- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-magyar-kereskedelmi-es-iparkamara-gazdasagi-evnyito-rendezvenyen-2/ -

Orbán Viktor beszéde a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A csonton sok hús nem maradt, lényegében minden fontos dolog elhangzott. Nem hálás dolog ilyenkor beszélni, különösen, hogyha a közönség már olyan fáradt, mint amilyenek most Önök. De talán jól is van ez így, mert így a politikáról mondhatok néhány szót. Legelőször is köszönetet mondok a munkatársaimnak, a jegybank elnökének és a gazdasági miniszternek az előadásukért, és megköszönöm az együttműködő partnerünknek, a kamara elnökének, Parragh László úrnak az előadást. A mi fölfogásunk szerint, amikor az ország vezetéséről, kormányzásáról vagy a politikáról gondolkodunk, akkor több modell közül választhatunk. Én személy szerint azon az alapon állok és a kormány is, hogy a politika egy olyan terület, ahol egyedül sohasem lehetsz okos. Tehát mindig meg kell találni azokat az embereket, akik képesek egy-egy területet teljes felelősséggel elvinni. Magyarország egy szerencsés ország ebből a szempontból, mert az elmúlt években számos, a jövő szempontjából kulcsfontosságú területen sikerült megtalálni azokat a minisztereket – most persze ezt túlzásnak fogják érezni az érintettek, de nyugodtan mondhatom, hogy államférfiakat –, akik egy-egy területet, amely a magyar nemzet szempontjából kulcsfontosságú, teljes autoritással, szuverén módon tudnak irányítani. Szerencsés ország vagyunk, mert Matolcsy György vezeti a jegybankot. Egy hazafias érzelmű, nemzetközi kitekintésű kormányzója van a pénzünk értékét garantáló intézményünknek. Szerencsések vagyunk, mert Varga Mihály az elmúlt években bebizonyította, hogy képes kézben tartani és irányítani a magyar gazdaságpolitikát, ezt az előbbi előadásból is láthatták. Szerencsések vagyunk, mert olyan belügyminiszterünk van, aki a közrendőrtől járta ki az iskolát egészen a tábornoki fokozatig, és ezért pontosan tudja, hogy mit jelent az, hogy biztonság. Nem papírból tanulta, és nem gondolja, hogy, mondjuk, a határvédelmet virágcsokrokkal és plüssállatkákkal kell megoldani. Ott egészen másfajta eszközökre van szükség. És örülhetünk annak is, hogy fiatal titánt találtunk a külügyi terület élére, aki – meggyőződésem szerint – még hosszú ideig képes magyar szívvel, európai kitekintéssel és higgadtan képviselni Magyarországot. És majd meg fogják látni, hogy jelentősége van annak is, hogy úgy látom, hogy megtaláltuk azt a hölgyet Novák Katalin személyében, aki a demográfiai fordulathoz szükséges kormányzati politikát a következő években képes lesz összeilleszteni és talán le is vezényelni.

Talán már ez is elég ahhoz, hogy úgy érezzék, hogy nem jöttek hiába. Van itt még azonban egy-két dolog, ami előttem elhangzott, és szeretnék azokra reagálni. Az első a választási költségvetés kérdése. Nem lesz választási költségvetés. A magyar parlament elfogadta a 2018-as évre vonatkozó és érvényes költségvetést. Ez egy törvény, ezt be fogjuk tartani. Ez a költségvetési hiányt 2,4 százalékban határozza meg. Van mozgástér ezen belül a kormányzat számára még a következő hetekben, de csak ezeken a kereteken belül. Sosem fogok hozzájárulni ahhoz, hogy visszavigyék Magyarországot, vagy visszacsússzon Magyarország oda, ahol a szocialisták kormányzása idején volt, amikor az a primitív gondolat uralkodott, hogy az embereket meg kell vásárolni a választás előtt, és nem nagy ár ezért az sem, hogyha közben szétromboljuk, szétdúljuk, földúljuk a költségvetést. Ezt nem lehet megcsinálni egy országgal, mert utána ennek óriási árát kell mindannyiunknak közösen megfizetni. Ezért nem lesz választási költségvetés, a hiány mindenképpen 3 százalék alatt marad, de az én véleményem szerint a legvalószínűbb az, hogy a törvényben szereplő 2,4 százalékos hiányt a 2018. év végéig, látni fogják, hogy betartottuk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenki 2010-től 2018-ig összegezte a történéseket. Valóban, ez fontos periódusa volt a magyar gazdaságtörténetnek, nemcsak azért, mert végigéltük, és mi magunk is nyolc évvel idősebbek lettünk, hanem mint az ábrákból láthatták, a magyar gazdaság – meg az életben is tapasztalhatták, gondolom – alapjaiban változott meg. Sodródás, útkeresés és kényszerek közötti egyensúlyozás után 2010-től – mint láthatták – a fordulat, növekedés és egyéb áldozatait is megfizetve egy másik pályára állt a magyar gazdaság. Létezik egy magyar modell, amiről majd szeretnék is mondani néhány szót. A történetet, hogy mindez, hogy történt, mindannyian jól ismerik, csak röviden fogom összefoglalni. 2010-ben veszélyben éreztük Magyarországot, mert a baloldal nyolc éves kormányzása után egy széteső félben lévő, pénzügyileg kiszolgáltatott országot kellett átvenni az akkor megalakuló polgári kormánynak. Egyszerre kellett talpra állítanunk a magyar gazdaságot, vissza kellett szereznünk a munka becsületét, meg kellett teremteni a pénzügyi stabilitást, és ki kellett harcolni – mert azt sosem adják csak úgy vissza – az ország pénzügyi függetlenségét. A bajt tetézte, hogy nemcsak az ország adósodott el 2010 előtt, hanem adósságcsapdába hullott, vagy oda kergették – ez talán politikai megítélés kérdése – az önkormányzatokat és a magyar családokat is. 2010-ben azt tanultuk meg, hogyha lehetetlen feladatról van szó, akkor leginkább csak magunkra számíthatunk. Ki gondolta volna a 2010-es választások éjszakáján, hogy nemsokára haza fogjuk küldeni a Nemzetközi Valutaalapot? És hogy alig öt év leforgása alatt – messze a végleges határidő lejárta előtt – az utolsó centig vissza fogjuk fizetni a mentőcsomagnak nevezett, valójában pénzügyi zablát jelentő IMF- és európai uniós hiteleket? Mégis megcsináltuk. Arra is érdemes visszaemlékezni, hogy mennyien gúnyolódtak rajtunk 2010-ben, amikor azt mondtuk, hogy tíz év alatt létre kell hozni egymillió új munkahelyet. Ma a magyar gazdaságban 736 ezerrel több munkahely van, mint 2010-ben volt, és a munkanélküliséget a 12 százalék fölötti szintről 3,8 százalékra hoztuk le, a teljes foglalkoztatás karnyújtásnyira van. Az európai élmezőny a következőképpen néz ki a munkanélküliség című versenyben: Csehországban 2,4 százalék, Máltán 3,5 százalék, Németországban 3,6 százalék, Magyarországon pedig 3,8 százalék. A következő kormányzattól, amennyiben azért én viselem majd a felelősséget, azt várrom el a gazdaság irányítóitól, hogy Csehország mögé lépjünk, a németeket is, Máltát is meg kell előznünk, alacsonyabb munkanélküliségre van szükségünk, mint azokban az országokban.

Amikor 2010-ben azt mondtuk, hogy helyre fogjuk állítani a költségvetési egyensúlyt, csökkenteni fogjuk a munkát terhelő adókat, támogatni fogjuk a magyar családokat, akkor mindenki kijelentette, hogy ez bár szép, de együtt, egyszerre nem lehetséges. Azonban, mint kiderült, ez lehetséges volt, és ez fölhívta a figyelmet arra, hogy a gazdaságpolitika nem csupán intellektuális kérdés. Kétség kívül az is. Nem árt, hogyha van a kormányban jó néhány gazdaságpolitikailag művelt ember, de alapvetően mégiscsak politikai stabilitás, cselekvő- és döntésképesség kérdése. A gazdaságpolitikához, a jó gazdaságpolitikához nemcsak ész kell, hanem stabilitás, erő, döntés- és cselekvőképesség is. A költségvetés egyenlege az Európai Unióhoz való csatlakozás után, 2010 előtt soha nem volt 3 százalék alatt, ezért sújtottak bennünket az ábrákon is látható túlzottdeficit-eljárással. Emlékeztetném Önöket, hogy volt olyan év, amikor a 9 százalékot is meghaladta a költségvetés hiánya. Az államadósság ebben az időszakban – 2002 és 2010 között – egyetlen évben sem csökkent, folyamatosan csak nőtt. Az adók összességükben nem csökkentek, hanem jelentősen növekedtek, és mindenfajta trükkökkel – ahogy a klasszikusok mondják: ezer és ezer trükkel, amit nem kell mindenkinek ismernie részleteiben – sikerült csak a víz fölött tartani magunkat. Azt tudom jelenteni Önöknek, tisztelt Kamarai Tisztségviselők, hogy ma hatodik éve 3 százalék alatt van a hiány. Brüsszelben a kárunkra trükköznek. Egyre-másra betesznek a költségvetési hiányba olyan elemeket, amelyek nem tartoznak oda. Legutóbb az Eximbankot helyezték el teljesen indokolatlan és nyilvánvalóan kettős mércét mutató módon. Mégis, dacára annak, hogy Brüsszelben a mi rovásunkra trükköznek, az államadósság mégis minden évben csökken. Majd a számokat össze kell fésülnöm a jegybank elnökének adataival, de az én számításaim szerint a kamatterhek 2009-ben a nemzeti össztermék 4,5 százalékát tették ki, és ez 2017-re stabilan 3 százalék alá szorult. Azt jelenti ez a 1,5 százalékos különbözet, hogy 450 milliárd forinttal kevesebb kamatfizetési kötelezettség terhel bennünket, mint korábban. A családok támogatása komoly tétel.

A nyugati partnereink leginkább azt nem értik, hogy ezt hogyan és miből tudjuk finanszírozni, hiszen olyan intézkedések és politikák vannak Magyarországon, amelyeket a nálunk jóval gazdagabb nyugat-európai országok sem engednek meg maguknak. Gyermekek ingyenes étkeztetése, tankönyvtámogatás, családi adókedvezmény, közben megmaradt a családi pótlék és az otthonteremtési támogatás. A megfejtés ott van. Nézzük a 2017-es évet! 2017-ben a multik és a bankok különadók formájában befizettek 670 milliárd forintot, és családtámogatásra kifizettünk 765 milliárd forintot. Tehát azt kell mondanom, hogyha politikailag beszélek, hogy a multikkal és a bankokkal fizettetjük meg a demográfiai fordulatot, illetve a magyar családtámogatási rendszert. Plusz még a kamatterhek csökkenéséből megmaradó költségvetési pénzek egy részét csoportosítjuk át ide, ezért gondolom azt, hogy Magyarországon van lehetőség arra, hogy erőteljesen finanszírozzuk azt a demográfiai fordulatot, amiről Matolcsy György beszélt, és nem szabad beletörődnünk azokba a szociológiai és filozófiai eszmefuttatásokba, amelyek azt mondják, hogy a modern világban nem lehetséges elérni, hogy egy családban legalább két gyermeket vállaljanak a szülők. Szerintünk ezt igenis el lehet érni. Ez persze az emberek, a hölgyek és urak döntése, különösen a hölgyeké, de döntő módon befolyásolni vagyunk képesek az ő döntéseiket akkor, hogyha egyébként tiszteletet mutatunk, ha támogatást adunk, és segítséget nyújtunk a számukra. Tehát Magyarország önerőből képes végrehajtani azt a demográfiai fordulatot, amely minden további nemcsak sikerünknek, hanem biológiai megmaradásunknak is az alapja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2010-ben 92 ezer gyermek étkezett ingyen, 2017-ben pedig félmillió. A diákok 85 százaléka Magyarországon ma ingyen kapja a tankönyvcsomagot. Az óvodai férőhelyek száma tízezerrel, a bölcsődei férőhelyeké pedig tizenkétezerrel növekedett 2010 óta. Nem tudom, hogy emlékeznek-e még arra a szóra, hogy megszorítás. 2009-ben még egyhavi nyugdíjat és egyhavi bért vettek el a nyugdíjasoktól, illetve a munkában álló emberektől, és én arra is emlékeztetném azért Önöket – csak hogy mindenki jól tudja mérlegelni az áprilisi döntését –, hogy az ingatlanadót is bevezették. 2010-ben a magyar közgazdászok és a kormányzati politika, mondjuk úgy, hogy gurui, elképzelhetetlennek tartották még azt, hogy megszorítás nélkül is lehet sikeres gazdaságpolitikát folytatni. Erre cáfolt rá Matolcsy György 2010-ben megkezdett miniszterségének teljesítményével. Sikerült, hálásak vagyunk érte.

Hogyan sikerülhetett? Nagyon fontos, hogyha az ember elér valamilyen eredményt, akkor pontosan megértse, hogy mi volt a szerencse, mi volt a tudás, mi volt az ellenfél gyengesége, egyáltalán: miből állt össze a siker? Amikor én megpróbáltam megérteni, hogy 2010 és 2018 között hogyan juthattunk el oda, amiről az előttem szólók beszéltek, akkor különvettem azokat a dolgokat, amiket nem csináltunk, és ezért sikeresek lehettek gazdaságpolitikai értelemben, és mi az, amit csináltunk.

Mi az, amit nem csináltunk? Az első, hogy nem az IMF-re építettünk. A második, hogy nem kerestünk külföldi modelleket. Tanulmányoztuk őket, megértettük őket, de nem egy külföldi modellt kerestünk, amit majd követhetünk, hanem azt gondoltuk, hogy a magyar adottságokból kell kikovácsolni, formába önteni a saját, a mi karakterünkhöz illeszkedő társadalmi és gazdasági modellt. És a harmadik fontos dolog, amit nem csináltunk, hogy nem fogadtunk el semmilyen fenyegetést. A nemzetközi politika egyre durvább, ezt Önök is láthatják. Én elég régóta vagyok a szakmában, 1990 óta közelről látom a nemzetközi politikát, azóta vagyok parlamenti képviselő, és azt kell mondanom, hogy ez a harminc év folyamatos durvulási folyamat. Egyre direktebb eszközöket használnak a belpolitikában is, de különösen a nemzetközi politikában, hogy eredményeket érjenek el másokkal szemben az egyébként nálunk nagyobb országok, és hogyha a fenyegetésnek engedünk, mondjuk, állandóan ismételgetve, hogy mi kis ország vagyunk, akkor sohasem lesz Magyarországon olyan gazdaságpolitika, ami nekünk jó. Mindig olyan lesz, amely valaki másnak jó, annak, aki éppen fenyegetéssel rávett bennünket olyasmire, aminek nem szabadott volna engednünk. Na, ezeket nem csináltuk.

Mit csináltunk? Az első és legfontosabb dolog, amire akár büszkék is lehetünk, hogy sikerült megállapodást tető alá hoznunk. 1990 óta követem a magyar belpolitikát is, nemcsak a külpolitikát, mindig mindenki beszélt arról, hogy kellene egy olyan megállapodás, amely az adóra, a járulékcsökkentésre meg a bérekre vonatkozik. Ennek nemzetközi példái is vannak, különösen a spanyolok Moncloa-paktumát szokták itt előhozni, de miközben mindenki beszélt róla, senki nem tudta tető alá hozni. Én nagyon nagy sikernek tartom, amiben Önöknek oroszlánrészük van, hogy Magyarországon sikerült tető alá hozni egy olyan, több évre szóló megállapodást, amely adókérdéseket, bérkérdéseket, járulékkérdéseket tartalmaz, amelyre mindannyian garanciát vállaltunk, és ez idáig mindannyian be is tartottunk. Azt tartom fontosnak a sikerhez, hogy amit csináltunk, abból az első helyre a megállapodás kultúráját és tényét emeljük. Ennek köszönhető, hogy 2010-hez képest 90 százalékkal nőtt a minimálbér, a garantált bérminimum pedig a duplájára nőtt. Az egészségügyi szakdolgozók, szakorvosok bére megduplázódott, a pedagógusok, rendőrök, katonák bére pedig másfélszeresére nőtt 2010-hez képest.

A második dolog, amit csináltunk, hogy építettünk a magyar gazdaságpolitikai szellemi tőkére. Az fontos dolog, hogy ki merje mondani egy ország, hogy a gazdaságpolitika olyan terület, amelynek a megértéséhez és helyes összerendezéséhez ő maga is rendelkezik elegendő intellektuális erővel. Ha kisebbrendűségi érzésünk van, és azt hisszük, hogy a többiek mindig okosabbak, mint mi vagyunk, és esélyt sem adunk magunknak, hogy kipróbáljuk; hátha mégis versenyképesek lennénk intellektuális szinten is, ha erre esélyt se adunk magunknak, akkor nem tudjuk a magunk útját járni. Természetesen a kormány tisztában van azzal, hogy a kormány intellektuális versenyképességét nem a kormány szavatolja. Jó lenne ugyan ez is, szeretnék egyszer látni ilyesmit is, de a helyzet az, hogy gazdaságpolitikai szempontból ez nem így van. A kormányon belül nagyon sok tudás gyülekezik össze. Varga miniszter úr – aki különösképpen fogékony arra, hogy egyeztetések után hozzunk csak döntéseket – sok mindent gereblyéz össze kormányon kívüli tudásokból, de az igazán mély tudás a gazdaságról először is a jegybankban található, ahonnan a pénz oldaláról nézik a gazdaságot, itt a jegybankhoz csatolom a bankszövetséget, és a kamarában van igazából tudás, ahol reálgazdasági tudás van. A miniszternek az a dolga, hogy a kamarától a reálgazdasági tudást, a bankároktól, illetve a jegybanktól a monetáris, pénzügyi tudást összegyűjtse, és ebből keverjen ki, ötvözzön egy működő gazdaságpolitikát. De ennek előföltétele, hogy a miniszter két dolgot higgyen el. Az első, hogy ő, vagyis Magyarország jegybankelnöke sem rosszabb, mint a többi ország jegybankelnöke, és hogy a magyar kamarában sem butább emberek ülnek, mint Európa többi kamarájában. És utána azt is el kell hinnie, hogy ő legalább úgy képes összeilleszteni ezeket a gazdasági információkat, mint a többi kollégája Európa más kormányában. Ha ezt nem hisszük el, ha ebben nem hiszünk, nincs önbizalmunk, ez nem fog menni. Akkor nincs magyar modell, akkor nincs saját út, akkor nincs magyar érdekeket szolgáló gazdaságpolitika. És a harmadik dolog, amit csináltunk, hogy nem felejtettük el az alaptételt, hogy a sikeres gazdaságpolitika alapja a politikai stabilitás. Kétségkívül kellenek jó gazdaságpolitikai eszközök, ötletek, koncepciók, víziók – az előbb hallhattunk a jegybank elnökétől hosszú távú víziókat is –, de higgyék el, ezekkel semmit sem tudunk kezdeni, ha egy országban nincs politikai stabilitás.

Arra kérem Önöket, hogy nézzenek szét Európában. Mint a fehér holló, olyan ritka a politikai stabilitás. Sok sikert kívánunk olasz barátainknak, a múlt héten volt a választás, de láthatják, hogy nem lesz az olyan egyszerű. És ki gondolta volna, hogy Németországban előfordulhat az, hogy egy szeptemberi választás után március közepén fognak majd kormányt alakítani? És hány példát tudnék még Önöknek mondani Európában! A politikai stabilitás rendkívül fontos. Azonban a politikai stabilitást jól kell megértenünk. Ez mit is jelent? A politikai stabilitás nem azt jelenti, hogy erős kormányunk van. A politikai stabilitás nem azt jelenti, hogy erős többségünk van a parlamentben. Ez csak a formája, a megjelenési formája a politikai stabilitásnak. A politikai stabilitás lényege abban áll, hogy egy adott ország polgárai úgy érzik, hogy megkapják azt, amit a maguk számára méltányosnak gondolnak. Erre lehet építeni parlamenti többséget és erős kormányt, de a kiindulópontja az, hogy Magyarországon – mert most mégiscsak a hazánkról beszélünk – minden ember úgy érezhesse, hogy megkapja azt, amit ő méltányosnak gondol. Most persze, hogy mi méltányos, és mi nem, csak vitákban tud kialakulni, de célul mégiscsak ezt kell kitűznünk.

Mit jelent a méltányosság az én fölfogásomban, és mit próbálok én megadni Magyarország minden polgárának? Az első dolog, hogy a méltányos dolgok közé tartozik, hogy mindenki dolgozhasson. Ez nem egyszerűen gazdasági kérdés, hanem a politikai stabilitás első számú föltétele, hogy minden magyar ember úgy gondolhassa, hogyha akar, dolgozhat. Lehet, hogy nem az álmai munkáját fogja azonnal megkapni, de nem kerül olyan helyzetbe sem ő, sem a családja, hogy valaki másnak kelljen róluk gondoskodnia. A második dolog, amit a méltányossághoz sorolok, az, hogy a családokat pedig támogatni kell. Sokfajta módon lehet élni, gyermektelenül meg gyermeket vállalva – ez magánügy, magánélet életdöntése –, de a kormánynak világossá kell tennie, hogy az ő számára egyáltalán nem mindegy, hogy az emberek a szabadságukkal élve milyen döntést hoznak. Ezért méltányos igény a családok részéről, hogy úgy érezzék, hogy a kormány is tudja, hogy az ő döntésük, amellyel gyermeket vállaltak, egy értékes döntés, és ezt méltányolni kell, valamilyen módon támogatni kell. Az előbb erről talán hosszan beszéltem. És a harmadik dolog, ami a méltányossághoz tartozik, és mindenkinek meg kell kapnia egy országban, az pedig a tisztelet. Ha mindenkinek van munkája, a családok úgy érzik, hogy támogatják őket, és mindenki megkapja a tiszteletet, akkor egy országban politikai stabilitás van. Ebből lesz parlamenti többség, ebből lehet erős kormányt fölépíteni. Tehát a politikai stabilitás lényege nem a kormány erejében, hanem annak a forrásában található meg.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ami a jövőt illeti, korábban elmondhattam már máskor is, csak megismétlem, hogy én az egyszerű dolgokban hiszek: a munkában, családban és a hazában. Ezért nem is fogadom el azt a csábítást, amit Matolcsy György előadása jelentett, hogy mindenfajta bonyolult dolgok terrénumára tegyünk most itt egy kalandos kiruccanást, amellyel megpróbáljuk megérteni azt a – hogy is mondta? – kanyart, amelyet – kétségkívül én egyetértek vele – az európai gazdaság, vele együtt a világgazdaság és Magyarország is meg fog tenni, illetve kénytelen lesz megtenni. A kanyar azért veszélyes pillanata az utazásnak, veszélyes szakasza: ha rosszul veszi be az ember, akkor kisodródik, tehát ott a sebesség megválasztása, az ütemezés különösen fontos. Mégis azt mondom, hogy a fenntartható fejlődés és felzárkózás rendkívül bonyolult kérdéseire adandó válasznak az alapja mégiscsak a munka, a család meg a haza. Ha ebből a háromból bármelyiket szem elől tévesztjük a válaszok keresésekor, akkor rossz választ fogunk találni.

Úgyhogy én csak egy olyan kormányt tudok ajánlani Magyarország számára, amely a családban, a munkában meg a hazában hisz, és minden bonyolult közgazdasági kérdést erre az alapra fölállva próbál megválaszolni. Ez azt jelenti, hogy mi a munkaalapú gazdaságban hiszünk. Meggyőződésünk, hogy a haza vagy a nemzet gerincét a gyermeket nevelő családok adják, és hiszünk abban, hogy a magyaroknak csak akkor van jövőjük, hogyha magyarok tudnak maradni. Ha ezt kifinomultabban akarom elmondani, akkor ezt úgy teszem meg, hogy egy magyar modellről beszélek.

A magyar modell négy pillérből áll. Ez nem egyszerűen csak egy szöveg, ez egy mátrix, ez egy összefüggésrendszer. Minden döntést, amit hoz a kormány, ebbe a négy pillér valamelyikébe be kell tudnia sorolni. Csak olyan döntést hozunk, amelyik a négy pillér valamelyikébe besorolható, és ezek a döntések, amiket hozunk, bármelyik pillérbe is illesztjük, nem gyengíthetik a másik három pillért. Ez a minimum, de az a jó, ha a másik három pillért erősíti. Ez a négy pillér: a versenyképesség, a munkaalapú gazdaság, a demográfiai politika és az identitáspolitika. Nem hozhatunk olyan versenyképességi döntést, amely szemben van a teljes foglalkoztatással, és amely rossz a családoknak, vagy gyengíti a magyar identitást. És nem hozhatunk olyan magyar identitásra vonatkozó döntést sem, amely gyengítené akár a családpolitikánkat, a versenyképességet, vagy szemben állna a munkaalapú gazdasággal. Ebben a rendszerben helyeztük el az összes döntésünket az elmúlt években, és én úgy látom, hogy ez bevált, ezért érdemes továbbra is ebben a mátrixban elhelyezni és értelmezni a gazdaságpolitikai döntéseinket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Summa summárum, azt akartam mondani Önöknek, hogy a magyar gazdaság, illetve Magyarország ma azért teljesít jobban, hogy politikai nyelven beszéljek, mert nem hagytuk, hogy a döntés szabadságát elvegyék tőlünk. És itt most nemcsak a primer politikai döntésekre gondolok. Van itt, ami az Önök húsába vág, például a szabad adópolitikának a kérdése. Óriási nyomás alatt vagyunk miniszterelnöki csúcsról miniszterelnöki csúcsra az Európai Unióban, amelyben bizonyos országok – az ő megnevezésük itt most nem szükséges – folyamatosan javaslatokat terjesztenek elő egységesülő európai adórendszerre. Az én értelmezésemben az ő versenyhátrányukat úgy akarják kompenzálni, hogy bennünket egy előnytelen adórendszerre kényszerítenek rá, amely nagyon hasonlít az övékre egyébként. És nekünk ezzel szemben meg kell védeni az adórendszer kialakításának politikai szabadságát. Ezt hónapról hónapra vívjuk, vívom az Európai Unióban – hol hangosabban, hol halkabban. Amikor hallanak ilyet, hogy szociális pillér meg ilyesmi, akkor azt alaposan olvassák el, meg fogják látni, hogy azok valójában járulékra és adózásra vonatkozó, közös európai javaslatok, amelyek ezekben a formákban, amiket ismerünk, nyilvánvalóan ellentétesek az Önök és Magyarország érdekeivel. Vagyis azt akartam ezzel mondani, hogyha fontos nemzeti kérdésekben nem mi döntünk, hanem Brüsszel vagy az IMF, akkor bajban leszünk.

Itt persze válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy ezek az intézmények, különösen az Európai Unió mennyiben járul hozzá a sikereinkhez. A külföldi intervenciót és befolyást támogató politikai erők rendszeresen azt a retorikai fordulatot használják, hogy az európai uniós támogatások előföltételei a magyar gazdaság sikerének. Ez nem így van. Jó, hogy vannak ilyen támogatások, de az előbb itt volt egy szám, nem erre hegyezte ki a mondandóját a jegybank elnöke, amikor a GDP meg a GNI közötti különbségről beszélt, de valójában a helyzet úgy fest, hogy az európai uniós támogatás nagyjából ezt a különbséget takarja be, hogy ezt érthetőbben mondjam: lényegében ők keresnek rajtunk. Az európai uniós támogatásokon is ők keresnek elsősorban, mi is nyerünk rajta, nem rossz nekünk a rendszer, de nem mi vagyunk az elsődleges kedvezményezettjei. Meg kell értenünk, hogy úgy finanszírozzák magukat, hogy nekünk adnak pénzt. Bölcs, okos rendszer ez. Nekünk itt annyi lehetőségünk van, hogy azokat a réseket találjuk meg, azokat a fölhasználási módokat, ahol nemcsak ők, hanem mi is keresünk azokon a pénzeken, amiket európai uniós pénzeknek nevezünk. Ráadásul, mindenkinek szeretném fölhívni a figyelmét arra, hogy a magyar gazdaság évente előállít körülbelül – most euróban számolok – olyan 130 milliárd eurónyi értéket. Az európai uniós pénz pedig évente 4, azaz négymilliárd euró. 130 a 4-hez. Kétségkívül, hogyha ez a négymilliárd nem volna, akkor másfajta költségvetési politikát kellene csinálni, a gazdaságfejlesztési rovatokba más számokat kellene írni, de létezik olyan sikeres gazdaságpolitikai költségvetési elrendezés is, amely egyébként az évi négymilliárd euró nélkül is sikeressé tudná tenni Magyarországot. Ma nem ilyen szabályok szerint játsszuk az európai játékot, ezt a négymilliárdot be kell illeszteni, de az én vezérfonalam az, hogy nekünk, ha Európáról van szó, nem a pénzük kell. Nekünk nem az európaiak pénze kell, hanem a piacuk kell. Ha hozzáférünk a piacokhoz, akkor megkeressük a magunk pénzét, úgyhogy az Európai Unió lényege magyar nemzeti érdek szempontjából nem az uniós támogatásban, hanem a magyar piacnál nagyságrendekkel nagyobb európai uniós piacokhoz való hozzáférésben ragadható meg. Ezért kell bennmaradnunk az Európai Unióban, de ott okosan kell igazgatni a lépéseinket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után szeretnék néhány szót szólni arról, hogy az európai politikának a horizontján megjelent egy olyan kihívás, amely teljes egészében átrajzolta az európai erőviszonyokat. Ezt be kell építeni a gazdaságpolitikai gondolkodásunkba. Megváltoztatta ez a jelenség az európai politikát, ezt bevándorlásnak vagy migrációnak nevezzük. Ez nem politikai kérdés mindösszesen. Az is, de ez egy éles, gazdasági, gazdaságpolitikai kérdés is. A következő tíz-tizenöt évben a kormányok stabilitása egész Európában azon múlik majd, hogy erre a kérdésre milyen választ tudnak adni. Megkapják-e a polgárok azt, amit méltányosnak ítélnek? Például hogyha nem akarnak migránsokat, akkor azt ne kapjanak. Ha megnézik az olasz választás eredményét, ami vasárnap történt, és nem pártlogika mentén nézik, hanem a bevándorlást tekintik választóvonalnak – mint ahogy az is volt –, akkor azt fogják látni, hogy a választópolgárok egynegyede a bevándorlás mellett, és háromnegyede a bevándorlás ellen szavazott. Még pontosabban fogalmazva: egynegyede az embereknek bevándorlást támogató pártokat támogatott, és háromnegyedük pedig bevándorlásellenes pártokat támogatott. És ez így lesz a következő tíz-tizenöt évben végig Európában. Ez egy olyan körülmény, amit a kormányzatoknak és a gazdaságpolitikusoknak be kell illeszteniük a gondolkodásukba. Ez Magyarország számára azt jelenti, hogy a migráció alapjaiban határozza meg a magyar gazdaság fejlődési lehetőségeit. Hogyha bevándorlóországgá válunk, akkor visszalépés, megtorpanás, hanyatlás lesz. Ha képesek vagyunk magunkat abban az állapotban tartani, mint ahogy most vagyunk, vagyishogy nem vagyunk bevándorlóország, akkor Magyarország fejlődni fog.

Mit jelent ez számokban, az Önök nyelvén, tisztelt Hölgyeim és Uraim? Ide fogom most idézni Önöknek Markus Söder urat, aki Bajorország új miniszterelnöke lesz pillanatokon belül – mert az eddigi miniszterelnök a német szövetségi kormány belügyminiszterévé vált tegnap vagy tegnapelőtt –, tehát új bajor miniszterelnökünk van, Markus Södernek hívják. A hamvazószerdai beszédében a következőket mondta, most idézem: „a Bajor Szabadállam évente több pénzt költ menekültügyre, bevándorlásra és integrációra, mint amennyit a gazdaság, a környezetvédelem és az egészségügy állami költségvetésére együttesen költ.” Ezen a komolysági fokon kell szembesülnünk a bevándorlás és a migráció kérdésével. Ez a helyzet ma Bajorországban. Én azt kérem minden magyar vállalkozótól, hogy gondolkodjanak el azon, hogy mit jelentene ez a pénzügyi teher Magyarország számára, különös tekintettel arra, hogy az a korszak, amikor a Magyarországra bejöttek – mármint migránsok –, tovább tudtak menni Ausztriába és Németországa. Ez véget ért. Az osztrákok lezárták a határokat, a németek is lezárják a határokat. Akit ide küldenek, vagy mi beengedünk, mind itt fog maradni, a mi pénzügyi terhünk lesz. Zsákország vagyunk, mint a zokni. Az a helyzet, akit ideküldenek, itt marad, és nekünk kell róla gondoskodni, és nekünk kell megfizetni. Az Európai Unió március 23-án esedékes csúcstalálkozóján már érintőlegesen és júniusi csúcstalálkozóján pedig teljes súllyal fogjuk tárgyalni az új migránsszabályozási javaslatát az Európai Uniónak. Mit jelent ez? Szerepel benne egy számítási módszer, amit méltányos számú migránsnak neveznek, amit mindenkinek át kell vennie. Ez ebben a pillanatban most Magyarország számára több mint tízezer embert jelentene. Az OECD számítása szerint, az uniós szabályoknak megfelelően egy migráns egy évben 4,5 millió forintba kerül. Miután a családegyesítés jogát is magába foglalja az európai uniós előterjesztés, ezt rögtön meg kell szoroznunk kettővel, tehát nem tízezer emberről beszélünk, hanem húszezer emberről beszélünk. Tízezer ember esetében ez 45 milliárd forintot jelent évente, húszezer ember esetében pedig 90 milliárd forintot jelent. Ha még egy olyan roham lesz – és lehet ilyen, mint ami 2015-ben volt, hiszen Afrikát látják Önök is, hogy miképpen mocorog, és nem tudjuk megvédeni a határokat –, akkor itt nem tíz- meg húszezer emberrel lehet számolni, hanem sok tízezerrel, esetleg százezerrel is. Százezer ember esetében már 450 milliárd forintnál vagyunk évente. És akkor mindarra a kérdésre, amiről itt beszéltünk, keresztet is vethetünk, mert a magyar gazdaságpolitikának a forrásai egész egyszerűen nem lesznek elegendőek a fejlődésre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Milyen lehetőségeink vannak azonban, ha meg tudjuk védeni magunkat? Szeretnék arról beszélni, hogy reálisan milyen lehetőségek vannak Magyarország előtt. A választási kampányban ígérgetni szoktak, tudják jól, hogy ez nekünk nem áll jól, ez nekünk nem megy. Mi, ha már mondunk valamit, akkor inkább a vállaljuk kifejezést szeretjük használni. Ráadásul nyolc éve vagyunk kormányon, nyugodtan mutogathatunk az eddigi döntésekre, és talán van hitelességünk a tekintetben, hogy amit eddig képesek voltunk elérni, azt akarjuk és el tudjuk érni a jövőben is. Mégis, valamit azért kell mondanunk arról, hogy mire lehet képes Magyarország a következő négy évben.

Szerintem ahhoz, hogy bármire képesek legyünk, három előföltételnek kell teljesülnie. Nem szabad beengedni Magyarországra egyetlen migránst sem, a védelmi rendszerünket, a kerítést meg kell védeni, és ki kell fizettetnünk Brüsszellel az árát, de legalább a felét. Ez 140 milliárd forint, ami jár nekünk. És ki kell tiltanunk Magyarországról mindenkit, aki bevándorlásszervezéssel foglalkozik, mert egész egyszerűen nemzetbiztonsági kockázatot rejt Magyarország számára. Szeretném azt is elmondani, hogy természetesen a rossz döntéseket is emberek hozzák, de nekünk nincs okunk arra, hogy bárkit gyűlöljünk, még azokat sem szabad gyűlölnünk, akik ránk nézve káros döntéseket propagálnak, vagy ilyeneket hoznak. Mi keresztény kormány vagyunk, különbséget tudunk tenni a személy meg az ő tette között. Mi nem gyűlölünk, és nem utálunk senkit, de nagyon is utálunk bizonyos tetteket, amiket nem tudunk elfogadni. Úgyhogy a mi kampányunk, a mi föllépésünk Magyarország érdekében nem a gyűlöletre épül, hanem arra a különbségtételre, ami az ember, a személy és az ő tette között van. De a tettével kíméletlenül, világosan és egyértelműen szembe kell fordulnunk, és azokat a tetteket annulálnunk kell, vagy meg kell akadályoznunk.

Hasonlóképpen fontos dolog, hogy rendben legyen a lelkünk ilyen nehéz kérdésekben. Azt nyugodtan mondjuk ki, hogy nekünk a migránsok nem ellenségeink. Egy csomó szerencsétlen ember van közöttük, akik egyébként áldozatok. Embercsempészek áldozatai, otthoni rossz kormányok áldozatai, rossz nemzetközi politika áldozatai, meg az Európai Unió néhány felelőtlen politikusának az áldozatai, akik olyan benyomást keltenek, mintha itt szívesen fogadnák őket. Úgyhogy van bennünk együttérzés, de semmilyen együttérzés nem ok arra, hogy tönkretegyük a saját országunkat, a saját életünket és a saját családunkat, hazánkat. Ezért azt az elvet érdemes követni, ami egy erkölcsileg vállalható elv, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni. Tegnap éppen iskolát adtunk át Kurdföldön, építünk kórházat, építünk házakat, visszatelepítést szorgalmazó egyházi közösségeket támogatunk a bajban lévő országok területén, hogy vissza tudják fogadni Európából azokat, akik onnan eljöttek. Ha mindez sikerül, vagyis nem engedünk be migránst, megvédjük a kerítést, és kitiltunk mindenkit, aki bevándorlásszervezéssel foglalkozik, akkor meg tudjuk csinálni azt, reális lehetőséget látok arra, hogy Magyarországon minden évben legyen 4 százalékos gazdasági növekedés. Azt szeretném világossá tenni, hogy csak ha van kellő bizalom az emberek részéről, akkor csak olyan gazdasági miniszterrel tudok együttdolgozni a jövőben, aki nemcsak két évre, hanem a következő négy év egészére vállalja az évi 4 százalékos gazdasági növekedést. Erről majd a választások után komoly tárgyalásokat kell folytatnunk. Olyan gazdaságirányítás kell, amelyik vállalja, hogy 2022-re elérjük a teljes foglalkoztatottságot. Tehát minimum a csehek mellé lépünk a munkanélküliség adatok tekintetében. Szerintem képesek leszünk arra, és meg is fogjuk csinálni, hogy minden évben emelkedjen a minimálbér, erről megállapodást kötöttünk egymással. Azt a megállapodást szerintem be lehet tartani. Vannak javaslatok, amelyek inkább föl akarják gyorsítani az abban szereplő béremeléseket, az erre vonatkozó tárgyalásoktól egyáltalán nem zárkózunk el, de itt csak teljesítménnyel arányos módosítások jöhetnek számításba, vagyis a munkaadóknak, a szakszervezeteknek, a kormánynak kell erről továbbra is megállapodnia.

Ha megvan a 4 százalékos gazdasági növekedés, akkor minden évben lesz Magyarországon nyugdíjemelés. Ha van 4 százalékos gazdasági növekedés, márpedig lesz, akkor képesek vagyunk arra, hogy minden évben legyen nyugdíjprémium. 4 százalékos gazdasági növekedésnél meg tudjuk őrizni az adott szavunkat – ez az én adott szavam leginkább, amit még a hölgyeknek tettem –, hogy negyven év munkaviszony után elmehetnek nyugdíjba. A nők 40-et mindenképpen meg kell védeni, ez a politikai stabilitáson mondott gondolataimhoz is kapcsolódik. A nők úgy gondolják, az a méltányos, hogyha negyven év munka után elmehetnek nyugdíjba, és ezt én támogatom. És úgy gondolom, hogy újra emelkedhet a családoknak járó adókedvezmény is a magyar modell itt leírt mátrixának megfelelően. És azt gondolom, hogy 2018 és 2022 között képesek leszünk arra, hogy ismét csak Önökkel megállapodva minden évben csökkentsük a munkáltatói adóterheket. Amit erről Varga Mihály mondott, azt én vállalom, az szerintem egy reális forgatókönyv. Ő azt mondta, ha figyelték itt a számok mögötti szöveges magyarázatot, hogy el tudunk érni oda, hogy a magyar munkaadói járulékterhek a régióban nálunk legyenek a legalacsonyabbak a ciklus végéig. Ez nem kis mondás, hogyha a mostani számokat megnézik, meg a mögöttünk hagyott éveket is elemzik. Én azt el is várom a magyar kormány következő gazdasági kormányzatától, hogy eljussunk oda, hogy a következő ciklus végén a regionális versenytársunkénál, versenytársainknál valamivel alacsonyabb legyen a még egyébként jóval magasabb munkaadói járulékteher. És azt is biztosnak gondolom, hogy miután a modern városok programját megindítottuk, annak a részleteit kidolgoztuk, a végrehajtást megkezdtük, 2018-ban a modern faluprogramot is meg kell hirdetni, mert a falusi életforma védendő, előnyös, és nem akarjuk, hogy Magyarországon mindenki beköltözzön a nagyvárosokba. Ehhez pedig a falusi életformát meg kell erősítenünk, az ottani életminőséget jelentősen javítani kell, úgyhogy lesz modern faluprogram, aminek a középpontjában természetesen a lakhatási körülmények javítása áll majd.

És hogy legyen egy makrogazdasági vagy mondjuk úgy, hogy Matolcsy-féle dimenzióban is értelmezhető mondandóm a sok földhöz ragadt dolog után, ugye, meg kell építenünk Közép-Európát. A számokat talán Önök is kisilabizálhatták az eddigi hozzászólásokból. Közép-Európa az Európai Unió gazdasági motorja, lokomotívja, itt van a legnagyobb gazdasági fejlődés, itt lesz a következő időszakban is, de a világ a szovjet megszállás idején úgy lett kialakítva, hogy összekapcsolva az országok csak kelet–nyugati irányban vannak. Ezért van az, hogy Közép-Európa, amiről mi úgy tudjuk, hogy van, és érezzük is, hogy van, meg az irodalomból olvassuk, meg a filmeket megnézzük, meg a zenét halljuk, akkor tudjuk, hogy ez a Közép-Európa létezik, de ha gazdaságilag tesszük föl a kérdést, hogy van-e gazdasági értelemben Közép-Európa, akkor inkább csak közép-európai országokat látunk, közép-európai gazdasági térséget még alig. Ennek az az oka, hogy észak–déli irányban nincsenek meg az összeköttetések, amelyek egy gazdasági térséggé tennék a közép-európai államokat. Fontos lépéseket tettünk ebbe az irányba, és fogunk is még tenni. Fontosnak tartom a gyorsvasutak rendszerét, Budapest–Belgrád már egy észak–déli rendszer. Fontosnak tartom, hogy sikeresen záruljanak a tárgyalások egy Budapest–Varsó gyorsvasút megépítéséről, ami azt jelenti, hogy négy óra környékére tudnánk lehozni az időt a mostani 12 óráról. A közúti építés… Bocsánat, Budapest–Kolozsvárt is tervezünk, tárgyalunk a románokkal, ők egy Budapest–Kolozsvár–Bukarest gyorsvasutat akarnak. Nekünk az első fele értelemszerűen testhezállóbb, de nem vagyunk mi az ellen, hogy ez Bukarestig szaladjon, sőt ha kell, akkor szívesen veszünk részt annak a megépítésében is, és a közúthálózat tekintetében döntőnek tartom, hogy a következő ciklusban mindenképpen el kell érni autópályával Kassát. Tehát a Miskolc–Kassa autópályának, ami most már épül, annak most már tényleg meg kell épülnie, ami úgy készül, mint a Luca széke. És fontosnak tartom azt, hogy Pécs irányából pedig szintén elérjük legalább egy, de leginkább két ágon a horvát államhatárt is. Ezek azok a feladatok, amelyek Közép-Európa gazdasági megteremtésében a magyar kormányzatra, a magyar költségvetésre és a magyar gazdaságpolitikára hárulnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül emlékeztetni szeretném magunkat arra, hogy nyolc évvel ezelőtt Önökkel kötöttünk egy szövetséget. Ezt az Önök elnöke föl is idézte. Az a szövetség a magyar gazdaság megmentésére, a versenyképesség megteremtésére és a munkanélküliség felszámolására jött létre. Én most egy új, egy újabb szövetséget ajánlok Önöknek. Szerintem minden magyar vállalkozónak fontos, hogy a következő kormány gazdaságpolitikája a magyar vállalkozások érdekeit képviselje. Ennek alfája és ómegája – erről beszéltem itt ma – a nemzeti függetlenségünk megvédése. Úgyhogy én azt kérem Önöktől, hogy segítsenek megvédeni Magyarországot, segítsenek megvédeni a szuverén magyar adópolitikát, segítsenek megvédeni a külföldi érdekektől és befolyásolástól független kormányzást. Önökön is múlik, sőt Önökön nagyon is múlik, hogy idegen politikai és gazdasági érdekeket képviselő bábkormány vagy független nemzeti kormány fogja-e vezetni Magyarországot.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!