- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-klapka-teri-reformatus-templom-avatasan/ -

Orbán Viktor beszéde a Klapka téri református templom avatásán

Főtiszteletű Püspök Úr! Nagytiszteletű Lelkész Úr! Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Gyülekezet, Hölgyeim és Uraim!

Hadd kezdjem egy személyes megjegyzéssel. Amikor kézhez vettem az Önöktől hozzám érkező, megtisztelő meghívást, akkor arra gondoltam, hogy kell majd írnom egy alkalomhoz illő, tehát mély köszöntőbeszédet, és akörül jártak a gondolataim, mit is mondjak, mire is fűzzem én föl a mondandómat. S akkor eszembe jutottak a diákkorom egyetemi beszélgetései, amikben a főtiszteletű püspök úr – akit akkor még szabadott Szajuznak nevezni, azóta ez már nem ajánlott – is részt vett, és a beszélgetésekben azt latolgattuk, hogy mi lesz a mi jövőnk. Volt egy korabeli tréfa, ami így hangzott, hogy na, mi lesz? Hát azt tudjuk, hogy mi lesz, de addig mi lesz? Ez volt a nyolcvanas évek életérzése, és azt hiszem, hogy amikor a templomépítőknek itt abba kellett hagyni a munkát, ők is föltették maguknak a kérdést: és most mi lesz? És valószínűleg azt mondták, amit mi a nyolcvanas években: azt tudjuk, hogy mi lesz, egyszer majd be fogjuk fejezni ezt a templomot, de addig mi lesz?

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Akárhogy is, nyolcvan évvel ezelőtt, a második világégés előestéjén a pesterzsébeti reformátusok úgy döntöttek, hogy templomot építenek. Mert hát mit tegyen az ember, mit is tegyen egy közösség, amikor éppen küszöbön áll a világ vége? Gyakran feltett kérdés ez. Vannak, akik hajót építenek, mások almafát ültetnek, vannak, akik bunkert ásnak, vagy a menekülés másfajta útjait tervezik. Az Önök felmenői templomépítésbe kezdtek, és ezzel elindult egy nagyszerű, szövevényes és felemelő történet. Hány hasonló történetet ismerünk a magyarok történelméből! Egy közösség összefog, egy nagy és nemes terv megvalósításába kezd, felméri a lehetőségeket, számba veszi az erőforrásait, és nekifog az építkezésnek. Aztán minden másképpen alakul. Van, hogy a szép tervek az íróasztal fiókjába kerülnek, ez a jobbik eset. Rosszabb esetben megsemmisülnek, a nagy vállalkozást fel kell adni, mert olyan akadályok álltak elő, amelyek lehetetlenné teszik a megvalósulását. Nemcsak épületek juthatnak ilyen sorsra, nemcsak utak, hidak, nemcsak vállalkozások. Zátonyra futhatnak így nemzetépítő reformok, tudományos eredmények, de bizony még a lelki és szellemi építkezés is. És akkor, ilyenkor jön a fordulat: a mégis. Ez a mi történelmünk kulcsszava. Mégis, minden akadályozó és ártó erő, hátráltató külső körülmény ellenére egyszer csak eljön az idő, amikor újra megnyílik egy ajtó, előkerülnek a tervek, újjászületik az összefogás, és előteremtjük az anyagiakat is, és akik mindvégig kitartottak, azok boldogan látják a beteljesedést. Mégis – ez a szó összeköt bennünket a bibliai nép és a bibliai emberek történetével. Hány és hány mégis fordulatról olvashatunk a kiválasztottak életében Ábrahámtól fel, egyenesen Jézus Krisztusig? Amikor már majdnem mindenki feladta a reményt, akkor eljön csoda módjára a beteljesedés és a győzelem.

Tisztelt Gyülekezet!

Ma itt egy ilyen beteljesedést ünnepelünk. Felépült a templom úgy, ahogyan hosszú évtizedekkel ezelőtt Szeghalmy Bálint eltervezte. Mennyi minden kellett ehhez a beteljesedéshez? Kellettek azok, akik őrizték a tervet. Kellett egy közösség, egy gyülekezet, akik akarták. Zárójelben mondom, hogy nekem Jókai Anna beszélt reménykedve és lelkesen elsőként erről az elhatározásról. Kellett az egyházvezetői bátorság és bátorítás. És kellett a nagyobb közösség, a nemzet gazdaságának ereje, hogy meglegyenek az anyagiak is. S kellett az a felismerés, amely az elmúlt években oly sok szép beteljesedést hozott; a felismerés, hogy egyházi közösségeink támogatása az egész nemzet számára jó gyümölcsöket terem. Templomok, iskolák, idősek otthonai, rászorulók megsegítése, az ifjúság megszólítása, a betegek, gyászolók bátorítása, a gyermekek hitre vezetése; megannyi szolgálat, melyek nélkül mindannyian szegényebbek lennénk. És persze kellett a legfontosabb: az isteni kegyelem, hiszen végső soron minden igazán fontos dolog kegyelemből van az életünkben.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Ma sokan vannak, akik vitatják vagy egyenesen tagadják és elvetik a kereszténység és Európa sorsának összefonódását. Mi, magyarok úgy tartjuk, hogy a keresztény kultúra nemcsak egy erőforrás a sok közül, hanem minden erő forrása. Az a szegletkő, amely az európai civilizáció építményét egyben tartja. Nélküle nincs szabadság, s nincs európai élet sem. Kétezer év óta Európa minden jelentős megújulása valamiképpen a kereszténységből indult el Constantinus rendeletétől kezdve a reformáción keresztül az eredetileg kereszténynek tervezett Európai Unió megalapításáig. Fontos, ma különösen fontos, hogy erre is emlékeztessük magunkat.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Templomnak, nemzetnek, kultúrának Európában egy a sorsa. Köln város polgárai hét évszázadon át építették a német nemzet hatalmas katedrálisát; akkor kezdték, amikor erősek és egységesek voltak, és akkor tudták befejezni, amikor ismét rátaláltak az egység útjára. A katalánok úgy tartják, hogy amíg építik Gaudí templomát, addig népként ők is létezni fognak; azóta is dolgoznak rajta. És így voltunk ezzel mi is: több mint nyolcvan évvel az első kapavágás után összefogtunk, és befejeztük ezt a csodaszép épületet, és most, amikor hálás szívvel átadjuk a Klapka téri református gyülekezet templomát, úgy érezzük, amíg képesek vagyunk ilyen tettekre, addig mi, magyarok nemzetként is létezni fogunk. Ünnepeljük hát ma felemelt szívvel a magyar templomépítő művészetet, az alkotó embert, ünnepeljük a tervezőket, az építőket, a gyülekezet összefogását és a kegyelmet, amely mindezt lehetővé tette.

Soli Deo gloria!