Orbán Viktor beszéde a felújított Szent György templom átadása alkalmából tartott hálaadó szentmisén
2019. május 17., Nagykáta

Főtisztelendő Püspök Úr! Kedves András Atya! Kedves Nagykátaiak!

Nagy öröm, hogy ma itt lehetek, és együtt ünnepelhetem Önökkel felújított templomukat. És persze gratulálok a Szent György-díj legújabb kitüntetettjének. Van egy kedves jó barátom, aki mindig óv attól, hogy katonai kifejezéseket használjak egyházi eseményen mondott beszédekben. S bár ezt a tanácsot legtöbbször igyekszem megfogadni, most mégis kikívánkozik belőlem, hogy milyen jó is Önöknek, hogy minden nap a legendás katonaszent, Szent György védelme alatt állnak. Éppen az ő életpéldája mutatja nekünk a legtisztábban és legvilágosabban, hogyha úgy hozza az élet, bátran ki kell állnunk az igazságért, a jóért, általában minden fontos értékért, ami ránk bízatott. Az ő példáját szemlélve élesen látjuk, hogy nekünk, keresztényeknek, különösen, ha magyarnak teremtett minket az Úristen, mindig készen kell állnunk a hitünk, a hazánk vagy éppen a családunk megvédésére. Arról pedig, hogy Önök itt, Nagykátán nagyon is értik ezt, vannak személyes tapasztalataim is.

2003-ban, 16 éve jártam itt, Önöknél utoljára vendégségben. Akkor bizony hideg szelek fújtak Magyarországon. Úgy tűnt, hogy le is rombolják, amit négy év alatt, 1998 és 2002 között építettünk. Úgy tűnt, hogy azok kerekednek felül, akik számára keveset vagy semmit sem jelent a nemzeti összetartozás, és hidegen hagyja őket a magyarok ezeréves keresztény öröksége. Arra is emlékszem, hogy sokan voltak akkoriban, akik mindezt látva megszomorodtak, és úgy tervezték, hogy inkább templomaikba és belső szobáikba vonulva őrzik tovább a hitüket és álmaikat. Önök, nagykátai katolikusok nem így tettek. Büszkén és méltósággal vállalták Szent György lovag és a keresztény tanúságtevők örökségét. Plébánosukkal az élen megmutatták, hogyan kell nehéz időkben is kitartani. Mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem arra a szép tavaszi délutánra, amikor itt együtt lehettem Önökkel. Sokan voltunk, tisztában voltunk a nehéz helyzetünkkel, de bizakodtunk, mert tudtuk, hogy a mi sorsunk majd végül magasabb helyen dől el. Bátorítottuk egymást, nem is lehetett pontosan tudni, ki bátorít kit: Önök engem vagy én Önöket. Felemelő, erőt adó és szép nap volt az. Azóta nagyot fordult velünk a világ. A hét szűk esztendő letelt, és 2010-ben újra győztünk. Kellő szerénységgel, de egyszersmind a jól végzett munka önbizalmával mondom, hogy amit 2003-ban itt elhatároztunk, azt nagyrészt meg is valósítottuk. Alaptörvényünkben rögzítettük, Magyarország mit köszönhet a kereszténységnek, megerősítettük az állam és az egyház együttműködését a közjó megvalósítása érdekében. Közös vetésünk kisarjadt, majd szárba szökött, végül kalászt növesztett.

Kedves Nagykátaiak!

Ma kétszer annyi gyermek tanul egyházi iskolában, mint tíz évvel ezelőtt, és az egyházak sokszor erejükön felül gondozzák az idős embereket, és erősítik a közösséget is. De legalább ilyen fontos az a lelki-szellemi küzdelem is, amelyet ma Európában vívunk a bevándorlás ellen. A tét újra az, amit Schuman, az egyesülő Európa egyik alapító atyja, úgy fogalmazott meg a II. világháború után: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Természetesen nem arról van szó, hogy el akarnám venni András atya kenyerét, csupán azt mondom, hogy ebben a munkában mindannyiunknak megvan a maga feladata. András atyának az a küldetése, hogy paptársaival együtt minket, esendő embereket a hit útján vezessen, nekünk, kereszténydemokrata politikai vezetőknek az a feladatunk, hogy védjük és erősítsük azt az életformát, amely a keresztény hitből kinőtt: az emberi méltóságot, a családot, a hazát és az egyházi közösségeinket. Alaptörvényünk ezt is kimondja: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.”

Tisztelt Nagykátaiak!

Sok munka vár még ránk. Senki sem tudhatja, mit hoz a jövő, de azt tudom, hogy törekvéseinket csak akkor koronázhatja siker, ha egyre több olyan élő és hitvalló közösség lesz a Kárpát-medencében, mint az Önöké. Családjaink gyarapodása, gyermekeink, a jövő nemzedékek boldogulása, életünk biztonsága, nemzeti összetartozásunk mind olyan értékek, amelyeket csak együtt és a kereszténység kétezer éves fundamentumán állva tudunk megvédeni és kiteljesíteni. Megköszönöm azt a támogatást, amit Önöktől kaptam az elmúlt években. Köszönöm a bátorítást, a biztatást. Köszönöm az imákat, és kérem, hogy bizalmukkal a jövőben is tiszteljenek meg bennünket. Fontos, hogy a gazdaságunk erős legyen. Fontos, hogy a fiataljaink okosak legyenek, és helyt álljanak a versenyben. De legalább ilyen fontos, hogy tudják: hová tartoznak. Tudják, hogy hol az otthonuk, és hogy milyen örökséget kaptak a szüleiktől, nagyszüleiktől, azoktól, akik előttük jártak. Ehhez a küldetéshez, mindennapi munkához kívánok Önöknek jó egészséget, kitartást és derűt – fújjon bármerről is a szél. És miután most egy fölújított templomot is megtisztelünk, engedjék meg, hogy röviden köszöntsem őket egy olyan köszöntővel, amit a mi vidékünkön szoktak mondani: „Jézus Krisztus ajtónkon, Boldogasszony ablakunkon, házunk négy sarkában négy szép őrzőangyal. Szent keresztek kerüljetek, őrangyalok őrizzetek!”

Isten éltesse a nagykátaiakat!