- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/regionalis-kozpontot-nyitott-az-otp-del-szerbiaban/ -

Regionális központot nyitott az OTP Dél-Szerbiában

Csányi Sándor az OTP vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az OTP Bank tíz éve jelent meg Szerbiában, amikor megvásárolta a Niska Bankát (Nisi Bank), és további terjeszkedésre, újabb bankfiókok megvásárlására készül, amellyel a legnagyobb bankok sorába emelkedhet Szerbiában.

A vezérigazgató a bankot is bemutatta a helyieknek, elmondta, hogy az OTP Kelet-Közép-Európa egyetlen független pénzintézete, olyan önálló bank, amely nem került nagy külföldi intézetek tulajdonába, emellett pedig kiemelkedő tőkeerővel, jelentős likviditási tartalékkal rendelkezik. Az OTP kilenc országban van jelen, több mint 1300 fiókja több mint 12 millió ügyfelet szolgál ki.

Mint mondta, a bank konzervatív, óvatos üzletpolitikát folytat, ugyanakkor dinamikusan fejlődik, és mindig élen járt új pénzügyi szolgáltatások, pénzügyi technológiák alkalmazásában, így Szerbiában az OTP vezette be először a mobiltelefonos szolgáltatást.
Kiemelte, hogy a jó magyar-szerb politikai-gazdasági kapcsolatok elősegítik mindkét ország gazdasági fejlődését, és további jó együttműködésre lehet számítani, mivel már láthatók a szerb gazdaság fejlődésének, élénkülésének jelei.

Orbán Viktor miniszterelnök ehhez kapcsolódóan kiemelte, hogy a magyar kormány tagjai egyebek mellett azért érkeztek Dél-Szerbiába, hogy meggyőzzék a magyar vállalkozókat, Belgrádtól délre is érdemes beruházási lehetőségeket keresni. A magyar-szerb üzleti fórumon több mint 90 magyar vállalkozó vett részt, akit a két kormányfő arról próbált meggyőzni, hogy ne csak a Belgrád-Budapest vagy a Vajdaság-Budapest kapcsolatban gondolkodjon, hanem az egész szerb gazdaságban.

Az OTP nisi központjának megnyitása bizonyíték arra, hogy Szerbia szívesen várja a magyar befektetőket, Magyarország pedig támogatja az ilyen típusú befektetéseket – tette hozzá a miniszterelnök. A bankfiók megnyitója olyan szimbolikus pillanat – folytatta Orbán Viktor -, amely alátámasztja a szoros együttműködést szorgalmazó gazdaságpolitikát.

Aleksandar Vucic szerb kormányfő pedig reményét fejezte ki, hogy mindkét fél számára gyümölcsöző lesz a nisi beruházás.
Az OTP Bank jelentős célpiacként tekint Szerbiára. A nisi beruházás összértéke az előzetes bejelentések szerint mintegy félmillió euró.
A magyar-szerb kereskedelmi áruforgalom 2014-ben mintegy 1,7 milliárd euró, 2015-ben pedig 1,8 milliárd euró volt. Az idei esztendő első nyolc hónapjában további 5 százalékos bővülés volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest, és a várakozások szerint a forgalom hamarosan elérheti a kétmilliárd eurót. Magyarország az ötödik legnagyobb befektető Szerbiában. A magyar cégek közül a Mol a második legfontosabb szereplő a szerbiai üzemanyag-kereskedelmi piacon, a Richter pedig folyamatosan növeli piaci részesedését.