A Mazsihisznél tett látogatást a magyar és az izraeli kormányfő
2017. július 19.
Orbán Viktor kormányfő és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatást tett a magyar zsidó közösségnél, a Dohány utcai zsinagógában a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) meghívására szerdán.

Orbán Viktor a Mazsihisz székházában mondott beszédében kiemelte, hogy Izrael és Közép-Európa, Izrael és Magyarország olyan jövőt képzel el, amelyben fontos dolgok kötik össze őket, így a hazájuk és a nemzetük iránti szeretet.

Kifejtette: olyan jövőt képzelnek el, amelyben összeköt továbbá a külső fenyegetésekkel szembeni önvédelem, a terrorizmus elleni küzdelem, a modern technológia, innováció és kutatás, a kereskedelmi és beruházási kapcsolatok, a kultúráik közötti mély kapcsolat.

Összeköt továbbá az identitásunk magabiztossága, az, hogy „tudjuk, kik vagyunk” és büszkék vagyunk arra, akik vagyunk – fogalmazott.

Orbán Viktor hangsúlyozta: elsősorban olyan jövőt képzelünk el, amelyben „összeköt bennünket egymás kölcsönös tisztelete”.

Fotó: Mohai Balázs/MTI

A kormányfő a zsidó államot megálmodó Herzl Tivadart idézve azt mondta: „ha akarjátok, nem mese”. Ha akarjuk, nem mese ez a jövő, ahogyan az sem, hogy megállítjuk az európai antiszemitizmus erősödését, hogy leállítjuk az intolerancia tömeges Európába szállítását, hogy az EU-t meggyőzhetjük, hogy elismerje és tisztelje Izrael erőfeszítéseit, áldozatait, amelyekkel Európát is védelmezi – magyarázta.

Közölte: ha a szélsőséges és militáns terroristacsoportok átveszik a közel-keleti térség feletti irányítást, Európának újabb és újabb inváziókkal kell szembenéznie. „Izrael és Európa – benne Magyarország – biztonsága összekapcsolódik” – mutatott rá.

A miniszterelnök kiemelte: Magyarországon a zsidó élet a reneszánszát éli, még ha „küzdelmek árán” is, és azt kívánják, hogy „a magyar zsidóság alkotó energiái szabadon kibontakozzanak”. Azt várja, hogy a magyar zsidó kultúra felívelése gazdagítani fogja Magyarországot és a nemzeti kultúrát.

Megjegyezte: Magyarországon él és a magyar nemzet része Európa második legnagyobb zsidó közössége.

Orbán Viktor úgy látja, hasonlóvá teszi a két népet, hogy „mi mindig többet adunk a világnak, mint amennyit kapunk tőle”.

Benjámin Netanjahu azt mondta: sok látogatás követi még a mostanit, jövőre például a visegrádi négyek látogatnak Jeruzsálembe. Kiemelte: ez jelentős fejlemény, és azt mutatja, hogy a zsidóság elfoglalja méltó helyét a világ nemzetei között.

Fotó: Kallos Bea/MTI

Hozzátette: van ellenállás ezzel szemben, hiszen vannak antiszemita mozgalmak, és a tradicionális antiszemitizmus mellett megjelent egy új, anarchista antiszemitizmus is, amely a radikális iszlámmal ölelkezik össze.

Fontosnak nevezte, hogy Orán Viktor keddi nyilatkozatában nyíltan beszélt a korábbi magyar kormányok zsidósággal szemben elkövetett bűneiről, és megköszönte, hogy a miniszterelnök fölemelte szavát Izrael legitimációjának megkérdőjelezése ellen.

Benjámin Netanjahu kitért arra is: a zsidó nép olyan, mint egy különleges fa: nagyon mély gyökerei vannak, de az ég, a jövő felé törnek ágai. Folyton kérdéseket tesznek fel és válaszokat adnak, de a zsidó nép e kettős sajátossága kellett az újjászületésükhöz – emelte ki. Hozzátette: ez sok más országgal, így a visegrádiakkal is összeköti őket, hiszen e nemzetek is büszkék a múltjukra és szeretnék együtt megragadni a jövőt.

Fotó: Kallos Bea/MTI

A beszédek előtt az Emanuel-emlékfánál megemlékeztek a holokauszt áldozatairól.