- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-interjuja-miskolc-televizionak/ -

Orbán Viktor interjúja Miskolc Televíziónak

Molnár Péter: Jó estét kívánok, ez a Miskolci Napló, ma esti vendégünk pedig Orbán Viktor miniszterelnök úr. Jó estét kívánok! Köszöntöm Miskolcon!

Jó napot kívánok! Tisztelettel köszöntöm a nézőket.

Pont a napokban olvastam azt az egyik írásban, hogy most a kampányban tulajdonképpen nem kezd országjárásba, Miskolcra mégis eljött.

Úgy hívjuk mi ezt, hogy hideg kampány, mert a miniszterelnöknek akkor kell egy kampányban részt vennie, hogyha országos kérdésekre akarjuk a figyelmet irányítani. Itt most nem ez a helyzet. Most arra akarjuk a figyelmét ráirányítani az embereknek, így a miskolciaknak is, hogy fontos, hogy alkalmas jelölteket találjanak a városi testületekbe, és alkalmas polgármestert válasszanak. Ehhez én keveset tudok hozzátenni, mert igazából a jelölteket helyben ismerik, itt élnek közöttük, a döntést sokkal inkább a személyes, helyi ismeret alapján érdemes meghozni, nem pedig az én – mondjuk úgy, hogy – politikai természetű kommentárjaim alapján. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nincs igény arra, hogy országjárásban legyek.

Ha már itt jár, akkor, gondolom, találkozott Alakszai Zoltánnal…

Igen.

…a Fidesz–KDNP polgármester-jelöltjével.

Az jó kérdés, hogy de mégis miért jöttem el? Miskolc egy fontos város. Megmondom őszintén, hogy becsületbeli ügy, amiért eljöttem, és persze támogatom a mostani polgármester-jelöltünket, Alakszai urat, akit egy kiváló embernek ismerek, tehát jó szívvel ajánlom őt. Az édesanyjával is dolgoztam együtt a Fideszben még a régi időkben. Meg, ugye, én is vidéki fiú vagyok, nekem az sokat számít, hogyha egy olyan jelöltünk van, aki hazajön. Tehát elment a városból, elvégezte az egyetemet, aztán úgy döntött, hogy hazajön. Én is jobban bízom az olyan emberekben, akik nem kényszerből maradtak itthon, hanem választhattak volna, mondjuk, egy budapesti pálya meg egy miskolci élet között, és ezt választották. Másfelől egy olyan jelölt a mienk, aki egy agilis ember, tehát van benne energia, meg lehet vele dolgozni. De nem ez a döntő ok, amiért itt vagyok, magunk között legyen mondva, hanem mert tartozom az előző polgármesternek, Kriza Ákos úrnak, akivel tizenöt-tizenhat éve dolgozom együtt. Szerintem itt egy fantasztikus munkát végzett Miskolcon. Most fognak beérni majd ennek a munkának igazán a gyümölcsei. Egy nagy harcos, egy bátor ember, és, ugye, bajba került, ezt mindannyian tudjuk, és most azért harcolok én is, hogy ez az örökség ne menjen tönkre, tehát ne engedjük, hogy valamifajta ellenzéki főhadiszállást csináljanak ebből a városból, és az előző évek munkája áldozatául essen a pártcsatározásoknak. Tehát azért vagyok itt, hogy arra kérjem a miskolciakat, hogy folytassuk azt a munkát, amit Kriza Ákos polgármester úrral megkezdtünk. Büszkék lehetnek rá, egy fantasztikus ember. Nyilván nem tudják a városban vagy csak kevesen, de az elmúlt nyolc évet úgy csinálta végig, hogy legalább 8-9-10 műtétje is volt közben. És ezt a város nem látta, nem érezte meg, sőt iszonyatos erőket mozgósított, hogy olyan fejlesztéseket indíthassunk be, amiről a miskolciak korábban csak álmodtak. Mégiscsak rendet rakott, a turizmust nekilendítette, nagy tervek vannak, a közlekedés átalakítása, szóval komoly dolgok történtek, és igazából az iránta való elkötelezettség hozott engem ebbe a miskolci kampányba.

Mit tart a legnagyobb eredménynek, hogyha már az elmúlt éveket említette itt, Miskolcon? Mit lát az elmúlt nyolc évben, mi volt a legnagyobb fejlődés ebben a városban?

Ugye, a legfontosabb dolog mindig a munka, tehát hogy legyen munka. Itt, ha jól emlékszem, 2010 környékén azért 18 százalék magasságában volt a munkanélküliség, és ez most már 5 alatt van. Tehát a legfontosabb, hogy sikerült olyan beruházásokat idehozni, ebben egyébként Szijjártó Péter külügyminiszter úrnak is vannak elévülhetetlen érdemei, tehát a polgármester, a külügyminiszter és én együttműködtünk abban, hogy olyan ipartelepítés történjen Miskolcon, ami munkahelyeket hoz létre, és ezzel sikerrel is jártunk. A második dolog, ami az életben fontos a családon túl, ugye, mégis a biztonság. És Miskolc nem erről volt híres. Most az adatok alapján is meg az emberekkel való beszélgetések alapján is mondhatom, hogy itt a közbiztonság mértéke kétszeresére nőtt, ami azt jelenti, hogy a bűncselekmények száma a felére csökkent, és Ákos elkötelezett volt ebben az irányban mindig. Tehát hogy kamerák legyenek, hogy rend legyen, hogy rendészeti intézménye legyen az önkormányzatnak, hogy ne egyszerűen csak várjanak az országos rendőrségre, hanem itt a helyiek is hadd tegyék hozzá a polgárőrökön keresztül és így tovább a saját szeretetüket meg erejüket a város megvédéséhez. És ezért Miskolc egy rendezett város lett. Én azt tartom a legfontosabbnak, hogy van munka, és van biztonság. Aztán majd most remélem, majd szép is lesz, de az még egy következő…

Ezt mondta is talán a kampányban, hogy mosolygós lesz Miskolc, most, a legutóbbi kongresszuson.

Nézze, ez egy acélváros, ugye? Én is úgy nőttem fel gyerekkoromban, hogy acélváros, P. Mobil, Diósgyőr, futballcsapat, tehát itt kemény legények, harcos emberek élnek, akik szigorúak és kemények. És ez rendben is van, mert hát ugye az élet, az mégiscsak egy küzdelem. De ez egy fantasztikus történelmi város is, ezt kevesen tudják ebben az országban, hogy van egy mosolygós arca, vannak szép, régi, történelmi épületei, az ország egyik leghosszabb sétálóutcája itt van. Fantasztikus a természeti környezet, a történeti Avas pedig talán egész Európában is egyedülálló. Itt azért a szépségre is lehet most már figyelmet fordítani, és hogyha olyan polgármester lesz, akivel tudok együttműködni, akkor biztosan meg is csináljuk azokat a beruházásokat, amelyek a várost nemcsak biztonságossá teszik, hanem széppé, és lesz egy mosolygós arca is. Nemcsak az, de lesz egy mosolygós arca is ennek a városnak. Én nagyon szeretném, ha ezt a Kriza-féle örökséget be tudnánk fejezni, mert a terveket ő már megcsinálta. Tehát a tervekből, hogy mit hogyan kellene átalakítani, azt is látom, hogy mennyibe kerül, az nem lesz egy egyszerű mulatság, de az ő tervei nagyjából megvannak, Alakszai úrral mi ezeket átnéztük, ő vállalta ezeknek a folytatását. Tehát én úgy érzem, hogy Miskolcnak a képe, a benyomása, a hangulata a következő néhány évben egy elég erőteljes javulás előtt áll, ez szerintem egy nagy lehetőség.

Ha már ezt említette, akkor arról tudhatunk valamit, hogy miről egyeztettek most Alakszai Zoltánnal, illetve hogy mi lehet a megvalósulás útja az elkövetkező időszakban, vagy mire számíthatnak a miskolciak, milyen beruházások jöhetnek?

Először is szerintem beszéljünk egyenesen. Miskolc előtt most két lehetőség áll, majd az emberek eldöntik, hogy a város melyik úton induljon el. Azt is lehet csinálni, amit az ellenzék javasol. Ha az emberek ezt választják, akkor úgy lesz, hát akkor Miskolc bevackolja magát egy ilyen ellenzéki főhadiszállásként, Gyurcsány és a Demokratikus Koalíciónak a politikájának megfelelően harcolni fognak a kormány ellen. Én nem vitatom el, hogy ehhez van joguk. Tehát ha egy város így akarja a következő éveit leélni, és így döntenek az itt élő emberek, akkor legyen így, de én azért megfontolásra javasolnám, hogy ne egymás ellen harcoljunk, hanem harcoljunk inkább a városért. Ahhoz meg egy olyan polgármester kell, aki a város érdekében a kormánnyal együttműködik. Én csak abból tudok kiindulni, hogy egy DK-s, ellenzéki polgármester szükségszerűen a kormány ellensége lesz vagy ellenfele; ahogy ők beszélnek, inkább az ellensége. Tehát az egész választást rá akarják fűzni arra a logikára, hogy a helyi ügyek, a helyi fejlesztések, az itt élő emberek érdeke helyett inkább egy nagy politikai csatát vívjanak. Ez az igazság. Most én nem tanácsolnám ezt. Tehát ha fejleszteni akarunk, ha beruházni akarunk, ha munkahelyeket akarunk, ha meg akarjuk valósítani azokat a terveket, amiket már olyan szépen kidolgoztak a város előző vezetői, akkor működjünk együtt. Akkor ne ellenzékieskedjünk, hanem valahogy inkább azt mondanám, hogy Miskolc próbáljon a nyerő oldalon maradni. És én készen állok arra, hogyha van olyan vezetés, és van olyan vezető, akivel lehet együttműködni, akkor komoly és nagy tervekhez tudok segítséget nyújtani. Én mindig is büszke voltam az elmúlt tíz évre, ami itt, Miskolcon történt. Miniszterelnökként én sok várost látok, és úgy érzem, hogy nagyon sok város fejlődéséhez sikerült is hozzájárulnom. De, mondjuk, Győr, Szombathely vagy Fehérvár, hát az se könnyű, de azért az egy másik feladat, mint, mondjuk, Ózd, Miskolc, Komló, Tatabánya, Dunaújváros. Tehát vannak ezek a régi, hagyományos, nagy, magyar ipari központok, amelyek nagyon messziről indultak, amikor egy korszerű Magyarországot kellett fölépíteni. És ezekben a városokban eredményt elérni, itt leszorítani a munkanélküliséget, itt leszorítani a bűnözést, itt fejlődési lehetőséget kínálni: ez az igazi nagy teljesítmény. Tehát én személyesen elkötelezett vagyok Miskolc városa mellett, az itt élők mellett meg a leendő polgármester mellett is, ha az nem harcolni akar ellenem, meg nem mellbe akar szúrni, hanem inkább a városiak érdekében együtt akar velem működni.

Miskolci kormánytagok is kiálltak Alakszai Zoltán mellett, most Ön is kiállt mellette…

Hát szerencséjük van.

…és azt mondja, hogy ez a békés fejlődés útja, hogyha őt választják a miskolciak, de azért itt, valljuk be őszintén, hogy van egy kis csatatér. Tehát nagy csata van, van egy ellenzéki összefogás, mellette öt polgármester-jelölt, négy szervezet csatázik összesen.

Ha nem lenne csata, nem lennék itt. Azért vagyok itt, mert csata van. Ugyanakkor a miskolciaknak most szerencséjük is van abból a szempontból, hogy van egy tősgyökeres miskolci is a kormányban. Tehát nemcsak arról van szó, hogy Kriza öröksége okán is én szermélyesen elkötelezett vagyok az utód polgármesterrel való együttműködés mellett, hanem arról is szó van, hogy a mostani polgári kormányban van egy hölgy, az igazságügyi miniszter asszony, aki egyébként ide való, és akivel sokat beszéltem már arról, hogy hogyan lehetne az ő munkájának a részévé tenni azt, hogy segítse a kormányból Miskolcot. Tehát jó startpozícióban van a város, de még egyszer mondom, döntést ebben az éles küzdelemben a miskolci embereknek kell hozni. És amilyen jövőt választanak, hát olyan is lesz a jövő. Most valóban semmi túlzás nincs abban a mondatban, hogy minden egyes voks számít, és a miskolci emberek kezében van a városuk jövője.

A másik oldalon áll, ugye, Veres Pál, és ő magát függetlennek mondja. Viszont azt mondja, hogy őt minden párt megkereste annak idején, és ezt állítja egyébként a Fideszről is, és hogy ő számít a Fidesz szavazóira is. Valóban igaz az a kitétel, amit ő mond, hogy megkeresték, hogy jelölt legyen?

Először is hadd határozzam meg a saját helyzetemet. Tehát én nem azért jöttem, hogy bármelyik jelöltről rosszat mondjak. Az ellenzéknek vannak jelöltjei, nyilván átgondolták, hogy mit szeretnének, hogyan szeretnék. Én méltányolom, és bizonyos mértékig elismerem annak a döntésnek a bátorságát, hogy valaki beáll a sorompóba, és egy választási kampányban részt vesz, és ez a tisztelet a DK jelöltjének is kijár, ezt én megadom természetesen. Az nem korrekt, hogyha az ember olyasmit mond, ami nem felel meg a valóságnak, ezt sem akarom eltagadni. Szeretném én látni azt a pillanatot, amikor arra szorulok rá, hogy az általam vezetett párt, a Fidesz Gyurcsány Ferenctől kérjen jelöltet. Ez, ugye, azért elég viccesen hangzik. Olyan ember a Fideszben biztos nem lesz jelölt, aki egyébként a Gyurcsány-párt jelöltje lehetne. Ezt soroljuk a vicc kategóriába. Az együttműködésre meg azt tudom mondani, hogy a polgármester személyétől teljesen függetlenül azért ő egy ellenzéki jelölt, az ellenzéknek van egy programja, én csak ebből tudok kiindulni. Az ellenzék megmondta, harcolni akar, el akarja foglalni a városokat, hogy onnan harcoljon a kormány ellen. A polgármester-jelölt, mindegy, mit mond, mert valójában ő egy pártnak a jelölje, azt kell majd tennie, amit a közössége meghatároz a számára. És ha akarja, ha nem, bele fogja vinni a várost egy konfliktusba, ami szerintem az itt élő embereknek nem jó. Én az együttműködést keresem, de ahhoz feltételeknek kell teljesülnie. A DK meg Gyurcsány embereivel együttműködni, még ha a szívemet kiteszem, akkor is rendkívül nehéz lenne, hiszen ott nincs együttműködési szándék, mert megmondták, hogy meg akarják buktatni a kormányt, és ehhez képest a miskolci választás meg a miskolci emberek csak eszközként jönnek számításba. A mi gondolkodásunkban meg az egész választásnak az az értelme, hogy valahogy a miskolci emberek érdekében végezzük a munkánkat. Úgyhogy én nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy hogyan is lenne az együttműködés egy gyurcsányista miskolci polgármesterrel. Azt viszont pontosan tudom, hogy Kriza Ákos utódjával hogyan tudnék, már a választás utáni nap reggelén együtt dolgozni a miskolciak érdekében. Erről tudok beszélni.

Banálisnak tűnik így a végére a kérdés, de akkor mi a tétje akár itt, Miskolcon is ennek a választásnak?

A következő öt év. Mert azt se felejtsék el, hogy szemben a parlamenti választással, itt a mandátumokat nem négy évre adják oda, hanem öt évre. Tehát Miskolc következő öt évéről fognak dönteni. De demokráciában élünk, szabadság van, és az embereknek jogukban áll meghatározni a jövőjüket. Ha be akarják vackolni magukat egy ellenzéki hídfőállásként, akkor ehhez is joguk van, ha együtt akarnak működni, fejleszteni, építeni akarnak a kormánnyal, ahhoz is joguk van, úgyhogy ezt csak a miskolci emberek dönthetik el. Én csak megismétlem azt a mondatot, amit itt hallottam, és pontos, a helyzetet pontosan leíró mondatnak érzek, hogy azt kívánom, hogy Miskolc maradjon a nyerő oldalon. És én személyesen mindent meg is fogok tenni ennek érdekében.

Miniszterelnök úr, köszönjük szépen. A nézőknek pedig a figyelmet köszönjük. Viszontlátásra!