Kertész Imre rámutatott, hogy az ember élni akarását és szabadságvágyát az önkény nem győzheti le
2016. március 31.
Kertész Imre gyászoló családjának levélben fejezte ki együttérzését a Washingtonban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a miniszterelnok.hu-t csütörtökön.

Megrendülten értesültem róla, hogy a Sorstalanság szerzője, nagyszerű írónk és műfordítónk már csak halhatatlan sorain keresztül lehet velünk – írta Orbán Viktor.

„A történelem megtanított bennünket arra, hogy mindig a múltunk lencséjén keresztül tekintsünk a jövőbe. Úgy vélem, Kertész Imre regényeit olvasva az egész emberiség láthatja más fénytörésben a saját sorsát. Világhírű alkotásával rámutatott, hogy az ember élni akarását és szabadságvágyát semmiféle önkény nem győzheti le, örökérvényű sorai által pedig a legrangosabb irodalmi díjjal ajándékozta meg Magyarországot” – fogalmazott washingtoni keltezésű levelében a miniszterelnök.

Kertész Imre életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után március 31-én, hajnali 4 órakor hunyt el budapesti otthonában.