- miniszterelnok.hu - http://www.miniszterelnok.hu/uj-szocialis-es-fejleszto-kozpont-nyilt-csepelen/ -

Új szociális és fejlesztő központ nyílt Csepelen

Tavaly májusban döntött úgy a csepeli képviselőtestület, hogy a Csepeli Gyermeksziget Program keretében bocsátja a segélyszervezet rendelkezésére az iskolaépületet. Az új beruházás egyrészt az jelentette, hogy az ökumenikusok létfontosságú munkájukat egy újabb helyszínen végezhetik, a kerületben pedig – egy középület megszépülésén túl – még több gondoskodás és figyelem jut a gyermekekre és a fiatalokra.

Az egy év alatt elkészült Gyermekek és Fiatalok Fejlesztőházának átadásán Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója, Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Borbély Lénárd csepeli polgármester mondott köszöntőbeszédet (Lévai Anikó teljes beszéde a cikk végén olvasható), majd az egybegyűltek megtekintették az új épületet, és betekintést nyertek a gyerekfoglalkozásokba is.

A segélyszervezet a Fejlesztőházban több célcsoportnak is támogatást nyújt. Traumatizált gyermekeknek nyújt ambuláns ellátást, a Gyermekek Átmeneti Otthonában a körzetből érkező krízishelyzetbe került kiskorú gyermekeknek ad átmeneti ellátást és szállást, amellett közösségi szolgáltatásokkal és gyerekfejlesztő foglalkozásokkal várja az intézmény közvetlen környezetében élő családokat.

A traumatizált gyermekekkel kapcsolatos tevékenység elsődleges célja a bántalmazásnak áldozatul esett gyermekek támogatása a trauma feldolgozásában. A 12 fős Gyermekek Átmeneti Otthonban egy évig maradhatnak a gyermekek, amely indokolt esetben meghosszabbítható fél évvel, a Közösségi Pontban pedig a kerületi gyerekek készségfejlesztésére irányuló foglalkozások illetve szabadidős programok szervezése valósul meg.

[1]

* * *

Lévai Anikó köszöntőbeszéde:

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ghandi szerint a tett, s nem a tett következménye számít. Engedjék meg, hogy ma itt Csepelen, ellent mondjak ennek a kijelentésnek. Most itt az Önök jótettének a „következményét”, ezt az új szociális és fejlesztő központot adhatjuk át. Igenis számít, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet partnerei segítségével újabb és újabb ilyen központ megnyitását ünnepelheti.

Lassan évtizedes hagyomány, hogy minden év végén összehívjuk partnereinket, hogy beszámoljunk arról, hogy az adott évben mit végeztünk, és köszönetet mondjunk támogatóink nagylelkű támogatásáért. Ünnepi pillanatok ezek, és nem lehet ránk panaszuk, mindig nagyon alaposan felkészülünk képes éves beszámolónkkal.

Mégis úgy gondolom, hogy ezek az éves találkozók nem pótolják azt, amikor terepen, a projektek helyszínein tudunk találkozni partnereinkkel, és betekintést tudunk adni munkánkba, a támogatások felhasználásába. Igazgató úrral közösen Önök közül sokakkal volt már alkalmam találkozni az ország különböző pontjain: Miskolcon, Kastélyosdombón, Szolnokon vagy a budafoki országos központunkban.

A mai találkozónk is egy ilyen alkalom, és nagyon köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek.

Az, hogy ilyen sokan gyűltünk ma össze, jól mutatja azt a rendkívüli összefogást, ami ennek az új központnak a létrehozásához szükséges volt. Az a közösség, akiknek a képviselői ma itt vannak, akiket Igazgató úr név szerint is említett: Önök egy egyedülálló és nagyon fontos központ létrehozásához járultak hozzá. Egy olyan központnak, amely nem csupán méreteit tekintve emelkedik ki szervezetünk országos intézményhálózatából, de tevékenységeit tekintve is. Egyetlen épület, mégis sokszínű szolgáltatásaiban életre kel szervezetünk jelmondata: Ételt, Otthont, Esélyt.

Ételt az éhezőknek: országos segélyközpontunk évente családok ezreinek nyújt kézzel fogható támogatást. 2016-ban egészen pontosan 31 ezer kérés érkezett hozzánk.

Otthont az otthontalanoknak: az Ökumenikus Segélyszervezet üzemeltet családok átmeneti otthonát, ahol bántalmazás elől menekülő családoknak adunk biztonságos otthont, illetve Gyermekek átmeneti otthonát is.

Esélyt az esélyteleneknek: ezt mondom utolsónak, de valójában ez a leghangsúlyosabb célkitűzésünk, mely áthatja egész munkánkat és valósággá válik mindazokban az egyéni és közösség-, valamint gyermekfejlesztő programokban, melyeknek ez az új intézményünk ad otthont.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A most itt Csepelen átadásra kerülő új intézményünk is azok mentén az értékek mentén kezdte meg munkáját, melyeket vállalati partnereink a velünk való együttműködésben az elmúlt évtizedekben megismerhettek: a családok aktív közreműködésével segíteni – közös erővel, konkrét mérhető célokért, valódi változásokért. Köszönjük a Csepeli Önkormányzat támogatását, nélkülük ma ezt az intézményt nem adhatnánk át.

A mai nap egy fontos mérföldkő, de nem az út vége! Bízom benne, hogy Önök is úgy gondolják, ezen az úton érdemes továbbmennünk. Ghandi mondta azt is, hogy sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz. Azt kívánom Önöknek, hogy velünk közösen cselekedjenek továbbra is, és mi garantáljuk, hogy az eredményét is láthatják.

Köszönöm, hogy meghallgattak!