Ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretnék látni, mint az előző kilenc évben
2019. október 17.
A miniszterelnök ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretne látni, mint az előző kilenc évben.

Orbán Viktor a Hír TV-nek szerdán Balatonalmádiban, a kihelyezett Fidesz-frakcióülés helyszínén adott nyilatkozatában azt is elmondta, az önkormányzati választást megnyerték, de érzékeny veszteségeket szenvedtek, különösen Budapesten és néhány nagyvárosban. „Olyan városokban is, amelyek különösen közel állnak a szívünkhöz” – tette hozzá. Orbán Viktor a kormány szempontjából azt nevezte a legfontosabbnak, hogy összességében mintegy 1 millió 800 ezer szavazatot kaptak, az ellenzék pedig ennél jóval kevesebbet. „Ezért én a következő időszakban ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretnék látni, mint az előző kilenc évben, mert megvan az a támogatás a kormány programja mögött, ami szükséges a jó kormányzati munkához” – fejtette ki a kormányfő. Megjegyezte, Budapesten el kell fogadni az emberek döntését. Volt Budapesten egy Demszky-korszak, aztán egy Tarlós-korszak, az emberek pedig most úgy döntöttek, hogy következzen valami más – mondta.

A miniszterelnök szerint az emberek abban a reményben szavaztak Karácsony Gergelyre, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjére, hogy jobban fogja kormányozni a fővárost, mint Tarlós István. „Nekem meg csak az a dolgom van, hogy esélyt kaphasson erre és megadjam a szükséges föltételeket” – jelentette ki. Orbán Viktor hangsúlyozta, az új városvezetés munkafeltételei változatlanok lesznek. „Kívánjuk neki, hogy sikerüljön jobban kormányoznia a fővárost, mint ahogy az történt az elmúlt időben” – mondta Karácsony Gergelynek címezve, majd hozzátette, Magyarország demokrácia, az emberek azt várják a vezetőiktől, hogy működjenek együtt az érdekükben.

A kormányfő kiemelte azt is, hogy a kormány az elmúlt időszakban korrekt viszonyt alakított ki minden önkormányzattal és ez így lesz a jövőben is, ebben nincs jelentősége a pártszíneknek. Orbán Viktor beszélt arról is, nehéz megmondani, hogy a Borkai-ügy befolyásolta-e a választást. Mindenkit megérint az ilyesmi, hiszen mindenkit megdöbbent és megráz, és ezért valamilyen hatást biztosan kiváltott – mondta.    Közölte, neki nem dolga, hogy egyetlen magyar állampolgár, vagy bármely politikus magánélete felett „pálcát törjön”, ugyanakkor a Fidesz elnökeként kötelessége volt világossá tenni, hogy közösségükben bizonyos dolgok „nem férnek bele”. „Ennek le kellett vonni a konzekvenciáit és ezért Borkai Zsolt el is hagyta a mi politikai közösségünket” – tette hozzá.

A kormányfő megjegyezte, azért kellett megvárniuk a választást, hogy előbb a győriek eldönthessék, mit akarnak, ezt követően kellett pártelnökként cselekednie és meg is tette, ami ilyenkor „evidens”. Orbán Viktor elmondta a Balatonalmádiban tartott frakcióülésen a kormánypártok és a kabinet előtt álló feladatokról fog beszélni, ezeknek pedig három fontos csomópontja van. Az első a családvédelmi akcióterv végrehajtása, esetleg új elemekkel való kiegészítése, a második a gazdasági növekedés fenntartása, azon múlik ugyanis a munkahelyek száma és a béremelkedés mértéke – sorolta, utóbbihoz hozzátéve, miután az európai gazdaságban gyülekeznek felhők az égen, gazdasági védelmi akcióterveket kell alkotniuk és megindítaniuk a következő hónapokban. Kiemelte, a harmadik nagy feladat a Magyar falu program megerősítése, amelyre óriási az érdeklődés.

A miniszterelnök hangsúlyozta, Törökország szíriai katonai akciójának megítélésekor a magyar nemzeti érdekekből kell kiindulni, ugyanis nem egy Magyarországtól távoli és számára érdektelen konfliktusról van szó, ahol a felek között a szimpátia alapján tetszés szerint lehet választani.    Szíriából több mint 3 millió migráns, menekült ment át Törökországba, és a következő hetekben dől el, hogy Törökország mit kezd ezekkel az emberekkel – mondta. Orbán Viktor szerint Törökország két dolog történhet: az ankarai hatóságok vagy visszaviszik őket Szíriába, vagy pedig megindítják őket Európa felé. „Ha az utóbbit fogja választani Törökország, akkor ezek az emberek megérkeznek Magyarország déli határaihoz óriási tömegekben” – mondta.

A kormányfő közölte, ezért javasolja azt az Európai Uniónak, hogy inkább pénzt adjon Törökországnak, hogy megépíthesse Szíria területén azokat a városokat, ahova visszaviheti a hozzájuk átmenekült szíreket. Ellenkező esetben ezek az emberek Európában fognak kikötni, Magyarország helyzete pedig más, mint az unió többi országáé, amelyek nem szomszédosak a migráció balkáni útvonalával. „Ők biztonságban vannak, hiszen mi védjük őket” – jelentette ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország határország, ezért ami most Szíriában történik, az pillanatok alatt következményekkel járhat itt is. Közölte, kevesen tudják, hogy most is mintegy 90 ezer ember tartózkodik a balkáni migrációs útvonalon, a számuk pedig hamarosan eléri a 100 ezret. „Ha még a törökök erre ráengednek további százezreket, akkor nekünk erővel kell megtartani a magyar határ védelmét a szerb-magyar határon” – mondta.