- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-magyar-kereskedelmi-es-iparkamara-gazdasagi-evnyito-rendezvenyen/ -

Orbán Viktor beszéde a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr!

Szerintem minden fontos dolog elhangzott. Ennek ellenére igyekszem nemcsak beszélni, hanem mondani is valamit, habár hozzá kell tennem, hogy a két előttem hallható előadás nagyjából kijelölte azt a pontot, ami a politikai és gazdaságpolitikai viták legizgalmasabb kérdése, hogy hol is tart valójában a magyar gazdaság. Mielőtt kapcsolódnék az előttem szólókhoz, szeretnék reagálni néhány dologra, ami elhangzott.

Először is örülök annak, hogy egy olyan közegben vagyunk, ahol nem az az ostoba vita zajlik, hogy most akkor a magyar gazdaság fejlődött vagy nem. Hagyjuk meg más fórumoknak ezt a vitát, mert nem az a kérdés, hogy fejlődött-e, hanem hogy mit ér az a fejlődés, ami mögöttünk van. Erről hallhattunk az előbb előadást, illetve előadásokat. Szerintem a 2016-os év följogosít engem arra, hogy gratuláljak a magyar gazdasági élet szereplőinek, mert sikeres évet zártak, és nagyon komoly eredményeket értek el mind a mikro-, mind pedig a makrogazdaság dimenziójában, és ez a teljesítmény szerintem elismerésre méltó. Szerintem azt is megtanultuk az elmúlt néhány évben, hogy ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres éveket zárhasson, három szereplő összhangjára van szükség. Kellenek a vállalkozók, vagyis a tőketulajdonosok, kellenek a munkavállalók, és kell a mindenkori gazdasági kormányzat. Ha valamelyik hiányzik, vagy valamelyiknek a minősége megroppan, akkor a bicikli szalajtani kezd, és a végén üres járatba vált. Azt gondolom, hogy ami engem, vagyis bennünket, a kormányzati gazdasági politikát illeti, azt a fontos változást érdemes Önöknek elmondanom, hogy létrehoztunk egy olyan gazdasági kabinetet Varga Mihály vezetésével valamikor az elmúlt év nyarán, amely olyan kabinet, amely minden gazdaságpolitikai tartalmú intézkedést megvitat, véleményez, tekintélyes részüket el is dönti, és a kormány elé már mint eldöntött ügyeket mutatja be, vagy hozza be, és azt reméljük ettől, hogy a következő egy évben jelentősen fölgyorsul a gazdaságpolitikai döntéshozatal. Önök is szurkoljanak azért, hogy Varga Mihálynak ez sikerüljön.

A kamara szerepéről szeretnék néhány szót szólni. A kamara nélkülözhetetlen. Most nem csupán arról van szó, hogy a kamarával egyeztetünk, és a kamarától kapunk életszagú, földszagú visszajelzéseket a gazdaságpolitika valóságáról. Ez is nélkülözhetetlen. Bár ezt bizonyos mértékig még az egyéni kerületi választókerületi képviselőink, parlamenti képviselőink is el tudják végezni, de persze egy szakavatott visszajelzés mindig többet ér, mint egy politikai benyomás. De a kamarát mégsem az teszi nélkülözhetetlenné, hogy visszajelzéseket ad a kormányzat számára, hanem az, hogy a kamara az egyetlen esélyünk arra, hogy saját magunkkal is, és egymással is megértessük, és elfogadtassuk, hogy pártalapon nem lehet sikeres gazdaságpolitikát csinálni. És miután ugyan minden vállalkozó, bocsánat, nem mindegyik, de sokan a vállalkozók közül tagadni szokták, hogy volna nekik pártszimpátiájuk, de miután látványra is nyilvánvaló, hogy emberből vannak a vállalkozók, ez ma is teljesen nyilvánvaló, van szívük, vannak érzelmeik, van múltjuk, van kötődésük, van szimpátiájuk, vannak értékeik, és ezt nem is tudják letagadni, mert ez így van rendjén, de hogyha a magyar közélet odajut, hogy a gazdasági élet szereplői pártalapon akarnak majd gazdaságpolitikát csinálni, akkor darabjaira fogjuk tépni az országot. Mert a gazdasághoz egység kell meg összeműködés. Nincs sikeres gazdaságpolitika összeműködés és egység nélkül, és ezt a fajta egységet létrehozni a pártpolitika világában nem is lehetséges. Ezt csak a partnerségi politikákkal lehet létrehozni, hogy vannak a magyar társadalomban olyan szigetek, tudományos akadémia, művészeti akadémia, kereskedelmi és iparkamara, ahol ezek a szempontok, a pártpolitikai szempontok, ha nem is szűnnek meg, de háttérbe sodródnak, vagy háttérbe szorítják őket, és így a kormányzatnak föl van kínálva az a lehetőség, hogy egy-egy fontos terület autentikus képviselőivel közösen tudjunk döntéseket hozni. Ezért a kamara a modern demokráciák közepette – nem mondom, hogy mindig, de a modern versengő demokráciában – a kamara nélkülözhetetlen. Úgyhogy szeretnék köszönetet mondani a 2016-os év gazdasági teljesítményének fényében a magyar gazdasági, illetve kereskedelmi és iparkamarának is, hiszen nélkülük nem tudtunk volna nemzeti alapon, vagyis kizárólag nemzeti érdekek alapján álló gazdaságpolitikát folytatni.

A következő megjegyzésem az ahhoz a kérdéshez kapcsolódik, amit talán Matolcsy jegybankelnök úr vetett föl, hogy most a helyzet jó-e, vagy sem, egyáltalán: Magyarországon bármire azt mondani, hogy jó, rendkívül kockázatos. Margaret Thatcher mondta azt, hogy a kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik, és ezt sokáig nem értettem, különösen a nyolcvanas években nem értettem. Nemcsak azért, mert nem tudtam elképzelni, hogy milyen az, ami utána következik, hanem nem is tudtam, hogy ez mit jelent, de most azért már látom. Például jelent cinizmust, ez egy örökség. Tehát amikor jó hírek vannak, akkor a magyar emberben automatikusan – nem kell hozzá pártszimpátia –, valahogy fölüti a fejét a cinizmus, a fonákját keresi. Vagy a siker és a jómód rejtegetése; az szintén egy öröksége a kommunista rendszernek, úgy pedig nagyon nehéz teljesítményelvű gazdaságot működtetni, hogyha a siker állandó megmagyarázásra szoruló körülmény. És még van jó néhány ilyen dolog. Ezért politikai okból sem könnyű föltenni és jól megválaszolni azt a kérdést, hogy most akkor jó-e a helyzet vagy sem, és a magyar politikában van az az örökzöld, de érvényes, tehát nem csak bonmot, hanem valóban érvényes mondás, ami a magyar emberek politikához való viszonyát összegzi egy szellemes mondatban, ami úgy hangzik, hogy szeretném látni azt a kormányt, amivel én meg vagyok elégedve. És ide még a miniszterelnököt is be lehet sorolni, én is szeretném látni azt a kormányt, amivel én meg vagyok elégedve. Tehát a helyzet úgy fest, hogy a jó, mint kifejezés szerintem mellőzendő, hogyha a gazdasági helyzetről beszélünk, és sokkal inkább valami olyasmit kéne megfogalmaznunk, amiről Matolcsy elnök úr beszélt, amit én úgy fogalmaznék meg, hogy biztató. Tehát a helyzet nem jó, hanem a helyzet biztató. Ez pontosan kifejezi szerintem azt, hogy a mostani állapotot el lehet rontani. Ezt egy fontos dolognak tartom. Hallhattunk a rendszerváltás utáni gazdaságpolitikai hibákból egy csokorra valót, örüljünk, hogy most nagyobb hibáktól nem szenvedünk, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk hibákat elkövetni a jövőben. Ez egyáltalán nincsen kizárva. Tehát folyamatosan résen kell lenni, észnél kell lenni, gondolkodni és dolgozni kell, mert egyébként ütemet lehet téveszteni, vagy tartalmi hibát lehet véteni.

Nagyon fontosnak érzem azt a kifejezést, amit bevezetett itt az elnök úr, javaslom is, hogy a jövőben használjuk. Ez a közepesen fejlett ország csapdahelyzete. Most persze mi, akik abból élünk, hogy a folyamatokat elemezzük, nemcsak az adott nap feladatait végezzük el, tehát gazdasági és politikai döntéshozókként vissza tudunk utalni könnyedén arra, hogyha 2010-ben azt mondták volna ott, a pénzügyi összeomlás szélén, hogy nemsokára majd a közepesen fejlett országok csapdájában fogunk vergődni, akkor elég sokan kezet adtunk volna erre, hogy bárcsak látnánk már ezt a csapdát. Ez volt a helyzet 2010-ben, ez mögöttünk van. De szerintem nagyon fontos az a kategória, amit ma itt hallhattunk, hogyha csak annyit fogunk tenni, és csak úgy fogjuk folytatni, ahogyan az elmúlt hat évben csináltuk, akkor nem fogunk minőségi előrelépést elérni. Ebben szerintem a jegybank elnökének igaza van, ő ezt versenyképességi fordulatnak nevezi. Ez egy furcsa szóösszetétel, de mindenképpen pontos leírása a helyzetnek. Tehát többre van szükség, függetlenül a mögöttünk hagyott eredményektől. Többre van szükség, mint amit eddig elértünk, ahhoz, hogy a helyzet ne csak biztató legyen, hanem az is maradjon.

Ami az olimpia kapcsán hangzott el – az olimpiáról most nem akarok mondani semmit, mert arról már mindent elmondtam, amit el lehetett mondani, de nagyobb összefüggésben tekintve a kérdést úgy, ahogyan ezt Parragh elnök úr tette –, szeretném az egyetértésemet vagy az egybeeső véleményemet itt Önökkel megismertetni. Nagy dolgok nélkül benne fogunk maradni ebben a közepesen fejlett ország helyzetben, tehát nekünk kellenek nagy dolgok. Ezeket persze alaposan elő kell készíteni, jól meg kell tervezni, ki kell számítani, a kockázatokat minimálisra kell mérsékelni. Nulla kockázat nincs, ha vannak emberek, akik ebben az országban ezt tudják, hogy nulla kockázat mellett nincsen siker, akkor Önök, akik itt ülnek ebben a teremben, ezt pontosan tudják, de mindenképpen ésszerű számításokkal kell mindent alátámasztanunk, és nagy dolgokat kell csinálnunk. Az itt említett példák ebbe a kategóriába tartoznak. Ilyen a Budapest–Belgrád-vasútvonal. Nem véletlenül gáncsolják Brüsszelből. Ilyen a paksi atomerőmű beruházás, ami szintén nem véletlenül áll össztűz alatt. Abból is lehet látni egy dolognak a komolyságát, hogy milyen össztüzet vált ki velünk rivális és másképp gondolkodó országokból vagy országcsoportokból. Tehát szerintem még szükségünk lesz ilyen nagy beruházásokra. Szerintem az ebben a léptékben megvalósuló nagy dolgok közé sorolom a Békéscsabáról Debrecenbe menő négysávos autóútnak a megépítését is, hogy végre Budapesten kívül is lehessen olyan térségi összeköttetéseket létrehozni Magyarországon, amelyek eddig elhanyagolt vagy nem kellően fejlődött gazdasági térségeket tárnak föl, és vonnak be az ország gazdasági vérkeringésébe. És van még jó néhány ilyen ügy. Csak szeretném jelezni, hogy az, hogy most biztatóan állunk, nem óvatosságra kell, hogy kényszerítsen bennünket, nem óvatosságra kell, hogy ösztökéljen bennünket, nem arra való, hogy visszahúzódjunk, hanem arra való, hogy újabb és újabb nagy dolgokon törjük a fejünket annak érdekében, hogy a közepesen fejlett országok helyzetéből átkerüljünk a fejlett országok világába.

Fontos, hogy sokat beszéltek előttem a munka kérdéséről. Itt is elhangzott az a kulcsmondat, amely iránytűje marad a kormányzatnak a következő, reményeink szerint hosszú-hosszú években is, amely úgy hangzik, hogy bármilyen munka jobb, mint az, amikor nincsen munka. Erről ugyan van mindenfajta tudós elemzés, hogy vajon a közmunka jó dolog-e, vagy sem, de ha a közmunkának az alternatívája a nem dolgozás, akkor nem kérdés, hogy a közmunka mellett kell-e letenni a voksunkat. Az én gyerekkoromban még az olyan mondatok közismertek voltak, hogy a tétlenség megöli az embert. Tehát a kormány ki fog tartani a teljes foglalkoztatottság politikája mellett anélkül, hogy bonyolultabb értelmiségi vagy gazdaságfilozófiai vitákba bocsátkozna. Nyilván falun egyszerűbb az élet, és miután én falusi vagyok, ezért egyszerűbben is látok sok mindent, de a gyerekkoromban azt megtanultam, hogy ahol dolgoztak az emberek, oda be lehetett nézni a portára, ahol meg nem dolgoztak, oda meg jobb volt, ha az ember be sem nézett. És ez egy ilyen egyszerű dolog. Kizárt, hogy ez a városokban ne így legyen, csak legfeljebb ott nem olyan átlátható az élet, mint a mi falunkban volt.

Nos, tehát tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek lettek volna a megjegyzések, amelyeket az előttem szólókhoz szerettem volna fűzni. Most talán az lesz a helyes, ha emlékeztetem Önöket arra, hogy 2010-ben mi kötöttünk egy megállapodást, azóta eltelt hét év. Nem akarom Önöket untatni egy leltárral, de néhány gondolatot ide szeretnék idézni. 2010-ben azt tartalmazta a szöveg, amit aláírtunk, hogy a magyar gazdaság talpra állítása, a munkahelyek megvédése, a kis- és közepes vállalkozások támogatása és hazánk versenyképességének javítása mellett kötelezzük el magunkat, a kamara és a kormány együtt. Szeretném jelezni, hogyha a számokat itt jól figyelték, akkor láthatták, hogy a magyar kormány tartotta magát ehhez a megállapodáshoz. Általában is azt kell mondanom, hogy a mi politikai közösségünk abból él, hogy betartja, amit vállal. Mi egy polgári, nemzeti és keresztény politikai közösség vagyunk. Nem vagyok biztos abban, hogy értékalapon egyszerű többséget élveznénk ebben az országban. Ahhoz, hogy mi rendszeresen kiérdemeljük az emberek bizalmát, az eszméink meg elveink mellett nekünk egy a vállalásokat, ígéreteket, megállapodásokat betartó magatartásra is szükségünk van, mert csak ez hozza el nekünk a politikai sikert. Tehát nemcsak azért tartjuk be a megállapodásokat, mert úgy helyes – ez is egy elég komoly érv –, hanem azért is, mert ha nem tartjuk be őket, akkor a mi politikai közösségünknek Magyarországon soha sem lehet politikai többsége.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2014-ben is kötöttünk egy megállapodást. Itt állhattam, illetve a kamara színe előtt állhattam akkor is. Tíz pontot vállaltam akkor a gazdaságpolitikát illetően. Ezekről már volt szó, ezért csak meg fogom ezeket említeni.
Azt vállaltuk, hogy az államadósság kezelésében változást fogunk elérni, ami azt jelenti, mintha Matolcsy György használta volna ezt a kifejezést a vetítésében, hogy önfinanszírozó rendszerre állunk majd át. Ez azt jelenti, hogy visszafizetjük, tavaly vissza is fizettük egyébként az utolsó részletét is az IMF-es és az európai uniós nagy kölcsönnek, amit még az elődeink vettek föl, és megnöveltük a forintban kibocsátott állampapíroknak az arányát. Erről is láthattak itt egy számot. A 2012-es 52 százalékról 2016 végére ez 29 százalékra csökkent, és a külföldiek kezében lévő állampapír aránya is lecsökkent a magyaroknak a javára. Ha jól látom a számokat, akkor ez azt jelenti, hogy 65 százalékos szintről 42 százalékra sikerült a külföldi kézben lévő államadósságot lecsökkenteni. Van az vita, amire itt finoman utalt Matolcsy miniszter úr, hogyha ez így van, és közben ráadásul a nemzetközi piacokon alacsonyak a kamatok, akkor szabad-e kibocsátani devizában újabb állampapírt? Ez egy vita folyamatosan a pénzügyminiszter és énközöttem. A pénzügyminiszter úr, aki a költségvetési hiány mértékét nagyon fontosnak tartja, egy kibocsátással úgy gondolja, hogy a költségvetési hiányt lehet csökkenteni, én meg távlatos: „magyar kézben legyen az államadósság” meggyőződés miatt folyamatosan azt képviselem, hogy ne bocsássunk ki, ha nem föltétlenül muszáj devizában és külföldön állampapírokat, hanem a magyarok számára tegyük lehetővé, hogy minél többet vásárolhassanak. Ez a vita váltakozó sikerrel zajlik, az én esélyeim sem rosszak. Ez volt tehát az államadósság kezelés kérdése.

A bankrendszerre nézve is tettünk vállalást 2014-ben, ahol azt vállaltuk, hogy nemzeti bankrendszert fogunk teremteni Magyarországon. Erről nagy viták voltak, hogy a modern korban értelmes kifejezés-e a nemzeti bankrendszer, mondván, hogy a pénznek nincsen szaga. Az én elméletem más. Az én elméletem az, hogy a pénznek nincsen szaga, de a tulajdonosának van, és azt gondolom, hogy a 2008-as pénzügyi válság igazolta ezt a tételt, mert 2008-ban kiderült, hogy az a banktőke, amelynek állítólag nincsen nemzetisége, de amikor a hitelezési lehetőségek a világban el kezdtek szűkülni, akkor – hogy, hogy nem – a bankok a tőkekivonást mindig nem a saját országukban kezdték el, hanem például nálunk, Közép-Európában, Ausztriába és Németországba pedig hazavitték a pénzeket. Az igazság az, hogy amikor jól mennek a dolgok, akkor nincs szaga a pénznek, amikor rosszul mennek a dolgok, hirtelen lesz neki nemzetisége, ebből pedig egyetlen felelős következtetést lehet levonni, hogy nekünk szükségünk van egy magyar kézben lévő, nemzeti bankrendszerre. Nem az a fontos, hogy állami legyen, hanem az, hogy nemzeti érdekkörben legyen, és amikor baj van, akkor ne akarjon valahova máshova elmenni, hanem ide akarjon visszahúzódzkodni, és itt akarja megvédeni és fönntartani a pozícióit. Jelentem tisztelettel, hogy a 2014 utáni lépéseknek köszönhetően a magyar tulajdoni arány a magyar bankrendszerben jóval 50 százalék fölött van.

A harmadik fontos dolog, amit itt, 2014-ben vállaltunk, az a keleti nyitásnak a folytatása. Itt talán annyit érdemes elmondani, hogy egy üvegbúra alatt éltünk hosszú időn keresztül, egy nyugat-európai üvegbúra alatt, amit a csatlakozás folyamata természetesnek is mutatott be a számunkra. Valahogy evidens volt, hogy a magyar gazdaság termékeinek piaca mindig Nyugat-Európában van, azok a fejlett piacok, azok a magas minőségű terméket igénylő piacok, következésképpen az az igazi fokmérő vagy minőségi mérce a magyar gazdaság számára. A világ azonban közben megváltozott, és azt a célt tűztük ki, hogy a magyar export kétharmadában menjen a hagyományos nyugati piacainkra, és legalább egyharmadában menjen keleti piacokra. Ezt még nem értük el, szeretném jelezni Önöknek, de az aránymódosulás évről évre figyelhető és megtapasztalható. Itt kell szerintem elmondanunk azt – bár lesújtó volt az a táblázat, amit sajnos a valóssággal egyező módon itt Matolcsy György bemutatott, hogy az exportunknak mekkora a hozzáadott értéktartalma, emlékeznek talán erre a táblára, az nem nézett ki valami vitéz módon, de –, a helyzet úgy fest, hogy azonban az exportunknak a volumene az óriási. És azért miközben a hozzáadott értéktartalom miatt fájhat a fejünk, azért az export volumenének a növekedése szerintem olyan siker, amit érdemes itt megemlíteni, hiszen az történt, hogy 2016-os évben olyan mértékűvé vált a magyar export, mint soha korábban a magyar gazdaság történetében. Tehát történelmi rekordot állítottunk föl a Magyarországon előállított és külföldön eladott termékek tekintetében. Itt brutális számokat kellene mondanom, mintegy 10 milliárd eurónyi volt a többletünk. Nem a volumenünk, hanem a többletünk! És ha azt nézzük, hogy ráadásul a 2016-os évben letárgyaltunk egész pontosan 71 befektetést, nagy külföldi befektetést Magyarország számára – ebből 55 volt az újrabefektetés és 16 volt az újonnan érkező befektetés –, és ez a 71 projekt együtt 17 ezer új munkahelyet és 3,2 milliárd eurónyi külföldi tőkét hozott az országnak, és ezek hamarosan termelési kapacitásba fognak majd állni, akkor jól látható, hogy azok a növekedési számok, amelyeket előre jelzett a gazdasági miniszter, megalapozottak.

A negyedik dolog, amit vállaltunk, az adócsökkentés volt. 2014-ben én azt vállaltam itt, hogy bár már így is tisztességesnek mondható a magyar adórendszer szerkezete, de ezen tovább fogunk javítani, és újabb adócsökkentéseket fogunk végrehajtani. Ennek volt egy szociális tartalma, ami az áfát érinti. Ezt most ebben a körben talán nem idézem meg, de azzal a megállapodással, amit Varga miniszter úr megidézett, jól látható, hogy a munkát terhelő adókat tovább tudtuk csökkenteni. Nem beszélve a 9 százalékos társasági nyereségadóról, amiről persze sokan joggal mondják azt, hogy a magyar kis- és középvállalkozások korábban csak 10 százalékot fizettek, és csak a nagyok fizettek 19-et, de most én nem olvasom föl azokat az adatokat, amik arról szólnak, hogy ennek a két szintű társasági adórendszernek az eredményeképpen hány cég vált kettővé, hárommá meg néggyé az elmúlt időszakban, hogy bele tudjon csúszni az alacsony kulcsba. Mindannyian ismerjük a valóságos életet, nem fontos itt minden részletét ennek kiteregetni, de most a helyzet úgy fest, hogy miután egykulcsos lett a társasági nyereségadó, ráadásul 9 százalékos, azt hiszem, hogy mindenki racionálisan tudja a cég tulajdonait kezelni a következő időszakban anélkül, hogy plusz adót kellene vállalnia. Láthatják, hogy az alacsony adószint Nyugat-Európában nem tetszik a versenytársainknak, illetve a barátainknak. Az osztrákok különösképpen fenyegető hangot ütnek meg az elmúlt időszakban. Én szeretném világossá tenni, hogy az Európai Unióban az egységes piachoz szükséges négy szabadság össze van egymással kötve, tehát ha nincs szabad munkaerő-áramlás, akkor nincs szabad tőkeáramlás sem. Ha bármilyen országban beszűkítik a magyarok munkavállalási lehetőségét, akkor válaszlépéseket fogunk tenni, és beszűkítjük a Magyarországra érkező tőkelehetőségeket azokból az országokból, ahol egyébként diszkriminatívan sújtják a magyar munkavállalókat. A magyar gazdaság és gazdaságpolitika elég erős már ahhoz, hogy ne nyeljünk le minden méltánytalanságot, hanem megfelelő módon és megfelelő lépésekkel megvédjük a saját érdekeinket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az ötödik dolog, amit vállaltunk 2014-ben, az újraiparosítás volt, a nemzeti iparnak a támogatása. Két gazdaságfejlesztési programot elindítottunk, az Irinyi Tervet és a Jedlik Ányos Tervet. Az elején vagyunk még, de azt gondolom, hogy ma közelebb vagyunk egy nemzeti ipar megteremtéséhez, mint korábban bármikor voltunk. Van egy ilyen kísérleti programunk is, ez a magyar buszgyártás újraélesztése. Azt gondolom, hogy elég sikeresen haladunk. A kísérlet lényege az, hogyha összefog a magyar magántőke, és összefog a gazdaságpolitika, akkor képesek vagyunk-e olyan iparágakat újraépíteni, amelyben valaha nemzetközileg is jegyeztek bennünket, vagy sem. Ez a vita még nem dőlt el. Ez a kísérlet még most zajlik. A részeredmények biztatóak, én úgy látom, hogy lesz újra Magyarországon buszgyártás, és lesz Magyarországon és nemzetközi összefüggésben is helytállni képes magyar járműgyártás. Remélem, hogy nem tévedek, és ez a kísérlet sikerrel zárul.
Vállaltuk azt is hatodik pontként, hogy a magyar mezőgazdaságot meg fogjuk újítani. Nyilván vannak itt sokan, akiket személyesen is ismerek, és vidéki fiúk, sőt falusi legények is vannak itt bőven. A mi számunkra nyilvánvalóan becsületbeli kérdés, hogy a magyar mezőgazdaság nem sorolható a „futottak még” kategóriába. Ez egy agrárország volt mindig is, gazdálkodási képességeink mindig is kiugróak voltak, nemcsak a szaktudásunk, hanem mert volt egy lelkülete a vidéki magyar gazdálkodó embereknek. Ez szerintem a jövőre nézve is érték. Ebből mindent meg kell menteni, amit meg lehet, és meg kell erősíteni olyan mértékig, amilyen mértékig csak lehet, ami persze most már nemcsak a földművelést meg az állattartást jelenteni, hanem az erre ráépülő élelmiszeripart is, és nagyon reméljük, hogy ők fogják a fölvevő piacot jelenteni majd a mezőgazdasági termelők számára. Csak annyit szeretnék itt Önöknek mondani, hogy a nemzeti összterméken belül ha megnézik az agrárium hozzájárulását, akkor az elmúlt években egy növekedést fognak tapasztalni, ami annak a visszaigazolása, hogy nemcsak érzelmileg volt, meg nemcsak erkölcsileg volt helyes a magyar mezőgazdaság megújításának programja, hanem gazdaságilag is észszerű volt. Ezt a munkát tehát érdemes folytatni.

A hetes számú vállalásunk az volt itt, hogy egy munkaalapú gazdaságot fogunk létrehozni a segélyalapú gazdaság helyett. Szerintem ezt elértük, az előbb már erről beszéltem. Itt van egy modern, ravasz támadás a munkaalapú gazdasággal szemben. Ezt egyszerre indítják Budapestről és Brüsszelből. Van is neki valamilyen kommunisztikus neve, amit nem tudok most pontosan ideidézni, mert az ember agya védekezik, ez valami alapjuttatás vagy micsodának hívják. Ez az az ötlet, hogy embereknek akkor is adjunk pénzt, hogyha nem csinálnak semmit, tehát nemcsak arról van szó, hogy munkanélküli segélyt adjunk, hanem hogy legyen egy összeg, amit mint a gazdag arab országokban, ahol föltör az olaj a földből, állampolgársági alapon szét lehet osztani, és ha valaki egy összeget nem keres meg, akkor addig az összegig csak adjunk úgy neki oda. Most Magyarországnak az etnikai viszonyai is bonyolultak, tehát az nem egy olyan egyszerű kérdés, de szeretném jelezni, hogy mind Magyarország adottságai, mind pedig a munkaalapú versenyképesség logikájából tekintve ez egy teljességgel elképzelhetetlen program. Ez lehet, hogy jól hangzik, bár ebben sem vagyok egészen biztos, de hogyha ez megvalósítanánk Magyarországon, akkor azt gondolom, hogy Önök bezárhatják a boltot. Ha Magyarország visszacsúszik a segélyalapú gazdaságnak a világába, gondolkodásmódjába és kultúrájába, és a munkaalapú, teljesítmény-alapú meg érdemalapú világ megszűnik Magyarországon, akkor itt a magyar gazdálkodóknak és magyar tőketulajdonosoknak nem terem jövő. Akkor mehetnek valamelyik másik országba a tőkebefektetéseikkel, mert itt akkor csak tönkre lehet majd menni. Én azt javasom, hogy ezektől a szocialisztikus, a jó ég tudja, pontosan honnan szalajtott eszmékkel szemben, a józan ész talaján állva kellő időben védjük meg magunkat, és mondjuk ki, hogy Magyarország nem az az ország, különösen, mert nincsenek természeti erőforrásai szemben az arab világgal, ahol feltörnek az energiaforrások csak úgy a sivatagban, tehát nekünk nincs lehetőségünk arra, hogy pénzt osztogassunk szét teljesítmény és munka nélkül. Arra van lehetőségünk, hogy korrekt, szociális szempontokat is érvényesítő, emberiességi szempontokat is érvényesítő, de alapvetően versenyképes teljesítményre és érdemre épülő rendszert tudjuk felépíteni Magyarországon. Ha ezt a filozófiai lapot kirántjuk a magyar gazdaság alól, akkor nem tudunk talpon maradni. Nagyon kérem Önöket, hogy ne engedjenek semmifajta politikai csábításnak, szirénhangnak e tekintetben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Olcsó energia. Ez volt a következő vállalásunk. Nem állunk ebben rosszul, ha most egy olyan táblát mutatnék be, amely azt mutatja, hogy az energia ára Magyarországon összevetve az unió többi gazdaságával hogyan fest, akkor egy kedvező képet kapnánk itt, de szeretném jelezni, hogy miután a munkabérek az összes közép-európai országban növekednek, a versenyképesség abból fog jönni, amiről Matolcsy György beszélt. Tehát a munkaerő minőségéből és még egy dologból – ez pedig az energia ára. Az energia árának versenybefolyásoló hatása sokkal nagyobb lesz a következő tíz évben, mint korábban volt. Ezért kulcskérdés, hogy mi, akiknek nincs egyébként saját természetes energiaforrásunk, el tudjuk-e látni a magyar gazdaságot olcsó energiával, és erre a dilemmára nincs más válasz, mint az atomerőmű és az atomenergia. Ha olcsó, versenyképes energiát akarunk, ha olcsó energiát használó, versenyképes magyar vállalatokat akarunk, akkor nekünk olcsó energiára is szükségünk van, és a mai műszaki tudásunk szerint ez legolcsóbban az atomerőmű révén állítható elő. Ezért szeretném Önöket kérni, hogy itt is álljanak ki, és védjék meg azt az elgondolását nem a kormánynak, hanem Magyarországnak, miszerint olcsó energia nélkül nem fogunk tudni boldogulni.

Kutatásfejlesztés volt a kilences vállalásunk. Ugye, abban maradtunk itt 2014-ben, hogy minden évben emelni fogjuk a K+F-re, tehát a kutatás-fejlesztésre fordított költségvetési forrásokat. Láthattuk a táblázatot, hogy nem vagyunk még az európai élvonalban, sőt elmaradunk az átlagtól. 2015-ben ez 1,7 százalék volt, és 2020-ra pedig 1,8 százalékra fogjuk emelni a költségvetésből erre a célra fordított összegeket.

És végül tettünk egy vállalást 2014-ben itt, Önök előtt a demográfiai helyzet javítására is. Természetesen nem személyes jellegűt, hanem politikai természetűt, ami azt jelentette, hogy olyan intézkedéseket fogunk foganatosítani, amelynek eredményeképpen a gyermekvállalás előtt tornyosuló akadályoknak a magassága és a száma mérséklődik, illetve csökken. Szerintem jó úton vagyunk. Ez egy olyan politika, ahol türelemre van szükség, tehát demográfiai folyamatokat megfékezni, romló folyamatokat megállítani, azokat megfordítani, pozitív tartományba visszavinni nagyon sok év munkája kell. Itt tíz, tizenöt, húsz éves távlatban kell gondolkodni. Elindultunk ezen az úton. Meggyőződésem, hogy ez eredményt fog hozni. Ennek látszanak már jelei, csak szeretném világossá tenni, hogy egyelőre még messze vagyunk az áttöréstől. Tehát a hanyatlás csökken, de a hanyatlás ha csökken is, csak hanyatlás marad, az nem emelkedés. Tehát itt még a magyar kormánynak, amikor a költségvetési források fölosztásáról gondolkodik, még újabb erőforrásokat kell a magyar családok megsegítésére – nem segély formájában, ha igen, akkor is munkához kötött formában, mint például a családi adókedvezmény, mindig munkához kötött formában, de a családok számára – elérhetővé tenni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után szeretnék még egy kérdésről beszélni, mert arról már beszéltünk, illetve beszélt Matolcsy György, hogyan lehet versenyképessé tenni Magyarországot. Hálás is vagyok azért a kötetért, amit a fölkérésünkre összeállított, és amelynek az olvasását és forgatását Önöknek is tisztelettel ajánlom a figyelmükbe, mert valószínűleg a következő éveknek a gazdaságpolitikai vezérfonala az a kötet lesz, amit a nemzeti bank e tekintetben összeállított. De van itt még egy dolog, mert miközben versenyképesek akarunk lenni, nagyon fontos, hogy Magyarországot is fölértékeljük, és az én gondolkodásomban vagy a kormányzat gondolkodásában ez egy jelentős, közhelynek tűnő, de jelentős körülmény. A mi gondolkodásunkban nemcsak arra van szükség, hogy a Magyarországon működő gazdaság növekedést hozzon, és mindenfajta jótéteményeket nyújtson a számunkra, hanem közben a helyet, ami a mi hazánk és mindközönségesen Magyarországnak nevezzük, és amely a mostani állapotában éppen akkora, amekkora, de persze egy Kárpát-medencei nemzeti közösségben is gondolkodunk, amikor a hazáról beszélünk, tehát hogy ezt a hazát hogyan lehet fölértékelni. És a mi gazdaságpolitikai döntéseink ebben a dimenzióban is értelmezhetőek.

Ugye, először is nagyon fontosnak tartom, hogy az etnikai homogenitást meg kell őrizni. Most már lehet ilyeneket mondani. Ezelőtt néhány évvel kivégzés járt az ilyen mondatokért, de ma már lehet ilyeneket mondani, mert az élet igazolta, hogy a túl nagy keveredés bajjal jár. Úgyhogy természetesen mi, magyarok etnikailag heterogének vagyunk abban az értelemben, hogy európai nemzet vagyunk. Ha csak a neveket itt felolvasnánk, lenne itt minden: a bunyeváctól a svábig, de ettől függetlenül ez mégiscsak etnikailag egy bizonyos sávon belül maradó sokszínűség. Tehát egyfajta etnikai homogenitás, egy civilizáción belül vagyunk. Szerintem ennek a megőrzése kulcskérdés. Természetesen, mint Szent Istvántól tudjuk, mindenkit fogadunk, ez helyes dolog, de az ország alapvető etnikai karakterének a megváltoztatását nem szabad kockáztatni, mert az szerintem az országot nem fölértékeli, hanem leértékelné és káoszba taszítaná. Ezért a kormánynak határozott irányvonala van. Ez nemcsak a migrációra vonatkozik, hanem általában egy megközelítés arról, hogyan gondolkodjunk Magyarország népességéről. Fontosnak tartjuk a kulturális egyszínűséget is, ami persze úgy értendő megint, hogy egy sávon belüli sokszínűségről beszélünk, de az nem teszi lehetővé, hogy kulturális értelemben egymással vegyülni nem képes civilizációk létezzenek egymás mellett. Ez a párhuzamos társadalomnak a problémája, ennek nem kívánjuk kitenni Magyarországot. Meggyőződésem, hogyha az etnikai homogenitást fönntartjuk, a kulturális sokszínűséget egy bizonyos sávon belül egyneműségben, egy kulturális egyneműségben tudjuk tartani, akkor az Magyarországot föl fogja értékelni, mint helyet. Egy olyan hely lesz Magyarország, vagy olyan mutatókat fog majd kifele jelezni, amely nagyon sok, nálunk fejlettebb országból napról napra eltűnik. Következésképpen az országot egyre értékesebbé tudjuk tenni.

Hasonlóképpen nem fogunk kukoricázni közbiztonság és terrorfenyegetettség ügyében, mert a mi egyik megkülönböztető jegyünk, amely szintén fölértékeli a hazánkat, az kell, hogy legyen, hogy a közbiztonság Európában itt kimagasló. Most is az és meg is kell tartani ezt. Terrorveszély sosem nulla, baj mindig történhet, észnél kell lenni, senki sem vállalhatja, hogy soha ilyesmi nem fordulhat elő, de hogy ennek a kockázata rendkívül alacsony, és mindent megteszünk ennek a kiküszöböléséért, azt azonban lehet és kell is vállalni.

Fontosnak tartom a hazánk értéke szempontjából, hogy az országunk nincs elszennyezve. Ez nagyon fontos, az iparfejlesztésnél ez egy kiemelt dolog, ezt modernül zöldnek mondják. De az egy fontos dolog, hogy Magyarországnak nincs olyan területe, amely különböző okokból ipari szennyeződésekkel vagy szennyezéssel lenne sújtva, és ezért alkalmatlan lenne arra, hogy bevonjuk egy egységes nemzetépítési területpolitikába. Tehát ez egy tiszta, megőrzött, zöld ország.

Hasonlóképpen: ez egy kultúrország abban az értelemben, hogy megműveljük az országot, ennek nincsenek műveletlen területei, ezeknek az aránya rendkívül kicsi. Ha valaki utazik az országban, akkor láthatja, hogy itt kultúrnép él, amely a gondjaira bízott területet művelésbe fogja, hol magasabb színvonalon, hol alacsonyabban, de viszonya a tájhoz az, hogy művelni akarja, kultúrtájat próbál belőle formálni. Ez szintén fölértékel bennünket. Lehet, hogy ennek Pesten a jelentősége nem olyan nyilvánvaló, de talán a vidékiek pontosan értik, hogy mire gondolok.

Hasonlóképpen az ország fölértékeléséhez tartozik a teljes foglalkoztatottság. És itt szeretnék ellent mondani minden olyan törekvésnek, amely bizonyos fajta munkákat automatikusan külföldiekkel szeretne elvégeztetni. Szerintem van jelentősége annak, hogy egy magyar szállodában a takarítónő is magyar. Szerintem – és ez nagyon kevés országban van már így, mármint hogy az adott országbeli polgár látja el az ilyen típusú munkákat – az egy ország értékét megnöveli, hogy egy olyan közösség él benne, ahol az emberek képességeik szerint, de maguk végzik az ország működtetéséhez és fenntartásához szükséges munkát. A legalacsonyabb színvonalú vagy képzettséget igénylő munkától az akadémia elnökének székéig mind magyaroknak kell működtetni, betöltetni és az egészet egy organikus egységben nemzetként működtetni. Ez szerintem fölértékeli a hazánkat, és nagyon fontos az is, hogy a nagyság iránti vágy ne tűnjön el Magyarországból. Az olimpia ebből a szempontból is egy bordatöréssel ér föl, de a magyarok függetlenül attól, hogy mekkora a területük, és mekkora népességük, mindig is értették, hogy mit jelent a nagyság. A nagyság szellemi természetű dolgot jelent. Nagyság a kultúrában, nagyság a sportban és nagyság a tudományban. Erről nem mondhatunk le, mert mi nem egyszerűen csak egy Kárpát-medencei nép vagyunk, hanem egy nagy nép vagyunk, függetlenül attól, hogy most éppen össze vagyunk zsugorodva, és demográfiailag lejtmenetben vagyunk, de ez nem változtat azon az alapvető több mint ezeréves tényen, hogy mi egy nagy nemzet vagyunk, és ez fölhajtóerő, és értéke ennek az országnak. Olyan emberek élnek ebben az országban, akik így gondolnak magukra. Ez gazdaságpolitikai értelemben is fontos.

És végezetül az ország fölértékelésének fontos dimenziója az, amiről Matolcsy elnök úr beszélt, vagyis ez egy fejlődő gazdasággal rendelkező ország. Mi egy olyan hely vagyunk, ahol az iparvállalatok, a nagy korszerű európai iparvállalatok, sőt most már az ázsiaiak is egy helyben mindent megtalálnak: beszállítót, munkaerőt, jó infrastruktúrát és kiszámítható, alacsony adókat, valamint dolgozni akaró embereket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek a körülmények mind arra vezetnek engem, hogy miközben egy gazdasági növekedést támogató gazdaságpolitikát folytassunk, legyen egy másik látásunk is Magyarországra, amely arról szól, hogy magát a helyet, az országot, a hazánkat fölértékeljük úgy, ahogyan ezt néhány más ország az elmúlt ötven évben, a II. világháborút követően sikeresen megtette. Itt most nem mondok országneveket, mert még elmosolyognák magukat, és nem szeretnék nevetségessé válni, de eljön az az idő, amikor tudok, illetve merek majd mondani országneveket is arra nézvést, hogy na, hogyan sikerült nekünk tizenöt-húsz év alatt Magyarországot úgy fölértékelni, mint ahogy néhány más, nem túl nagy európai országnak ez egyébként sikerült.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Még egy kérdésre szeretnék kitérni. Ez pedig az, hogy akkor mit kell csinálni a következő egy-két évben. Röviden összefoglalva ezzel Matolcsy György előadását és Varga Mihály miniszter úr előadását is, azt kell mondanom, hogy azon a pályán kell maradni, ahol vagyunk. Most meg kell védeni a következő 2017-es és 2018-as évben azt a lehetőséget, hogy a magyar gazdaság növekedése a 3 és az 5 százalékos sávban legyen. Szerintem ez lesz még a feladat 2019-ben és 2020-ban is. Közben végre kell hajtani azt a versenyképességi fordulatot, amiről Matolcsy elnök úr beszélt, és utána 2020 után föl kell menni az 5 százalék fölötti növekedési tartományba. Szerintem ez a feladat, ehhez két dologra van szükség. Mint mondtam, a mostani pályát végigvinni azokkal a változásokkal, amit Matolcsy elnök úr itt és Varga miniszter úr elmondtak, és meg kell védeni az országot, illetve ezt a fölívelő pályát azoktól a veszélyektől, amelyek egyébként fenyegetik. Mert nem lehetünk olyan naivak, ahogy itt körülnézek – a hölgyeket leszámítva – lassan mindenki túl van már a naivitás életkorán, tehát nem lehetünk olyan naivak, hogy azt gondoljuk, hogy mindenki ül a fenekén, és tapsol a mi fantasztikus sikereinknek. Ez még az országon belül sincs így, hát még ha kitekintünk a nagyvilágra! Mindig vannak veszélyek, és azokkal szemben ezt a fejlődési ívet és pályát meg kell védenünk. Miközben Brüsszelre sok tekintetben számítunk, és számunkra fontos hely, aközben vannak olyan Brüsszelből kiinduló próbálkozások, amelyekkel szemben meg kell magunkat védeni. Az adórendszer meghatározásának a lehetőségét nem szabad átadni Brüsszelnek, és a munkahelyteremtő támogatások mára kiépült rendszeréről sem szabad lemondanunk; ott védekeznünk kell. Hasonlóképpen el tudjuk mi dönteni, hogy mi legyen Magyarországgal, van itt már húsz-egynéhány éve parlamentáris demokrácia. Nincs szükségünk arra, hogy az amerikai meg a francia választást ha figyelik, azzal kelljen foglalkoznunk majd a választási időszakban, hogy akkor most milyen befolyások érik kívülről a magyar választóközönséget. Ezek a fake news-ok és hasonló rémhírterjesztések, meg külső befolyásolások még egy olyan nagy ország, mint az Egyesült Államok esetében is képesek voltak vitatémát csinálni abból a kérdésből, hogy akkor voltak-e más nagy országokból az amerikai népre gyakorolt idegen befolyások, amelyek közrejátszhattak az Amerika sorsát egyébként évekre eldöntő politikai döntésben. Ezt a kérdést nekünk is vizsgálnunk kell, nem szabad tabunak tekinteni, átláthatóságot kell teremtenünk, és folyamatosan beszélnünk kell erről a kérdésről. Hasonlóképpen: ahogy mondtam, a kulturális egyneműség és az etnikai homogenitás megőrzése érdekében szükséges védekeznünk a migrációval szemben és a migrációt Európára szabadítani akaró brüsszeli politikával szemben is. És az olcsó energiáért is meg kell harcolnunk. Reményeim szerint előbb-utóbb ezt a paksi vitát is dűlőre tudjuk vinni Brüsszelben, hiszen a legtöbb kifogást sikerült már megválaszolnunk, illetve elhárítanunk.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Így látom az előttünk álló évet. Így látom az előttünk álló éveket. Deák Ferenc azt mondta, hogy tudunk mi küzdeni remény nélkül is, én csak azt mondanám, hogyne tudnánk akkor, ha még remény is van.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket!