Orbán Viktor sajtónyilatkozata a szavazást követően
2019. május 26. Budapest

2014-ben volt legutoljára európai választás. A világ azóta sokat változott. Elsősorban azért, mert 2015-ben egy súlyos migránsválság rázta meg a kontinenst, és úgy érzem, hogy az emberek ezért a mostani választások nagyobb arányban fognak majd részt venni, és buzdítom is őket, hogy úgy, ahogyan én is tettem, legyenek kedvesek, minél többen vegyenek részt a választáson. Egész Európában az a helyzet, hogy most először alakul európai közvélekedés arról a kérdésről, ami a következő évtizedekben végig velünk lesz, és meghatározza az életünket. Úgyhogy én bizakodó vagyok, és abban reménykedem, hogy a bevándorlást ellenző erők egész Európában megerősödnek, és a bevándorlást ellenző politikai vezetők jutnak jóval nagyobb szerephez a következő öt évben, mint ahogy volt ez az elmúlt esztendőkben. Úgyhogy én összességében a részvétel és az esélyek tekintve is több vagyok, mint bizakodó. Szeretném, hogyha… Ez egy listás választás. Itt az összes olyan rossz vita, ami arról szól, hogy kell számolni, meg mi mit jelent, az zárójelbe kerül. Egyértelmű, világos helyzet, listás választás; lehet tudni, hogy melyik politikai erő milyen megosztásban állnak a magyar választópolgárok, ennyiben ez az előttünk álló évekre a magyar belpolitikát is meghatározó választás. Én nagyon szeretném, hogyha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma élünk meg. Ha a Jóisten megsegít, akkor így lesz. Van-e kérdésük? Mennék még kampányolni…

In English could you tell us what your expectations are for Europe after the elections, please?

This is the first election after the migration crisis, which happened in 2015. In many countries in Europe there was no chance for the people to express their own opinion on that subject, which is an on-going, and more and more important subject for the forthcoming several years, even decades. So it’s important for Europe, and Hungary will take it’s part, and we will give a very clear opinion that we reject migration, and we would like to see leaders in position in the European Union who reject migration, who would like to stop it and not manage it. So I hope that there will be a shift in the European public arena in favour of those political parties who would like to stop migration. I think that migration is stoppable; in many countries, especially in Western Europe, politicians try to convince people that it’s not possible to stop it, but I think this is not true. The fact is that migration is stoppable, even on land and even on sea. So I hope that this idea will get a clear majority and support everywhere.

Will you accept Salvini’s offer to join Lega’s – the Italian party’s – new formation in Strasbourg?

I think the migration issue by itself, and the reaction of the people will reorganise the political spectrum in the European Union. So the traditional party families will not play the same role in the future as they have done in recent years. And who will join whom, and who will cooperate with whom is the big question of the future. But I think after the election, tomorrow morning we will be far more clever on that. Fidesz belongs to the EPP, but the EPP is arguing on the future political strategical direction. We will see, how we can influence that. We would not like to belong somewhere, where we don’t have any influence on the main strategical issues.

Május elején azt nyilatkozta az osztrák Kleine Zeitungnak, hogy Európában az osztrák modellt kéne, hogy fölvehessük. Ezt még mindig fenntartja?

Most már az olaszra nyergeltem át.

Miért nem jó az osztrák modell?

Mert az most megszűnt. Nagyon kívánom, hogy Kurz kancellár legyen úrrá a helyzeten, és ha ez sikerül neki, ami egy nehéz helyzet, akkor ő egy nagy kancellárja lesz Ausztriának. Nagyon bízom abban, hogy ez sikerül. Megyek kampányolni.

Köszönjük. Jó munkát kívánunk!