- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-a-kossuth-radio-vasarnapi-ujsag-cimu-musoraban/ -

Orbán Viktor a Kossuth Rádió „Vasárnapi Újság” című műsorában

Nagy Katalin: Mit gondol, tudjuk tartani a lépést a vírussal, kérdezem ezt azért is, mert amikor egy kicsit megnyugodnánk, akkor mindig van egy-két álhír vagy rémhír bizonyos számokról, és fenyegetőznek.

Jó reggelt kívánok, tisztelettel köszöntöm a hallgatókat! Nehéz időszakon vagyunk túl, és nehéz időszak előtt állunk. Nekünk már elegünk van a vírusból, de a vírusnak nincs elege belőlünk, akar bennünket, támad, fertőz, gyorsabban is, mint korábban. A kiindulópont változatlan, amíg nincs vakcina, addig a védekezésé a főszerep, a védekezés pedig lépcsőzetes, ahogy nehezedik a helyzet, úgy nyitunk meg újabb és újabb kórházakat, és állítunk oda az ágyak mellé újabb és újabb orvosokat és ápolókat. Ha az a kérdés, hogy tudjuk-e tartani a lépést, akkor igen. Ez egy matematikai képlet, bár itt emberi dolgokról van szó, de a matematikának is van szerepe, mert megpróbáljuk meghatározni a csúcsterhelés szintjét. Itt van szükségünk az orvostudománnyal és az ahhoz kapcsolódó matematikával foglalkozó szakemberekre, akik egyébként a világ élvonalához tartoznak Magyarországon. Tehát meglehetős biztonságban érzem magunkat szellemi értelemben. Ők meg tudják mondani, hogy mekkora fertőzéshez milyen ellátási terhelés kapcsolódik. Ők azt mondják, hogy a még valószínűsíthető legmagasabb terhelés az, ha egyszerre kettőszázezer ember fertőzött Magyarországon és ahhoz tartozik 16 ezer kórházi ágy, mert a kettőszázezerből ennyien szorulnak, szorulhatnak kórházi kezelésre. Ehhez tartozik 800-1000 lélegeztető készülék, ehhez pedig annyi ápoló és orvos, amennyit a szakmai előírások meghatároznak. A kormány úgy döntött, ha ezt mondják a tudósok, akkor azt komolyan kell venni, ezért rögtön meg is dupláztuk a tétet, mert úgy gondoljuk, hogy még a tudósok is tévedhetnek, és ha alulbecsülik a számot, akkor baj lesz. Ha a tudományos álláspont szerint kettőszázezer a csúcsterhelés, akkor mi számoljunk négyszázezerrel, négyszázezer egyidejűleg megfertőzött emberrel, ehhez 32 ezer kórházi ágy tartozik és megfelelő mennyiségű ápoló és orvos, akik egyébként ott helyben most nem állnak rendelkezésre, őket vezényelni kell. Az orvosok és az ápolónők élete és helyzete ma rendkívül nehéz. Hálás szívvel gondolunk rájuk, köszönettel tartozunk nekik, mert vezényelni kell őket az ország egyik részéből a másikba, és ez nagyon nehéz helyzet, különösen a családosok számára. Nem mondom, hogy zúgolódnak, de senki sem boldog, de csak azt tudom nekik üzenni, hogy amíg nincs vakcina, és felszálló ágban van a járvány, addig az átszervezések elkerülhetetlenek.

Az orvosok esküt tesznek, de ugyanakkor az is jól esik nekik, hogyha elismerik azt a munkát, amit ők végeznek. Éppen ezért a kormány, ugye, nyáron egyszeri 500 ezer forintos juttatásban részesítette az orvosokat. Most viszont arról hallunk, hogy a héten, ugye, a kormány nevében Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az EMMI vezetője tárgyalt a Magyar Orvosi Kamara vezetőivel, aztán hallottuk, hogy tegnap fogadta Ön is a kamara vezetőit a Karmelita kolostorban. Született egy megegyezés, ami szinte hihetetlen.

Nézze, én mindent, még az orvosbéremelést is a vírusjárványból vezetek le. Tehát az első hullámot jól kivédekeztük, és ezt bírták az orvosok meg az ápolónők, a második hullám hosszabb is lesz, meg nehezebb is az én véleményem szerint, és ezt a mostani rendszerben már nem fogják tudni bírni, tehát nem tudják majd teljesíteni a kötelességeiket, ha a dolgok így maradnak. Ezért egyszerre kell a védekezés érdekében átszervezési lépéseket végrehajtanunk, és növelnünk az ő teherbíró képességüket. Van itt történelmi adósság is persze, hiszen a rendszerváltás után sohasem vett senki egy nagy levegőt, hogy egy működőképes rendszert hozzon létre, hanem csak toldoztunk-foltoztunk, de hát a szegénység ilyen, hogy az ember annak is örül, hogyha betömködi a ladikon támadt réseket, és nem gondol új hajóra. Most úgy éreztem, hogy a válság egy kétszeres súlyú indokot ad, hogy éppen most vegyük elő ezt a kérdést, mármint az orvosi bérek kérdését. Hiszen ha azt akarjuk, hogy olyan jól tudjunk védekezni, mint ahogy az első szakaszban védekeztünk, ahol világszínvonalúan teljesített a magyar egészségügy – ne beszéljünk mellé –, tehát világszínvonalú teljesítményt nyújtottak, jobban védekeztek, mint a legtöbb nyugati országban tették az egészségügyben dolgozók és az egészségügyi rendszerek. Tehát ha ezt meg akarjuk újra ismételni, annak feltételei vannak. Nos, az orvosi kamarának meg vannak javaslatai, már hónapok óta bombáznak bennünket egyébként. Egy új orvosi kamara van, nemrégen léptek hivatalba, új seprű jól seper. Voltak már régebben is javaslataik, amik nem nagyon tértek el a mostanitól, tehát elég konzisztens szakmai álláspontot képviseltek. Volt egy nagy vita a kormányon belül is, hogy most, amikor a vírus a munkahelyeket tönkreteszi, és a munkahelyeket védeni kell, tehát nem a béremelések korszakában vagyunk, hanem a létrehozott munkahelyek megvédése és a korábbi bérszínvonal megvédése, a családok esetében a már elért életszínvonal megvédése a legfontosabb feladat. Ha ez igaz, akkor nem megy-e ezzel szembe, hogy egy csoportnál most egy kiemelt bérrendezést hajtunk végre. Ha nem lenne a vírus, akkor azt mondanám, hogy ez egy logikus gondolat, mármint hogy gazdasági nehézség idején nem a béremelésre, hanem a munkahelyek megőrzésére kell összpontosítani. De az igazság az, hogy most válság van, és itt másképpen kell gondolkodni és azokkal értettem inkább egyet, akik azt mondták, hogy éppen itt az alkalmas pillanat, tehát hogy a járvány nem ellene szól ez egy nagyarányú bérrendezésnek, hanem inkább mellette szól. Hiszen most összefogásra van szükség. Ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében áttörő erejű javulást kell elérnünk, és hogyha összefogunk, akkor együtt újra sikerülni fog. Ez az én logikám. Most persze itt majd most még sok részletkérdés lesz. Tehát tegnap egy kifejezetten bizalmi alapon nyugvó tárgyalásom volt az orvosi kamarával, még semmi nincs elrontva, úgy látom, de nagyon sok szövevényes és bonyolult kérdés kerül majd még napirendre. Tehát most lesz egy áttörő, áttörés erejű béremelés: kivezetjük a hálapénz-rendszert úgy, ahogy az orvosi kamara ezt javasolta, de még számos részletkérdés lesz, amit rendeznünk kell a következő időszakban. Hogyha jól összeszedjük magunkat, akkor talán januárra sikerül is minden fontos kérdést megválaszolnunk. Bonyolult rendszer az egészségügy, ha egy srófot elteker az ember, akkor a többi srófot is hozzá kell igazítani, de egy dolog megnyugtatott, hogy az orvosi kamara jó állapotban van. Ez azért fontos, mert ugyan a döntéseket a kormánynak kell meghoznia, de az egészségügyben a döntéseknek csak egy része jogi természetű, egy másik része erkölcsi természetű, orvosetikai kérdés, és ahhoz a kormány nem ért, ahhoz az orvosok értenek. Az orvosetikai kérdések, az orvoserkölcsi kérdések emberemlékezet óta, még a kommunista rendszer előtt is mindig is a kamarához, az orvosi kamarához tartoztak. Tehát ha jó állapotban lévő orvosi kamaránk van, akkor jó válaszokat kaphatunk az orvosetikai kérdésekre, amik az emberek szempontjából, akik az ügyfelek, a betegek, a legfontosabb, hogy orvosetikai szempontból rendezetten mennek-e a dolgok, és erre most jó esélyt látok.

Duplázást jelent ez a fizetésekben vagy 120 százalékot? Nyilván nagyon sokakat érdekel ez.

Most nem untatom a hallgatóságot azzal, hogy az elmúlt időszakban milyen zavaros állapotok voltak, de olyan kesze-kusza jogi helyzetek és szerződésdzsungel az, amin keresztül működik az egészségügy, hogy nagyon nehéz pontos számokat mondani. Egy kórházban előfordulhat, hogy egyidejűleg nyolc-tíz különböző jogviszonyban vannak orvosok. Amikor a tavasszal megkezdtem a kórházak látogatását, amit most ősszel is folytatok, akkor azzal szembesültem, és szembesülök azóta is, hogy bemegyek egy kórházba meglepetésszerűen, tehát nincs papír meg statisztika, a meglepett orvost megkérdezem, hogy hányan dolgoznak itt, azt mondja, hogy hogyan érti. Mondom, hányan vannak maguknál állásban? Azt mondja, hogy ketten vannak itt állásban. És mondom, hogy a többi orvos, ők szerződéssel, kölcsönben, így-úgy-amúgy… Ezeknek mind különböző jogi alapjai vannak. Tehát a rendszer nehezen átlátható, ezért most egy új, egységes jogi alapot is hozunk létre, egy egészségügyi jogviszonyt, tehát az állami fenntartású intézményekben dolgozók számára, az egyházi fenntartású intézményekben dolgozók számára és az önkormányzati fenntartású intézményekben dolgozók számára egy egészségügyi munkajogviszonyt hozunk létre, egy speciális, egységes szabályrendszert, hogy pontosan áttekinthető legyen a helyzet. Hogyan függ ez össze a bérekkel? Azt meg tudom mondani most pontosan Önnek, hogy a magyar költségvetés egy évben mennyi pénzt utalt ki az orvosoknak béremelésre. Persze egy másik ágon az OEP is utal ki pénzt, de én a költségvetést látom, és a pénzügyminiszterrel vagyok, ugye, abban a viszonyban, hogy napi számokat tudok kapni. Nos, az az összeg, ami kimegy a költségvetésből, az meg fog duplázódni. Tehát ez azt jelenti az orvosi kamara bértábláját figyelve, hogyha egy rezidens keresett eddig, mondjuk, 300 ezer forint körül, akkor most 600 ezret fog. Ha valaki keresett eddig, mondjuk, 600 ezer forintot – tíz éve praktizáló orvos – vagy 700-at, most fog egymillióháromszázezret-egymilliónégyszázezret. Lehet mondani a duplázódást, csak mindenkit óvnék a százalékoktól meg a számoktól, mert nem minden orvost fog azonos módon érinteni a változás; van, aki jobban, van, aki kevésbé jobban jár majd. Úgyhogy nem szeretném, ha olyan számot mondanék, amit utána joggal kérnek rajtam számon. Azt szeretném csak mondani, nincs egységes szám, az orvosi kamara által kidolgozott javaslatokat fogadtuk be.

Az Európai Bizottság a héten nyilvánosságra hozta a jogállamisági országjelentéseket. Varga Judit igazságügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy ez a jelentés abszurd és valótlan. Orbán Viktor hogyan értékeli ezt a jogállamisági jelentést?

Az igazságügyi miniszter asszony nő, ezért ő visszafogottabb. Amit én gondolok, azt viszont nem mondhatom. Tehát ezért én is nagyon visszafogottan fogok beszélni. Inkább azt mondanám, hogy az események sorrendje kirajzolja a teljes képet előttünk. A bizottság nyilvánosságra hozott megint egy migrációs rendezési tervet, amiről kiderült elég gyorsan, hogy a visegrádi négyek számára, így Magyarország számára sem fogadható el ebben a formájában, majd utána a bizottság elnökhelyettese, tehát az egyik vezetője nagyon durván megtámadta Magyarországot. Azt kell mondanom, hogy a sértegetés szintjéig, és nem is a sokat idézett mondatot vettük mi a szívünkre, ami azt mondta, hogy Magyarországon beteg demokrácia van, mert ilyeneket szoktak mondani egyébként, és nem is az engem ért támadások itt az érdekesek, mert rólam még ilyenebbeket is szoktak mondani, ahogy a magyar nyelv kicsit szabálytalanul mondja: szokva vagyok, ez különösebben nem érdekel. De azt is mondta, hogy a magyar emberek nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak. Hát tökkelütöttnek nyilvánította a magyarokat. Szóval ez nem megy, tehát van egy vörös vonal, az Európai Unió vezetője nem beszélhet tiszteletlenül az unió egyetlen országának polgárairól sem, a magyarokról sem lehet így beszélni. Hogyha ezt Francia- vagy Németországgal összefüggésben mondta volna, egy perc után kirúgták volna. Csak azért nem rúgják ki, mert a kisebb országokkal, a magyarokkal ezt meg lehet tenni. De mi ezt nem fogadhatjuk el! Azonos elvárást akarunk. Tehát bennünket ugyanúgy nem lehet sértegetni, mint ahogy nem lehet a németeket vagy a franciákat. Csak azért, mert ők nagyobbak, nem azt jelenti, hogy nekünk többet kell elviselni. Na, tehát utána a biztos asszony megtámadta Magyarországot, azután kiadtak egy jelentést, amit én Soros-jelentésnek tekintek, mert a megjelölt forrásokból, ha jól emlékszem, 13-ból 12 olyan szervezetektől származik, amiket egyébként Soros György fizet. Tehát nem tudjuk másnak tekinteni, mint egy nyílt és összehangolt támadásnak ezt a jelentést, és nem is tartjuk elfogadhatónak. Úgyhogy a magunk részéről azt tanácsoljuk a bizottságnak, hogy jobban mérje fel az erejét, és jobban mérje fel az Európa előtt álló kihívásokat. Egy vírustól, egy világjárványtól, egy vírus-világjárványtól szenved egész Európa, minden országban romlanak a számok, egyetlen feladatunk van ma igazán; a védekezés, hogy meg tudjuk védeni az emberek egészségét, biztonságát és a munkahelyét, na, erre kellene összpontosítani. Ehhez képest megtámadják a tagállamokat, előszedik újra a migráció kérdését, érthetetlen jogállami vitákat generálnak, holott egyetlen dolgunk volna: megfékezni a világjárványt Európában.

Az európai csúcson Ön szóba hozta a bizottság elnökénél, hogy írt egy levelet, kapott arra választ, amiben, ugye, azt kérte, hogy ezt a sértést Magyarország visszautasítja, és azt kérte, hogy Vĕra Jourovát pedig mentsék fel a tisztsége alól.

Írtam egy levelet, és választ még nem kaptam rá. A bizottságban a plenáris üléseken ott húsz-egynéhányan ülünk, és ott nem elegáns dolog egy-egy országnak a saját személyes sérelmeivel terhelni a megbeszéléseket.

Négyszemközt nem sikerült beszélni Leyen asszonnyal?

Igyekeztem elkerülni, megvárom a hivatalos választ, ha kaptam egy levelet, akkor sort fogok erre keríteni, ez az események talán kívánatos sorrendje.

Ön említette, hogy ez a sértés Vĕra Jourovától érkezett, de azért, ha megnézzük itt a hangnemet még ugyanebben a témakörben, utána megszólalt, illetve interjút adott az Európai Parlament egyik alelnöke, az a hölgy, aki azt mondta, hogy tulajdonképpen ki kellene éheztetni pénzügyileg Magyarországot és Lengyelországot. Az már csak hab a tortán, hogy amikor a felzúdulás megvolt, akkor utána visszavonta a német közszolgálati adó, és azt mondta, hogy ők hamisították meg, mert tulajdonképpen csak azt mondta az alelnök asszony, hogy Orbán Viktort kellene kiéheztetni.

És engem lehet?

A harmadik pedig az, hogy a LIBE bizottságban egy liberális képviselőnő pedig egyszerűen úgy fogalmazott, hogy az Európai Tanácsnak, vagyis Önöknek, a kormány- és államfőknek egyszerűen kuss van, tehát hogy fogják be a szájukat. Ez a stílus mióta divat az Európai Parlamentben, ha tetszik?

Ez egy rövid műsor, tehát kerülendőek a hosszú történeti fejtegetések, de mégis azt kell mondjam, tehát amikor harminc évvel ezelőtt parlamenti képviselő lettem, és harminc-egynéhány évvel ezelőtt beszálltam, mondjuk úgy, hogy a kommunista és a szovjet megszállás elleni ellenállási szervezkedésbe, akkor a mi szakmánk az egyik legizgalmasabb intellektuális szakma volt, tehát egy szellemi foglalkozás volt. Gondolkodni a jövőről, megoldásokat keresni, megérteni, hogy mások mit mondanak, ha mást, mint amit mi gondolunk, akkor miért gondolják azt másképpen. Össze lehet-e egyeztetni az összefogás jegyében a különböző gondolatokat, programokról volt szó, és így tovább, tehát ez egy intellektuális szakma volt. Persze volt benne boksz meg kritika, meg persze vannak választók, ki kell menni a színpadra, és vannak színpadias elemek, mindig is voltak, de azért a szakmánk lényege szellemi természetű volt. Ha azt nézem, hogy harminc évvel ezelőttől számítva máig hova jutottunk, akkor azt kell mondanom, hogy a nyugati világban a mi szakmánk nincs jó állapotban. Az amerikai elnökjelöltek vitája, ahogy Pesten mondják, se volt piskóta, hogy így fogalmazzak. Nem minősítek én más országokat, de ha azt valaki megnézte, akkor talán kicsit meglepődött, nem volt ez mindig így. Az Európai Parlament sem volt ilyen közönséges, trágár, taszító hely, mint aminek most mutatja néhány, vagy amivé most teszi néhány ember. Az Európai Unió a szabad nemzeteknek a társulása, hogyan lehet azt mondani, különösen olyan történelmi előzményekkel a háta mögött valakinek, mint amivel a németek rendelkeznek, hogy akkor most ki fogunk éheztetni néhány országot. Ugyan ez önmagában is probléma, de szerintem még tanulságosabb, ami ezután következett. Miután a magyarok meg a lengyelek tiltakoztak, azután egész egyszerűen tökfilkónak nézett, gyengeelméjűnek nézett bennünket, azt mondták, hogy nem is a nő mondta, ez az alelnök asszony, mi, újságírók meghamisítottuk. A Rákosi-időkben láttunk ilyet, nem? Amikor önkritikát gyakorolva nyilvánosan megtépték az ingüket, és azt mondták, hogy nem a politikus volt a hibás, hanem mi vagyunk a hibásak. Milyen állapotok vannak abban az országban, a demokrácia, meg a sajtószabadság, meg a médiapluralizmus szempontjából? Tehát azt kell mondanom, hogy az egész európai politika nincsen jó állapotban. Ennek a megnyilvánulásait látjuk most. Az egy izgalmas kérdés, hogy miért nincsen jó állapotban, mert ebben nemcsak emberi hibák játszanak közre, kétségkívül vannak jellemgyengeségek is. Az egész mögött a felhajtóerő valójában az, hogy az elmúlt húsz-harminc évben egy olyan típusú átrendeződés ment végbe a világgazdaságban, amire a nyugati világ nem volt felkészülve. A pénzügyi válság 2007-ben, 2008-ban, 2009-ben ennek volt az első, nyilvános és tagadhatatlan megnyilvánulása. De akkor nagyon sokan azt mondták, hogy nem arról van szó, hogy a világban elfoglalt helye változott meg a nyugati gazdaságoknak, hanem ez csak egy ilyen konjunkturális válság, jön, megy, így szokott ez lenni a kapitalizmusban. Mi voltunk az egyetlenek, akik akkor is mondtuk, hogy gondolkodjunk el ezen, ez talán még sem egyszerűen konjunkturális, szokásos válság, hanem egy világ-erőátrendezésnek a következménye. Aminek az a lényege, hogy a nyugatiak, benne Magyarország is a nagy tortából, amit nevezzünk világgazdaságnak, eddig kivették a maguk szeletét, de olyan változások történtek, hogy ez a szelet, amit ki tudunk venni, kisebb lett. Ha kisebb a nyugati világra eső szelet, minden nyugati országra kevesebb jut. Ha kevesebb jut, ez azt jelenti, hogy gazdasági nehézségek lesznek, mert át kell szervezni a gazdaságot, versenyképesebbé kell tenni a gyártást, előállhat munkanélküliség, lehet, hogy többet kell dolgozni, lehet, hogy másképpen kell dolgozni, lehet, hogy átképzések kellenek, lehet, hogy alkalmazkodni kell, inkább ezzel kellene foglalkozzunk, hogy ismét megszerezzük azt a szeletet a világgazdaságból, amit a nyugati gazdaságok egyébként eddig magukénak tudhattak. De nem ez történt, hanem egészen más dolgok történtek, ez a tortaszelet folyamatosan csökken. Most mondok egy számot, hozzávetőleges számot, emlékeim szerint ezelőtt, mondjuk, húsz évvel a világ teljes teljesítményéhez az Európai Unió olyan 24-25 százalékkal járult hozzá, ma meg 15-tel. Ez az a nyomás, amit a politikusok éreznek, mert nem mennek otthon rendben a dolgok. Feszültség van otthon, stagnál az életszínvonal, van, ahol meg romlik. Vannak országok Európában, az államadósság az egyéves teljes teljesítményük 150-160 százaléka. Most lehet, hogy nem szakadt még be a tető, de azon annyi hó van, hogy az előbb-utóbb be fog szakadni, mert nincs ácsolat, ami azt kibírná. Tehát ilyen jelenségekről van szó, és ez nyomasztja az európai politikusokat, és ahelyett, hogy ilyenkor a szakma intellektuális szabályai szerint beazonosítanánk a bajok gyökerét, megneveznénk az okokat, kidolgoznánk terveket, hogy hogyan kerüljünk ki ebből a nehéz helyzetből, ehelyett egymásnak esnek az emberek, egymásnak esnek az országok, és egymásnak esnek a nemzetek. Most ilyenkor az európai intézmények vezetői, mint ez a derék cseh asszony meg a többiek, nekik az volna a dolguk, hogy felismerve ezt a helyzetet, hűtsék a rendszert, az együttműködést alakítsák ki, és segítsék a tagállamokat, hogy túljussanak ezeken a nehéz helyzeteken. De nem ezt csinálják, hanem megtámadják őket migrációval, Soros-jelentéssel, sértegetik, tehát pont az ellenkezőjét teszik az uniós bürokraták, mint amit egyébként egy ilyen civilizációs világpillanatban az európai vezetőknek tennie kellene.

Az európai uniós csúcsra Ön vitt egy javaslatot éppen annak érdekében, hogyha a jogállamisági viták nagyon elhúzódnának, akkor ne legyen gátja ez annak, hogy időben odajusson a gazdasági segítség, ahová kellene itt, az európai államok tekintetében. Hogyan fogadták ezt a javaslatot?

Tengerikígyó hosszúságú és bonyolultságú viták zajlanak még ezekről a kérdésekről, és sok javaslat van az asztalon. A magyar helyzet, ahonnan nekünk rá kell tekintenünk az előttünk álló évek pénzügyi, költségvetési, válságkezelési javaslataira, rendkívül sajátos. A magyar gazdaság jó lábakon áll, tehát erős lábakon áll, most is látszik, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, képesek vagyunk annyit létrehozni, vagyis versenyképesek vagyunk. Mi nem örülünk annak a válságkezelési módszernek, amit az Európai Bizottság kigondolt a németek vezetésével egyébként, vagy német–francia együttműködéssel. Ők azt mondják, hogy ezt a válságot úgy éljük túl, hogy vegyünk fel közösen óriási hitelt; ez nekünk nem tetszik, tehát nekünk ez nem jó. Mert ugyan most lesz néhány jó évünk, ha lesz, 2027-ig, mert addig felvesszük a pénzt, és elköltjük. 2027-től kezdődően harminc éven keresztül fogjuk ezt visszafizetni, ezt hívják Next Generation, következő nemzedék alapnak. Amit ilyen pozitívnak szántak, de valójában egy önleleplező szó. Ez arról szól, hogy valóban az övéké, mert ők fogják majd visszafizetni. Mi most elköltjük, ők meg majd visszafizetik. Tehát óriási a felelősségünk, hogy ez megvalósul-e, és ha igen, akkor jól költjük-e el. De minekünk ez egész ösvény nem tetszik. Tehát a magyar parlament pontosan fogalmazott a legutóbbi határozatában, hogy mi magunktól nem ebben az irányban haladnánk, nem így kezelnénk a válságot. De ugyanakkor vannak az Európai Unióban olyan ramaty, olyan nehéz állapotban lévő gazdaságok, akiknek azonnal pénz kell, és ha nem kapnak azonnal pénzt, ha hitelből is, akkor megrendülhetnek. Most nem mondok országneveket, de több ilyen ország is van. Ezért mondja Magyarország, hogy rendben van, ugyan nem tetszik nekünk a válságkezelési forma, de hajlandók vagyunk részt venni benne az európai szolidaritásnak a jegyében. Ha meg már részt veszünk benne, akkor viszont fair elbánást szeretnénk látni. Ez a magyar pozíció. Na, most mindenfajta viták jöttek elő, amelyek, országot megint nem említek, néhány fösvénynek nevezett ország alkot egy csoportot, ez a fösvényeknek a csoportja, akik jól láthatóan most olyasmiket mondanak, ami az egész dolgot meghiúsíthatja. Erre mondjuk mi azt, hogyha meghiúsul közösen, akkor akinek szüksége van erre a hitelre, álljon össze, és vegye ezt fel, ezt hívják egyébként kormányközi alapú megoldásnak. Amit most csinálunk, azt úgy hívják, hogy intézményi, tehát az európai intézmények bevonásával megvalósuló válságkezelés. Ha ez nem megy, akkor lehet kormányközi alapon megvalósítani, amikor nem vesz benne mindenki részt. Ez a legeslegvégső eset. Én örülnék, ha ezt el lehetne kerülni. De ha bekövetkezik, az magyar szempontból legkevésbé sem tragédia, mert akkor egy másik, szerintem egészségesebb úton tudunk elindulni, viszont nem lesz olyan jó a megoldás számos bajban lévő európai ország esetében egy kormányközi megállapodással, mint amit lehetne egy intézményivel. Nyilván a hallgatók is érzékelik, hogy micsoda bonyolult nehéz dolog ez. Az időm, az energiám és a kormány idejének és energiájának is tekintélyes részét ezek az európai viták kötik most le. Ezért is mondom, minden rosszul van ütemezve Brüsszelben. Járvány van, védekezés, azzal kellene foglalkozni, és nem bonyolult jogi feltételeket támasztani a pénzügyi kifizetésekhez, mert ez néhány ország megrendülését is okozhatja.

Két dolgot szeretnék még szóba hozni, ha lehet. Az egyik az, hogy tizedik évfordulója van a vörösiszap katasztrófának. Annak a szörnyű ipari balesetnek, amikor a MAL Zrt. zagytározójának a fala átszakadt, és lúgos vörösiszap-tenger árasztott el három települést: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. Tíz ember meghalt, több mint kétszáz ember megsérült, és elképesztően magas, nagy értéke van annak a kárnak, ami ott keletkezett.

Először is próbáljuk a dolgoknak a lelkünket megerősítő oldalát nézni. Tehát azt javaslom mindenkinek, hogyha módja van rá, akkor vagy menjen el személyesen ehhez a három településhez, vagy nézze meg az internetes térben a képeket, ahogy egymás mellett láthatja a régi, a vörösiszap pillanataiban rögzített képeket meg a mostaniakat. Ha azt akarja tudni, hogy mitől nagyszerű ország Magyarország, akkor a két kép összevetéséből ezt látni fogja. Mert nem hagytuk magukra azokat, akik ott élnek, hanem segítettünk nekik, újjáépítettük az egész környéket, és az a javulás, ami a nagy baj időszakához képest ott bekövetkezett, a magyar nemzetnek az összetartozását, az összefogás erejét, egyáltalán a mi nemzetünknek a nagyságát mutatja, mert a nagyság nem méret kérdése. Tehát ez az első dolog, amit tudok mondani, hogy abból a bajból is le tudjuk vonni azt a következtetést, hogy miért jó magyarnak lenni, hogy tudunk válaszolni erre a kérdésre. Ugyanakkor a pillanatok megrázóak voltak. Én nagyon hamar odaértem a bajt követően, és láttam, hogy milyen állapotok vannak. Meghalt tíz ember, ami egy olyan veszteség, amely nem pótolható. De azt kell mondanom, hogyha ott egy kicsit is pechesebbek vagyunk, vagy a Jóisten nem figyel ránk így, mint ahogy figyelt, akkor ott nem tíz ember halt volna meg, mert éjszaka szakadt át a gát, hanem ott több százan vagy több ezren is meghalhattak volna. Nagyon kicsin múlott, hogy ez nem következett be. Úgyhogy ez egy komoly próbatétel volt mindannyiunk számára. Örüljünk, hogy túl vagyunk rajta, és nagyon remélem, hogy az ott élőknek, akik túlélték a katasztrófát, azoknak a lelke is meggyógyult már azóta, úgyhogy innen is köszöntöm mind a három település polgárait, sok erőt, jó egészséget kívánok nekik.

Végül a közelmúltban bemutattak, megjelent egy új mesekönyv, „Mesevilág mindenkinek” címmel, amiben a királyfi a királyfit veszi el feleségül, a királylány meg feminista, meg egy kicsit leszbikus. Az egyik parlamenti párt, a Mi Hazánk Mozgalom vezetője, egyik vezetője, Dúró Dóra ledarált egy ilyen mesekönyvet nyilvánosan, ami óriási felháborodást keltett. Önnek mi a véleménye erről?

Az európai uniós ügyek is szövevényesek, na de ezek a viták, amelyek a homoszexualitás megítéléséhez kapcsolódnak, azok még szövevényesebbek. Egy egész műsor sem lenne erre elegendő, nemhogy egy-két perc. Úgyhogy a lényeget illetően azt szeretném rögzíteni, hogy Magyarországon vannak jogszabályok, amelyek a homoszexualitásra vonatkoznak. Ennek az alapját egy rendkívül toleráns és türelmes megközelítés adja, tehát a magyarok türelmesek ezzel a jelenséggel szemben. Sőt, a magyarok olyan türelmesek, hogy az ilyen típusú provokatív demonstrációkat is, nem mondom, hogy szó nélkül, de jól viseljük. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország, de van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni, és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket!

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.