A bajban is együttműködik a V4
2020. március 4.
A visegrádi országok nemcsak a jóban tudnak együttműködni, hanem a bajban is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Prágában, sajtótájékoztatón.

Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kormányfői egyebek mellett a koronavírus-helyzetről egyeztettek csúcstalálkozójukon.

Orbán Viktor kiemelte: jó döntés volt összehívni a találkozót, mert a vírus bekerült a V4 területére, beköszöntött a közép-európai valóságba.

Tudtuk, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik – tette hozzá.

Közölte: ugyan Magyarországon még nem derítettek fel fertőzést, de „nem ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy Magyarország ebből ki tud maradni”.

Nekünk is szembe kell nézni a tényleges fertőzés veszélyével, azzal hogy a vírus megjelenik ott is, ahol még nincs – mondta.

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Orbán Viktor közölte: áttekintették a veszélyeket, az óvintézkedéseket, és összehangolták a kormányok tevékenységét.

Elmondta: a kormányfők két veszélyt, egy népegészségügyit és egy gazdaságit állapítottak meg.

Most a népegészségügyi veszéllyel foglalkoztunk, mert „az ember fontosabb, mint a gazdaság és a pénz” – jelentette ki a miniszterelnök.

Közölte: elmondta visegrádi kollégáinak, hogy miként áll a helyzet, milyen lépéseket tettek Magyarországon.

Van egy nemzetközileg akkreditált laborunk, és néhány órán belül képesek vagyunk megállapítani a fertőzést, a határátkelőhelyeket pedig ellenőrizzük – mondta Orbán Viktor.

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A kormányfő közölte: van különbség a visegrádi országok karakterében, a Magyarországtól északra fekvő országokban fegyelmezettebbek az emberek, mint mi a magyarok.

„Most csak azt tudom mondani a magyaroknak, hogy csak semmi lazaság”, mert azon múlik minden, hogy elég fegyelmezettek leszünk-e – fogalmazott.

Orbán Viktor azt mondta: láthatta, hogy a három miniszterelnök hazájában milyen fegyelmezetten zajlik a felkészülés, „ebből sokat fogunk tanulni”, és ha kell, támaszkodni is fogunk a segítségükre.