- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-viszonvalasza-4/ -

Orbán Viktor viszonválasza

Köszönöm szépen, Elnök Úr!

Amennyire lehet, igyekszem kimerítő lenni. Először is megköszönöm mindenkinek a hozzászólását, aki elmondta, hogy mi a miniszterelnök dolga. Köszönöm szépen, igyekszem. Az időkorlát, meg az egész vita, ami itt zajlik, és ami, ha jól értem, még folytatódni fog – azt hiszem, hogy értem az Önök nézőpontját. A kormány nézőpontjából másképpen van. A kormány vissza akarja adni azt a jogot, hogy ne a kormány, hanem Önök döntsék el, hogy mikor van vége a veszélyhelyzetnek. Nem elvenni akarunk, vissza akarom adni. És azért akarom visszaadni Önöknek, mert olyan döntéseket kell majd hozni, hogy nem akarok utána vitázni arról, hogy most akkor van jogunk, vagy nincs. Bármelyik pillanatban a parlamentnek abban a helyzetben kell lennie, hogy visszavehesse a kormánytól a döntés jogát. Én nem kérem se egy hétre, se két napra, se kilencven napra. Félreértik a helyzetet. Nincsen szükségem fix határidőre. Holnap reggel visszavehetik, ha úgy látják. Lesznek döntések, amikor majd ez Önöknek eszükbe fog jutni. Tehát azt akarom Önöknek mondani, hogy a döntések mögötti parlamenti fedezetnek folyamatosnak kell lennie, mindennap, mert Önöknek mindennap meglesz a joguk, hogy azt mondják, hogy eddig, és ne tovább. Minden nap! Következésképpen, miután a becslések persze eltérnek egymástól, de szeretném jelezni, hogy Önök, mi, mindannyian együtt kilencven nap múlva sokkal rosszabb állapotban leszünk, mint most vagyunk. Erre készüljenek fel! Félreértik a helyzetet. Nem arról beszélünk, hogy kilencven nap múlva majd összeülünk, és megvitatjuk nyugodtan, hogy véget ért-e a válsághelyzet. Ha a védekezés sikeres, akkor a járvány elnyúlik, mert a célja a védekezésnek, hogy a terjedését lassítsuk. Következésképpen nem azt akarjuk, hogy hirtelen mindenki beteg legyen, átessen ezen az egészen, mert ha ez bekövetkezik, akkor olyan mennyiségű beteg zúdul az egészségügyi ellátórendszerre, hogy nem tudjuk az embereket ellátni. A mi feladatunk, amivel mi foglalkozunk és én személy szerint, hogy megtervezzük azt az útvonalat, a fertőzésnek azt az útvonalát, amit ugyan megállítani nem tudunk, vakcina nincs, eltüntetni sem tudom, de meg kell tervezni azt az útvonalat, hogy úgy haladjon a terjedése, hogy közben egyetlen pillanatra se mondja fel a szolgálatot az egészségügyi ellátórendszer működése. Ezt hívják Olaszországnak; ami ott bekövetkezett, azt kell elkerülni. Tehát ez az ív hosszabb lesz: minél inkább lassítani tudjuk a terjedést, a baj, amiben leszünk, egyre hosszabb lesz, és az nem három hónap lesz, kedves Barátaim! Tehát mindenkit arra szeretnék kérni, hogy nekem ne adjon és a kormánynak se adjon felhatalmazást három hónapra. Ezzel a munkával megbíztak, veszélyhelyzetben vagyunk, fogadják el ezt a törvényt, és utána, ha a törvényt elfogadták, bármelyik nap visszavehetik a kormánytól azokat a jogokat, amelyeket egyébként a válság kezelése érdekében gyakorlunk. Vissza akarjuk adni Önöknek, és nem elvenni akarjuk.

Az egy másik dolog, azt én megértem, hogy az Önök logikájában ez azért nem jelent sokat, mert egyszerű többséggel lehet ezeket a döntéseket meghozni, és mint hallhatták, itt egyszerű többség van ezen az oldalon, sőt kétharmados, és az Önök számára a parlamenti döntés nem jelent garanciát. De ezen nem tudunk segíteni, mert az emberek a választásokon ezeket az arányokat jelölték ki, következésképpen a kormányzat fölötti parlamenti garanciát ez a többség jelenti, és nem az a kisebbség, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tehát amikor majd dönteni kell – akár ha az Önök koncepciója lenne, akkor a meghosszabbításról, akár az én véleményem szerint arról, hogy visszavegyük-e vagy ne és mikor –, azt ez az oldal fogja eldönteni, mert övék a többség és övék a felelősség, és nekik kell majd a felelősséget vállalni. Örülünk az együttműködésnek, köszönjük, ha támogatnak bennünket, örömmel fogadjuk a tanácsokat, a biztatást, mi mindent örömmel fogadunk – de ezt a válságot Önök nélkül is meg fogjuk oldani. Ha most nem szavazzák meg, akkor is meg fogjuk oldani, és a kedvezményeket fönt fogjuk tartani.

Hogy időben észleltük-e a vírus terjedését vagy nem, ezt valóban majd inkább vitassuk meg az egész helyzet után, csak javaslom, hogy valami tisztességes mércét válasszanak majd; ez lehetséges, mert Európa minden országa ettől a bajtól szenved. Meg tudják majd nézni, és meg fogják látni, hogyha nem is elsőként – bár az sem lehetetlen –, de az elsők között hirdettük ki a veszélyhelyzetet, és minden fontos lépést az elsők között hoztunk meg egész Európában; de valóban, ez egy későbbi vita.

Az előző miniszterelnöknek sem dobom vissza a labdát, hanem megköszönöm, hogy gazdaságiválság-kezelési tanácsokat adott nekem. Ugyanakkor azt a mondatot fontosnak tartom, ami itt elhangzott, és ami úgy hangzik, hogy most Önök az ellenzék soraiban azért harcolnak, hogy Magyarország maradjon működő demokratikus jogállam. A „maradjon” szóra szeretném felhívni a figyelmüket. Eddig azt hallottam itt, már nem tudom, hány év óta, hogy nem működő, nem demokratikus és nem jogállam. Most, látom, azért harcolnak, hogy maradjon működő demokratikus jogállam.

Az intézkedések volumene elegendő-e vagy sem? Eddig megteszi; nem lesz elegendő, újabbakra lesz majd szükség, de lekicsinyelni azokat a döntéseket, amelyeket eddig meghoztunk, és lekicsinyelni azt a változást, amit az emberek életében ez jelent, szerintem nem helyes. Az összes kamat- és tőketörlesztés, amellyel a vállalkozások és az emberek egy évben a bankszektor felé tartoznak, tehát amit egy év alatt kifizetnek, 3.600 milliárd forint. Miután március közepén vezettük be ezeket az intézkedéseket, mármint hogy nem kell ezeket fizetni, elment az évből két és fél hónap, azt le kell vonni, de a többi része ennek a 3.600 milliárd forintnak ebben az évben mind ott marad az embereknél. Ez valahol a GDP 6-7 százaléka körüli összeg. Ne mondják már, hogy ez kevés! Vagy ha igen, akkor értsék meg, mi az, hogy GDP, minek mi az aránya, és mik a nemzetközi arányok! De erre azt mondani, hogy kevés – ha nem rosszindulat, és most feltételezem, hogy nem erről van szó, akkor tájékozatlanság, de abban egyetértek, hogy még újabb és újabb döntésekre lesz szükség, és ezeket meg is fogjuk hozni.

Többször elhangzott, hogy bezártuk az iskolákat. A helyzet a következő: nem zártuk be az iskolákat! Ne terjesszenek valótlan híreket! Az épületeket sem zártuk be, sem az iskolákat, sem az épületeket. Az oktatás átállt egy másik rendre, egy digitális rendre, az épületek nyitva vannak, az igazgatónak mindennap be kell mennie, és annyi tanárnak helyben kell szolgálatot teljesítenie az iskolákban, hogy épp a tegnap kiadott utasítás szerint ötfős csoportokban a beadott gyermekeket képesek legyenek őrizni és oktatni. Tehát ma az a helyzet, hogy az a szülő, aki nem tudja otthon őrizni a gyerekét, beviheti az iskolába, mert szemben azzal, amit Önök mondanak, nyitva van, és ott garantálva van, hogy a gyereket egészséges körülmények között, nem nagyobb, mint ötfős csoportokban megőrzik és oktatják. Nincs szünet, nem állt le a tanulás, nem vesztették el a gyerekek az évüket, van esély az érettségire. Ne plántáljuk magunkba azt a képzetet, hogy az előttünk álló hónapok tanulmányi eredménye eleve értéktelen, nem! Tanulás van, tanárok vannak, és ha otthon nem megy, akkor be lehet vinni a gyereket az iskolába. Tegnap rendeltük el, hogy az iskolai megőrzés nem történhet öt főnél nagyobb csoportokban.

Mikor kell szétosztani, mennyit és kinek a védőfelszerelésből? Nagyon fontos kérdés. Itt többen is felvetették, az operatív törzs minden ülésén foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Tájékoztatásként mondom Önöknek, azt, hogy mikor, kinek és mennyi védőszerelést lehet adni, három tényező határozza meg, azok együttese, három dolgot kell figyelni. Az egyik: mennyi van raktáron, egyáltalán mennyi eszközünk van. A második: a betegek várható száma hogyan alakul; nem ma mennyi van, hanem mennyi lesz holnap, holnapután meg három hónap múlva, és minél sikeresebb a védekezésünk, annál hosszabb ideig. A harmadik: mennyi az egészségügyi dolgozók száma. Ettől függően tudjuk megmondani mindennapos döntésekkel, hogy melyik nap, melyik egészségügyi dolgozó, milyen védőfelszerelést kap: maszkot, szkafandert, ilyen álarcot, amolyant, mikor mit. Ez egy folyamatos katonai művelet, készletgazdálkodás van. Ezt kell mérlegelnünk, hogy melyik nap kinek mennyit adunk. Szeretném jelezni, hogy egy sorrendet jelöltünk ki: intenzív ágyak mellett dolgozó orvosok és ápolók, utána azok, akiket behoznak koronavírus-gyanúval, utána azok az egészségügyi dolgozók, akik nem koronavírusos intenzív ágyaknál dolgoznak, utána azok, akik a kórházakban dolgoznak, aztán a rendőrök, aztán a katonák, aztán a közigazgatás; mint egy katonai rendben – amennyi van, egy logika szerint kell ezzel gazdálkodni. Lehet ez ellen hangulatot kelteni, lehet mondani, hogy nem jó, meg több kell, mindent lehet, de még egyszer mondom, hogy aki dönt, annak három körülményt kell figyelembe venni: hogy fut fel és le a betegség, mennyi eszköz van, és mennyi egészségügyi dolgozót kell ellátnunk. A legjobb tudásunk szerint ezen kombináció alapján hozzuk meg minden reggel a szükséges döntéseket.

Nem viccelődöm, mert a helyzet nem alkalmas rá, de Szabó Timea képviselőtársamnak mondom, hogy azt a mondatát, hogy „ne szédítsük egymást!”, fogalmazza úgy, hogy csak a saját nevében hangozzon el. Nekem nincs ilyen szándékom, hogy elszédítsem a képviselő asszonyt, őszintén és egyenesen beszélek.

Arra a kérdésre, hogy mennyi egészségügyi dolgozó fertőződik meg, ami egyébként a készletgazdálkodásnak szintén egy fontos eleme, úgy hangzik a válasz, hogy Kínában az egészségügyi dolgozók 4 százaléka, Olaszországban pedig a 10 százaléka fertőződött meg. Tehát nemcsak készletgazdálkodásunk van, hanem létszámgazdálkodásunk is van. Mindennap kiszámolja az operatív törzs, hogy a várható beteghez pontosan hány orvosra van szükségünk, kit kell frontvonalba küldeni, kit kell hátrahozni, hogyan kell őket pihentetni, hogyan kell majd pótoltatni a kiesőket, azok hol laknak, honnan hova kell őket vezényelni, ha az ország másik részére vezényeljük majd őket – nem a máról beszélek, hanem ami előttünk van –, hol fognak lakni, hogyan esznek, és így tovább. Még egyszer mondom: katonai mozgósítási terv szerint haladnak a dolgok. Azt kérem Önöktől, hogy ne keltsenek ez ellen hangulatot. Higgyék el, hogy ezek megfelelő módszerek alapján kidolgozott, logikus rendbe rendezett, logikus rendben összefogott védelmi intézkedések.

Az a vélemény, hogy tesztelni a WHO ajánlása alapján kell, igaz, de aszerint tesztelünk. Itt ezt követelik, hogy ezt tegyük. Ne követeljék! A WHO által előírt, ajánlott tesztelési rendet követjük.

Legyen-e kijárási tilalom? Itt valaki ezt követeli, talán a Jobbik követelte, hogy legyen kijárási tilalom. Ezt a lehetőséget mérlegeljük, de elsősorban azt mérlegeljük, hogy a különböző kijárásitilalom-fajták közül melyiknek lehet értelme. Különböző országokban különböző dolgokkal próbálkoznak. Ne üljenek fel a sajtóhíreknek! Amikor azt hallják, hogy valahol kijárás tilalmat rendeltek el, az nem azt jelenti, hogy az emberek nem mehetnek ki az utcára. Olvassák végig, mindenhol leírják, hogy ki mikor hogyan, miképpen mehet. Teljes kijárási tilalom, túl azon, hogy nemkívánatos, valószínűleg nem is lehetséges. Értelmes vita szerintem az, hogy legyen-e, és ha igen, milyen fajtájú legyen. Ezen lehet gondolkodni. Azon is lehet gondolkodni, hogy kit kell kitől elszeparálnunk, elszigetelnünk; hogy mindenkit mindenkitől akarunk-e elszigetelni, vagy a veszélyeztetett csoportokat akarjuk elszigetelni? Ugyanis sokan vagyunk, akiket majd meg fog fertőzni a vírus, egyébként valószínűleg észre sem vesszük, vagy ha igen, betegek leszünk, és 14 nap alatt meggyógyulunk, de vannak azok, akik nem ebben a cipőben járnak, megfertőződnek, ők lesznek az intenzív ellátásra szoruló betegek, kórházba kell őket vinni, és kérdéses, hogy túlélik-e, mint ahogy heten nem élték túl. Tudjuk, hogy melyik ez a két sérülékeny csoport, egyelőre, mert minden tudásunk azért korlátozott, tudományos bizonyosság érthető módon semmi mögött nincsen. Tudjuk, hogy különösen veszélyeztetett csoportok azok a betegek, akik még nem öregek, de betegek, bizonyos immunhiányos betegségben szenvednek. Ők veszélyeztetett csoportot képviselnek, függetlenül az életkoruktól. És veszélyeztetett csoporthoz tartozik mindenki, aki 65 év fölött van, a 80 fölöttiek pedig különösképpen. Majd amikor arról gondolkodunk – mint ahogy mi tesszük –, hogy kit kitől kell elszigetelni, mert a kijárási tilalom arról szól, hogy elszigeteljük egymástól az embereket, akkor majd gondolkodni kell arról, hogy mindenkit el akarunk szigetelni, vagy csak a bajban lévő csoportokat akarjuk elszigetelni. És ha igen, mennyi időre? Egész nap? Vagy bizonyos időre nem? Ezek nem olyan egyszerű kérdések, minthogy az ember feláll, és azt mondja, vezessék be a kijárási tilalmat. Több komolyságot szeretnék kérni ebben az ügyben. Gondolkodunk ezen, megfontoljuk, követjük a tapasztalatokat, és azt is nézzük, hogy melyik országban mi működött. Különösen követjük az osztrák tapasztalatokat; a múltkor már elmondtam, hogy miért éppen azt.

Ami a gazdasági javaslatokat illeti: most nem akarok megnyitni egy gazdaságfilozófiai vitát, de az itt felvetett javaslatok nagy része megszorítást követel. Egy másik része pedig olyasmit követel, ami további munkahelyek tíz- és százezreinek megszűnéséhez vezetne, ha megfogadnánk, de nem fogom. Kifejezetten munkahelyvédelmi terveket készítünk, meg fogjuk védeni a munkahelyeket; növekedéspártoló intézkedéseket akarunk hozni; és nem segélyt akarunk adni az embereknek, hanem azt akarjuk, hogy segély helyett munkából éljenek. Lehet, hogy most három hónapig vagy kettőig vagy egy hónapig, ki tudja, kinek mennyi, majd munkanélküli-segélyből kell élni, aki elvesztette az állását, de az én célom az, hogy a munkanélküli-segélyből minél hamarabb visszajöhessen. Ezért minden pénzt arra fogunk fordítani, hogy a munkaadók tudjanak munkát adni az embereknek, mert az segíti meg őket, nem pedig a segély. Úgyhogy a magam részéről azokat a javaslatokat, amelyek a megszorítás irányába mutatnak, nem áll módomban elfogadni.

A hatósági ár. Ezzel a kérdéssel is foglalkoztunk, különösen a hatósági árnak azzal a lehetőségével, ami a védőfelszerelésekre vonatkozik. Itt a következő a helyzet: amiket mi gyártunk védőfelszereléseket, az mind kell az egészségügyben dolgozók és a rendvédelemben dolgozók számára. Tehát állami gyártásból mi sem maszkot, sem semmilyen más védőeszközt nem tudunk piacra dobni. Értelemszerűen a hatósági ár azokra a termékre vonatkozik, amelyeket a piacon lehet megvásárolni, mondjuk, a patikában. A probléma az, hogy miután ilyen gyártás itthon nincsen, mert ha lenne egyébként magángyártás, már rég állami kézben lenne, magunk között legyen mondva, de nincsen, ezért gyakorlatilag azok a termékek, amelyekre Önök be akarják vezetni a hatósági árat, külföldről érkeznek be. És semmilyen eszközünk nincs a tényleges beszerzési ár befolyásolására. Ma ezt kiszámoltuk az operatív törzs ülésén, és félünk attól, hogyha hatósági árat vezetünk be, mondjuk, a maszkokra, akkor egy olyan helyzetet idézünk elő, hogy azon az áron, amit mi meghatározunk, egyetlen patikus se fogja behozni, és nem fogja árulni, és az Önök remek javaslata a hatósági árról azt fogja eredményezni, hogy egyetlen maszk sem lesz kapható az üzletekben. Ezt akarják? Gondolják ezt át! Mert egy ilyen esetben, amikor a külföldi ár fölé megy az itthoni hatósági árnak, akkor két lehetőség van: vagy feketéző lesz a patikusból, mert más áron adja, mint ahogy a szabályok azt előírják, vagy egyszerűen nem árul. Tehát szépen hangzanak ezek a javaslatok, én szimpatizálok azzal, hogy ott, ahol szükséges és értelme van, ott vezessünk be hatósági árat, de ne követeljenek olyan hatósági árat, amely akadályozza a védekezést, és elveszi az emberektől a védekezés lehetőségét. És a Jobbik javaslata ilyen, az rossz az embereknek, ezt nem tudom támogatni egyelőre.

Minden javaslatot tudok támogatni – válaszolom ezt a szocialista párt képviselőjének a felvetésére –, leszámítva azokat, amelyek legjobb meggyőződésem szerint gyengítik a védekezést; egyetlen javaslatot sem támogatok, amelyről az a meggyőződésem, hogy gyengíti az ország védekezési képességét.

Valaki használta a „felhatalmazási törvény” szót. Ne tegyék, nem ez van ide beterjesztve. Rossz emlékű szó ez; nem áll szándékomban felhatalmazási törvényt beterjeszteni Nem is erről van szó.

A román megoldásokkal kapcsolatban – mert valaki ezt javasolta –, ott óvatosságra szeretném Önöket inteni. Romániában létezik a sürgősségi kormányrendelet intézménye – nem kell ott bevezetni semmit –, a kormány olyan kérdésekben is, ami egyébként törvényalkotási tárgy, sőt még a sarkalatos törvényeket is, a román kormány saját hatáskörben módosíthat és alkothat. Bocsánat: békeidőben! Óvatosan a román ötletekkel! És utána hat hónapig azok hatályban vannak, és hat hónap után kap lehetőséget a parlament, hogyha akarja, kihúzza őket. Ezt akarják? Ne hivatkozzanak ilyen javaslatokra! Nem jó javaslat, tisztelt Jobbik, a demokrácia érdekében ezt vonják vissza!

A béremelésekről azt szeretném mondani Önöknek, hogy ezek nyilván mind indokoltak, minden béremelési igény, mert bár Magyarország az elmúlt években sok területen lépett előre, de még nem vagyunk ott, ahol szeretnénk lenni. De mégis fontolják meg: biztos, hogy most van ennek itt a helye meg az ideje, hogy bérharcot kezdjünk Magyarországon? Nem annak van itt az ideje, hogy minden erőnket a munkahelyek megvédésére, és új munkahelyek létrehozására fordítsuk? Meggyőződésem, hogy aki itt most bérharcot nyit, az eltéveszti, félreérti az időt és a helyet, ezért félreérti a lehetőséget is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül az ellenzéki képviselők a félelmeikről beszéltek. A parlamenti képviselők az ország vezetői, talán a múltkor is volt módom erről beszélni. Nyilván az ellenzék és a kormánypárt felelőssége között különbség van, és nyilván a kormányban ülő parlamenti képviselők felelőssége között és az oda nem meghívottak felelőssége között is különbség van. Nekem nem is dolgom, hogy az ellenzék félelemmel kapcsolatos problémáiról beszéljek, de a kormánypártiakkal szemben azért van elvárásom. A helyzet most is nehéz, és még nehezebb lesz, és én azt szeretném, hogy mindegy, hogy az ellenzék mitől fél, az legyen az ő dolguk, nekem 133 bátor ember kell, az ország 133 legbátrabb embere, és azok Önök itt, a kormánypárti oldalon, és ezért arra kérem Önöket, hogy ne rendüljenek meg, ne hátráljanak meg, ne bizonytalanodjanak el, bármit mondanak, vigyék végig azokat a döntéseket, amelyek legjobb meggyőződésük szerint segítik az ország képességeit. Legyenek bátrak!

Végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Képviselőtársaim!

A veszélyhelyzet idején megmondtam, ha jó, ha rossz hírek vannak, mindig tájékoztatni fogom önöket, akkor is, ha jó híreket hozok, akkor is, ha rossz híreket. Közös védekezést kértem, és ilyenkor tartozunk egymásnak az őszinteséggel: nehéz idők jönnek. Mindenkit arra kérek, szedje össze magát, és nőjön fel a feladathoz!

Köszönöm szépen!