Orbán Viktor felkérte Tarlós Istvánt, hogy induljon el újra a főpolgármesteri posztért
2018. október 10.
Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a következő önkormányzati választáson induljon el ismét a főpolgármesteri tisztségért. A kormányfő ezt azután jelentette be, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal.

Orbán Viktor a főpolgármester társaságában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Tarlós Istvánnak „szigorú megkötései” voltak. Ezek közül a legfontosabbról már a szerdai kormányülésen – a főpolgármester jelenlétében – döntenek: létrehozzák a budapesti fejlesztési tanácsot, amelyet Tarlós Istvánnal társelnökségben közösen fognak vezetni, és ennek keretében közösen fogják fejleszteni és építeni Budapestet – közölte a miniszterelnök, megjegyezve, hogy a meginduló fejlesztések közül több 2030-ig fut majd.

Fotó: Árvai Károly

Tudatta egyúttal, hogy a 3-as metró felújításához szükséges több tízmilliárd forintos összegről is meg tudtak állapodni.

A kormányfő úgy fogalmazott: Budapest a budapestiek otthona, egyben a nemzet fővárosa és a Kárpát-medence természetes központja is, ez a meggyőződés vezeti a Budapestre vonatkozó kormányzati politikát.

Hozzátette, az elmúlt időszakban rengeteg budapesti fejlesztési programot indítottak meg, a mostani megbeszélésen egy 60 tételből álló listát mutatott be mint bizonyítékát annak, hogy a kormány elkötelezett a főváros fejlesztése mellett. A megvalósult beruházások közül megemlítette például a városligeti műjégpálya és a Nemzeti Lovarda rekonstrukcióját, a Budai Vigadó, a Dagály, a Zeneakadémia és a Gül Baba türbéje felújítását, valamint a Korányi-projektet. A folyamatban lévő ügyek közül kiemelte a budai Várnegyed, továbbá a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni úti zsidó temető felújítását, az Operaház megújítását, és a tervek szerint megépítendő új atlétikai stadiont.

Fotó: Árvai Károly

A megvalósult beruházások több mint 280 milliárd forintot, a folyamatban lévők pedig több mint 600 milliárd forintot tesznek ki. Mindebben a közlekedési projektek nincsenek be, ezek esetében egy 700 milliárd forintot meghaladó tételről van szó – tette hozzá a miniszterelnök.

Azt is megjegyezte, hogy a kormány több mint 217 milliárd forintnyi adósságot vállalt át a fővárosi önkormányzattól.

„Mindannyiunknak az az érdekünk, hogy Budapest visszanyerje a régi fényét. A kormánynak az is meggyőződése, hogy Magyarország csak akkor lehet komoly ország, ha a fővárosa is komoly dolgokra vállalkozik” – mondta Orbán Viktor.

Fotó: Árvai Károly

Szavai szerint ezeknek a céloknak az eléréséhez nélkülözhetetlen egy erős, magabiztos, közkedvelt polgármester. Hozzátette, a kormány és a fideszes kerületi polgármesterek véleménye egybeesik a kérdésben.

Tarlós István a sajtótájékoztatón közölte: elvállalja a jelölést.