Orbán Viktor sajtónyilatkozata Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel való találkozója után
2018. augusztus 28. Milánó (Milano)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nagyon izgalmas megbeszélés után vagyunk. Ez nem nekünk köszönhető, hanem az európai helyzetnek. Az európai helyzet izgalmas és komoly, volt mit mondanunk egymás számára Európa jövőjéről. Mindenekelőtt Magyarország polgárai nevében köszönetet mondtam a belügyminiszter úrnak. A magyar hűséges fajta, és nem felejt, jól emlékszem, hogy amikor az Európai Parlamentben a magyarokat támadták az új magyar alkotmány miatt, akkor Ön fölszólalt és védett bennünket, és ez meg is alapozta a barátságunkat.

Hölgyeim és Uraim!

Egyetértettünk abban, hogy a legfontosabb kérdése ma Európának a migráció. Magyarország az az ország, amelyik bebizonyította, hogy a migrációt meg lehet állítani. Korábban mindenki azt mondta, hogy ez lehetetlen, jogilag is és fizikailag is lehetetlen. Magyarország bebizonyította, hogy a szárazföldön jogilag is és fizikailag is lehetséges. Mi egy olyan politikát folytatunk, amely a segítséget akarja odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt akarja idehozni. Elmondom Önöknek, hogy tekintünk mi Matteo Salvini miniszter úrra. Magyarországon ő kiemelkedő tiszteletet élvez, ha ott indulna a választáson, nyerne, de most – hála Istennek – szerencsére nem indulhat… És azért élvez tiszteletet, mert vállalta azt a történelmi missziót, hogy bebizonyítsa, hogy a migrációt a tengeren is meg lehet állítani. Ezt rajta kívül eddig senki sem vállalta egyik tengerparti országban sem. Ő az első és az egyetlen, és az ő sikerén múlik Európa biztonsága. Ez a bátorság tiszteletet ébreszt bennünk, és azt kívánjuk neki, hogy ne hátráljon meg, védjen meg bennünket, védje meg a határokat, és e tekintetben minden segítséget hajlandóak vagyunk megadni. Magyarország egy kis ország, Önök is tudják, tízmilliós ország, de valamennyi ereje azért van, és a határvédelemhez minden segítséget megadunk. Azt is elmondtam a belügyminiszter úrnak, hogy szerintünk azokat, akik bejöttek, azokat vissza kell vinni oda, ahonnan jöttek, haza kell őket szállítani. Erre az európai elit ma azt mondja Brüsszelben, hogy ez nem lehetséges, de ezt mondták a határvédelemről is. Nekem meggyőződésem, hogy igenis lehetséges, csak akarat kell hozzá, politikai elszántság és akarat. Sok sikert kívánunk a belügyminiszter úrnak! Magyarország Olaszországgal, és személyesen vele van. Megismétlem: hálásak vagyunk mindenért, amit korábban Matteo Salvini Magyarországért tett az Európai Parlamentben.