Az új egység széles és erős
2016. október 17.
Az október 2-ai kvótanépszavazáson létrejött új egység felülírja a pártpolitikai határokat, és azért olyan széles, sokszínű, erős, mert az emberek érzik, hogy a magyar önállóság ismét veszélyben van - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben az általa benyújtott alaptörvény-módosítási javaslat vitáját megnyitva.

Expozéjában a kormányfő úgy fogalmazott: a Magyarországért létrejött új egység nem jobb- vagy baloldali, hanem egyszerűen magyar; az új egység törekvése, hogy „megtartsa Magyarországot magyar országnak”.

Az új egység azért jött létre – folytatta -, hogy kifejezze azt „a magyar néplélekből származó elemi igényt”, miszerint „hozzájárulásunk és beleegyezésünk nélkül senki sem dönthet arról, kikkel és hogyan kívánunk együtt élni”.

Szavai szerint azért szükséges az új egységet alkotmánymódosítással – a hetedikkel – is kifejezni, mert a népszavazás a migránskérdésen túlnyúlva valójában az alkotmányos identitásunkról szólt. „Az alkotmányos identitás kérdése a jövő egyik fontos, de az is meglehet, hogy legfontosabb kérdése, és egyben a Brüsszellel fennálló vitáink summázata is” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta, a magyar önállóság ismét veszélyben van, mert újra nemzetközi akcióba léptek azok, akik szerint nincs már szükség a nemzetekre, akik szerint a világnak globálisan befogadónak kell lennie, a határokat el kell tüntetni, akiknek „az az álmuk, hogy a világ, de legalábbis Európa összeolvad egyetlen hatalmas tömeggé, amely eltünteti a nemzeti hagyományokat, kultúrákat, nyelveket és törvényeket”.

Az új egység a nemzetek Európája mellett foglalt állást

A kormányfő szerint azonban a Magyarországért létrejött új egység azt akarja, hogy megmaradjanak a nemzetek Európában, a népszavazáson ezt erősítették meg az emberek 98 százalékos egyetértésben.

Hangsúlyozta, ragaszkodnak hozzá, hogy minden nemzet dönthessen a saját sorsa felől, azt szeretnék, ha megőrizhetnék Európa sokszínűségét. Ezzel szemben – mondta – az európai egyesült államok, az új európai birodalom hívei fel akarják számolni a nemzeteket, „Brüsszel kezébe adnák a kulcsot, a felelős és demokratikus nemzeti döntéshozatalt felváltanák egy arctalan bürokrácia direktóriumával”.

Az alaptörvény módosítása arról szól, hogy az „európai szabad nemzetek és országok szövetségében hiszünk, és nem hiszünk egy Brüsszelből irányított birodalomban” – hangoztatta Orbán Viktor.

Az európai szabad nemzetek szövetségében hiszünk

A 20. században mindenhol a nemzeti eszme volt az, amely útját állta a birodalmi zsarnokságok kísérleteinek – mondta, hozzátéve: a magyar történelem kellő erővel bizonyítja, hogy egy nemzet a geopolitikai helyzet romlásával bármikor visszasüllyedhet egyszerű nemzetiséggé. Kossuth Lajost idézve kiemelte: „mi, magyarok európai nemzet akarunk maradni, és nem egy nemzetiség akarunk lenni Európában”.

Orbán Viktor arra kérte a pártokat, rövid időre tegyék félre pártpolitikai szempontjaikat. Október 2-án 3,3 millió baloldali, liberális, fideszes, kereszténydemokrata és jobbikos választópolgár állt ki Magyarországért, „javaslom, kövessük a példájukat” – kért támogatást a javaslatnak.

A miniszterelnök felszólalásában jelezte, hogy a vita későbbi szakaszában nem tud jelen lenni, mert Bajorországba utazik egy 1956-os megemlékezésre. Expozéja után a vitában Trócsányi László igazságügyi miniszter képviseli a kormányt.

A miniszterelnök expozéjának a leirata itt olvasható.