Orbán Viktor sajtónyilatkozata a „Kohézió Barátai” (Friends of Cohesion) országcsoport tanácskozása előtt
2019. november 5. Prága (Praha)

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen Babiš miniszterelnök úrnak, hogy meghívott ide, és megszervezte ezt a találkozót. Ami a költségvetést illeti, a tervezet, amit ma Európa-szerte vitatunk, a most távozó bizottság tervezete, tehát nem az új bizottságé, hanem még a régié, és a régi, távozó bizottság minden hibáját magán is hordozza. Ez egy igazságtalan javaslat, és mi igazságot akarunk. Négy dolognak kell megváltoznia ebben a költségvetésben, hogy igazságos legyen. Először is a „rebates” rendszerét meg kell szüntetnünk. Ha Önök újraszámolják a rebatest is figyelembe véve, hogy melyik tagállam mennyit fizet be a saját nemzeti össztermékéhez képest, akkor egy teljesen igazságtalan képet kapunk. A második dolog, amit az igazságosság szempontjából figyelembe kell venni, hogy amit a közép-európaiak forrásként kapnak, annak nagy része visszamegy a nyugatiakhoz. Ennek meg kell jelennie az előterjesztésben. A harmadik igazságtalan dolog, hogy a kohéziót csökkenteni akarják úgy, hogy minél szegényebb valaki, annál több pénzt vesznek el tőle, és minél gazdagabb valaki, annál kevesebbet. Sőt, van olyan gazdag, aki jobban jár, ez igazságtalan. És végezetül ahhoz, hogy ez igazságos legyen, a rugalmasságot növelni kell. Az előterjesztés, a bizottság javaslata az ellenkező irányba halad. Nem rugalmasabb lesz ez a költségvetés, hanem egyre rugalmatlanabb a sok kondicionalitás miatt.

Végezetül szeretném elmondani, hogy ennek ellenére is optimisták vagyunk. Nagy szerencsénk van, mert van két miniszterelnök a V4-ek között, akik pénzügyminiszterek voltak korábban, és Európa legjobb pénzügyminiszterei voltak. És külön szerencsénk van, hogy pont a cseh elnökség van a V4-ekben. So we have two prime ministers who previously served as finance ministers, and we are extremely lucky because the one, who is heading the V4 cooperation as prime minister, the Czech one, was previously the legendary finance minister of the Czech Republic, who created a small Central-European miracle here in the Czech Republic in financial issues. So I think we are very lucky that during the MFF negotiation period we have a prime minister who is coordinating the V4 with this background. I think, on behalf of Hungary we have full trust in the head of the V4 in the negotiations, and we will follow strictly the line what the Czech side will take during this negotiation.

És végül egy utolsó megjegyzés a bővítésről. Mindannyian csalódottak vagyunk, de szeretném jelezni, hogyha már nem kezdtük meg a tárgyalásokat az albánokkal meg az észak-macedónokkal, akkor mindenképpen fontos, hogy gyorsítsuk a tárgyalást azokkal, akikkel már megkezdtük. Tehát ezt a rossz döntést úgy lehet kompenzálni vagy valamelyest enyhíteni, hogy a szerbekkel és a montenegróiakkal folytatott tárgyalásokat extra sebességre kapcsoljuk, hogy a bővítés gondolata ne enyésszen el.

Köszönöm szépen a figyelmüket!