- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-nemzeti-orokseg-intezetenek-a-kommunizmus-aldozatainak-emleknapja-alkalmabol-rendezett-megemlekezesen/ -

Orbán Viktor beszéde a Nemzeti Örökség Intézetének a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésén

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Boross Péter miniszterelnök úr! Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Emlékezők!

A kommunizmus velünk élő múlt. Úgy tartozik hozzánk, mint egy régi heg, amely a gyógyulás után is időről időre sajogni kezd. Ezt a fájó érzést nem az időjárásváltozás hívja elő, hanem nevek, dátumok, fényképek, megsárgult levelek vagy ez a nemzeti emlékhely, ahol ’56-os hőseink is nyugszanak. Ma azért gyűltünk össze, hogy fejet hajtsunk a kommunista rendszer áldozatai előtt. 298, 300, 301. Szerencsésebb országok lakói fejében csak egyszerű számok, nekünk inkább kódok. Időkapszulák kódszámai, amelyek magukba zárták a kommunista diktatúra brutalitását. Összedrótozott, kátránypapírba csavart, jeltelen sírokban elhantolt halottak. Apák, férjek, feleségek, fiúk, lányok, barátok, akiknek még az emlékét is el akarták törölni a kommunisták. Ahogyan feledésre ítélték azok emlékét is, akik végeláthatatlan vonatszerelvényeken százezrével tűntek el keleten, akiket felszívott a Gulag szigetvilága. Ma is vannak köztünk tanúk, akik átélték a vörösök börtöneit és kényszermunkatáborait. Múlt, elmúlt, de eleven.

Tisztelt Emlékezők!

2000-ben úgy döntöttünk, hogy a zűrzavar, a tagadás és a hamisítás évei után végre méltó módon megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól. Büszkék lehetünk arra, hogy ezt a történelmi adósságot éppen a mi kormányunk egyenlítette ki, ahogy az egy keresztény-nemzeti kormányhoz illik is. Miként az is helyénvalónak tűnik, hogy ezt a döntést az unokák nemzedéke hozta, fejet hajtva a nagyszülők nemzedékének szenvedése és helytállása előtt. Megemlékezni mindazokról, akiknek a bűne csak annyi volt, hogy nem fértek bele az osztályharcos proletárdiktatúra szűk abroncsába. Akiknek azért kellett bűnhődniük, mert néhány hold földdel többjük volt, vagy mert foggal-körömmel ragaszkodtak hitükhöz, politikai meggyőződésükhöz, polgári jogaikhoz és ezért útjában álltak a kommunistáknak. Ma rájuk emlékezünk. Mai együttlétünk a bizonysága annak, hogy a kommunista diktatúra bűnei nem évülhetnek el soha. S bizonysága annak is, hogy a meggyilkoltak és a bebörtönzöttek nevét, tetteit, kiállását megőrzi a hűséges, ha nem is mindig hálás nemzeti emlékezet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma már nem szokás emlegetni, hogy a zsarnokságokhoz vezető gondolatok a XX. században nyugati agyakból pattantak ki. A kommunizmus – akárcsak a nemzetiszocializmus – a Nyugat szellemi termékeként látta meg a napvilágot, nem Moszkvában, nem Kambodzsában, s nem is Havannában találták ki, hanem tőlünk nyugatra, Európából burjánzott szét a fél világra. A tőről metszett nyugati gondolat végül nekünk, közép-európaiaknak lett kényszerű osztályrészünk. Mindeközben a Nyugat számára a kommunizmus megmaradt színtiszta elméletnek, kéretlen világboldogítók bizsergető szellemi izgalmának. Mi, akik a vasfüggöny túlsó oldalán megéltük a kommunizmust, még ma is értetlenül állunk azelőtt, hogy a magukat haladó gondolkodóknak tartó nyugati értelmiségiek, művészek, írók, politikusok, hogyan dicsérhették lelkesedve a népirtó kommunista diktatúrákat. Nehéz elképzelni ezt az abszolút történelmi vakságot. Nehéz elhinni, hogy nem volt nyilvánvaló, hogy a szovjetek rabszolgamunkára viszik azokat, akiket osztályellenségnek tartanak, vagy bármely okból veszélyesnek gondolnak. Az is nehezen érthető, hogy a kommunizmus bűneit Nyugaton még ma is sokan mentegetik, s maga az Európai Unió is vonakodik egyértelműen elítélni. S mivel itt ősi emberi igazságról, mély erkölcsi kérdésről van szó, ezt a vonakodást a XXI. században már se nem magyarázhatja, se nem mentheti a baloldali pártszimpátia vagy pártbarátság. Mindez arra vezethető vissza, hogy míg a nácizmus égbekiáltó bűnei felett a második világháborút követően ítéletet mondott a nemzetközi katonai bíróság, addig a kommunizmus által elkövetett bűncselekményekről a rendszer bukása után a szabad világ képviselői nem hirdettek hasonlóan szigorú ítéletet. Európának ma nem véletlenül rossz a lelkiismerete, amikor a kommunizmus bűneiről beszélünk. Ezért nekünk itt, Közép Európában őriznünk kell a kommunista zsarnokság és a szovjet megszállás jármában megszerzett józanságunkat. Mi még negyedszázad elteltével is emlékszünk, hogy milyen a zsarnokság, amely ott van mindenhol. S valószínű, hogy mi így, ezzel az emlékkel is halunk majd meg. A gyermekeink nemzedéke mindezt már nem tudja, nem ismeri, nem élte át, nem vált életösztönévé, nekünk kell őket emlékeztetni arra, hogy a szabadság nem magától adódó dolog, hiába tűnik ma olyan természetesnek, mint a levegővétel. Nekünk kell velük megértetnünk, hogy a szabadság mindig egy nemzedékre van a kihalástól. Harcolnunk kell érte, meg kell védenünk, és a gyermekeinknek meg kell tanítanunk, hogy ugyanezt tegyék ők is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma Magyarországon szabadságban és biztonságban élünk, van magunk választotta, reménnyel kecsegtető jövőnk – szemben a diktatúrával, amelyben csak lefojtott életerők voltak és bedeszkázott égbolt. Az elmúlt évek során verejtékes munkával építettük újjá az országot: nemzetegyesítés, keresztény gyökereink megerősítése, új életerő a családoknak, lerúgott adósrabszolgaság, magyar nemzetgazdaság, önbecsülés, felelősség és cselekvő akaraterő. Mi, mai magyarok minden egyes napon a szabadságot választjuk. Megértettük, hogy csak akkor lehetünk szabadok, ha soha többé nem mondunk le a szuverenitásunkról. Megértettük, hogy csak akkor élhetünk békében és biztonságban, ha szilárdak maradunk. Megértettük, mert a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogyha bízunk a szabadságban, az végül megszüli nekünk a rendet. Megértettük, hogy csak akkor lehet jövőnk, ha az egyszerre szabad és magyar. Csak a szabad magyarok országának van jövője, ezért a kommunista és fasiszta kígyótojásokat mindig kellő időben össze kell törnünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai látogatóközpont megalkotása, megépítése és átadása régi adósságunk volt. Adjunk hálát a Jóistennek, hogy a mi hazánk, Magyarország végre eljutott oda, hogy teljesíthette ezt a történelmi kötelességét. Isten óvja Magyarországot!