- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-a-magyar-allando-ertekezlet-xv-ulesen/ -

Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet XV. ülésén

Tisztelettel köszöntöm a MÁÉRT-tanácskozás résztvevőit!

Nem lényeges, de aktuális az első megállapítás, amit tenni szeretnék, az, hogy a diaszpóra tanács himnuszéneklésben jól lefőzte a MÁÉRT résztvevőit, ezt tudom a tegnapi tanácskozás összefoglalásaként elmondani Önöknek. Valószínűleg több volt a kántor a diaszpóra tanács tagjai között, mint a MÁÉRT tagjai között.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem idétlenkedni akartam ezzel a megjegyzéssel, hanem sokkal inkább azt a hangulatot akartam érzékeltetni Önökkel, amely méltán jellemzi a nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkozó tanácskozásainkat mostanában. Tele voltunk kétségekkel az elmúlt időszakban, most azonban mindannyian úgy érezzük – Önök is érezhetik –, hogy egy győztes csapathoz tartozunk. Tehát korábban egy megbélyegzett, kiszorított, kritizált országból hirtelen Magyarország és az a politika, amit mi folytatunk, a győztesek politikája lett. Azt gondolom, hogy szerte a világban egyre könnyebb kiállni Magyarország mellett. Az elmúlt években ez egyáltalán nem volt könnyű. Ezt tegnap elmondtam a diaszpóra tanács tagjainak is – kifejezve a magyarországi magyarok, tehát az anyaországbeli magyarok köszönetét azért a segítségért, amelyet az elmúlt négy-öt év nehéz időszakaiban Magyarország becsületének és politikai pozíciójának megvédése érdekében végeztek a diaszpóra tanács tagjai. Azt gondolom, hogy ezt most ebben a körben is érdemes megismételnem. Köszönetet szeretnék mondani a határon túli magyarok vezetőinek, képviselőinek és minden egyes tagjának, akik az elmúlt négy-öt év nehéz időszakában az ellenszél ellenére bátran és tiszta szívvel kiálltak a mellett a politika mellett, amit az anyaország próbált megvalósítani itt, Magyarországon és az egész Kárpát-medencében.

Ha tehát úgy érezzük, hogy egy győztes csapat tagjai vagyunk, akkor jól érezzük. Úgy tűnik, minden gazdasági elemzés, számadat arról szól, hogy a gazdasági válságkezelésnek az a formája, amit Magyarország választott, sikeres volt. Amikor nem toldozgattuk-foltozgattuk a megbukott, a görögországinál egyébként Magyarországot rosszabb helyzetbe sodró gazdaságpolitikát, hanem egy teljes megújulást, a reformok mélységét is meghaladó teljes megújulást indítottunk meg Magyarországon, és a segélyalapú gazdasági rendszer helyett, amely mindmáig oly sok nyugat-európai országot sodor a tönk szélére, egy munkaalapú gazdaságot építettünk föl annak minden következményével. A gazdasági szuverenitás visszanyerésével, az IMF hazaküldésével, az adósságaink lecsökkentésével, a költségvetési fegyelem helyreállításával és a gazdasági növekedés megindításával, a családokat a teljesítményen keresztül támogató új adórendszerrel, és sorolhatnám tovább. Ezeket akkor mind unortodoxnak minősítették, amely kifejezés azt az érzetet kelti, mintha kívülállók lennénk, mintha valami olyasmi történne, ami csak néhány eszement, politikai kísérletektől vissza nem riadó vezető magánügye lenne. Ehhez képest eltelt öt-hat esztendő, és a populista jelzőt azért nem lehet használni Magyarországra, és a logikus gondolkodásúak lassacskán le is szoknak erről, mert olyan populizmust még a világon nem láttak, amely radikális mértékben csökkenti az államadósságot, leszorítja a költségvetési hiányt, megindítja a gazdasági növekedést, általában: a gazdasági ésszerűsségnek teret nyit a korábbi ésszerűtlenséggel szemben a gazdaságpolitikában.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha tehát úgy érezzük, hogy egy győztes csapathoz tartozunk, akkor kellő szerénységgel, mert a győzelemnek nagyon fontos tulajdonsága, hogy szerénynek kell lennie, tehát kellő szerénységgel, melldöngetés nélkül, de határozottan, az elvégzett munka biztos tudatában azt kell mondanunk, hogy az a kísérlet, amely a gazdasági rendszerünk átalakítását célozta meg, sikerrel járt. Hasonlóképpen győztes csapat tagjainak érezhetjük magunkat azért is, mert Magyarország külpolitikai elszigeteltsége nem következett be. Bár nagyon sokan dolgoztak rajta, itt az európai politikának a pártdimenziója nem lényegtelen körülmény, nagyon sokan dolgoztak azon, hogy Magyarországot elszigeteljék. Elsősorban a keresztény, nemzeti alapokon álló új alkotmánya okán, tehát ideológiai megfontolásokból. Ez azonban nem történt meg. Ennek legalább két fontos oka van, talán inkább három. Az egyik az, hogy a magyar külügyminisztérium stílust váltott, és átállt arra a politikára, amit úgy összegezhetnék a magyar népnyelvből vett kifejezést kölcsönözve, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Nem udvariaskodtunk, nem hajlongtunk, nem csúsztunk be a küszöb és az ajtó közötti résen, hanem visszautasítottunk mindent, kiálltunk magunkért, és megvédtük az érdekeinket. Ezért a külügyminisztériumnak tisztelettel tartozunk, köszönettel és tisztelettel tartozunk. A második ok az, hogy a magyarság nemcsak az anyaországban nem hagyta magát, hanem nem hagyta magát a határon kívül sem, de erről már beszéltem. Tehát nem lehet elszigetelni egy olyan országot, amely egyébként világnemzet, a világban mindenhol élnek közösségei, a Kárpát-medencében nagyobbak, a diaszpóra területeken kisebbek, és ha egyszer egy nemzet egyszerre áll ki az anyaország mellett, akkor azt az országot, ami világnemzet, amit szétszórt a világban a történelem, de megőrizte az egységét és az összetartását, egy ilyen közösséget nem lehet elszigetelni. És a harmadik okot, amiért nem sikerült külpolitikailag diszkreditálni Magyarországot, pedig egyszerűen nevezzük jó szerencsének. Más országokban is hasonló változások indultak meg, mint Magyarországon, de Napóleon óta tudjuk, hogy a győzelemhez leginkább szerencsére van szükségünk, és a Gondviselés ezt nem tagadta meg tőlünk az elmúlt esztendőkben sem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt tudjuk tehát mondani, hogy kakukktojásból vagy feketebárányból fősodratú politika lett ma a nyugati világban az, amit korábban kivételnek gondoltak, s ez jól láthatóan napról napra teret nyer a nyugati világban. Ezt a választások eredményei, a nyugati világban zajló politikai viták érvei, általában azoknak a tónusa, értékválasztása világosan mutatja a számunkra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor ide készültem Önökhöz, akkor visszagondoltam az elmúlt hat évre. 2010-ben indítottuk újra a Magyar Állandó Értekezletet. Túl vagyunk már azon, hogy ismét elverjük a port az elődeinken, és elmondjuk, hogy újra kellett indítani a MÁÉRT-et, micsoda hiba ez, hiszen a MÁÉRT arra való, hogy legyen, nem azért, hogy egyes kormányok fölszámolják, mások meg újraindítsák. Elnézést, hogy ezzel untattam Önöket, de a politika világa olyan, hogy az apróért is le kell hajolni. Elővettem tehát a 2010-es újraindításkor kiadott zárónyilatkozatunkat, és ide is idéznék abból néhány mondatot, mert a zárónyilatkozat újraolvasása arra indítja az embert, hogy elgondolkodjon azon, ment-e előrébb általunk, mármint a MÁÉRT által a magyar világ az elmúlt hat évben.

Hat évvel ezelőtt ezt mondtuk: „A 2010-es áprilisi választások politikai és társadalmi következményei lehetőséget teremtenek a magyar nemzet határok feletti újraegyesítésére. Az új politikai rend összekapcsolja a sokszínű magyar nemzetet, amelynek egyenrangú tagjai a magyarországi, a Kárpát-medencei, valamit a diaszpórában élő magyarok. A nemzetpolitikában megvalósuló fordulat egy megújult szemléletet tükröz, amelynek értelmében az elhanyagolt magyar–magyar kapcsolatokat az egymás iránti felelősség váltja fel.” Azt tudom tehát mondani Önöknek, hogy a közös dolgaink ebben a szellemben haladtak az elmúlt hat évben, de majd, mint hallani fogják semmi okunk nincs arra, hogy hátradőljünk, és megelégedjünk azzal, amit eddig elértünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A 2010 és 2016 közötti esztendők legnagyszerűbb sikere az a dolog, amire leginkább büszkék lehetünk, nem más, mint a nemzetegyesítés, amit együtt vittünk végbe. Száz évvel a trianoni diktátum után a magyar nemzet részei egymásra találtak, erősítjük egymást, és a magyar–magyar együttműködés napi gyakorlattá vált. Egy adatot is szeretnék mondani: az elmúlt évek során 860 ezer külhoni magyar adta be az egyszerűsített honosítás és visszahonosítás iránti kérelmét, 810 ezren le is tették az állampolgársági esküt, és a diaszpórában 100 ezer fő állampolgárságát állapítottuk meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez azt mutatja, hogy semmi okunk a kishitűségre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt időszakban számos alkalommal beszéltünk több helyütt is arról, hogy mennyivel javult az egyes magyar nemzetrészek helyzete az után, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Itt őszinteségre van szükség, és nyíltan meg kell mondanunk, hogy a kisebbségi jogok biztosításával kapcsolatban a térség országainak az Európai Unióhoz való csatlakozása csak szerény részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Jó példa erre a Székely Mikó Kollégium ügye, a zászló- és névhasználat körüli perek és a korrupcióellenes harc álcájában zajló hadjáratok az erdélyi magyarság vezetői ellen. Azt kell mondanom, hogy az uniónak a nemzetiségek jogaival kapcsolatos szabályai éppoly halott betűk, mint a trianoni diktátum erre vonatkozó részei voltak. Bármennyire is szomorú, jobb, hogyha őszintén és egyenesen beszélünk, és megállapítjuk ezt a tényt.

Ráadásul, tisztelt Hölgyeim és Uraim, érint bennünket az a tény is, hogy időközben az Európai Unió bővítése elakadt. Létezik egy érzés, egy helyzet, egy lelkiállapot, amit kellő eufémizmussal Brüsszelben bővítési fáradságnak neveznek. Ez arról szól, hogy nem akarnak fölvenni már senkit, csak ezt ilyen érzelemdúsan, a belefáradtság és hajszoltság életérzésén keresztül fogalmazzák meg. Ez két helyen érint bennünket fájdalmasan: Szerbia esetében és Ukrajna esetében, ugyanis Szerbia csatlakozása az Európai Unióhoz elemi magyar nemzeti érdek, és meggyőződésem szerint Ukrajnának a lépésről lépésre történő, majd tagsági jogviszonyban végződő integrálása az Európai Unióba szintén magyar nemzeti érdek.

És végezetül azt kell mondanom, hogy közben zajlik az a modernkori népvándorlás, amelyet mindannyian látunk, és amellyel szemben Brüsszel tehetetlennek látszik, sőt tehetetlen is, és ez a népvándorlás bizony elemi érdekeit sérti a Kárpát-medencei magyarságnak. Meg kell jegyeznem, hogy egy altalajcsere-kísérlet zajlik, tehát most már nem szellemi, ideológiai küzdelmet vívunk, hanem vannak olyan erők Európában, akik egyszerűen ki akarják cserélni az európai közélet és politika altalaját, és tudjuk, hogy az altalaj meghatározza azt, hogy abból mifajta növény tud szárba szökni. Ez nincs másképpen a politikában sem. Ezért sajnálattal kell megállapítanom, hogy a modernkori népvándorlást nemcsak kívülről, hanem belülről, a célországokból is segítik. Az európai viták tekintélyes része nem arról szól, hogyan állítsuk meg a népvándorlást, hanem arról, hogyan biztosítsuk a legkisebb kockázat mellett a beutaztatását és beszállítását azoknak a néptömegeknek, akiket mi, speciel Magyarország polgárai nem szeretnénk az unión belül látni, mások azonban igen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után hadd mondjak néhány szót a jövőről is. Úgy látom, hogy a Kárpát-medencei magyarság megmaradásának és – mint mondtam: ne legyünk kishitűek, ezért tegyük hozzá – erősödésének ügyét továbbra is két pillérre érdemes helyeznünk. Egy gazdaságilag folyamatosan erősödő anyaországra, amely felelősséget vállal minden magyarért, és a határon túli nemzetrészek egységére és azok helyi érdekérvényesítő erejére.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindeközben, amikor a feladatainkat sorba vesszük, és a nemzetpolitikánk pilléreit meghatározzuk, akkor azt is érdemes elmondanunk, hogy a világpolitikában egy a korábbiakhoz képest jelentősen megfordult széljárást tapasztalhatunk. Pesten erre azt mondanák, hogy helyzet van. Ez azt jelenti, hogy újra rá kell kérdeznünk korábban magától értetődőnek tűnő dolgokra. Tabuk dőlnek meg, olyan kérdéseket tehetünk föl, amelyek korábban be voltak tiltva. Ráadásul ez ellen a folyamat ellen, ezzel szemben, jól láthatóan a fősodratú hagyományos európai politikai és szellemi elit foggal küzd, és a korábbi status quóhoz foggal-körömmel ragaszkodni. Ezért ha olyan érzés alakult volna ki Önökben az elmúlt időszakban, hogy Budapest, illetve Magyarország – később majd beszélek arról, hogy talán ez nemcsak ránk igaz, hanem a V4-ekre is, de hogy Magyarország és a magyar kormány – az Európai Unióban ellenzékben lenne, ha ez az érzet alakult volna ki Önökben, akkor ez nem pontatlan leírása a helyzetnek. Valóban: egyfajta ellenzéki helyzetben, ha úgy tetszik, az európai reformellenzék helyzetében vagyunk Brüsszelben. Hogy milyen szellemi zűrzavar uralkodik ma a világban, illetve a nyugati világban, arra mi sem jellemzőbb, mint a Fidel Castro halála után kialakult abszurd helyzet. Az ember kegyeleti okokból természetesen nem idézi fel ilyenkor egy ilyen politikusnak az életútját, nem hánytorgat fel semmit, mert egy keresztény meggyőződésből egy másfajta magatartás következik. Tehát a végtisztességet mindenkinek meg kell adni, de mégis: akik elemzésekbe bocsátkoznak, azok olyanokat mondanak, olyan dolgokat, olyan abszurd dolgokat, hogy az embernek égnek áll tőle a haja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Meggyőződésem, hogy Castro mentegetése és a valóság elhazudása a most összeomló, válságban lévő balliberális világrendnek a jele. Jól mutatja, hogy teljes összevisszaság van annak az elitnek a fejében, amely ma felelősséget visel Európa sorsáért, és azt kell mondanom, hogy a ’68-as álmodozók, illetve az álmodozók közül kikerült jelenlegi elit Európában még mindig nem érti, hogy mi volt a szocialista és a kommunista rögvalóság itt, Európában meg olyan országokban, mint Kuba.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ennél a tévedésnél, meggyőződésem szerint a diktatúra áldozataival szembeni érzéketlenségnél még nagyobb probléma azonban, hogy a mai európai politikai és szellemi elit egy jelentős része nemcsak téved, hanem hisz is abban az álomvilágban, amit a kommunizmushoz meg a korábbi szocialista álmaihoz kötött, illetve abból származtatott. Meggyőződésem, hogy ez az oka annak, hogy a mai napig nem értették meg nagyon sokan Brüsszelben a Brexitet, vagyis a britek kilépését, és szerintem ez az oka annak is, hogy a mai napig nem tudják megemészteni Donald Trump elnöki győzelmét az Egyesült Államokban. Holott ez az amerikai választás meggyőződésem szerint nem mutat mást, mint a valóság győzelmét az ideológiák és az utópiák fölött, illetve egy olyan kormányzati rendszer felett, amely a teendőit az ideológiákból és a valóságtól elrugaszkodott álmokból próbálta levezetni. Európában is van egy hasonló életérzés. Valljuk be őszintén, nekünk is elegünk van abból, és az európai embereknek nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül elegük van abból, hogy folyamatos lelkiismeret-furdalást próbálnak bennünk ébreszteni, mert amikor, mondjuk, magyarnak, vagy tegyük föl, dánnak vagy angolnak vagy franciának valljuk magunkat, és erről beszélünk, akkor a politikai ellenfeleink nacionalistának minősítenek bennünket. Amikor a családok fontosságáról beszélünk, akkor homofóbnak minősítenek bennünket, amikor pedig a keresztény gyökerek fontosságáról beszélünk, akkor meg klerikálisnak bélyegeznek. Ebből elege van az embereknek nemcsak az Egyesült Államokban, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában, és meggyőződésem, hogy ez az a lelki gyúanyag és horderő, vivőerő, amely a mostani politikai változások mögött föllelhető.

Mégiscsak az történt, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy két, a demokrácia mintapéldájaként emlegetett országban a választópolgárok visszavették a döntés jogát. Ez történt a Brexittel és ez történt az egyesült államokbeli választással is. Olyan emberek döntöttek a változások mellett, akik egyébként szeretik a hazájukat, szeretik a kultúrájukat, és féltik a jövőjüket. Nem nehéz megtalálni a párhuzamot ezek mögött a változások és a 2010-ben megindult magyarországi változások között, hiszen mi sem akartunk mást, hogy végre ismét a valóság uralkodjon Magyarországon, hogy a realitásokból induljon ki a politika, és hogy ne legyen más törekvése a mindenkori kormányoknak, mint az, hogy végre állítsák az országot a saját lábára, és ne engedjék meg, hogy bárki irányába kiszolgáltatottak legyenek a magyarok.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Talán még annyit érdemes elmondanom ebben a körben, hogy az európai és a tengerentúli változások azt mutatják, hogy a politikai rendszerek változás előtt állnak a nyugati világban. Miután pártpolitikai dimenziót nem szeretnék megnyitni, mert részben méltatlan lenne a tanácskozáshoz, meg részben unfair helyzetbe hoznám a jelen lévő, nem jobboldali politikai pártok képviselőit, ezért csak annyit mondanék, hogy jól láthatóan a baloldal eszméi teret vesztettek ebben az időszakban, talán ezt tényszerűen megállapíthatjuk, függetlenül attól, hogy a jövőhöz milyen reményeket kötünk. De tényszerűen megállapíthatjuk az európai helyzetet áttekintve. De a jobboldal sem dicsekedhet különösképpen, mert jól láthatóan a hagyományos jobboldalnak is változnia kell, mert ha így meg tovább, akkor mi is – hasonlóan a baloldalhoz –, a hagyományos jobboldal is teret fog veszíteni. Tehát nemcsak a baloldal térvesztéséről beszélünk jelen pillanatban, hanem a hagyományos jobboldal térvesztéséről is

Meggyőződésem, hogyha jól megértjük, az Egyesült Államok elnökének mi is volt a programja, amiről persze azt állítják, hogy nem is volt neki programja, és könnyen lehet, hogy persze a mi közép-európai értelmiségi felfogásunk szerint esszé formájában közzétett, mindenfajta belső összefüggéseket taglaló, szakmai programja talán nem volt – bár ezt inkább az Amerikából érkezett vendégeink tudják pontosan megmondani –, de még innen messziről, egy óceánnyi távolságból is azért három dolgot elég jól ki tudtunk hüvelyezni abból, ami abban a kampányban elhangzott. És azt kell mondanom, hogy ez a három dolog bizony érvényes itt, Európában is. Azt azért meg lehetett érteni, hogy azt mondták, hogy olyan világkereskedelem-politikát, amelynek eredményeképpen Amerikában megszűnnek a hagyományos középosztály állásai, nem ésszerű dolog támogatni. Szerintem ez igaz Európára is. Az a vélemény, hogy a demokráciát úgy exportálni a világba, ahogy ez évtizedeken keresztül történt, aminek az eredménye nem a demokrácia meghonosítása lett a nyugati világtól távoli pontjain a földtekének, hanem sokkal inkább instabilitás, aminek a következményeit aztán különböző formában – például terrorizmus – el kellett szenvednünk, ez is egy olyan gondolat, ami azért Európában általánosnak mondható. És végezetül az az állítás, hogy egy országnak vannak határai, és egy országba akkor lehet bemenni, ha oda beengedik az embert, és betartja a törvényeket, és aki ezt nem teszi, azt meg kell akadályozni a belépésben, ha meg bejutott, akkor meg ki kell onnan vinni; ez megint egy olyan gondolat az Egyesült Államokban, amelynek van érvénye Európára nézve.

Nézem a mai nemzetközi sajtót, amely kommentálja azt a bírói ítéletet, amit egyébként én egy helyes bírói ítéletnek gondolok, amelyben egy súlyos börtönbüntetést kapott az az ember, aki nekivezette a migránsokat néhány hónappal ezelőtt Röszkénél a határkerítésnek, illetve az azt védő magyar rendőröknek, és kapott egy súlyos börtönbüntetésről szóló ítéletet. Csak annyit szeretnék mondani, hogy mi tiszta lapokkal játszunk. Azt nem állítjuk, hogy mindig igazunk van, és azt sem akarjuk mondani, hogy mi erkölcsileg különbek lennénk, mint mások, ha ez mégis így volna, akkor ilyesmit csak egy vita után lehet megállapítani, kinyilatkoztatni semmiképpen nem, ettől óvnám is magunkat. De a helyzet az, hogy mi tiszta lapokkal játszunk, és megmondtuk előre, teleplakátoltuk vele az országot. Nem véletlenül, mert tudtuk, hogy milyen konfliktusok előtt állunk. Megmondtuk: hogyha ide jössz, akkor be kell tartanod a törvényeinket, és ha nem tartod be, akkor jogkövetkezményeket fogunk fűzni ahhoz, hogy te megsértetted a törvényeinket. Ezt megmondtuk mindenkinek, ezt mindenki tudhatta, mindenki ismerte. A nemzetközi sajtó is széles körben bemutatta, ezért örülök annak, hogy a magyar állam jogérvényesítő szervei következetesen érvényt szereznek a magyar törvényeknek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Visszatérve tehát a hagyományos európai politikai erők térvesztésére azt kell mondanom, hogy innovációra, új gondolatokra, új megközelítésre, szellemi és politikai bátorságra van és lesz szükség a következő években, hogyha Európát a mostani stagnáló helyzetéből és a hagyományos politikai erők térvesztésének állapotából ki akarjuk billenteni.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van itt még egy dolog, amiről beszélnem kell ebben a körben. Ez pedig az, hogy az elmúlt hat év folyamatai miképpen terelték egybe a közép-európai országokat. Azt kell mondanom, hogy történelmi problémákat sikerült zárójelbe tenni, megoldani természetesen nem, de zárójelbe tenni, és túllépni rajtuk, és kialakítani egy olyan együttműködést a csehekkel, a szlovákokkal meg a lengyelekkel, amire korábban gondolni sem lehetett volna. Azt kell mondanom, hogy az Európai Unión belül 2004 után elfoglalt helyzetünk is – amit nevezzünk az európai integrációs tagságunk közös szenvedéstörténetének – arra sarkallt bennünket, hogy összefogjuk egymással, mert az unión belül is mindig háttérbe fognak bennünket szorítani, hogyha ez a négy ország nem fog össze, és a lovak nem húznak egy irányba. Természetesen ennek az együttműködésnek van egy kőkemény gazdasági vonzata. Ez szellemtörténetileg is izgalmas, hiszen a monarchia szétesése után mindig előkerült az a gondolat, sőt a monarchiát szétszedni akarók fejében már a XIX. század második felében is mindig előkerült az a gondolat, hogy azért valamifajta közép-európai együttműködéssel csak ki kellene váltani először csak gondolatban, aztán a valóságban is a halálra ítélt monarchiát. Azonban ez a politika, ez a vágy, amit egyébként nagyon decens, tiszteletre méltó és komoly úriemberek képviseltek az elmúlt száz-százötven évben, azért nem lett népszerű, és azért nem lett sikere, mert hiányoztak a gazdasági alapjai. Most azt kell mondanom, hogy ennek a V4-es mostani együttműködésnek az adja az erejét, hogy a politikából leér a dolog lába a földre: van gazdasági alapja. Nem szeretném Önöket untatni statisztikai adatokkal, de azért az mégiscsak figyelemre méltó dolog, hogy a 64 millió lakosú visegrádi csoport ebben a hat hónapban, amelyről tudással rendelkezünk a 2016-os évet tekintve, lebonyolított 128 milliárd euró értékű és szerintem egészséges szerkezetű kereskedelmet Németországgal. Egy 64 millió lakosú országcsoport csinált 128 milliárd euró értékű kereskedelmet Németországgal. Ami önmagában is nagyon nagy szám, de ha összevetjük azzal, hogy ugyanebben az időszakban, amikor mi 128 milliárdos kereskedelmet csináltunk, a német–francia kereskedelem 86 milliárd volt, a német–USA kereskedelem meg 82 milliárd, akkor jól mutatja, hogy ma az európai gazdaságnak a súlypontja lassan, de biztosan Közép-Európa irányába mozdul el. Az európai gazdasági növekedést továbbra is Németország és a hozzá jól megszervezett módon és okosan kapcsolódó közép-európai térség adja, és fogja majd adni a jövőben is. Ez nagyon sok kérdést vet föl, amivel most nem szeretnék foglalkozni, de az egész Mitteleuropa kérdéskört újra az érdeklődés középpontjába helyezheti.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Természetesen nekünk kötelességünk az is, hogy Ukrajnát a kárpátaljai magyarok, Szerbiát a vajdasági magyarok, Romániát az erdélyi magyarok szemén keresztül lássuk, és ez igaz természetesen Szlovéniára, Horvátországra, sőt szerintem Ausztriára is. Ez jól mutatja, hogy számunkra, különösen, ha Szerbiára és Ukrajnára gondolunk, jól mutatja, hogy az Európai Unió, illetve a schengeni övezet a mi számunkra nem ér véget különböző országhatároknál, tehát nekünk másképpen kell gondolkodni. Az országhatárokat nem tekintjük kiindulópontnak, a létezésükkel együtt élünk, de nem tekintjük kiindulópontnak, amikor meghatározzuk, mondjuk, a gazdaságpolitikánk hatókörét és érvényét. Korábban az ilyen gondolkodásmódot a szomszédos országok mind általában saját magukkal szembeni ellenséges gondolatnak fogták föl, és Magyarországnak ezt a gazdasági gondolkodását, tehát a Kárpát-medence térségében történő gondolkodását a saját nemzeti érdekeikkel szembeni szellemi irányzatnak minősítették. Úgy érzem, hogy ebben a tekintetben történelmi változás állt be, azt látom, hogy az a magyar törekvés, hogy a magyar gazdaságot, illetve a magyar emberek alkotta gazdasági hálót, amely túlnyúlik az országhatáron, nem országhatárok szerint kell megközelíteni, hanem térségben kell gondolkodni. Ennyiben talán az Európai Unió jótékony hatását is azonosíthatjuk itt. Térségekben, határokon átnyúló térségekben kell gondolkodni. És a vajdasági magyarok megerősödése nem veszély Szerbia számára, hanem előnyös Szerbia számára, a kárpátaljai magyarok megerősödése nem rossz Ukrajna számára, hanem jó, és ez igaz Romániában, és igaz Horvátországban, természetesen méretarányosan Szlovéniában is – ez a gondolat polgárjogot nyert. Ez egy óriási változás meggyőződésem szerint, és alapjaiban kell, hogy fölfrissítse a mi Kárpát-medencei politikánkat. Vagyis kölcsönösen előnyös üzleteket, ha úgy tetszik, így szokták ezt modernül mondani, sznobul: win-win szituációkat hoz létre, és lehetőségeket nyit meg előttünk. A fogadó országok gazdasága számára is előnyös dolgokról beszélünk, ezért nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is szerintem helyes az az irányvonalunk, amelyben gazdasági erőforrásokat bocsátunk a határon túli területek rendelkezésére. Most ezeket nem fogom fölsorolni, mert Önök, akik itt ülnek, ezeket a számokat nálam jobban ismerik, de mégiscsak rögzítsünk annyit, hogy gazdaságtörténeti fordulópont az, hogy a magyar nemzetgazdaság olyan erőssé tudta magát tenni itthon, az anyaország képes úgy megszervezni magát, hogy forrásokat tud fölszabadítani annak érdekében, hogy a Vajdaságban élő magyarok, hogy a Kárpátalján élő magyarok és ukránok, és még számos országban, Erdélyben például fiatal magyar vállalkozók számára erőforrásokat, gazdasági lehetőségeket teremtsünk. Itt nem csekélységekről beszélünk. Vajdaság esetében beszélünk egy majd’ 50 milliárdos programról, Kárpátalja esetében is beszélünk egy 15-20 milliárdos programról, és csak a tegnapi kormányülésen, amikor az idei év zárását tekintettük át, a külügyminisztérium mind a két irányban – Erdélyről most nem beszélek, de őket is érintette mindez – forrásbővítési igényt jelentett be. Mert az derült ki, hogy ezeket az egyébként nem elhanyagolható méretű forrásokat a magyar területek gond nélkül képesek fölhasználni, beilleszteni a saját gazdasági és társadalmi vérkeringésükbe.

Én támogatom továbbra is azt a gondolatot, hogy tematikus éveink legyenek, hirdessünk meg minden évben különböző tematikájú éveket az egész Kárpát-medencében. Ha jól látom, akkor idén a külhoni fiatal magyar vállalkozók évét hirdettük meg, és ha igazak a számok, akkor azt tudjuk mondani, hogy 2.000 vállalkozót vagy vállalkozni akaró fiatalt sikerült ezzel elérnünk. 600 millió forintról beszélünk, különböző pályázatok útján juttattuk el ezeket hozzájuk. Meggyőződésem, hogy ezért van értelme annak, hogy 2017-ben úgy, ahogyan ezt az államtitkárság javasolja, azt az esztendőt, amely előttünk áll, a külhoni magyar családi vállalkozások évének is tekintsük, és kezdjük kifejezetten a családi alapon működő vállalkozásokat támogatni, magyar vállalkozásokat támogatni mindenhol a Kárpát-medencében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha visszakapcsolok most zárásképpen arra az idézetre, amelyet a 2010-es dokumentumunkból vettem elő, akkor azt mondhatom Önöknek, hogy a nemzet közjogi egyesítésétől eljutottunk odáig, hogy a magyar vállalkozások elkezdték egyfajta artériarendszerként behálózni a Kárpát-medencét.

Végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az aktuálpolitika mellett ugyan szeretnék elmenni, meg szeretnénk ezeket a szempontokat hátrább sorolni a nagy stratégiai kérdésekhez képest, mégis az a helyzet, hogy a jövőről gondolkodunk, de a mában élünk, és a ma ügyeit nem lehet elhanyagolni, mert azoknak a rendezetlensége aláássa a jövőnket. Márpedig választások lesznek jó néhány helyen, különösképpen is Romániában. Ez ugyan aktuálpolitikai kérdésnek tűnik, de meggyőződésem szerint ez annál most sokkal jelentősebb, hiszen bár majd el fogják mondani az érintettek, hogyan látják a saját helyzetüket, mi úgy látjuk, hogy itt egy sorsdöntő választás előtt állunk, mert a korrupcióellenes harc eszközét – amely harc egyébként mindig indokolt, nincs olyan modern állam, amely esetében ne lenne ez legitim, de mi úgy látjuk, hogy – a korrupcióellenes harc eszközét Romániában számos helyen a magyar közösség vezetője ellen fordították. Amikor az RMDSZ vezetőjével konzultáltam, akkor ez a kép rajzolódott ki belőle, sőt ha jól értem, Hunor, ezt a határozott álláspontot is képviselted a legutóbbi találkozónkon. Azt kell tehát mondanom, hogy nagy nyomás alatt vagyunk, és régen volt olyan időszak, amikor olyan komoly veszélybe került volna az erdélyi magyarok bukaresti képviselete, mint most. Ezért arra szeretnék mindenkit kérni, hogy a bukaresti képviselet szempontját helyezze az első helyre. Erről szoktak viták lenni, hogy vajon ez-e a legfontosabb. Ezt a vitát mi innen, Budapestről nem vagyunk hivatottak eldönteni, ezt majd eldöntik az erdélyi magyarok, most csak annyit tudok mondani Önöknek, hogy most, ebben a helyzetben bizonyos vagyok abban, hogyha nem lesz magyar képviselet Bukarestben, akkor az ebből kieső, elvesző energiákat innen, Budapestről mi nem tudjuk pótolni. Ezért az is meggyőződésem, hogy a határozottan nemzeti alapokon álló és a Kárpát-medencei, ideértve a romániai magyar közösséget támogató politikánk hatékonysága mindig csekélyebb, mindig mérsékeltebb, ha nincs az adott ország területének parlamentjében magyar érdekképviselet. Ezért arra szeretném biztatni az erdélyi magyarjainkat, hogy először is menjenek el választani, másodsorban pedig arra szeretném biztatni a vezetőiket, hogy találják meg az együttműködésnek azt a formáját, amely leginkább garantálja azt, hogy legyen képviselete a magyarságnak a következő években a bukaresti parlamentben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül bejelentem Önöknek, hogy egy héttel ezelőtt egy átfogó megállapodást írtunk alá. Természetesen nem akarom itt bosszantani vagy fricskázni a baloldali barátainkat, de mégiscsak arról van szó, hogy miközben a nagy társadalmi és gazdasági megállapodás politikájának a leghangosabb képviselői egyébként a baloldal vezetői voltak mindig is Magyarországon – azt hiszem, hogy helyesen –, aközben azt a tényt kell megállapítanunk, hogy 26 évig ilyen megállapodás sosem jött létre. Ezzel szemben az elmúlt hetekben sikerült tető alá hozni egy olyan megállapodást, amit sokan legkevésbé talán egy jobbközép kormánytól vártak volna el. Van egy megállapodás a szakszervezetek, a munkaadók és a kormányzat között, amely nem kevesebb, mint hat évre rögzíti a magyar gazdaságpolitika legfontosabb pilléreit, legfontosabb döntéseit, és amelynek eredményeképpen azt mondhatom Önöknek, hogy minden emberi számítás szerint – miután ez a megállapodás nem álmokból és vágyakból indul ki, hanem a rögvalóságból, a magyar gazdaság valóságos lehetőségeiből és helyzetéből, és tapasztalatokból építkezik, ezért reális esélyünk van arra, hogy – ez meg is valósul majd, és sikeres lesz. Ezért azt tudom mondani, hogy ennek a megállapodásnak köszönhetően a következő öt-tíz – öt évről biztosan tudjuk mondani, a tízet reméljük – évben a magyar gazdaság folyamatos emelkedő pályán halad majd, folyamatosan erősödni fog, és így a nemzetpolitikánkhoz szükséges erős anyaországon túl a nemzetpolitikánkhoz szükséges források előteremtésére is képes lesz majd ennek a megállapodásnak köszönhetően.

Köszönöm szépen a figyelmüket!