- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-a-kossuth-radio-180-perc-cimu-musoraban-2016-02-05/ -

Orbán Viktor a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában (2016.02.05.)

A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt!

Jó reggelt kívánok!

Kezdjük belpolitikai üggyel, mégpedig a legforróbbal, az oktatással. Lendüljünk túl az ellenzéki kritikákon, beszéljünk a saját maguk számára megfogalmazottakról. Balog Zoltán azt mondta, hogy kicsit túltoltuk a biciklit, Lázár János a diákok teljesítőképességének és a tanulmányi eredményének a romlásáról beszélt, erről egyébként Ön is beszélt már korábban itt, a stúdióban és arról is, hogy szükség van arra, hogy a magyar oktatást összehangolják a gazdasági kihívásokkal. Mindjárt egy kicsit a részletekről, de először összességében arról, hogy mit vár a magyar oktatástól, mi az ideális állapot?

Azt várom szülőként – nekem is volna néhány gyermekem –, azt várjuk az iskoláinktól, hogy segítsenek bennünket, szülőket abban, hogy a gyerekeink jól nevelt, jó fizikai állapotban lévő, jó lelkierővel, kifejlett akaraterővel és a nemzetközi gazdasági versenyben a helytálláshoz szükséges tudással rendelkezzenek. Ezt szeretnénk.

Nézzük a részleteket. Azt látjuk az OECD-adatokból, hogy például az egy tanára jutó diákok számát tekintve az átlagtól jobbak vagyunk, vagy hogyha a diákok, tanárok leterheltségéről beszélünk szintén az OECD-átlaghoz képest, nem vagyunk rosszabb helyzetben, de már hogyha a tantárgyakról és a minőségről beszélünk egyébként épp a kompetenciamérések fényében, akkor ott már vannak gondok. Vagy hogyha, mondjuk, a KLIK szervezettségét vagy szervezetlenségét – mindjárt megmondja, hogy Önnek mi a tapasztalata –, szóval hogyha a KLIK-et nézzük, akkor, amit például Szabó Balázs miniszteri biztos korábban megfogalmazott, abban, úgy tűnik, nem történt előrelépés. Nincsenek egyértelmű hatáskörök, nem megfelelő az információáramlás. Aztán valószínűleg az is erősíthetné a bizalmat, hogyha, mondjuk, a KLIK elnökét látná a szélesebb nyilvánosság, de az utóbbi időszakban a területért felelős államtitkárt is alig látni. Súlyosak a bajok a tanárképzés minőségével. Mik azok a problémák, amiket Ön lát?

2010-ben, amikor megkezdtük az oktatási rendszer átalakítását, akkor két ténnyel kellett szembenézni. Az első, hogy a magyar oktatási rendszer pénzügyileg csődbe ment, több százmilliárdos adósságot halmozott fel, világos volt, hogy ez egy bukott rendszer, pénzügyileg fenntarthatatlan. Most a felelősséget nem porcióznám, hogy az önkormányzatok tehetnek róla, az akkori kormány tehet róla, az iskolák tehetnek róla. Ez most már mindegy, a lényeg az, hogy 2010-ben Magyarországnak egy olyan oktatási rendszere volt, amely pénzügyileg csődbe ment, ezért újra kellett szervezni. A második tény, amiből kiindultunk, pedig az volt, hogy a gyerekeink egyre kevésbé állnak helyt a nemzetközi versenyben. Vannak nemzetközi mérések, több is létezik ezek közül, amelyek azt mutatják kivétel nélkül, hogy a magyar gyerekek teljesítménye folyamatosan romlik. Tehát nekünk azzal kellett szembesülni, hogy van egy oktatási rendszerünk, amely pénzügyileg megbukott, és amely szakmailag megbukott. Itt sem porcióznám a felelősséget, hogy a pedagógusok munkája lett-e rosszabb, ezt én nem merném állítani, hogy a gyerekeink butábban születnének, mint korábban, ezt sem merném állítani, hogy a szülők kevésbé látnák el a gyermekek felkészítésével kapcsolatos kötelességeiket, ezt sem merném állítani. De itt is majdnem mindegy, hogy most pontosan hová is tennénk a hangsúlyt, a lényeg az, hogy egy romló teljesítményt nyújtó oktatási rendszerünk volt, ezt meg kellett változtatni. Ezért oda nem szabad visszamenni, ahonnan elindultunk, mert ott gazdasági, pénzügyi csőd van, és egyúttal tudásbeli, szakmai, felkészítési csőd is van, tehát mindenképpen változtatni kellett. Szerintem jó irányba indultunk el. Nagy rendszer ez, rengeteg ember dolgozik benne, ugye, mindenkit érint valamilyen módon, mindenkinek van gyereke, de akinek nincs gyereke, annak van unokája, vagy ha esetleg nincs neki, akkor a testvérének van, tehát ez minden magyar ember életében ott van, ez egy fontos dolog. Az is fontos kérdés, hogy mit helyezünk az egész kérdés középpontjába, mert én értem a pedagógusoknak az összes szakmai felvetését, ezeket meg is fogjuk majd vitatni, de azért a középpontba, az egész oktatási vita középpontjába a gyerekeinket kell helyezni, és azt a kérdést kell szerintem feltenni folyamatosan – nemcsak most, általában és folyamatosan –, hogy vajon felkészíti-e a gyermekeinket az iskola a felnőtt korban való helytállásra. Boldog gyermekkoruk van-e, kiegyensúlyozott gyermekek-e, ezért a boldog élet esélyét megkapják-e az iskolában, mármint hogy felnőttként képesek legyenek saját maguk számára egy ilyen életet létrehozni, helytállnak-e majd a versenyben, egészséges emberek lesznek-e, szóval a legfontosabb kérdésekről beszélünk. Ezért itt különösen érvényes a kormánynak az a szándéka, hogy nyílt kormányzás legyen. A nyílt kormányzás azt jelenti, hogy mindenkinek kíváncsiak vagyunk a véleményére, nagy reményeket fűztünk és én fűzök továbbra is a Nemzeti Pedagógus Karhoz. Azért hoztuk létre, hogy ott politikától és pártpolitikától mentesen az oktatás belső szakmai kérdését folyamatosan meg lehessen vitatni, ennek vagyunk most egy éles pillanatában. Én szeretnék köszönetet mondani a magyar társadalomnak is azért a türelemért és erőfeszítésért, amit a pedagógusok érdekében tett az elmúlt években. Ugye, a magyar társadalom elfogadta, sőt talán támogatta is, hogy amikor az életpályákat bevezetjük, és jelentős béremeléseket hajtunk végre, akkor első helyre tegyük a pedagógusokat. Tehát én nem találkoztam olyan rendőrrel, katonával vagy közigazgatási szakemberrel, aki azt mondta volna, hogy ne a pedagógusok legyenek az elsők, akiknek rendezzük a bérét, és itt nagyon nagyarányú béremelésekről beszélünk. Tehát betettünk az oktatási rendszerbe fejlesztési oldalon 450 milliárd forintot, béroldalon pedig betettünk körülbelül 230 milliárd forintot. Nincs ágazat Magyarországon, ami egy 700 milliárdot megközelítő forrásbővülést kapott az elmúlt időszakban, és közben sem a rendőrök, sem a közigazgatási szakemberek, sem a közmunkások nem mondták azt, hogy mi akarunk inkább előremenni, hanem belátták, hogy a legfontosabb dolog a gyermek, az ő családjuk jövője is meg az ország jövője is a gyermekeinkben van, ezért előre kell engedni a fejlesztéseknél és a béremeléseknél is a pedagógusokat. Ez nem jelenti azt, hogy a dolgok tökéletesek lennének, ezért a nyílt kormányzásnak, a folyamatos párbeszédnek, oktatási kerekasztalnak van és lesz értelme a jövőben is.

A kerekasztalnak ebben közvetítő szerepe van, a köznevelési kerekasztalnak, amit létrehoztak?

Kellenek helyek, ahol lehet beszélnünk egymással, a kerekasztal erre alkalmas.

Beszéljünk az oktatásnak arról a részéről, amiben a változás bizonyos értelemben már elkezdődött, ez pedig a szakképzés. Csakhogy eközben – egyrészt versenyképességi szempontokból rendkívül fontos, másrészt néhány óra múlva megy a kormányülésre, ott például az ipar fejlesztése is szóba kerül, hogyha jól tudom – egyes területeken elképesztő a szakemberhiány. Másrészt van valami furcsa polémia Magyarországon arról, minthogyha ez valami választás lenne az oktatási rendszerben, merthogy úgy tűnik egyébként, hogy a világ legjobban teljesítő iskolarendszereiben a diákoknak a 60 százaléka tanul valamilyen szakmát, és egyébként a példaként emlegetett finneknél 94 százalék tanul valamilyen szakmát. Elégedett a mostani folyamatokkal?

Miről is van szó? Arról van szó, hogy 2010-ben, amióta a kormányzati felelősség ismét a mi vállunkat nyomja, folyamatosan konzultálunk a gazdasági élet szereplőivel, és 2010 óta erős az a vélemény, hogy az iskolarendszer nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az onnan kikerülő gyermekek be tudjanak illeszkedni a munka világába és a gazdaságban sikereket érhessenek el, a saját érdekükben, a vállalkozások érdekében és az ország érdekében. Ezért folyamatosan sürgetett bennünket az összes gazdasági érdekképviselet, hogy alakítsuk át a szakképzés rendszerét. Nem az a fontos, hogy a gyerek papírt kapjon, hanem hogy használható tudást kapjon. És hosszú hónapokat egyeztettünk, különösen a kereskedelmi és iparkamara, a gazdasági kamara szerepe fontos, bevonásukkal terveket készítettünk, ezeket folyamatosan megvitattuk, volt nyílt párbeszéd a pedagógusok és a gazdasági élet képviselői között, ezekben a kormány is részt vett, hogy hogyan kell a szakképzési rendszert úgy átalakítani, hogy a gyereknek ne papírja legyen, hanem használható tudása. Ezek az átalakítások meg is indultak, az első lépéseket tettük csak meg. Ugye, az idén működik új rendszerben a szakképzés, ott is biztosan lesz még sok és hasznos tapasztalat, ott is biztosan kell majd még kiigazító lépéseket végrehajtani, de a lényeg, hogy végre a magyar szakképzés elindult abba az irányba, hogy a valóságos gazdasági életben használható tudást adjon a gyermekeinknek, és így sikeressé tegye őket is, a vállalkozásokat is és Magyarországot is. Tehát ezt a folyamatot szerintem támogatni kell.

Hogyha már a versenyképességről egy fél mondatot beszéltünk, akkor egy picit nyissuk ki a határokat. Hogyha néhány évvel ezelőtt bárki feltette hozzáértőnek a kérdést, akkor a Goldman Sachstól kezdve a New York Times elemzőiig, hogy hol fektessenek be, mindenki azt mondta, hogy Indonéziában. A gazdasági kapcsolatok a két ország között évtizedes múltra tekintenek vissza. Most visszatért az országból. Tulajdonképpen Indonézia cél vagy kapu a térséghez?

Nézze, Indonézia egy furcsa világ, szép és vonzó világ, de egészen más világ, mint mi vagyunk, ugyanakkor a gazdasági élet törvényszerűségei ott is egyre inkább hasonlóak az európai, az amerikai vagy általában a nyugati világ gazdasági törvényszerűségeihez. Azt tapasztaltam ott is, hogy a világgazdaság egyre inkább egységessé válik. A kérdés az, hogy azokat a lehetőségeket, amelyeket a világ egy-egy térségének bekapcsolódása nyújt a világgazdaság rendszerének, a magyar vállalkozók ki tudják-e használni, ehhez kapukat kell nyitni. Általában az ilyen utaknál, most Mongóliában is jártam, korábban Iránban, aztán most pedig Indonéziában is, általában üzleti delegációkkal utazunk, s ezek előkészített utak. Van, ahol csak éppen fel kell tenni a pontot az i-re, mert már vannak gazdasági megállapodások vagy a küszöbhöz érkeztek, van, ahol fel kell gyorsítani a magyarok számára kedvező tárgyalási folyamatokat, és van, amelyiket meg el kell indítani. És én most azt látom, az indonéziai tárgyalásaim is erről erősítettek meg, hogy ma már a magyar gazdaságnak van olyan 4-5 ezer olyan kis- és középvállalkozója, amely képes arra, hogy a világ bármely sarkában versenyképes legyen, tehát ha oda eljut, ha ott kapcsolatokat épít ki, akkor helyt is tud állni. Nekünk erre szükségünk van, mert tízmillió ember nem jelent olyan belső piacot, olyan gazdasági erőt, hogyha csak belülre dolgozunk, a tízmillió ember szükségleteit elégítjük ki, akkor nem tudunk elég gyorsan fejlődni. A magyar gazdaságnak, az életszínvonal emelkedésének egyik előfeltétele az, hogy legyenek számosan magyar kis- és középvállalkozások, akik sikeresek a világ legtávolabbi sarkaiban is. 2010 környékén volt két-háromezer ilyen vállalkozás, szerintünk most négy-ötezer lehet, és szükségünk van ahhoz, hogy Bajorországnak a szintjét el tudjuk érni, 12 ezerre, tehát még nagyon nagy munka van előttünk. Sok munkát végzett el a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium, szerintem ott kifejezetten szép munkát láthatunk, a számok is jó irányba mutatnak, de még nagyon sokat kell dolgoznunk, meg kell több mint dupláznunk az exportképes magyar kis- és középvállalkozások számát ahhoz, hogy a magyar élet kielégítse az itt élőket.

Ezekért a területekért, amikről most beszéltünk, mások is küzdenek. Fel tudjuk venni a versenyt velük?

Óriási verseny van, és nehogy azt higgyük, hogy az indonézekkel kell versenyezni, hanem versenyzünk, mondjuk, a csehekkel, a lengyelekkel, tehát, mondjuk, az indonéz piacon magyar és lengyel termékek versenyeznek egymással. Vagy Mongóliában magyar és német cégek versenyeznek egymással. Nem azt akartam mondani, hogy felfedezetlen területek vannak, ahol alig várják, hogy megérkezzen az első vállalkozó, és az épp magyar, hanem arról beszélek, hogy összekapcsolódott a világ minden része egymással, és ezért mindenhol ugyanaz a verseny zajlik. Fontos a gyorsaság, a bátorság, az alkalmazkodás képessége, a helyiek iránti tisztelet. Nekünk van előnyünk, ugye, mi nem vagyunk imperialisták, vagy sohasem voltunk gyarmattartók, tehát mi nem akarunk elvenni senkitől semmit, a magyar kultúra, a gazdasági kultúra is az együttműködésre épül. Tehát mi örülünk annak, hogyha együtt tudunk működni a helyiekkel, tehát azt nem szeretjük, amit mi is megtapasztaltunk a kilencvenes években, hogy idejön egy nagy államnak a nagy cége, megvásárol valamit, az üzemeket bezárja, a piacot átveszi, utána bennünket nem enged be általában a vezetésbe, hanem azt megtartja magának, rengeteg pénzt keres rajtunk, amit ilyen-olyan jogcímeken kiutal az országból, jó napot, kedves bennszülöttek, sok sikert kívánunk. Tehát ezt nem szeretjük, ezt átéltük, nem akarjuk, hogy a mi vállalkozóink így viselkedjenek, ezért én mindenhol azt kérem minden tárgyaláson, hogy jelölje meg számunkra a fogadó ország kormánya, hogy mely területeken látnak szívesen magyar vállalkozókat, és akkor máris más a helyzet, mint amit mi tapasztaltunk meg a kilencvenes években.

Megint belpolitikai ügy, de már európai kontextusban, ez pedig az alkotmánymódosítás. A politikusok vitáját látva az egyszerű ember azt gondolhatja, hogy azért van szükség erre az alkotmánymódosításra, merthogy most nem védik meg őket, hogyha, mondjuk, terrortámadás történik. Segítsen nekünk eligazodni ebben, hogy mégis mi az a helyzet, amiért szükség van erre az alkotmánymódosításra?

Amiről most beszélünk, egy olyan helyzet, amikor elegendő információ áll rendelkezésre arról, hogy megnövekedett a terrorveszély Magyarországon, és hitelt érdemlő információnk van arra nézve, hogy terrortámadásokat készítenek elő a magyar emberek ellen, mondjuk úgy, ahogy Párizsban történt ez nem régen, vagy úgy, ahogy a Brüsszelből érkező tudósításokban ezeket láthattuk. És akkor az a kérdés, hogy mit tehet a kormány, hogy ezeket megelőzze. Tehát már nem arról beszélünk, hogy a bekövetkezett terrorcselekményt fel kell deríteni, és el kell fogni az elkövetőket, és megtorlást kell végrehajtanunk, hanem ezt megelőzően hogyan tudjuk megvédeni az embereket attól, hogy bekövetkezzenek ezek a terrorcselekmények. Ehhez eszközökre van szükség, ez egy európai vita, ez nemcsak Magyarországon zajlik, Franciaországban is éppen most nyújtottak be ilyen javaslatokat, Bajorországban ez egy erős vita. Mindenki azt javasolja, hogy adjuk meg a kormányainknak Európában mindenhol azokat az eszközöket, mozgásteret, eljárási lehetőségeket, amelyekkel meg tudják akadályozni, hogy a terrorveszélyből terrorcselekmény legyen. Ez a vita zajlik Magyarországon, és, ugye, a farkas nem lesz vegetáriánus, tehát itt mindenki megőrzi a maga karakterét. Ugye, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt, amelynek a gondolkodásában az emberek biztonsága van az első helyen, szeretné, hogyha elegendő eszköze és mozgástere lenne a mindenkori kormánynak arra, hogy megvédje az embereket. A baloldal, ugye, migránspárti, tehát ők eleve nem tekintik a terrorveszélyt igazi veszélynek, sőt a migrációról is azt mondták, hogy valójában az egy álprobléma. Amikor kiderült, hogy mégis jönnek a migránsok, sőt köztük sok terrorista jön, ők azt mondták, hogy az a helyes, hogyha beengedjük őket. Tehát ha ma baloldali kormánya lenne Magyarországnak, akkor Köln, Párizs, Brüsszel típusú állapotok lennének ebben az országban, mert beengedték volna őket. Mi azt mondtuk mindenkit megelőzően, hogy ebből nagy baj lesz, és ki kell építeni a határvédelmi lehetőségeket, lehurrogtak bennünket, ma mindenki ugyanezt csinálja. Aztán megmondtuk, hogy terroristákat is engedtünk be a migránsokkal együtt Európába, hiszen a titkosszolgálatok Európa-szerte ezt jelezték, fel kell készülni a terrorveszélyre, lehurrogtak bennünket, jött Párizs. Azt mondom, hogy további terrorfenyegetettségnek nézünk elébe, ezért szerintem minél hamarabb és Európa minél több országában érdemes a szükséges eszközöket a kormányok rendelkezésére bocsátani. Mi is csak annyit szeretnénk, azokat az eszközöket és olyan mozgásteret, amit más európai országoknak a saját parlamentjei megadnak.

De akkor ezek szerint az alkotmányban benne lévő mostani 5 különleges jogrend nem elég eszköz erre.

Így van, ez a helyzet, de ez még egyszer mondom: a XXI. századnak az európai terrorfenyegetettsége új fejlemény, ezért kell minden országban jogszabályokat alkotni, alkotmányokat módosítani, de ez egy technikai kérdés. A lényeg, hogy adjuk meg a mindenkori kormánynak nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában azokat az eszközöket, amellyel megelőzhetik a terrorcselekményeket.

És hogyha jól értettem a szavaiból, akkor egészen konkrét ilyen típusú támadásokról van információjuk?

Nem az a kérdés, hogy most van-e ilyen információnk, hanem hogy ilyen információk bármikor keletkezhetnek. Tehát Magyarország ma nem tartozik a különösebben terrorfenyegetett országok közé, aminek az az oka, hogy nem engedtük be a migránsokat, ha beengedtük volna, akkor itt is előfordulhatna mindaz, ami Nyugat-Európában előfordul, a mindennapi élet biztonságának romlásától a terrorcselekményekig. Magyarország szerintem ügyesen védte meg magát ezekben a kérdésekben, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ilyen fenyegetettség ne lehetne. És még egyszer mondom: ebből a szempontból Európát egységesnek kell tekintenünk, ha beengedünk valakit Európába, akkor nem tudjuk megmondani, hogy Európa melyik pontján készül esetleg terrorcselekményt elkövetni. Hiszen ha már bent van, akkor a belső mozgása nagyon nehezen ellenőrizhető. Itt ezek bonyolult eljárásjogi kérdések, kétségkívül óvatosan kell eljárni, mert a szabadságjogok fontosak, azokat az indokoltnál jobban nem szabad korlátozni, de világossá szeretném tenni, hogy első helyre azonban az emberek biztonságát kell tenni, meg kell őket védeni.

Korábban, amikor a brit miniszterelnök itt járt, és utána beszélgettünk, akkor egyértelművé tette, hogy például azt a bizonyos vészfék mechanizmusként emlegetett javaslatot, vagyishogy elzárják a szociális juttatásoktól az európai munkavállalókat, elfogadhatatlannak tartja – egyébként a visegrádi országokhoz hasonlóan. Azóta már látjuk vagy tudjuk, hogy bizonyos értelemben valamifajta kompromisszumos javaslat van készülőben, legalábbis az Európai Tanács elnökének a javaslatairól ezt látjuk. Van olyan kompromisszumos javaslat, amelyet a visegrádi négyek el tudnak fogadni ebben a kérdésben például?

Haladunk egy ilyen állapot felé. Itt is, ha megengedi, lépjünk vissza kályhához, tehát Nagy-Britannia 2014-es adatszolgáltatásában az szerepel, hogy Nagy-Britanniában 55 ezer magyar dolgozik, ezt tekintsük kiindulópontnak, vitathatjuk is éppen, most már 2016 februárja van, ez 2014-es szám, de én abból indulok ki, hogy itt több tízezer magyar családról van szó, vagy magyar emberről, akik ott dolgoznak. Összehasonlításképpen ennél jóval több német dolgozik egyébként Angliában, tehát nemcsak bennünket, közép-európaiakat érint ez, hanem érinti a németeket is, a lengyelekről nem is beszélve, ahol szerintem 600-700-800 ezres nagyságrendek vannak. Az első és legfontosabb dolog, hogy amiért mindannyian harcoltunk, és amit Magyarországon minden párt támogatott, amikor az Európai Unióhoz csatlakoztunk – azt védjük meg –, ez pedig az, hogy a magyar emberek az Európai Unión belül szabadon vállalhatnak munkát. Ez egy érték. Ma sokan negatívnak állítják be azt, hogy a fiatalok egy része külföldön próbálkozik, de én emlékszem arra, hogy 2004-ben, amikor csatlakoztunk az unióhoz, ezt egy vívmánynak tekintettük, és azt gondoltuk, hogy ez egy nagyszerű európai jog, és igenis aki úgy érzi, hogy képes arra, hogy az idegenben való boldogulás kockázatát és nehézségeit vállalja, az előtt ki kell nyitni az ajtókat. Tehát az európai szabadságnak egyik legfontosabb eleme, hogy szabadon vállalhatunk munkát Európában. Szerintem ezt semmilyen módon nem szabad sérteni. Tehát a kiindulópontunk az, hogy senki, így Nagy-Britannia se korlátozhassa az ott munkát vállaló emberek számát, ez a kiindulópont. A második dolog, hogy lehet-e különbséget tenni az angolok között és az odaérkező európai uniós külföldiek között. Én arra azt mondom, hogy természetesen lehet különbséget tenni, az a kérdés, hogy mi a mértéke a különbségtételnek. És én azt gondolom, hogy olyanfajta különbséget, amely diszkriminálja a Közép-Európából vagy az Anglián kívülről odaérkezőket az ott élő angolokkal szemben, olyan különbséget nem szabad tenni. Most éppen annak az értelmezése zajlik, hogy mi minősül diszkriminációnak és mi minősül jogos angol kormányzati intézkedésnek. Közelebb vagyunk egymáshoz, mint voltunk, mármint a britek és Európa többi országa, és a visegrádi négyek is jól haladnak az álláspontjaik egyeztetésében. Mert arra jutottunk, a csehek, a szlovákok, a lengyelek és mi, hogy alakítsunk ki közös álláspontot, és ne egyenként képviseljük az érdekeinket, hanem közösen. Ezért is jön a lengyel miniszterelnök jövő héten Magyarországra, ezért is megyek február 15-én Prágába, ahol a V4-ek miniszterelnökei erről a kérdésről fognak tárgyalni, és kialakítunk remélhetőleg egy közös álláspontot, amit annak a hétnek a végén Brüsszelben tartandó miniszterelnöki csúcson közös közép-európai álláspontként tudunk képviselni.

Amivel viszont elég hasonló az álláspontja a V4-eknek a britekhez, például a nemzeti szuverenitásnak az erősítése.

De most én az Ön kérdésére válaszolva előresoroltam azt a kérdést, hogy szabad-e különbséget tenni Nagy-Britannia területén a britek és a közép-európaiak között. Most itt az a másik kérdés, amit Ön vet fel, hogy a britek azért ennél sokkal többet szeretnének változtatni az unión, egy átfogó reformot helyeztek kilátásba, amit én üdvözlök. És azt gondolom, hogy amit a britek mondanak, az egybeesik Magyarország érdekével, a britek azt mondják, hogy a XXI. században az, ahogy most az unió működik, már nem eredményez versenyképességet. Az, hogy az európai gazdaság botladozik, Közép-Európát és Nagy-Britanniát leszámítva inkább stagnál, hogy a kilátásokkal foglalkozó elemzők azt mondják, hogy mások sokkal gyorsabban fognak haladni, mint mi, figyelmeztető jelek, és ezért Európát meg kell újítani, mondják a britek – ezzel egyetértünk. Az iránnyal is egyetértünk, a britek azt mondják, hogy az Európai Unió akkor lehet erős, ha a tagállamok erősek, ezért minden olyan dolgot, amit elvettünk a tagállamoktól, és ezzel meggyengítettük őket, de európai szinten nem jól működik, adjunk vissza a tagállamoknak. Például a migráció kifejezetten egy ilyen kérdés, de tudnék más témákat is mondani. Tehát egyetértünk azzal. Például a nemzeti parlamenteknek a szerepét az Európai Unión belüli döntési folyamatokban fel kell erősíteni. Ma a nemzeti parlamentek véleményező szerepet játszanak, néhány ügyben elmondhatják a véleményüket, ez kevés, mondják a britek. Szerintem ezt mondják a magyarok is. Jobban bízunk a saját magunk nemzeti parlamentjében, amit mi magunk választottunk meg, mint a közösen megválasztott Európai Parlamentben. Az iránt is van bizalmunk, de az más minőségű, mint a saját embereink, saját parlamenti képviselőink iránti állampolgári bizalom. Tehát szeretnénk, ha a nemzeti parlamenteknek jogszabály-megállító joga lenne legalább, ha valamelyik nemzeti parlament nem ért egyet egy készülő európai uniós jogszabállyal, módja legyen megállítani. Ezzel én egyetértek, ez egy brit javaslat, és van még több más is a britek akciótervében: versenyképesség, bürokratikus akadályok leépítése, általában bürokrácialeépítés, és így tovább. Tehát azt gondolom, hogy a briteknek a fellépése összességében jótékony hatással van Európa jövőjére, és szolgálja Magyarország érdekeit is.

Orbán Viktor miniszterelnököt hallották az előző fél órában.