Európa csak akkor lehet sikeres, ha európai marad
2018. december 23.
Európa csak akkor stabil és sikeres, ha Európa európai marad - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák híroldalnak adott interjújában.

Az oe24.at oldalon vasárnap megjelent interjúban Orbán Viktor a jövő évi EP-választásokról azt mondta: az európai nemzetek most először szavaznak közösen egy közös témáról. Az egész kontinenst érintő téma a migráció. A választási kampányban mindenhol ez lesz a központi kérdés – tette hozzá.

A választás kimeneteléről a kormányfő azt mondta: reméli, hogy erősebb lesz a hangja azoknak az embereknek, akik nemzeti identitásukat, csakúgy mint keresztény szokásaikat, meg szeretnék tartani és védeni.

A miniszterelnök értékelése szerint jó lenne, ha Európa egy hangon mondaná: „Európa az európaiaké.” Van egy kultúránk, vannak vallásaink, értékeink. Fontos a vallásszabadság – fejtette ki Orbán Viktor, hozzátéve: aki itt szeretne élni, annak ezt el kellene fogadnia, és nem lehet antiszemita. Úgy fogalmazott: „Ha azonban nem mondjuk meg világosan, hogy ez az elvárásunk, akkor nem fogják tisztelni a mi kultúránkat, és a kultúránk el fog pusztulni. Akkor káosz lesz.”

Kitért arra is, hogy az az Európai Unió, amelybe Magyarország belépett, „Helmut Kohl Európája volt”. A német kancellár nem akarta engedni, hogy Brüsszel „birodalommá változzon”. Az EU viszont azóta „más útra tért”. Reményét fejezte ki, hogy „visszatérünk Kohl Európájához”. Akkor sikeresek leszünk – tette hozzá.

Elmondta, hogy már felvette a kapcsolatot Annegret Kramp-Karrenbauerrel. A CDU új elnökének írt levelében azt javasolta: pártjaik kezdjenek párbeszédet a múltbeli nézeteltérések felszámolására.

Sebastian Kurz osztrák kancellárról Orbán Viktor azt mondta: az osztrákok örülhetnek, hogy van egy „fiatal és mégis tapasztalt” kancellárjuk. Az uniós elnökséget olyannak látom, ahogy azt az osztrákoktól mindig megszoktuk: diplomatikus elegancia és sok bátorság – jelentette ki.

Kitért arra is, hogy a migrációval kapcsolatban az osztrák és a magyar álláspont hasonló: a segítséget kell Afrikába vinni, és nem a problémákat Európába hozni. Azt is elmondta, Sebastian Kurz – még külügyminiszterként – „azonnal megértette, hogy ennek a válságnak a megoldására csak egyetlen egy lehetőség van, méghozzá a balkáni útvonal lezárása”.

A miniszterelnök azt mondta: „egy ország védelme nem jó embereket, hanem felelős embereket igényel”. Mint mondta, nincs kőből a szíve, de „plüssmacikkal és virágokkal nem lehet határt védeni”. A migránsok a másik oldalon megrohanták a határt, megdobálták a határőröket, és megtámadták a rendőrséget. Ez ellen védekezni kell – hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor az interjúban azt mondta: olyan ember szeretne lenni, akinek a döntéseit a magyarok támogatják és tisztelik. „Ha mellesleg még jó ember is vagyok, akkor jó, de nálam első helyen a Magyarország iránti felelősség áll” – közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor az interjúban azt mondta: Soros György egy „tehetséges magyar honfitárs”, de megjegyezte: nincs jó véleményük egymásról. Ugyanakkor mindketten ugyanahhoz a nemzethez tartoznak, és „mi, magyarok senkit nem diszkriminálunk a vallása miatt” – tette hozzá arra a felvetésre reagálva, hogy a Soros-kampány kritikájával kapcsolatban „még az antiszemitizmus vádját is hallani lehetett”.

Magyarország szabad ország. Szabadon lehet megnyilvánulni, szabad a kormányt kritizálni, sőt ellene tüntetni is – mondta a kormányfő, hozzátéve: Sorosnak nagy hálózata van, sok NGO-t finanszíroz. Az Európai Unió is több Soros-szervezetet finanszíroz. Ezek az NGO-k részt vesznek a politikai életben – fejtette ki.

Politikailag tekintve azonban Sorosnak is meg kell értenie két dolgot, mint mindenkinek, aki Magyarországon él – jelentette ki Orbán Viktor, kifejtve: az átláthatóság jegyében tudni akarják, kik ezek az emberek, és honnan jön a pénz. Továbbá, van egy határ, ha a nemzetbiztonságról van szó. A migráció pedig nemzetbiztonsági kérdés. A miniszterelnök azt mondta: Sorossal békés vitáik voltak addig, amíg szervezetei nem kezdték el finanszírozni a migránsokat, arra bátorítva őket, hogy jogellenesen lépjék át a magyar határt. „Ez Magyarországon nem elfogadható” – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: olyan törvényeket alkottak, amelyek szerint az „ilyen viselkedés” veszélyezteti a nemzetbiztonságot. Konfliktusuk abban áll, hogy Soros György a migránsokat Magyarországra és Európába szeretné hozni – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, ezt nem engedi.

A CEU Bécsbe költözésével összefüggésben a miniszterelnök kiemelte: a CEU-nak csak teljesítenie kell az összes törvényi rendelkezést, mint minden más egyetemnek Magyarországon. Orbán Viktor szerint Soros György budapesti egyetemén folytatódni fog az oktatás, és diplomákat fognak ott osztani. „Ismerem Sorost”, ő nem az az ember, aki csak úgy elhagyja Budapestet – jegyezte meg Orbán Viktor.

Ezzel együtt Soros Györgyöt tehetséges, de „veszélyes” embernek is nevezte. Azt mondta: még egy ország valutájával is spekulál, „ezzel tönkretesz egy országot, és emberek milliói veszítik el megtakarításaikat”. Ezt mi Magyarországon nem akarjuk – hangsúlyozta. Ugyanakkor hozzátette: mély meggyőződése, hogy a piacgazdaság jó, ha szociális felelősséggel kombinálják.

Az interjúban a miniszterelnök azt is elmondta: a karácsonyt mindig családjával tölti. Úgy fogalmazott: „Magyarországon a család az első.”