- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-rozsakerti-demjen-istvan-reformatus-altalanos-iskola-es-gimnazium-uj-kozepiskolai-epuletenek-atadasa-alkalmabol/ -

Orbán Viktor beszéde a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából

Tisztelettel Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvérek!

Nagy öröm számomra, hogy itt lehetek Önökkel együtt ezen a különleges napon, egy olyan eseményen, amire legutóbb 1943-ban volt példa Budapesten. Október 31-én lesz 77 éve, hogy a fővárosban egy református gimnázium új épületét átadták. Az egyháztörténészek majd feljegyzik, hogy 22 évvel ezelőtt a budafoki reformátusok nagy elszánással elindítottak egy óvodát. Az első református óvodát az egész országban. Azt is feljegyzik majd, hogy az elvetett magok jó földbe hullottak, s a vetés örvendetesen növekedni kezdett. A 72 gyermekkel indult óvodába ma már több, mint 250-en járnak. Az óvodából idővel kibújt egy református általános iskola mintegy 600 kisdiákkal, az általános iskolából pedig egy református gimnázium gondolata. S ez ki is jelölte a további lépések irányát, hogy legyen egy új épület is, amely otthont ad a gimnáziumnak. Megszületett tehát egy intézmény, amely sok-sok diáknak lesz az alma matere, elkísérve őket a kisgyermekkortól kezdve felnőttkoruk kapujáig, szellemiségében pedig még talán ennél is tovább.

1998-tól számítva ez összességében 22 év. De valóban csak ennyi? A szálak messzebbre vezetnek. S ahogy lépegetünk visszafelé az időben, egymás után látjuk a keresztény, keresztyén nevelés magyarországi mérföldköveit. Látjuk 1990-et, amikor végre Budán újra megnyitotta kapuit a kommunisták által eltulajdonított Baár–Madas Református Gimnázium. Látjuk az 1943-as évet, amikor püspök urunk, Bogárdi Szabó István nagyapja közadakozásból felépíttette a Lónyay Utcai Református Gimnáziumot és Kollégiumot, melyet néhány év múlva szintén elvett a kommunista államhatalom, hogy aztán a rendszerváltást követően, tízéves huzavona után, teljesen lelakva kerüljön vissza jogos tulajdonosához. Látjuk 1538-at, amikor Debrecenben megnyitotta kapuit a református kollégium. És látjuk még a több mint ezeréves pannonhalmi iskolát is, mely az első keresztény nevelési intézmény volt magyar földön. S ha már a most átadandó iskola gyökereit keresve eljutottunk az ezer évig, akkor legyünk olyan bátrak, hogy Jézus Krisztus kétezer évvel ezelőtti parancsára vezessük vissza ennek az iskolának az eredetét, aki azt mondta: „tegyetek tanítványokká minden népeket!” Úgy gondolom, hogy ez az ötszáz, ezer és kétezer év ki is jelöli az egyházi oktatás helyét, értelmét és célját a magyar világban. Egy mindig időszerű tanítás arról, hogy nemcsak saját, személyes életünkben kell helytállnunk, de közösségünk életében is, beteljesítve küldetésünket azon a helyen, ahová minket a Teremtő akarata helyezett.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mi nemzedékünk három feladatot kapott. Az első úgy szól, hogy megmentsük és megújítsuk mindazt, amit a magyarok az elmúlt ezer évben a Kárpát-medencében létrehoztak. Ránk hárult a feladat, hogy újjáépítsük a templomokat és az iskolákat, hogy legyen úgy, mint régen volt, legyen olyan szép, olyan erős, olyan gazdag és olyan lenyűgöző az épület, a gondolat, a hit, melyet őseink hagytak ránk, mint amilyennek ők akarták. Ezért újultak és újulnak meg többszáz éves templomaink, közösségi tereink, iskoláink, közöttük például a Lónyay Utcai Református Gimnázium is. Visszaépültek a tornyok, megújultak a díszítések, visszaköltöztek eredeti tulajdonosaik a megújított régibe.

A második feladat, amit kaptunk, úgy szól, hogy a megújított régi mellé tegyük oda az újat is; új templomokat és iskolákat, óvodákat határokon innen és túl. Kiépítve azt az erős védelmi vonalat, amely segít megtartani az utánunk jövő nemzedékeket is kereszténynek és magyarnak. Egyház és állam ebben a két feladatban egymás szövetségesei. Ezért amikor az állam forrást ad egy egyházi intézmény építésére vagy fenntartására, akkor a pénzt a legjobb helyre teszi. Minden egyes forintnak a sokszorosát kapja vissza az egész magyarság oktatásban, nevelésben, kultúrában, családok, elesettek, szegények, öregek, betegek gondozásában vagy éppen nemzetépítésben, határon túli magyar közösségek megsegítésében. Sok-sok területen, ahol az egyház és az állam ma egymás munkatársai.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végül a harmadik feladat, amit kaptunk, hogy megvédjük az eddig végzett munkát. Bár a mai nap az ünneplésé, vannak kérdések, amelyek elől mégsem térhetünk ki. Egyre erősebben zajlik körülöttünk egy vita, már-már késhegyre menő harc, amely arról szól, hogy mi legyen a gyerekeinkkel. Milyen hatások érjék őket? Milyen értékek alapján rendezzék be az életüket? Hogyan viszonyuljanak családjukhoz, magyarságukhoz, sőt a tulajdon nemükhöz is? Ezért nekünk az ötszáz, ezer és kétezer éves hagyományaink birtokában határozott választ kell adnunk arra, hogy mi az, amit mi akarunk átadni majd az utánunk jövő nemzedékeknek, azoknak, akik ebbe az iskolába járnak, és az ő utódaiknak. Milyen falak, terek és alkotások között tanuljanak, hogy ők is megbecsüljék majd elődjeik munkáját? Kik és mire tanítsák őket, hogy ne apadjon el a folyó, ne szakadjon meg az a hagyomány, amely bennünket ezer év magyarjaival összeköt, hogy megértsék, nekik is hozzá kell tenniük a számukra kiszabott időt ehhez az ezer évhez, hogy a következő ezer év se történhessen meg nélkülünk? Hogy amikor eljön az ideje, akkor az utánunk jövő nemzedékek is a helyes választ tudják adni arra a kérdésre, amit Nemeskürty tanár úrtól hallottam annak idején: „Ön kicsoda és miért?” Ha erre az egyszerű kérdésre tudjuk a megfelelő választ, akkor nagy baj már nem történhet velünk az életünkben. És mi azt szeretnénk, hogy ne történjen baj gyermekeink és unokáink életében sem. Ez az iskola pedig a legalkalmasabb helyek egyike arra, hogy megtanítsa a növendékeinek, hogy kik ők, és kik vagyunk mi, magyarok. S választ adjon nekik arra is, hogy miért. Miért, vagyis mi a feladatuk, mi a küldetésük ebben az életben? A magyar nyelvben a „miért” nemcsak létezésünk okaira kérdez rá, hanem a céljára is; arra, hogy mi célból születtek ők ide, ebbe a magyar világba, ebbe a századba, ebbe a kultúrába és hitbe. Arra kaptuk a keresztény szabadságot, hogy Gyökössy Bandi bácsi kifejezését kölcsönözzem, hogy „homo christianus”-oknak neveljük őket: hitükért, családjukért, nemzetükért és embertársaikért elkötelezett embereknek.

Mindezek fényében azt kívánom, hogy ez a református gimnázium legyen olyan áldott hely, ahol évszázadokon át élnek és tanítanak ezzel a szabadsággal. Köszönjük meg még egyszer azok munkáját, akik a terveket eljuttatták a megvalósításig, akik ültették, öntözték, gondozták Istennek ezt az újabb veteményeskertjét, s ma velünk ünnepelnek. Különösen is a gyülekezet korábbi, iskolaalapító lelkipásztorának áldozatos szolgálatát, amely – jól láthatóan – nemcsak a falakba épült be, de a lelkekbe is.

Soli Deo gloria!