A konzervatív politika előfeltétele a gazdasági sikeresség
2020. február 4.
A gazdasági sikerességet nevezte a konzervatív politika előfeltételének Orbán Viktor miniszterelnök kedden Rómában, az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti konzervativizmus című konferenciáján rendezett pódiumbeszélgetésen.

A kormányfő azt mondta, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők „túléljenek”. Ha ugyanis ez nem sikerül, ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, másnap reggel „megölik” – fogalmazott.

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarországon a gazdaság évi 4-5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és az államadósság is csökken.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Hangsúlyozta egyúttal, hogy Magyarország stabil ország, az egyetlen olyan európai állam, ahol 1990 óta nem volt előrehozott választás.

Arra is kitért: a magyar konzervatív vezetés abban különbözik sok más európai társától, hogy egyrészt a magyarországi kormánypártokon nincs olyan nyomás, hogy alkossanak koalíciót más pártokkal, ugyanis többségük van a parlamentben. Másrészt a médiavilág nem olyan, mint Nyugat-Európában, ahol – mondta – a média 90 százaléka a progresszív liberálisoké és csak 10 százaléka a konzervatívoké. Magyarországon nagyobb az egyensúly – jelentette ki, úgy fogalmazva, hogy mindennek köszönhetően ő az a szerencsés az európai konzervatív politikusok között, aki azt mondhatja, amit gondol.

RFotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A populizmus vádjára Orbán Viktor úgy reagált: amikor fiatal volt, a populizmus azt jelentette, hogy egy politikus ígér valamit, de nem tudja megvalósítani. De ha egy politikus megígér valamit, és azt végre is hajtja, az nem populizmus, hanem demokrácia – közölte, példaként említve, hogy kormánya 2010-ben egymillió új munkahely létrehozását vállalta 10 év alatt, és most, 9 év után 860 ezer új munkahelynél tartanak.

A liberalizmust bírálva kifejtette: a liberális kormányok kétszer is kudarcot vallottak egy évtizeden belül. Először 2008-ban, amikor nem tudták kezelni a gazdasági válságot, majd 2015-ben, a migrációs válságkor, amikor kudarcot vallottak az állampolgáraik és az országhatáraik megvédésében. A liberális demokráciának ebben az értelemben vége, mivel a liberális kormányok elvi alapja ez, a liberális demokrácia volt – mondta, hangsúlyozva, hogy valami új kell, liberalizmus helyett kereszténydemokrácia.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A migrációs krízissel kapcsolatban jelezte, hogy Magyarországon egyetlen muszlim migráns sincs, ezzel teljesen különbözik a nyugat-európai országoktól, ahol a muszlim közösség aránya nő, a keresztény közösség pedig csökken. A liberálisok szerint ez helyes, ők ugyanis nem szeretik a keresztény társadalmat – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez az ő dolguk, de azt kérte, ne akarjanak ráerőltetni Közép-Európára egy ilyen folyamatot.

Azt is jelezte ugyanakkor: a migrációs válság lehetőséget teremtett arra, hogy az identitásról beszéljenek, arról, „kik vagyunk”.

A miniszterelnök azt is hangoztatta, hogy Európában új kihívásokra és energiával teli új mozgalmakra van szükség, különben a kontinens nem lesz versenyképes.