Orbán Viktor nyilatkozata a Hír Televízió kihelyezett stúdiójában a választások éjszakáján
2019. május 26., Budapest

Bayer Zsolt: Miniszterelnök úr, a 2010-es országgyűlési választások után Deutsch Tamásnak volt egy halhatatlan mondása, ami úgy szólt, hogy választások után a győztesek vicceket mesélnek, a vesztesek elemeznek. Van egy jó vicce?

Szeretnék hazamenni. Minden kampányban az a jó, hogy vége van, végre láthatjuk az eredményt, és kifújhatjuk magunkat. Ezt az emberek talán kevésbé látják, de az elmúlt hetekben aktivisták, önkéntesek tízezrei dolgoztak éjjel-nappal. A magas részvételt, azt nem a szél fújta be az ajtónkon, azért megdolgoztunk. Magyarországon soha ennyien még nem vettek részt európai parlamenti választáson, és ez tekintélyes részben köszönhető annak, hogy meggyőztük egymást, mi, akik a polgári, nemzeti és keresztény Magyarországba vagyunk szerelmesek, szóval meggyőztük egymást arról, hogy ez egy európai választás, de ez a hazánkról szól, tehát el kell mennünk, és úgy látom, hogy sikeresen is érveltünk. Gratulálok mindenkinek, aki részt vett a választáson attól függetlenül, hogy egyébként bennünket vagy másokat tüntetett ki a bizalmával.

Egy soha nem látott magas részvétel mellett nyugodtan mondhatjuk, hogy a 13 mandátummal történelmi győzelmet aratott a Fidesz–KDNP.

Hát rekordrészvétel, rekordgyőzelem, az összes szerénység mellett is ennyit azért mondhatunk.

Így van. Mit üzen egy ilyen részvétel mellett aratott rekordgyőzelem egyfelől a kormánynak, másfelől a leendő, új Fidesz–KDNP európai parlamenti frakciónak?

A kormánynak talán azt üzeni, hogy csináljátok, bízunk bennetek, és ott vagyunk veletek, ott vagyunk mögöttetek. És sok munka van még Magyarország előtt, mert a dolgok nem mennek rosszul, az ország láthatóan jobban teljesít, de azért nem mennek úgy, mint ahogy szeretnénk, ez még nem az az ország, amelyik úgy néz ki, ahogyan szeretnénk, hogy a gyerekeink meg az unokáink lássák majd Magyarországot. Úgyhogy sok munka áll előttünk, és fontos, nekem személy szerint is fontos, hogy minden választáson kapjak egy megerősítést, egy biztatást az emberektől, hogy van értelme a munkának, amit csinálunk, és ők is látják értelmét annak a munkának, amit velük közösen, az ő támogatásukkal végzünk el. Európának pedig azt üzeni ez a választás, hogy a magyarok egy európai nemzet. Mi hiszünk abban, hogy az európai népeknek együtt kell dolgozniuk. Abban is hiszünk, hogy Európa nemzetekből áll, ezért magyarokat küldünk, sőt nemcsak határon belüli, hanem határon kívüli magyarokat is küldünk Brüsszelbe. És ha Brüsszel azt akarja, hogy az emberek támogassák az európai gondolatot, akkor változtatni kell, vissza kell állítani a kontinens biztonságát, föl kell számolni a terrorveszélyt, meg kell állítani a migrációt, és végre egy olyan értelmes gazdaságpolitikát kell folytatni, amely lehetőséget ad arra, hogy fejlődjön az európai gazdaság. Tehát azt hiszem, hogy az üzenet Brüsszelnek úgy foglalható össze, hogy: változtassatok!

Egy pillanatra jöjjünk haza. A jelen állás szerint úgy néz ki, hogy az ellenzék romjain az DK felkapaszkodott a csúcsra, ha úgy tetszik, felért a csúcsra, ezt nem vitathatjuk el tőlük. Ma, a mai estén Gyurcsány Ferenc lett az ellenzék meghatározó és vezető embere. Mit szólunk mi ehhez?

Azt, hogy 52 százaléka az embereknek, akik elmentek választani, nekünk szavazott bizalmat, ezért ha lehet, én ma leginkább erről az 52 százaléknyi emberről és a nekünk megszavazott bizalomról szeretnék beszélni. Hogy az ellenzéken belül mi történik, az szerintem minden tiszteletem mellett is másodlagos. Magyarország ma nagy egységet mutatott, és ezt az egységet a kormánypártok támogatásában fejezte ki.

Utolsó kérdésem, Miniszterelnök úr, és el fogom engedni utána haza. A jelenlegi eredmények ismeretében, és nem szeretném, hogy most nekiálljunk az európai parlamenti választások egyéb országainak egyéb eredményeit elemezgetni. Úgy általánosságban megvan most az esély arra, hogy Európában a nemzet visszakerül az őt megillető helyre, hogy visszanyeri azt az ethoszt, ami jár neki?

Ha európai kitekintésben beszélünk, akkor először is – ismét kellő szerénység mellett – azért azt szögezzük le, hogy kilenc év óta kormányzunk egyfolytában, nagyon nehéz időket is át kellett vészelnünk, mármint az országnak és nekünk közösen. Nem ismerek egyetlen olyan európai pártot sem, egyetlen olyan kormányt sem, amely kilenc év nehéz munkája után képes lett volna arra, hogy növelje a szavazatainak a számát. Ez egyetlen országban történt meg, Magyarországon, amiből én azt olvasom ki, hogy az emberek igenis egységet és összefogást akarnak, és keresik azt a kormányt, amely azokat az értékeket képviseli, ami nekik is fontos: a hazát, a családot, a nemzetet, a kereszténységet, a biztonságot, a munkahelyeket. Szóval én úgy érzem, hogy Magyarországon ma egy olyan példátlan egység alakult ki az elmúlt kilenc éves kormányzati munkának is köszönhetően, amely jó esélyt ad a jövőre, és megvastagítja a mi, az én hangomat is a brüsszeli politikában, mert az a teljesítmény, amit ma Magyarország fölmutatott, sehol máshol nem lelhető fel Európában. Tehát a most kezdődő, már holnaptól kezdődő nehéz egyezkedésekben, amelyek az európai vezetők kiválasztásáról szólnak, abban a küzdelemben, abban a vitában a mi hangunk a mai eredmény miatt sokkal erősebb lesz, mint volt akár ezelőtt néhány héttel. Tehát én úgy érzem, hogy egy nagyon nagy felhatalmazást, nagy megerősítést kaptam az emberektől arra, hogy olyan vezetők kiválasztásában ügyeskedjek az előttünk álló hetekben, akik számára a nemzet fontos, akiknek a kereszténység fontos, és akik a bevándorlást meg akarják állítani. És hiszem, hogy tudok majd jól gazdálkodni azzal a nagy felhatalmazással, amit ma kaptunk az emberektől.

És jövő héten ez a munka el is kezdődik. Sok sikert és erőt hozzá! Köszönöm, hogy itt volt.

Köszönöm szépen. Jó éjszakát!