- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-interjuja-az-mtva-nak/ -

Orbán Viktor interjúja az MTVA-nak

Baraczka Eszter: – Túl vagyunk a gyászszertartáson. Gyászszertartásokon általában szépeket szoktak mondani, de itt most nagyon úgy tűnt, hogy mindenki nagyon őszinte volt, és valóban nagyon megrendült, pedig Helmut Kohl, amikor véghezvitte az ő valóban történelmi tetteit, akkor nagyon sok félelem fogalmazódott meg ezekkel kapcsolatban. Az ő történelmi nagysága ebben rejlik vajon?

– Gyászszertartás még nem volt, az majd este lesz. Ez egy politikai búcsúztatás volt. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a kereszténység szó például nem hangzott el, holott egy kereszténydemokrata politikust temettünk, tehát mindenki a politikai korrektség szabályai szerint, ahogy az Európai Parlament épületében manapság szokás és szabad, úgy beszélt. Tehát inkább politikai izgalmakról beszélhetünk ebben a pillanatban. Az igazi megrendítő és lelki búcsú a kancellárunktól majd este lesz a bazilikában, de kétségkívül izgalmas dolog volt látni ennyi volt kortársát Helmut Kohlnak, akik fölidézték az emlékeiket egy ilyen politikai búcsúztatás keretében. És valóban, méltó is volt Európához a búcsúztatás abból a szempontból, hogy a vezetők egyenesen és őszintén beszéltek Kohl kancellárral kapcsolatos munkatársi, kollegiális vagy baráti érzelmeikről. Mi, közép-európaiak is megszólalhattunk. A mi hangunkat Donald Tusk jelentette ebben a gyülekezetben, hiszen ő mint az Európai Tanács elnöke beszélhetett, és ő úgy beszélt, mint egy lengyel Gdańskból, és megköszönte – úgy érzem – minden közép-európai, így a magyarok nevében is mindazt, amit Helmut Kohl a magyarok szabadságáért, a szovjetek Magyarországról, Közép-Európából történő kiszorításáért és utána az Európába való befogadásunkért, visszafogadásunkért tett. Úgyhogy mi is megköszönhettük Németország nagy kancellárjának mindazt, amit értünk tett.

– Sajtóhírek szerint egyébként Ön is beszélt volna. Nem tudom, hogy ezt meg tudja-e erősíteni, hogy a német sajtóban röppent fel az a hír, hogy a néhai kancellár özvegye azt szerette volna, hogyha Orbán Viktor mond beszédet ezen az európai búcsúztatáson.

– Nézze, hogyha nagy embert temetünk, és most egy nagy tölgyfa dőlt ki, akkor minden pletyka vagy lökdösődés, ami a temetési szertartás körül kialakult, szükségszerűen méltatlan. Ebben nem szabad sosem részt venni.

– Ön egyébként azt hiszem, elmondhatja, ugye, hogy baráti szálak fűzték Helmut Kohlhoz. Volt egy tavalyi látogatás. Már nagyon-nagyon beteg volt ő, és nagyon sok legenda övezi ezt az Ön látogatását Helmut Kohl családi házában, az otthonában. Nem tudjuk, hogy miért járt ott. Ugye, volt, aki azt találgatta, hogy Helmut Kohl majd rendre utasítja Magyarországot migrációs ügyekben, volt, aki szerint épp azért hívta meg Önt, hogy Merkel orra alá dörgöljön egy kicsit, hiszen tudjuk jól, hogy nem volt felhőtlen a kapcsolatuk. Elárulja az igazságot? Valaha megtudjuk?

– Nézze, én többször is meglátogattam a kancellárt. Ő győzött meg engem arról még a kilencvenes években, hogy igaza volt a régi nagyoknak, akik azt mondták, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Tehát én a kereszténység és a kereszténydemokrácia nagy kancellárját tiszteltem benne. És ő – ha úgy tetszik – nagyapai szeretettel a mi nemzedékünket arra, afelé terelgette, hogy persze vannak itt divatok, jönnek és mennek divatok, de egyetlen biztos pont van, amire Európát, értékek szempontjából, építeni lehet, ez pedig a kereszténység, mert Európa értékei ebből sarjadtak ki. És ezt meg kell őrizni akkor is, ha ez nem mindig népszerű. Így kerültem én is egyébként az európai kereszténydemokratáknak a családjába az ő hívó szavára. A mi nemzedékünk ezt a véleményt mindig is tisztelettel fogadta tőle. A viszonyunk egyébként inkább olyan volt, mint a nagyapáknak szokott az unokákkal. Ugye, a szülők nevelik is, oktatják is, meg szeretik is a gyereket. A nagyszülők már nem oktatják, ők csak szeretik, és Helmut Kohlban volt egy ilyen nagyapai habitus. Sosem oktatott ki bennünket, nem gondolta, hogy azért, mert idősebb, vagy azért, mert német, és nagyobb, ezért megengedhet magának bármilyen kioktató hangnemet. Ha valamit nem értett, akkor inkább kérdezett, és sosem elítélt, és nagyon szívesen válaszolt minden kérdésre. És egy keresztény, derű és szeretet húzódott meg a mondandója mögött. Régen az európai politika világában ez a hang nem volt idegen, mára ez teljesen kiveszett. Most a kioktatás, lebecsülés és a sértegetés kultúrája erősebb, mint a keresztény derűnek és tiszteletnek a kultúrája, de biztos vagyok benne, hogy ezt a kultúrát nem tettük sírba Helmut Kohllal együtt.

– Jean-Claude Juncker a beszédében megemlített egy pillanatot, amikor elsírta magát ez a minden tekintetben nagy formátumú ember, ugye, Helmut Kohl, mégpedig akkor, amikor úgy döntöttek az Európai Unióban, hogy megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat a közép-kelet-európai országokkal, köztük Magyarországgal is. És akkor ő úgy fogalmazott, hogy ez az egyik legszebb pillanat az ő életében. Ön ismerte ezt a történetet?

– Igen. Helmut Kohlnak kétségkívül nagy érzelmei voltak. Ugye, nagy ember volt nagy erényekkel, nagy érzésekkel, nagy gesztusokkal és nagy döntésekkel. És énszerintem mindig is hálát adott a Jóistennek, hogy úgy igazgatta Európa és az ő személyes sorsát, hogy Európa nagy döntéseit is neki kellett meghoznia. Ő sosem tagadta egyébként, hogy képesnek is érezte magát arra, hogy ezeket a döntéseket meghozza. Szerény ember volt, volt benne egyfajta keresztény alázat és visszafogottság, de tudatában volt annak, hogy fontos dolog, hogy Németország élén a megfelelő történelmi pillanatban a megfelelő személy álljon, amely képes megtestesíteni mindazt, ami a német történelemben jó, előrevisz, és hasznos a többi európai országban. Úgyhogy ő egyfajta lelki kiáradásként is élte meg az Európai Unió bővítését, ahogyan helyreáll egy történelmi igazság, amely alakításában ő személyesen is részt vehet. Nagyszerű látvány volt egyébként még időskori romjaiban is, amikor ezeket a pillanatokat fölidézte.

– Írt viszont egy könyvet, és hogyha már az imént a politikai izgalmakat említette ezen az európai búcsúztatáson, ő ott azért megfogalmaz egy nagyon kemény bírálatot az Európai Unióval kapcsolatban. Többek között azt, hogy elfelejtettük – nem én, hanem Európa vezetői – a múltat, elfelejtettek a történelmi hibákból tanulni, nem mindenki teljesíti a házi feladatát. Szóval aggódott Európáért. Ez, ugye, a könyv címe is, és ebben nagyon hasonló gondolatokat fogalmaz meg Önnel, amikor kimondja azt, hogy nincs szükség európai szuperállamra, hanem olyan pluralitásra, sokszínűségre lenne szükség Európában, amelyben mindenki érezheti magát egyszerre európainak és franciának, németnek vagy történetesen magyarnak.

– Nézze, a németeknek van egy sajátos történelmi problémájuk. Ugye, német nemzeti érzéseket kimutatni, megjeleníteni nagyon nehéz a XX. századdal a hátuk mögött, ezért vannak olyan pillanatok, amikor az ember nem is tudja pontosan, hogy amikor egy német azt a szót mondja, hogy Európa, akkor ez alatt Németországot érti vagy Európát, mert európainak lenni viszont szabad és büszke dolog Németországban. Helmut Kohl ezt sosem keverte össze, ő mindig világossá tette, hogy egy német ember, és a németeknek vannak erényeik, történelmi érdemeik, és vannak nagyon súlyos bűneik és hibák, amik a jövőre nézve útravalót jelentenek a számára. Ő nem tagadta el a németségét, ő szeretett német lenni, ő szeretett a németek nagy kancellárja lenni, és szeretett a nagy Németország kancellárja is lenni. Ő egyfajta államalapító volt, és ezt természetes örömmel és derűvel és a dicsőség egyfajta tudatában élte meg, miközben egyébként meg tudott maradni egyúttal személyesen egy alázatos embernek. Nagyon nehéz dolog ez a politikában, és keveseknek is adatott meg a XX. században. Szóval ő a nemzetek Európáját képviselte. Tehát ő a kereszténység Európáját képviselte, mert csak azok adják a szilárd értékeket, és a politika formáját tekintve pedig ő azt gondolta, hogy Európának nemzetekből kell állnia, például német nemzetből, meg magyar, lengyel meg cseh nemzetből. Ezért mindent, ami a nemzeteket megilleti, meg kell, hogy kapják: a megbecsülést, az elismerést. Tisztelni kell a jogaikat, nem lehet tőlük azokat elvenni, nem lehet föléjük erőszakolni vagy föléjük ügyeskedni lopakodó alkotmánymódosításokkal valami építményt, amiben a végén senki nem érzi magát jól, se a német, se a lengyel, se a magyar. Ő ezeket az alapigazságokat tudta. Ezek az alapigazságok ma nem mutatkoznak meg a teljes valójukban és teljes fényükben, dolgoznunk kell, hogy dörzsöljük őket, hogy fényesedjenek, és láthatóvá váljanak. Ez a kelet-európaiak vagy közép-európaiak mai küldetése Európában, a nemzetek Európája.

– Egy utolsó kérdésem van. Ugye, az ő legendás barátsága a francia elnökhöz mindenki előtt ismert. Tud-e most is úgy működni ez a bizonyos francia–német motor, hogy látja? Most mindenki azt mondja, hogy na, majd most megint megindul, és Európa újra nagy lesz. Ön milyennek látja a kilátásokat? Ugye, fordulópontnál vagyunk, készülnek a különböző papírok, elképzelések az Európai Unió jövőjéről. Ön hogy látja ezt?

– Úgy látom, hogy Európa jövője a karaktereken és a jellemeken múlik, az emberi karakteren és az emberi jellemen. Ha lesznek olyan vezetőink, amelyek a kellő pillanatban jellemerősnek bizonyulnak, akkor lesz fejlődése Európának. Ha nem, akkor így maradunk, ahogy vagyunk ebben a mostani bénult állapotban. Amikor Helmut Kohlhoz elmentem 1998-ban, amikor először tisztelt meg a magyar nép azzal, hogy megbízott a kormányalakítással, akkor én elmentem Helmut Kohlhoz, leültem vele egy hosszú beszélgetésre, és kikértem a véleményét és a tanácsát számos kérdésben. És ahogy egy nagyapa, aki nem kioktatni akar, csak segíteni, el is mondott nekem mindent. És volt a beszélgetésnek egy pillanata, ami üzenet a jövőre nézve is. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy és a morál, az erkölcs kérdése hogyan áll a politikában? Azt mondta, hogy ti, magyarok, mindent túlbonyolítotok, nem olyan bonyolult az, ami jó a magánéletben, az jó a politikában, ami rossz a magánéletben, az rossz a politikában. Ha lesznek olyan vezetőink, akik megértik, hogy ez karakter és jellem kérdése, és ami jó itt, az jó ott is, és egyszerű igazságokat újra ki tudunk mondani, és egyszerű igazságok nevében merjük vállalni a saját népeink véleményét, például a migrációban vagy a nemzeti kérdésben vagy akár a kereszténység kérdésében. Ha lesznek vezetőink, akik ezt el merik nyíltan mondani, akkor lesz Európának jövője. Egy dolog biztos: Magyarországon nem fog múlni.