Orbán Viktor sajtónyilatkozata Hamid Anszarival, India alelnökével történt találkozását követően
Orbán Viktor sajtónyilatkozatának szó szerinti leirata, amely 2016. október 16-án hangzott el Budapesten Hamid Anszari, India alelnökével történt tárgyalást követően.

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy különösen fontos vendége van ma Magyarországnak, India alelnökét láthatjuk vendégül, és Anszari alelnök úr nemcsak a pozíciója miatt számít fontos vendégnek, hanem azért is, mert egykori mentorán keresztül, Rahman úron keresztül – aki India egykori budapesti ideiglenes ügyvivője volt – a szabadságharcunkhoz is kapcsolódik. Hiszen ’56-ban éppen Rahman volt az, aki az ’56-os szabadságharc egyik legelkötelezettebb híve volt, és ezt mi sem neki, sem Nehru elnök úrnak, aki az ENSZ-ben ezt a kérdést bátran a magyar szabadság érdekében mindig fölvetette, ezt a barátságot és gesztust sosem fogjuk elfelejteni sem Indiának, sem Rahman úrnak, sem pedig Anszari alelnök úrnak, aki ezt a politikai, magyarbarát politikai vonalat képviseli most itt közöttünk. Ráadásul a magyarok ezt kevésbé tudják, de az ő személyében egy nagy szabadságharcos család sarját is üdvözöljük, hiszen az Anszari család a nemzetközi politikában úgy ismert, mint akik India függetlenségéért és szuverenitásáért mindig mindent megtettek, és mi a szabadságharcos családokat mindig is nagyra becsültük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Röviden ismertetem a tanácskozásaink eredményeit. Először is a kiindulópontja a két nép együttműködésének az, hogy mindkettő demokrácia. India a világ leghatalmasabb demokráciája, nincs még egy olyan népes ország a világon, amelyet demokratikus módon próbálnának megszervezni, és ahol az életföltételeket egy politikai demokráciával próbálnák megteremteni. Ez nagy tiszteletet vált ki belőlünk. És miután India egyben a bölcsesség földje is, a mi magyar víziónk vagy látomásunk szerint az, hogy a világ egyik legrégebbi és legbölcsebb népe demokratikus úton építi a jövőjét, a mi biztatásunkat is jelenti a demokrácia iránt. Úgyhogy nagyra értékeljük, hogy egy demokratikus berendezkedésű állam alelnökét köszönthetjük most itt. Van az indiai politikai filozófiában még egy kifejezés, ami értékes lesz a jövőben Magyarország számára, ezt a kifejezést használta ma a tárgyalásunkon legtöbbször az alelnök úr, ez pedig a békés fejlődésnek kifejezése. Vannak, akik becsukják a szemüket, vannak, akik nyitva tartják. Az utóbbiak jól láthatják, hogy a világ nagy átalakuláson megy keresztül, és a világ mostani nagy átalakulása egyszerre jelent óriási lehetőséget, de jelent veszélyt is. Meggyőződésem, hogyha az indiai filozófia „peaceful development,” békés fejlődés koncepciója érvényesül, akkor a világ hatalmi és gazdasági viszonyainak most zajló átalakulása békésen történik majd meg, és így szolgálni fogja az egész emberiség javát. És sok sikert kívánunk az alelnök úrnak és Indiának, hogy a békés fejlődésre vonatkozó politikai filozófiájukat érvényesíteni tudják a világpolitikában.

Ebből logikusan következik, hogy Magyarország támogatja Indiának – hiába ők ilyen nagyok, mi meg ilyen kicsik, mégis van jelentősége annak, hogy Magyarország támogatja a nemzetközi politikában Indiának – azokat az erőfeszítéseit, amelyekkel méltó képviseletet szeretne szerezni a világ most kialakuló új intézményrendszerében. Kezet adtam az alelnök úrnak arra, hogy India számíthat Magyarország támogatására a nemzetközi intézményi aspirációban.

Anszari alelnök úrral érintettünk kétoldalú kapcsolatokat is. Örömmel állapítottuk meg, hogy India készen áll arra, hogy a magyar innovációs újításokat, a magyar innováció termékeit, a magyar kutatás eredményeit, azokat közösen használjuk és aknázzuk ki. Ezért meg is állapodtunk abban, hogy fölállítunk egy technológiai munkacsoportot, amelynek az a dolga, hogy az innováció területén meglévő magyar és indiai képességeket megpróbálja összeházasítani. Kifejezetten gyors és hatékony munkát szeretnénk kérni majd a bizottság tagjaitól. Beszéltünk a hadiipari együttműködés lehetőségéről. Rendkívül érzékeny területről van szó. Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy látok komoly lehetőséget arra, hogy India és Magyarország között hadiipari együttműködés alakuljon ki, hiszen a magyar kormány nemrégen fogadta el az iparstratégiáját, amelyben az egyik kiemelt terület éppen a hadiipar újjáépítése, és itt számítunk az Indiával való együttműködésre. Megemlítettem, hogy a magyar mezőgazdaság szempontjából fontos lenne, hogy a kapcsolataink tovább erősödjenek. Tanulhatunk egymástól, és vannak termékeink, amelyeket kölcsönös előnyös föltételek mellett cserélhetünk ki. És fontosnak tartjuk a filmiparaink közötti együttműködést is, hiszen India messze túlszárnyalta már a világ összes többi filmközpontját súlyát és mértét tekintve, és Magyarország pedig az utóbbi időben honosított meg egy olyan filmipart, amely az egész világon érdeklődést váltott ki, és örülnénk, hogyha az indiai produkciók egy részét is üdvözölhetnénk majd Magyarországon. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy filmipari delegáció azonnali látogatást teszt majd Indiába, hogy ezeket a lehetőségeket fölkutassuk és kihasználjuk.

Végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kevés magyar tudja, de a 2014. és 2015. évben a legnagyobb zöldmezős ipari beruházója Magyarországnak India volt. Úgyhogy természetesen most mi egy messzi földről érkezett, a történelemkönyveinkből jól ismert kultúra képviselőjét üdvözöljük, de India többé nincs olyan messze Magyarországtól, mint ahogy mi azt gondoljuk, hiszen – megismétlem – az elmúlt két év legnagyobb zöldmezős beruházója India. És további beruházásokat is terveznek, ami azt mutatja, hogy az indiai és a magyar gazdaság erősen kapcsolódik majd össze a jövőben. Mi bátorítjuk az Indiából érkező befektetőket, hogy keressék a befektetési lehetőségeket Magyarországon. A munkaerő elfogyott, Magyarországon már nem az a feladat, hogy munkát adjunk az embereknek, mert azt sikerült elérnünk, 5 százalék alatt van a munkanélküliség, és lassan a teljes foglalkoztatottságot el fogjuk érni. A magyar iparpolitika célkitűzése, hogy megtartsa a munkahelyeket, és a technológiai színvonalát folyamatosan megújítsa a Magyarországon működő iparnak, ehhez pedig szükségünk lesz beruházásokra Indiából, amely technológiailag is bizonyos iparágakban a világ kiemelkedő teljesítményt nyújtó országai közé tartozik. Úgyhogy most is jó az együttműködésünk, és úgy látjuk, hogy nagy perspektívája is van.

Végezetül még egyszer megköszönöm a barátságot, a nyitottságot, amelyet az alelnök úr a mostani látogatása során kifejezett, és nagyon remélem, hogy az itt elmondottakban nem fogunk csalatkozni az előttünk álló években, és visszatekintve majd a mai találkozóra néhány év múlva úgy tekinthetünk Anszari alelnök úrnak a budapesti látogatására, mint amely az indiai–magyar barátság és együttműködés elmélyítését szolgáló történelmi jelentőségű találkozó volt. A vendégünk ma Balatonfüredre is ellátogat, ahol a köztársasági elnök úrral találkozik, és holnap fogadni fogja őt a magyar parlament elnöke is, ami jól mutatja, hogy milyen fontos számunkra Anszari alelnök úrnak a látogatása. Köszönöm szépen a tárgyalás lehetőségét.

Isten hozta, Alelnök úr, Önöket Magyarországon!