déli államainak. Ne felejtsük el, hogy tízezer szám vannak migránsok, akik a volt szovjet területekről érkeztek Lengyelországba. Lengyelország semmilyen segítséget nem kap az ellátásukhoz, és több mint egymillió ukrán tartózkodik már most Lengyelországban. Tehát egy nagy nyomás éri azt az országot keleti irányból. Ezt semmilyen tekintetben nem veszi figyelembe az EU. Az EU egy kaptafára akar mindent ráhúzni, és azt gondolja, hogy csak azok a problémák léteznek a világon, ami a nyugati országokban tapasztalható, a mi saját problémáinkat pedig egész egyszerűen nem hajlandó elfogadni. Lengyelország ennek a gondolkodásmódnak az áldozata. Tehát több tiszteletet és több méltányosságot kellene adni Lengyelországnak. Másfelől ne dugjuk homokba a fejünket. Ugye, Lengyelország Közép-Európa zászlóshajója, Lengyelország nélkül nincs Közép-Európa, erős Lengyelország nélkül nincs erős Közép-Európa. Mindenkinek, aki ebben a térségben él, akkor is, ha nem lengyel, hanem például magyar, az az érdeke, hogy Lengyelország egy sikeres ország legyen. Nélküle nem tudunk kellő súllyal fellépni. A közép-európai összefogásnak az igazi tőkesúlyát a lengyelek adják. Amikor tehát valaki megtámadja Lengyelországot, mint ahogy ez most Brüsszelből történik, akkor megtámadja egész Közép-Európát. Tehát nekünk szolidárisnak kell lennünk a lengyelekkel. Meggyőződésem, hogy az a magyar nemzeti érdek. Most nemcsak a barátságról meg az igazságról beszélek, habár azok is súlyos érvek, hanem Magyarország nemzeti érdekeiről beszélek. Nekünk az az érdekünk, hogy teljes mellszélességgel kiálljunk Lengyelország mellett, és tegyük világossá, hogy semmilyen Lengyelországot megbüntető európai döntés nem tud létrejönni, mert Magyarország élni fog azzal a lehetőségével, hogy azt megakadályozza. Én személy szerint is ezt az álláspontot képviselem.

Nem kéne inkább a szolidaritás és a teljes mellszélesség helyett egy picit csendben maradni? Csak azért kérdezem, mert a renitensek között mi vagyunk a jó példa. Ez is valami bizonyos értelemben, mert azt szokták mondani, hogy hát ilyenek meg olyanok a lengyelek; a magyarok is ilyenek, de legalább hallgatnak néha a szép szóra.

Olyan nagyon engem nem hoz lázba, hogy mit mondanak mások. Nem vágyom az elismerésükre, és nem azért teszem, amit teszek, hogy a nyugatiak megsimogassák a buksimat, hanem azért, mert meggyőződésem, hogy ez Magyarország érdeke, és e mellett ki kell állni. Kétségkívül harcolni okosan kell, ha lehet, szelíden, de mindig rendíthetetlenül, mert egyébként az ember mellkasára lépnek ebben a nagy tülekedésben, ami a világok, illetve a világban zajló nemzetek közötti verseny forgataga. Tehát itt ki kell állni az érdekeink mellett; még egyszer mondom: okosan, szelíden, de sziklaszilárdan kell harcolni. Beszélni akkor kell, amikor annak jelentősége van, most éppen van. Most világossá kell tenni az EU felé, hogy nem érdemes meg se indítani az eljárást Lengyelországgal szemben, hiszen semmi esély nincs arra, hogy azt végig tudják vinni, mert ott lesz Magyarország, és egy megkerülhetetlen útakadályt alkot, képez majd.

Ha már a közép-európai gazdaságot említette, akkor zajlik most egy beszélgetés, elképzelés az európai valutaalappal, az euróövezettel kapcsolatban. Azt mondják, hogy a nem eurót használó országok kaptak most egy visszautasíthatatlan ajánlatot a csatlakozáshoz. Visszautasíthatatlan az ajánlat?

Ezt én is hallottam ilyesmit, mi nem kaptunk. Amit ebben a pillanatban ismerünk, az sovány, szegényes, és ráadásul rosszabb, mint ami eddig volt. Tehát van egy javaslat arra nézve, hogy akik az eurózónához csatlakoznak, azok kapjanak a belső reformjaikhoz segítséget, de ezt én porhintésnek tartom. Ha megnézzük az elmúlt tíz-egynéhány év gazdaságtörténetét, akkor a következőket fogjuk látni. Ahhoz, hogy valaki csatlakozhasson az Európai Unióhoz, amely egy pénzügyi kérdés, hiszen közös pénzt vezetünk be, ahhoz a gazdaságának a valóságos gazdaságnak, ahogy mondják a reálgazdaságnak – a mezőgazdaságnak, iparnak, szolgáltatásnak – meg kell közelítenie az európai uniós átlagot, ahova be akarunk lépni. Ezt reálkonvergenciának mondják a szakemberek. A kérdés tehát az, hogy milyen eszközök segítik az eurózónán kívül lévő országokat abban, hogy minél gyorsabban közelítsék meg, fejlettségi szintjüket illetően az eurózónában lévő országok átlagát, és az elmúlt tíz-egynéhány év azt mutatja, hogy a leghatékonyabb eszköz azoknak a pénzügyi alapoknak a működtetése, amit kohéziós alap néven írunk le, tehát ami éppen ezt a reálkonvergenciát hivatott elősegíteni. Tehát nekünk nem új eszközök kellenek, hanem az eddigi leghatékonyabb eszközt kell tovább erősíteni. Új eszközt akkor van értelme bevezetni, hogyha az hatékonyabb, mint az eddig bevetett eszközök voltak. Azonban azt mondom, hogy persze kísérletezzünk új eszközökkel, de a régit semmiképpen ne adjuk fel, azt erősítsük, annak a pénzügyi alapjait növeljük meg, és toljuk közelebb, húzzuk közelebb az Európai Unióba újonnan belépett országok átlagos fejlettségi szintjét az eurózóna fejlettségi szintjéhez. Úgyhogy én semmilyen új helyzetet nem látok e tekintetben. Agyalás, gondolkodás, víziók bemutatása kétségkívül zajlik, de ez nagyon messze van attól, hogy bármilyen döntés születhessen.

Abban sem lát új helyzetet, hogy az uniós forrásokkal, az uniós pénzekkel kapcsolatban a következő uniós ciklusban már megpróbálják érvényesíteni, amire sokszor utaltak, azt, hogy a jogállamisághoz kössék az uniós források elosztását?

Szerintem ezek a javaslatok hamvába holtak. Az Európai Unió egy Alapszerződés, egy dokumentum talaján áll, abban semmi ilyen lehetőség nincsen benne, ráadásul a hét évre szóló költségvetések elfogadását egyhangúlag kell megtenni, tehát minden tagállamnak, így Magyarországnak is széles lehetősége van arra, hogy érdekeit érvényesítse. Azt is fogom tenni, ha április után ez még az én feladatom lesz.

Beszéljünk még egy picit a gazdaságról. Az NGM-nek az adatai azt mutatják, hogy ezek a bizonyos uniós támogatásoknak a megelőlegezése duzzasztotta fel a költségvetés hiányát. Attól sem tart, hogy épp a választások miatt ezeket az uniós forrásokat visszatartják az egyébként elindult eljárások miatt?

Nem látok ilyet. Még egyszer mondom: Európában van egy jogrendszer, ami megmondja, hogy mit lehet, és mit nem. Magyarország biztonságban van, ráadásul az európai uniós forrásokat sem tekintem, sosem tekintettem csodaszernek. Magyarországon valamiért ez a közbeszédben így tűnik fel. Magyarország nagyon sok pénzt fizet be az unióba, onnan komoly forrásokhoz is jut, és a Magyarországon működő nyugat-európai cégek komoly gazdasági lehetőséget kapnak Magyarország területén, komoly profitot állítanak elő, aminek egy részét haza is viszik. A szakértői konszenzus, egyetértés úgy fest, hogy az Európai Unió jól jár azzal, hogy pénzt ad nekünk. A nyugat-európai államok, akik egyébként forrásokat adnak Közép-Európának, valójában keresnek rajtunk. Tehát amikor ők úgy lépnek fel, minthogyha adományokat nyújtanának Közép-Európának, akkor csak azért nem nevetek, mert a tisztelet ezt nem teszi lehetővé, de valójában ők keresnek rajtunk. Úgyhogy nem érdemes a magyaroknak kalaplevéve, kezükben kalapjukat szorongatva toporogni a küszöbnél és hálálkodni, ugyanis semmi olyasmi nem történik, amiért hálásnak kellene lennünk. Az egész EU-s pénzügyi rendszer, ideértve a Magyarországra érkező pénzeket is, közös és kölcsönös érdekeken nyugszik. Azoknak is legalább olyan jó, akik adják. Egyébként pedig a magyar gazdaságot lehet működtetni uniós források nélkül is. Én nem javaslom…

Azt mondják, hogy a növekedésnek a motorja az uniós forrás.

Igen, de ez nem így van. A növekedés motorja a magyar emberek munkája. Nekünk világszínvonalú munkásaink vannak, Magyarországon világszínvonalú gyárak működnek, nem azért világszínvonalúak ezek a gyárak csak, mert világszínvonalú technológiák vannak benne, ez igaz, hanem mert vannak Magyarországon munkások, akik ezt tudják működtetni. Úgyhogy Magyarországnak nem kell megijedni, Magyarország nincsen rászorulva senkinek a pénzére, Magyarország a saját lábán áll, és ha az unión belül esetleg megváltoznának a pénzügyi folyamatok, akkor a magyar gazdaságpolitika elég rugalmas ahhoz, hogy alkalmazkodjon ehhez a helyzethez. Ma amikor egyébként uniós források rendelkezésre állnak, amikor az EU-n belül nagy mennyiségű pénz áramlik, az az ésszerű politika, amit most folytatunk, de ha ez nem így lenne, nem áramolnának ezek az összegek, akkor majd adjusztálnánk, hozzáigazítanánk a politikánkat az új helyzethez. Akkor is megállnánk a lábunkon, akkor is lenne növekedés, akkor is sikeresek lennénk, tehát én azt akarom mondani, hogy Magyarország nyugodtan bízhat a saját erejében. Magyarország egy olyan ország, amelynek a pénzügyei rendben vannak, a munkaerőpiaca rugalmas. Egy olyan országról beszélünk, ahol az emberek tudnak és akarnak is dolgozni. Az elmúlt években a mi kormányunknak az volt a feladata, hogy lehetőségeket adjon az embereknek, minél több lehetőséget nyisson ki. Sosem hittem abban, hogy a kormányok meg tudják oldani bárkinek az életét, mindenkinek meg kell oldania a sajátját, de ehhez lehetőségek kellenek. Nekünk az a dolgunk, hogy kapukat nyitogassunk, hogy legyen lehetőség, és a magyarok megpróbáljanak ezzel élni és én azt tanultam meg az elmúlt hét-nyolc esztendőben, hogyha van lehetőség, akkor a magyarok azt ki fogják használni. Egyre többen dolgoznak, egyre többen vállalkoznak, tehát nekünk nem kell megijedni, mert az erő, ennek az országnak az ereje saját magunkban van. Meg fogunk állni a lábunkon akkor is, ha az uniós szabályozás így vagy éppen amúgy vagy éppen harmadik fajta módon alakul a jövőben.

Hétvégén itt a karácsony, a jövő héten zárjuk az esztendőt, és választási évet kezdünk a következő évben. Amikor az utolsó kabinetülésen a minisztereivel beszélt, mire mondta azt, hogy ez ebben az évben jó volt, ezt folytassátok, és mire mondta azt, hogy ez nem tetszik, ezen változtassatok?

Ezt inkább nem ismételném itt meg, mert született elégedetlenkedő vagyok, ha a munkáról van szó. Ez összefügg egy…

Azért egyet-kettőt áruljon el belőle, hogy mi volt az.

…ez összefügg egy kicsit a kereszténységgel is, mert a kereszténységnek egyik fontos vonzereje az a tökéletlenség beismerése, és semmi sem lehet tökéletes, ami emberi. Az isteni dolgok lehetnek tökéletesek, de az emberi dolgok nem. És ez azt jelenti, hogy folyamatosan lehetőségünk van a javításra. Tehát nincs olyan pillanat, amikor az ember hátradőlhetne, és azt mondhatná, hogy most már rendben vannak a dolgok, mindig lehetnének még inkább rendben. És egy kormánynak nagyon fontos, hogy ez a fajta elégedetlenség, ez a fajta, saját munkájával szembeni magasabb elvárás állandóan jelen legyen. A miniszterelnöknek az a dolga, hogy ezt képviselje a miniszterek felé, én ezt meg is szoktam tenni. Én megemelem a kalapomat a minisztereim előtt, mert rengeteg munkát végeztek, sokat dolgoztak. Valami ebből talán látszik is. Ez összefüggésben is lehet azzal, hogy az elmúlt években szinte minden évben mindenki léphetett egyet előre Magyarországon, az ország, mint közösség is ment előre, és a családoknak is sikerült előrébb jutni, mint ahol az előző esztendőben voltak. És ebben mindenkinek benne van a munkája, még a kormányé is, úgyhogy karácsonykor inkább az elismerés hangján beszélek, de az elismerés nem azonos az elégedettséggel. A kereszténység pedig ad egy új, kicsit váratlan feladatot is a számunkra, mert most persze karácsonykor, amikor Jézus Krisztus születését várjuk, természetesen vallási szempontból tekintünk a karácsonyra, de 2017-ben az is kiderült, hogy van itt valami, ami erősebb, mint azt sokan gondoltuk volna. Ez pedig az, hogy a mindennapi élet keresztény alapjai erősebbek Európában, és az emberek jobban ragaszkodnak ezekhez az alapokhoz, mint azt nagyon sokan gondolták volna. Tehát az emberekben ma egy elemi igény van arra, hogy a kereszténységet meg kell védeni, és ilyenkor nem vallásról beszélnek, nem istenhitről. Az egy bonyolult dolog, hanem arról, hogy a világunk, még azoké is, akik semmilyen formában nem tudnak találkozni, vagy eddig nem találkozhattak a Jóistennel, azoknak az embereknek az élete is a krisztusi tanítás alapján van berendezve, mert a mi társadalmunk keresztény értékek alapján áll. Békesség, derű, megbocsátás, egyenlőség, férfi-nő egyenjogúsága, család tisztelete, a nemzeti közösség értékei, ezek mind olyasmik, amiket az istenhittől függetlenül mindannyian vallhatunk és vallunk is, akik egyébként, mondjuk, itt élünk Magyarországon vagy Európában. És most úgy látják az emberek, szerintem helyesen, hogy ez mind veszélybe került, ez most támadás alatt van. Ezt meg kell védeni, és kinek kellene ezt a védekezést vezetni, ha nem a választott vezetőknek minden országban, így Magyarországon is. 2017-ben én azt tanultam meg, hogy a következő években, de talán évtizedekben is a kereszténység védelme a választott politikai vezetők elsőrendű feladata lesz.

Az elmúlt félórában Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.